Hol halt meg Vak Bottyán?           Basa László írása

300 évvel ezelőtt, 1709. szeptember 26-án – egyes források szerint 27-én –szentlőrinckátai táborában – más források szerint Tarnaőrsön – meghalt II. Rákóczi Ferenc legsikeresebb tábornoka, Bottyán János generális.

A jeles történelmi személyiség életét övező legendárium, a Tápió mentéhez halála révén való kötődése, a halála és eltemetése körüli titokzatosságok indokolják, hogy a 300 éve zajlott Rákóczi-szabadságharc kiemelkedő alakjáról megemlékezzünk.

        

Protestáns kisnemesi családban született 1643-ban. Az elszegényedett család fiának születését kérdőjellel ábrázoljuk, ez a dátum a valószínűsíthető év. Ami viszont már hiteles: 1669-ben Jósa Pál özvegyét, Lakatos Juditot vette feleségül, akinek tekintélyes vagyonát az asszony 1706-ban bekövetkezett halála után örökölte. Az idős katona 1707-ben újra nősült: a Pápán élő 20 éves hajadont, Forgách Juliannát vette nőül. Mindkét házassága gyermektelen maradt.

 


 

        

Ami számunkra talán fontosabb: miként lett a lovászfiúból a magyar történelem legendás tábornoka, akinek haditetteit minden iskolában tanítják. A források szerint a nagyszombati jezsuiták vágsellyei birtokán volt lovász, aki környezete hatására áttért a katolikus hitre. Ennek meg is lett az „eredménye”: apja kitagadta az örökségből.

        

Amikor 1665-ben a közeli Érsekújvár török kézre került, a fiatal lovászfiú Vágsellyén a végvári vonal támaszpontjának katonája lett. 1676-ben már sellyei lovasok zászlótartója. 1681-83-ban, Komáromban szolgált, ahol vitézi tettei alapján hadnaggyá léptették elő.

        

 

Ebből a korból származik legendáriuma híres tette, mely szerint fogadást kötött társaival, hogy az érsekújvári müezzint ledobja a minaret erkélyéről. Bottyán megnyerte a fogadást, s menekülése közben számos törököt megölve sértetlenül került ki a kalandból.

        

1683-ban már mint főhadnagy vett részt Esztergom visszafoglalásában. A város lovasságának parancsnokává kinevezett Bottyán két évvel később sikeresen védelmezte a várat Ibrahim budai pasa támadásával szemben. Részt vett Buda 1686-os visszafoglalásában, melyben kiemelkedő vitézségéért I. Lipót megerősítette őt nemességében. Címert és egy kúriát kapott Esztergomban, a város leggazdagabb embere lett.

        

 

Viceóbesteri – alezredesi – rangban a török elleni délvidéki hadjáratban Lotaringiai Károly oldalán harcolt. 1692-ben I. Lipót császár ezredessé léptette elő, egy huszárezred tulajdonosává tette. Belgrád visszaszerzésében nyújtott tetteiért vitézségi nagy aranyéremmel tüntették ki. Ebben az időben veszítette el egyik szemét, s katonái innentől nevezték Vak Bottyánnak.

        

1696-98 között a három város: Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd és vidéke katonai parancsnoka volt. Ebben az időszakban több alkalommal is járt térségünkben, a Tápió mentén. 1697-ben már Savoyai Jenő parancsnoksága alatt harcolt, aki nagyra becsülte a kiváló katonát.

        

 

1699-ben a karlócai békekötés után a császári seregek garázdálkodása kedvét szegte, s esztergomi kastélyába – ma ez az épület a városháza – vonult vissza. Alapítványai révén, a szegények jótevőjeként messze földön tisztelet övezte.

        

1701-ben a franciák ellen harcolt a spanyol örökösödési háborúban. Ebben az évben Rákóczival való titkos kapcsolata vádjával bíróság elé állították, azonban bizonyítékot nem tudtak ellene felmutatni, Bottyánt felmentették.

        

1703-ban a császár a kurucok ellen küldte a Schlick generális vezényelte sereggel. Zólyom vára alatt került sor arra a párbajra, melyben Rákóczi sikeres ezereskapitányával, az akkor 23 éves Ocskay Lászlóval csapott össze. A párbajban minkét katona súlyos sérülést szenvedett. A Zólyom várában rekedt Bottyán – miután tiszttársa, Forgách Simon katonáival egy éjjel elmenekült - tárgyalásokat kezdett a várat ostromzár alatt tartó kuruc főtisztekkel. A fejdelem 1703. december 10-én aláírta tábornoki kinevezését, s tíz nappal később a dunántúli csapatok főparancsnokává nevezte ki.

 

A sebeit esztergomi házában gyógyító Bottyánt a város császári parancsnoka árulás vádjával lefogatta. Egy naszádon vitték a bécsi haditörvényszék elé, s nem kétséges, hogy mi lett volna az ítélet. Hívei azonban Nyergesújfalunál kiszabadították. Feleségét – aki közreműködött a szöktetésben – a császáriak börtönbe vetették.

        

Mint a fejedelem generálisa 1704. november 16-án bevette Érsekújvárat. Ezt követően még ez évben a Duna-Tisza közén hadakozott – ekkor vetette sorsa ismét vidékünkre –, ami után 1704. december 26-án részt vett a nagyszombati ütközetben. Mint a nyugati végek parancsnoka tört be Morvaországba, ahonnét gazdag zsákmánnyal tért vissza.

        

1705 tavaszán a dunántúli átkelés biztosítására emelte Dunakömlőd tájékán Bottyán várát. II. Rákóczi Ferenc 1704 tavaszán maga is ide igyekezett, s ekkor történt a régiónk történelme szempontjából jelentős április 19-i nagykátai hadiszemle. 1705 végén Bottyán kiszorította a Dunántúlról a császári seregeket, Szentgotthárdnál győzelmet aratott Heister tábornok felett. 1706-ban a kurucok elfoglalták Esztergomot, s Vak Bottyán védelmi körzete kiegészült a Felvidékkel. 1707-ben, sorozatos csatákban biztosította az ország legjobban fenyegetett részének védelmét. A Vág mentén eredményesen küzdött Stahrendberg tábornok seregei ellen, akinek elfogását a „Rákóczi hadnagya” c. nagysikerű regény és a belőle készült film dolgozta fel.

        

1708 végén, a trencséni csatavesztés után hanyatló ágba került a kurucok csillagzata. Rákóczi Bottyánt a bányavárosok parancsnokává tette. Egyre többen álltak át a császár oldalára, a kuruc sereg is egyre apadt. Bottyán a kedvezőtlen helyzet ellenére mindvégig kitartott a fejeledelem hűségén.

          

Bottyán 1709. augusztusában jelentős győzelmeket tudott aratni a Felvidéken. Szerette volna a bányavárosokat visszafoglalni, ezt a tervét azonban már keresztülhúzta a kérlelhetetlen és kegyetlen sors.

        

Sőtér Tamás a Tápió mente legjelentősebb főtisztje – birtokai Tápiósápon voltak, sírját is a sülysápi műemlék templomban valószínűsítik a források – volt 1709 nyarán a Duna-Tisza közének cirkáló parancsnoka. Sőtér Tamás gyakran táborozott  Nagykáta, Szentmártonkáta, Kóka határában, erről tanúskodnak az innét keltezett levelek.

 

Rákóczi júliusban Bottyánra bízta az ország középső része és a Dunamellék parancsnokságát, s ő bízta meg távollétében Sőtért a feladat gyakorlati végrehajtásával. Sőtér sürgős segítséget kért Bottyántól, ugyanis a szerémségi, marosmelléki, bácskai rácok csapatokba verődve pusztították a Duna-Tisza közét. Kérte parancsnokát, hogy siessen, mert különben elvész az Alföld.

        

Bottyán a sikeres selmeci katonai műveleteket hagyta félbe, s a Zagyva melletti Lőrinckátán vert tábor. Úgy gondolta, hogy kedves testőrszázadával megpihen egy ideig, amíg lovasságát Sőtér támogatására küldte előre. Tudjuk, hogy 1709 augusztusában még résztvett a gyöngyösi megyei közgyűlésen. Ebben az időben hatalmas pestisjárvány dühöngött az országban, s ez táplálta azt a legendát, hogy a tábornok pestisben halt meg.

 

A lőrinckátai táborban való tartózkodása során értesült arról, hogy Hatvan a császár hűségére készül átállni. Tudta, hogy amennyiben a hatvani vár a császáriak kezére kerül, az egész Mátravidék és a Zagyva határolta térség kerül veszélybe. Váratlanul termett a hatvani várban. Vizsgálata nyomán az árulásra készülőket vasra verve küldte a fejedelemhez, s a várba új őrséget állított.

 

Számunkra rendkívül becses emlék Bottyánnak 1709. szeptember 18-án – nem sokkal halála előtt – gróf Bercsényi Miklósnak írt levele. Ebben a levélben beszámolt fölöttesének, hogy rendkívül kevés katonája van, s a pestis sok áldozatot szed a környéken. Magáról és állapotáról a következőket írta: „ Magam beteges állapottal vagyok, úgy hogy csak az ágyot kell nyomnom, mivel az napokban olly hirtelen nyavalya ütközött belém, ha nem értek volna érvágással a borbélyok, talán azonnal megholtam volna…”  A levél keltezése: „ Maradok in Castris ad Szent Lőrinc Káta positis 18. Septembris 1709.”

 

Bottyán lőrinckátai táborából a rácok ellen kívánt indulni, erről tudósította Bercsényit is. Mindenkit megdöbbentett a hír, mely szeptember 27-én Bottyán haláláról számolt be. A néphit szerint a tábornok testét nem foglya a golyó, száz halállal nézett szembe. Egészségével nem sokat törődött. A Felvidékről történt gyors menetelés, a hatvani árulás izgalmai valószínűleg teljesen aláásták egészségét. Májusban már jelezte a bajt egy ugyancsak Bercsényinek írt levélben: „Én most mindennap kúrában vagyok, mert oly borbélyom akadott, aki életit kötötte hozzá, ha meg nem gyógyít.” Lába rendkívül dagadt volt, alig tudott járni. Halálát nem pestis, nem a rácok merénylete, hanem agyhártyagyulladás okozta.

 

Bercsényi szomorúan írta a fejedelemnek: „Most hozták a hírit, szegény Bottyán vak sógor tegnap 8 óra tájban behunyta az másik szemét is.” Rákóczi emlékirataiban így vall kedves tábornokáról: „ Nem volt sem jó származású, sem művelt ember, ezért igen nyers volt, de józan, éber, szorgalmas. Szerette a népet, és az is rendkívül szerette őt, mert katonáit szigorú fegyelemben tartotta, de mindenkor igazságot szolgáltatott nekik, amikor igazuk volt.”

 

Bottyán János temetésére fényes külsőségek között, ágyúdörgés és katonai díszpompa közepette került sor. Megfáradt testét Gyöngyösön a ferences rend templomának kriptájába helyezték el. Pontos nyughelyét nem jelölték meg, s érdekes módon a befalazott kripta feltárására az elmúlt 300 év alatt egyszer sem került sor. A templomban levő emléktábláját a magyar országgyűlés nevében 1907-ben Thaly Kálmán avatta fel. A gyöngyösi ferences templom előtt álló lovasszobrát, Mihály Árpád szobrászművész alkotását 1969-ben emelték. Esztergomban sok mindent neveztek el a város neves lakójáról, s ez évben Bottyán-emlékévet hirdettek a Duna parti városban.

 

Ha valaki böngészi a világhálót, két magyar település bemutatkozásában szinte szó szerint hasonlóan szerepel: „A település határában levő táborában hunyt el 1709. szeptember 26-án (27-én) Bottyán János.” Azt hiszem, hogy olvasóimmal abban megegyezhetünk, hogy a hadak villáma csak egy helyütt és egyszer tudta örökre lehunyni a szemét. A források szinte fele-fele arányban ítélik oda a halál helyszínét Szentlőrinckátának és Tarnaőrsnek. Szentlőrickáta mellett szól az innét, a halála előtti napokban keltezett levele. Miután határozott terve a rácok elleni büntető hadjárat volt, az Alföldre vezető út a Tápió mentén, s nem pedig Tarnaőrs felé vezetett volna.

 

Tarnaőrs 1693-ban puszta, báró Haller Sámuel birtoka volt. A falu határában, a kuruc tábor feltételezett helyén kopjafát állítottak, melyet a helybéliek minden évben szeptember 26-án koszorúznak meg.

 

Szentlőrinckátán az iskola előtt Sebestyén Benedek református lelkész – csapatunk tiszteletbeli tagja – Bottyánt ábrázoló alkotása mellett egy faragott kopjafa áll, őrzi a kuruc vezér emlékét. Akár itt, akár Tarnaőrsön halt meg Bottyán, az mindenképpen biztos, hogy Lőrinckáta határában táborozott a halála előtti napokban. Ezt a tényt különben senki sem vitatja.

 

A nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat 2004-ben indított emléksorozata, a „Rákóczi-évek a Tápió mentén” mozgalma keretében minden évben, szeptemberben kerékpártúrát szervez Lőrinckátára, Bottyán halála emlékére. A 300. évfordulóról 2009. szeptember 27-én, vasárnap emlékezünk meg. Gyülekezés reggel 8 óráig Nagykátán a római katolikus templom melletti Szent György-parkban.

                                                                                             Basa László