Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 4608

{youtube width="320" height="247"}JyGRnecAkHw&feature=youtu.be{/youtube}
Nem csak táncolni tudnak, üveget is fújnak az Ofellások! Az utóbbit legalább is megpróbálták.
A szombati játszóház után vasárnapra a tápiószecsői J+B Studio Kft nyílt napjára szervezett látogatást az Ofella Sándor Alapítvány. A cég melegüveg- alakítással foglalkozik, leginkább saját tervek alapján dolgoznak. Magyarországon mindössze két ilyen huta stúdió létezik, az egyik éppen itt a közvetlen környezetünkben Tápiószecsőn. SzőkeAttila(TTA)fényképei (Folytatás a „Bővebbenben”)

A nyílt napon a stúdió tulajdonosai James Carcass üvegtervező művész és felesége Hegyvári Bernadett, aki szintén üvegművész, mutatták be a szép számmal megjelent érdeklődőknek az üvegformálás technikáit. Felnőttek és gyerekek egyaránt nagy érdeklődéssel hallgatták és figyelték őket, de ennél még nagyobb lelkesedéssel próbálták ki a gyakorlatban is a hallottakat. A vendéglátókat alaposan próbára téve több mint három órán át megállás nélkül fújták a poharakat, üvegszíveket és díszeket.

 

Tartalmas délután volt, aki eljött, nem bánta meg!

A stúdióról bővebb információk képgalériával a  http://mutermek.com/james-carcass/ oldalon találhatók.