Nyomtatás
Kategória: Visszatekintés

mesésekságonCsanádi Ádám kollégám meghívására, ma Tápióságon járt a Sülysápi Mesés Óvó Nénik és a Wass Albert Művelődési Központ társulata. A Piroska és a farkas című mesejátékunkat igencsak megdicsérték a Sportcsarnok munkatársai. Jól esett hallani, hogy ők is észrevették: a művelődési házakba érkező gyermekeknek szóló produkciók 2-5 szereplője helyett, mi 12-en állunk a színpadra. Ráadásul „adunk magunkra”, azaz az óvó nénik fantasztikusan szép jelmezeket, sminkeket készítenek maguknak és én, mint a darab vendégszereplő vadásza is a fejemre nyomtam egy hetyke kalapot.


A tápióságiak által is megcsodált díszleteket, kellékek egy teherautót is megtöltenek. Van hát dolgunk bőséggel, mire Zárda Norbert kollégámmal fel- és lepakolunk, berendezzük az aktuális színpadot, beállítjuk a hangtechnikánkat.
Ahhoz, hogy Tápióságon féltízkor széthúzhassuk a függönyt, az előkészületek már reggel hétkor elkezdődtek a sülysápi WAMKK-ban. Mire visszaérkeztünk és visszapakolunk, már a delet is elüti a Kisboldogasszony-templom harangja.
De megéri, mert a Csicsergő Óvoda gyermekeit segítő Csicsergő Alapítványt ismét egy szép összeggel gazdagíthattuk, ráadásul a vendéglátóink sem jártak rosszul: Mesejátékaink éppen csak annak a felébe kerülnek, mint amit egy egyharmadnyi „profi” csapat el szokott kérni a népművelőktől.
Köszönjük a Sülysápi Önkormányzat karbantartó, város-építő cégének, a TÁVÜSZ Kft-nek és az Összefogás Sülysápért Egyesületnek a társulatunk szállításában nyújtott segítséget!
Irány: Tápiószecső! A következő fellépésünk időpontja: 2015. június 15., hétfő, 10.00. "HK"
Bizony, pakolni, díszletet építeni és bontani, még szerepelni is egy kis epizódnyit, nem is oly könnyű mulatság. Van elég gondom a jelmezemre, a kellékekre, a szerszámos ládánkra, úgy, hogy mostanság nem is cipelem már magammal a fényképezőgépet. (Meg furcsán is néznének rám a gyerekek, ha az egyik percben őket fotózom, a másikban meg a gonosz farkassal bánok el!)
Ezért most a díszletépítő, sofőrködő, hangosító Zárda Norbert kollégám mobilfotóval kell beérniük, de azért idecitálom Szőke Attilának a sülysápi premieren készített fotóit is.