2016.05.21.Tápiószelei Tárogató Fesztivál tapiokultura koll 0012016. május 21-én került első alkalommal megrendezésre hagyományőrző céllal az I. Tárogató Fesztivál, amelynek középpontjában természetesen a 2014 decemberében Hungarikummá választott hangszer volt. A népművészeti- és gasztronómiai kiállítással és vásárral egybekötött rendezvény a varázslatos, erdős, fás, ligetes tápiószelei Népkertben a lehető legjobb, legotthonosabb helyre került.tapiokultura.huTL.KÉPEK

Tápiószele Város Önkormányzatának, Kovács Ferenc polgármester úrnak, valamint a Képviselő-testületnek elképzelése egy olyan fesztivál-hagyomány megalapozása volt most, amelynek jelenlegi és majdani fellépői akusztikus hangszereken magyar népzenét „élőben” játszó zenekarok, énekesek, illetve a minderre táncoló néptáncosok lesznek.

A fesztivál ötletgazdája és házigazdája Tápiószele szülötte, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett népzenész, zeneszerző, a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészeti iskola intézményvezetője: Terék József, míg a fesztivál fővédnöke térségünk országgyűlési képviselője, Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára volt.

Államtitkár úr megnyitóbeszédében is elmondta, hogy kiemelt fontosságúnak tartja az olyan programok rendezését, amelyek fókuszban igazi magyar értékek, Hungarikumok és térségünk népművészeti, népdalos, népzenei kincsei állnak.

A programok sokasága 12 órai kezdettel indult. Már a meleg, déli órákban is sokan voltak kíváncsiak a „Csendül a nóta” címmel magyar nóta műsor több országos és nemzetközi nótaverseny díjazottjaira, a nóta- és operaénekesek kiemelt Nívódíjasokelőadóira, a Dankó Rádióból is jól ismert, Kalina Enikőre és Dócs Péterre.

A zenei kíséretet Terék József és barátai adták:

Hankó József – Állami Roma Hungarikum Művészegyüttes prímása

Hrúz Szabolcs – Dűvő Népzenei Együttes prímása, a Népművészet Ifjú Mestere

Tóth Gergely – brácsa

Seres Vilmos – Rajkó zenekar klarinétosa

Jónás Géza – a Rajkó zenekar, ifj. Sánta Ferenc és ifj. Sárközi Lajos zenekarainak egykori cimbalmosa

Terék József – nagybőgő

A közönség által nagytetszéssel fogadott nótacsokrot Nagy Csaba tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnökének hangszertörténeti műsora követett, melyben láthatták és hallhatták a nézők a tárogatónak azt a korszakát, mely a XVIII. századi magyar zenébe adott betekintést. Nagy Csaba minden évben megszervezi az Országos Tárogató Találkozót, illetve a Nemzetközi Tárogató Világtalálkozót, ahová Európán kívüli kontinensről is érkeznek előadóművészek. Az I. Tárogató Fesztivált egy remek kezdeményezésnek tartja és szakmai támogatásával minden évben kiváló tárogatóművészek fognak megfordulni a Népkert színpadán. A rendezvényben nem a konkurenciát, hanem a tárogató szélesebb körben való megismertetésének újabb, nagyszerű lehetőségét látja. Ezt támasztja alá az is, hogy „A tárogató, mint Hungarikum” című, Terék József által kiadott tárogató CD kiadványnak is ő a fő szakmai támogatója volt.

A 14 órakor kezdődő Tárogatósok koncertjének első fellépőjét, Nagy Csabát a zeneművészeti munkásságáért 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Gera Attila, a Magyar Állami Népi Együttes, illetve Pál István „Szalonna” bandájának fúvósa követte, aki Székelyföldi és Gömöri muzsikát mutatott be. A Rajkó zenekar fúvósa, Seres Vilmos cigányzenei és román muzsikával kápráztatta el a vendégeket. A tóalmási Tóth Alex a térség egyetlen tárogatósa, aki elmondhatja, hogy családi hagyományként őrzi ennek a nemes hangszernek a játékstílusát. Előadásában nagypapája kedves kuruc és magyar népdalait, nótáit hallhattuk. A koncert utolsó előadója a tápiószelei születésű Terék József volt, aki magyar nótákat, Simonffy Kálmán tápiószelei születésű nótaszerző dalait, illetve saját szerzeményeinek egy részét – többek között Tápiószele tiszteletére írt, a tárogató CD egyik sikerszámát – adta elő.

A rendezvény kiállítói, árusai szinte valamennyien neveztek egy-egy termékkel az Arany Tárogató- illetve az Ezüst Tárogató Oklevelekkel és ajándéktárgyakkal díjazott versenyre.

A Tápió menti népzenei koncert, melynek „frontembere” a Magyar Állami Népi Együttes énekese, a Népművészet Ifjú mestere Hetényi Milán volt, félnégykor kezdődött el. A fesztivál ezen részében egy-egy szám erejéig bemutatásra kerültek azok a települések, akik már elkészítették a saját autentikus népdalaikból álló népzenei, népdalos CD kiadványukat (Tápiószele, Tápiószentmárton, Nagykáta, Kóka, Tóalmás, Tápiószecső, Sülysáp). Közreműködött Sass Éva, tápiószelei énekes lány, aki a Pándi Ki Mit Tud versenyen népdal kategóriában első helyezést ért el. Előadásában tápiószelei népdalokat hallhattunk, többségében Bartók Béla 1906-os népdalos gyűjtéseiből.
(Terék József Tápió menti kulturális örökségvédelmi kiadványsorozata már elérte a 15. számot is!
„Adjuk át a megmentett értékeket a gyerekeknek az iskolában, szakkörön, vagy otthon. Amikor majd ők fogják tanítani a saját unokájukat ezekre a gyönyörű helyi népdalokra, akkor azt mondhatom, hogy megmentettük, sikerült!” Terék József)

A Junior Príma díjas Kubinyi Júlia népdalénekes a „Magam járom” címmel nemrégiben megjelent lemezének dalaiból állította össze koncertjét. Kubinyi Júlia gyermekkorától kezdve, tudatosan, zenepedagógus, muzsikus szülei által egyengetett úton készült az népdal-énekesi pályára. A sikerek, a reflektorfény dacára is megmaradt őszinte, kedves, közvetlen egyénisége. Nagyszerű szerencsénk nekünk, Tápió menti népművelőknek, hogy Terék József barátom révén, Júlia kicsit a „miénk” is, hiszen Hetényi Milánhoz hasonlóan, szinte minden, szűkebb pátriánk népdalait rögzítő lemezen közreműködött, és rendszeresen láthatjuk, hallhatjuk őt is színpadainkon!

Nagy élmény volt Szokolay „Dongó” Balázs – a Népművészet Ifjú Mestere, Artisjus díjas előadóművész duda, tilinkó, hosszú furulya, tárogató hangszereken –, Bolya Mátyás – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, az MTA BTK Zenetudományi Intézet munkatársa, eMeRTon díjas népzenész citera, koboz, lant hangszereken – fellépése is.

Csakúgy, mint a többi produkciót, így ezt is Terék József és barátai kísérték, akik háttérzenekarként egész nap biztosították a professzionális zenei kíséretet minden fellépő számára.

18 órai kezdettel a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes lépett a színpadra, akik a nagysikerű, az ország már legnagyobb színpadain is bemutatott „Palóc Madonnák” című műsorukat hozták magukkal. A szebbnél-szebb palóc viseletek elkápráztatták a közönséget és betekintést nyerhettünk Palócföld legszínesebb produkcióján keresztül a múlt rejtelmes világába, az asszonysorsba, a szerelembe, a küzdelmekbe, örömökbe, bánatokba, a nemzetiségiek életébe egyaránt. Őszintén bevallom, hogy egészen elérzékenyültem, meghatódtam attól, ahogyan a palóc identitásán átfűzve, ebben az egyedi, szép koreográfiában, táncképben megfogalmazta Nógrád Táncegyüttes az őszinte hazaszeretet érzését! Bízom benne, hogy a Tápió mente néptáncegyütteseinek tagjai közül sokan látták most Tápiószelén ezt a nagyszerű előadást! A 2015-ben fennállásának 40. évfordulóját ünneplő táncegyüttes soha nem látott erőben és egyensúlyban van, akik a legjobb magyar amatőr néptáncegyüttesek egyike. Az elmúlt években szinte minden országos megmérettetésről elhozták a legmagasabb kitüntetéseket, díjakat. A legnagyobb szeretettel látogattak el Tápiószelére egy 40 fős csapattal. (Terék Józseffel igencsak régi, jó barátságban vannak, már csak az együttes egykori táncosa, Terék Danyi Barbara, Józsi kedves felesége, de zenekarában muzsikáló salgótarjáni prímás, Hrúz Szabolcs miatt is. Szabi nem véletlenül kapta meg „alapzenekara”, a Dűvő tagjaként Salgótarján városától a Pro Urbe-díjat!) Az együttes vezetője Szabó János (Tápiószelén és Nagykátán a „Tárogató” CD-bemutatókoncerteken énekesként is közreműködött a nem mindennapi bajuszáról híres néptáncos mester) a több évtizedes pedagógiai munkásságáért 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át. Az együttes művészeti vezetői: Szabó Ágnes és Husvéth Csaba, művészeti asszisztens Steib Janka.

A Tárogató Fesztivál záróeseménye a Csík zenekar koncertje volt. A Kossuth díjas csapat már lassan három évtizede muzsikáló népi zenekar, akik az igazi áttörést a népzenei és a világzene, a népdalfeldolgozásokkal érték el. Immáron tíz éve folyamatosan felfelé ível karrierjük, melyet hatalmas tömeg követ színpadról-színpadra. Műsorukban elhangzottak a legnagyobb slágerek is, köztük a „Most múlik pontosan” is. Ezzel a számmal ért véget az I. Tárogató Fesztivál is, melynek végén közel 2000 néző tapsolt, örült az egész a programnak, a fesztiválnak, ennek a csodálatos tápiószelei napnak a Népkertben.

A nagyszerű szervezőmunka, a hibátlan hang és fénytechnikai stáb, a fellépő művészek munkája nemcsak itt a Tápió mentén lehet példaértékű, de ez a minőség az ország bármelyik nagyfesztiválján megállná a helyét!

Csak így tovább, Tárogató Fesztivál! Jöjjön a következő, 2017-ben, 2018-ban…

Gratulálunk mindenkinek!

(Köszönöm Kovács Ferenc polgármester úrnak, Terék Józsefnek, Magyariné Birta Magdolna kolléganőmnek, a Blaskovich Múzeum Baráti Körének, Kalmár Tamás barátomnak a kedves, figyelmes vendéglátást!)