Nyomtatás
Kategória: Visszatekintés

néptáncTszentmárton2016. december 4-én vasárnap került megrendezésre az immáron hagyománnyá vált évzáró néptánc gála a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskolában. Farkas Fanni és Laczkó Tibor néptánc-pedagógusok már évek óta nevelik az ifjú nemzedéket népi hagyományaink szeretetére, az autentikus néptáncra. Varga Dániel KÉPEI

A jelen lévő közel 200 fős nézősereg ismételten egy igazi ízelítőt láthatott az intézmény munkájából, ezen belül is a Galáris, valamint a Lázsiás Néptánccsoport koreográfiáiból. A gyerekek egymást váltották a színpadon a helyi Művelődési Ház színpadán, akik között fellépő vendégművészeink is szerepeltek nagy sikerrel. A Magyar Állami Népi Együttes hivatásos táncosainak közreműködésével betekintést nyerhettünk abba, hogy honnan hová is lehet eljutni a néptánc kitartó tanulásával. Hetényi-Kulcsár Klára, Farkas Fanni, Kiss Balázs, illetve Mihalovics Márk előadásában több tájegység néptáncai is bemutatásra kerültek, mellyel igazolták, hogy nem hiába ők alkotják Magyarország legelismertebb néptáncegyüttesének gárdája egy részét.

A műsorban felléptek helyi tehetséges fiatal népdalénekesek, akik a Művészeti Iskola egykori és jelenlegi növendékei. Czira Sára, Fehér Viktória, Sillo Réka, valamint Horváth Éva Sára énekeivel elkápráztatták a közönséget és a helyi intézmények képviselőit egyaránt.

Az est zenekara az intézményvezető, Terék József zenekara, azaz Terék József és barátai voltak. Prímásuk a Szikes zenekar vezetője, Orosz Sándor, valamint az intézmény egykori népi hegedű és népi ének tanára, Pál Mihály voltak. Brácsánál a Cimbaliband újdonsült nagybőgőse, Tóth Gergely muzsikált. A cimbalomnál a Rajkó Zenekar egykori legjobb muzsikusa, Jónás Géza közreműködött, a nagybőgőnél pedig Szekeres Marcell Péter, Terék József tanítványa, aki 2015 óta a Tápiómente Táncegyüttes, illetve Terék József tárogató koncertjeinek jelenlegi nagybőgőse. A 2016. december 02-án Pest Megyéért Emlékéremmel kitüntetett intézményvezető tárogatón és klarinéton muzsikált a kétórás műsoron, ahol 21 összeállítás került bemutatásra az est folyamán. Népi énekes ezúttal is Hetényi Milán volt, az Állami Népi Együttes énekese, a Népművészet Ifjú Mestere, aki a hosszúfurulyás, illetve tamburajátékával kedveskedett a közönségnek az éneklés mellett.

A jelen lévők ismételten megtapasztalták azt a hihetetlen nagy erőt, mely lejött a színpadról. Kicsik és nagyok, tanulók és hivatásos táncosok mutatták be jelenlegi legjobb tudásukat. A fiatalok láthatták és hallhatták, hogy hová is lehet eljutni kitartó szorgalommal és rengeteg gyakorlással. 45 előadó lépett fel ezen az estén, akik mind a népzenei és néptáncos, népdalos értékeinkre hívták fel a figyelmet, valamint arra, hogy a saját kultúránk és múltunk ismerete igenis fontos a XXI. század embere számára.

A koncertet Varga Dániel fotózta, Zentai Orsolya kamerázta, valamint a KLIK Ceglédi Tankerülete és a tápiószentmártoni Szivárvány Alapítvány támogatta Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzatával együtt. A támogatók képviseletében Katonáné Barna Zsuzsanna, a KLIK Ceglédi Tankerületének Nagykátai Iroda Vezetője volt jelen, illetve Kollár Piroska a tápiószentmártoni Szivárvány Alapítvány részéről. Tápiószentmárton Nagyközség Polgármestere, Alpolgármestere, a Képviselő-testület tagjai és Wenhardt Lászlóné jegyző asszony is megtisztelte az Adventi hétvégén rendezett eseményt. A rendezvény nemzetközi vendéggel is büszkélkedhetett, hiszen a Kanadai Diaszpóra Tanács tagja, a Calgary-i Magyar Ház Elnöke, Szabó László úr is jelen volt, aki már számtalan alkalommal fogadta nagy szeretettel a tápiószentmártoni Kozma Tamás előadóművészt és Terék Józsefet az ottani magyarság számára rendezett bálokon történő muzsikálásra.

Nagy öröm, hogy az a néptánc-oktatói munka, melyet évtizedekkel ezelőtt Szívós István, valamint Szívósné Terék Mária elkezdett, nem tűnt el teljesen. Új korszak kezdődött, melyben fiatal tanáraink és a tanítványaik egyaránt igyekeznek helyt állni. A Tóthágas zenekar Tóth János vezetésével folyamatosan kísérte a Szentmárton Táncegyüttest, mely tevékenységet most Terék József és barátai folytatják nagy alázattal, a térség és a helyi fiatal tehetségek bevonásával.

Nagy erővel készülnek a XXIII. Dunakanyar Népművészeti Versenyre, melyet a Lázsiás Néptáncegyüttes 2014-ben megnyert. További sok sikert és kitartó munkát kívánok a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak, dolgozóinak!