laurenszky csoport

2015. június 3-án Budapesten elhunyt Laurenszky Ernő, a Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztályának alapító elnöke. Ernő 1997-től több alkalommal vett részt a nagykátai gyermekszervezetek helyi rendezvényén, jó kapcsolatot ápolt a kátai öregcserkészekkel. KÉPEK


A Kossuth Szövetség választmányának elnökeként, a Magyarország Felfedezői Szövetség munkájának jó ismerőjeként, ötleteivel, javaslataival sokat tett azért, hogy ezen szervezetek programjában élményszerű legyen a gyerekek élete. A gyermekmozgalmak történetének számos esetben volt feldolgozója, összehasonlító elemzője.

                Egy kárpátaljai görög katolikus parókus és egy Magyarországra emigrált lengyel forradalmár unokájaként született 1929. november 6-án Budapesten. Az elemi iskola elvégzése után a kőszegi katonai alreál iskola növendéke lett, majd Budapest 1945-ös ostroma után a Lónyai utcai Református Gimnázium tanulója volt. Itt ismerkedett meg a cserkészmozgalommal, kapcsolódott be a gyermek- és ifjúsági mozgalmak életébe.

                Nyolcadikos lónyaisként a Diákszövetség kerületi titkára lett, majd a szövetség budapesti szervezete kultúrosa. Ekkor került kapcsolatba a néptánc mozgalommal. Az ELTE történelem szakának elvégzése után néptánc oktatóként helyezkedett el. Nem sokkal ezután félnapos tudományos munkatársi állást kapott a Népművelési Intézet legendás népművelő, Muharay Elemér (1901-1960) vezette Néprajzi Osztályán. Szinte a kezdetektől fogva tagja, táncosa volt az ugyancsak legendás Bihari Együttesnek.

                1956-ban részt vett a Petőfi Kör pedagógusvitáján, a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága munkájában. Tagja lett az Egyetemi Zászlóaljnak, melynek során 1956. október 29-én megsebesült.

                1948-ban a politika nyomására egyesült a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége és a Magyar Úttörők Szövetsége. Ernő a cserkészmozgalom jó ismerője, elismert ifjúsági vezetője volt. Ebben a helyzetben ezt a tevékenységet nem lehetett folytatni, a gyerekekkel való foglalkozás egyetlen legális színtere az úttörőélet maradt.1957-től Cinkotán lett egy iskolában csapatvezetőhelyettes. Ezzel egyidejűleg a XVI. kerületi úttörőházban őrsvezetőképzést és néptánc csoportot vezetett.

                Pár év múlva a XI. kerületi Bartók Béla úti ének-zene tagozatos általános iskolában csapatvezető volt, majd az Aga utcai iskolában tanított. Itt vándortáborozni járt, néptánc és úttörő közlekedési rendőr csoportot vezetett. A vándortáborozás során a Bakony és a Mátra tájain járt tanulóival, s a tavaszi szünetekben a központi kerékpáros vándortáborokban vett részt.

                „Kiváló úttörővezetőként is a szíve mélyén cserkész maradt.” – mondta róla egyik méltatója. 1989-től aktívan közreműködött a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége újjászervezésében. A szövetség delegáltjaként volt a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács tagja, 1993 és 1995 között soros elnöke.”Fáradhatatlanul szorgalmazta a magyar gyermekszervezetek együttműködését. „Széles az út, sokan elférünk rajta” – mondta gyakran, és ennek szellemében vállalt fontos szerepet az 1995/96-ban a Csillebércen szervezett közös, ahogyan ő nevezte „ökumenikus” vezetőképzésben.”

                Kezdeményezte, hogy a Magyar Pedagógiai Társaságon (MPT) belül alakuljon egy mozgalompedagógiai szakosztály. A szakosztály első elnöke lett, s későbbi működésének aktív tagja volt. A szakosztály a gyermekmozgalmi vezetőknek adományozott Vasvári Diplomával ismerte el tevékenységét.

                Jelentős részt vállalt Az MPT-n belül alakult Makarenko Munkabizottság tevékenységében, s a nemzetközi Makarenko Szervezet Poltavában 1995-ben vezetőségi tagjának választotta. A NÉKOSZ és a makarenkói életmű összehasonlító előadásával vett részt az 2002-es poltavai Makarenko-konferencián. Pedagógiai elméleti és gyakorlati tevékenységének elismeréseként vehette át 2010-ben a Petrikás Árpád-díjat.

                A Történelemtanárok Egyletének egyik alapítója, a Nagy Imre Társaság aktív tagja volt. „Pótolhatatlanok lesznek mindig a teljes igazságra törekvő hozzászólásai, emberi jelenléte, kemény, gerinces véleményei, tudós megnyilvánulásai.” – írta búcsúztatójában a Nagy Imre Emlékház honlapja.

                Mint az 1956-os események aktív résztvevője, őrizte a forradalom emlékét. 1995-ben megírta „ A forradalom fegyverei” c. kiadvány szövegét.

                Számos írása, cikke jelent meg folyóiratokban, elsősorban az Úttörővezetőben és a Neveléstörténetben. „Tájékozottsága –mindenekelőtt pedagógiai, kulturális, politikai területen- legendásan sokoldalú volt. Nem mindig volt igaza, de mindig volt véleménye, amit vehemensen képviselt, de készséggel elismerte tévedését, ha az bebizonyosodott.”- írta a Múltunk Öröksége Alapítvány Tájékoztatójában Révész György szakosztályvezető.

                Így emlékezik rá régi barátja, Gavlik István, a Kossuth Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke: „Ernővel először véletlenül találkoztam a Fiumei úti temetőben, a Kossuth-mauzóleumnál. Bemutatkoztunk. Pár mondat után elköszöntünk. Az elnökségi tagoktól tudtam meg, hogy tanít, volt cserkész-majd úttörő-vezető, sok más közéleti tevékenységet végez. 1994-ig ünnepélyeken, s egyéb rendezvényeken találkoztunk. Ebben az évben lett tagja a Kossuth Szövetségnek- ha jól emlékszem.

                Gyűléseinken, rendezvényeinken részt vett rendszeresen. Munkát, feladatot kért. Szívesen vállalt előadásokat, megemlékezéseket. Egy emlékezetes példa: Helyettem –a sok elnöki teendőm miatt- vállalt egy megemlékezést Ukrajnában… Vállalta fiatalabb tagjaink táborozással egybekötött ifi-képzőjét a Kossuth Szövetség évenkénti táboraiban. A jurátusok foglalkoztatása az ő találmánya volt. Komoly segítségére volt a szövetségnek mint választmányi tag, az Elnökségnek szervezésben, a rendezvények előkészítésében és lebonyolításában. Csak egy példa: a dél-alföldi régiók központjában, Csongrádon néptánc felvonulásunk volt, aminek forgatókönyvét Ernő készítette el. Nem „kisebb” személyek részvételével, mint határainkon túlról érkezett csoportok vezetőivel.

                Jó előadóként, tartalmi biztonsággal tartott előadásokat. Erről jutnak eszembe az évtizedeken keresztül –még beteglátogatóként- folytatott beszélgetéseink. Volt itt szó cserkészetről, az úttörőkről, 1956-ról, családjáról…

                Laurenszky Ernővel egy értékes, jeles személyiséget, a közösségért tettre kész barátot veszítettünk. Nyugodjon békességben, mindig emlékezzünk rá!”

                Laurenszky Ernő jól ismerte az 1989 után alakult –újjáalakult- gyermekszervezetek, közötte a Magyarország Felfedezői Szövetség tevékenységét. Miután mi voltunk egyedül tagjai e körben a Kossuth Szövetségnek is, több alkalommal jött el hozzánk Nagykátára. Volt, amikor a Kondor Endre vezette lengyel cserkészcsapat kísérőjeként, míg máskor a Kossuth Szövetség képviseletében beszélt, koszorúzott a kátai ünnepségeken. Egy alkalommal a Mátray iskola udvarán levő lengyel emléktáblánál volt a lengyel nagykövetség hivatalos szónoka. Nagyra becsülte a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat sokoldalú, színes tevékenységét. Tetszett neki a nagykátai öregcserkészek összetartása, rendszeres találkozóikról elismeréssel szólt.

                Kedves Ernő! Búcsúzunk tőled, emlékedet megőrizzük!

                                                                                                       Basa László