zongoravizsgawamkk

Alig pakolgattuk össze gyereknapunk eszközeit, máris itt vannak az újabb feladatok. Most éppen a Wass Albert Művelődési Központban is oktató Kadenci Művészeti Iskola növendékei vizsgáznak. Süveges Imre igazgató úr és a kis zenészek programja előtt még két-három órával, Katus Norberttel együtt a Kapás Gyűjteményben voltunk, ahol egy nagyon kedves szentmártonkátai ovis csoportnak és a pedagógusaiknak mutattuk be a mesebeli régi világot.


Közben készülünk a holnapi Nemzeti Összetartozás Napjára és a szombati Ihajlás táncházunkar is. Utóbbi lehet, hogy vasárnap hajnalig tart, pedig hétfőn már 6.30-ra a WAMKK-ban kell lennünk, hiszen pakolhatjuk a hangtechnikát és a díszletek a teherautóra: Irány Tápióság, ahol a Sülysápi Mesés Óvónők és a WAMKK közös mesejátékával örvendeztetjük meg a gyerekeket. Közben még pénteken Zárda Norbert kollégám Sülysápot és WAMKK-ot is népszerűsítő Szotyola Zenekarával Balasagyarmaton lép fel. A Szotyinak egyébként is jól megy mostanság: a WAMKK-ban pár hete 200 gyerek csápolta végig a mesejátokos nagykoncertjüket, vasárnap Tápiószecsőn volt sikerük, Balasagyarmat után még a jövő héten muzsikálnak egyet az egyik helyi általános iskolában is, aztán Ecser, Múzeumok éjszakája, Tápiós tábor Tápiószentmártonban ....