A Nagykátai Székhelyű Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 10. születésnapját ünnepelte a napokban. A születésnapi ajándék a volt ÉMÁSZ épületben kialakított új munkahely.

Ebből az alkalomból közöljük a Szegedi Tamarának, a Szolgálat vezetőjének köszöntőjét.

Szolgálatunk 2009-ben ünnepli megalakulásának 10. évét, és ebben az évben új épületbe költözhettünk.

1999. februárjában kezdtük el a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatainak ellátását Nagykátán, akkor még a Nevelési Tanácsadó berkein belül.

2002. májusában szolgálatunk önálló intézménnyé vált. 2005. októberében intézményünk a társulás székhelyévé válva öt település szakembereinek és szakmai munkájuknak összefogására vállalkozott. Kollégáim tevékenysége igen sokrétű. Nemcsak a mindennapi egyéni esetkezelések, családgondozói munka az, amely a kihívást jelentik számukra. Csoportos szociális munkát végzünk, nyári táborokat, játszóházakat szervezünk.

 


 

A gyermekjóléti szolgáltatás működésképtelen a jelzőrendszeri tagok észrevételei, jelzései, aktív közreműködése nélkül. A Védőnői Szolgálat, az óvodák és iskolák pedagógusai, a gyermekorvosok, a Rendőrség, a fiatalkorúak pártfogója, azok az intézmények és személyek, akikkel csak közös erőfeszítésekkel tudunk változásokat elérni azon családok életében, akik maguk is akarják a változást. Családsegítős kollégáim munkája során leginkább a háziorvosok, az idősellátó intézmények munkatársai, a szakorvosok, a hajléktalanellátó intézmények és kórházak szociális munkásai tudják segíteni az esetek hatékony megoldási folyamatát. Amikor gyermekjóléti szolgáltatás vagy családsegítés során hatósági beavatkozást kell kezdeményeznünk, mind Nagykáta Város Gyámhivatala, mind a települések gyámügyi előadói, jegyzői, aljegyzői készséggel segítik munkánkat.

 

 

A szociális munka a mindennapi kihívásokon túl, mely a szakma sajátja, manapság plusz kihívásokat kell, hogy kezeljen. A mai társadalom állapota és „lelkiállapota” a segítő szakemberek részéről még nagyobb türelmet és alázatot kíván munkájuk során. Én magam úgy érzem, a lelkiismeretes munka, az a tapasztalat, amelynek birtokában vagyunk, átsegít bennünket, szakembereket, így klienseinket is ezen a nehéz időszakon. Bátornak kell lennünk a szó Ancsel Éva által használt értelmében: „Nem, aki lángot ölel, nem az a bátor. Hanem, aki embert, egészen lassan égőt ölel, csak az a bátor.” Ehhez a bátorsághoz kívánok minden jelenlevőnek és munkatársaiknak kitartást, türelmet, és odaadó figyelmet a mindennapi munka során.

Szegedi Tamara

 

 

Személyesen: Nagykáta, Bajcsy – Zs. út 36. I. emelet, bejárat a hátsó kiskapun.

Telefonon: 06-29-440-484, 06-29-440-450, 06-30-530-4114

Faxon: 06-29-440-484

E-mailben: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Skype-on: nagykataicsaladsegito