Nyomtatás
Kategória: Visszatekintés

TJ MMA

Terék József a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának nem akadémikus köztestületi taggá választása új lehetőségeket adhat a Tápió mentének, Pest megyének, a tárogató népzene nemzetközi népszerűsítésének is.

A Magyar Művészeti Akadémia Elnöksége 2018. február 19-én határozatban rögzítette azoknak a köztestületi tagoknak a felvételét,

akiket az előzetes vizsgálatok alapján erre alkalmasnak találtak. A szakmai életút, a munkásság mellett rangos állami kitüntetéssel kell rendelkezni mindazoknak, akik a jelentkezési feltételeknek meg akarnak felelni.

A köztestületi tagokkal 2018. május 11-én került sor az alakuló ülésre, melyet Tóth Péter, KÓTA és Bartók-Pásztory Ditta-díjas zeneszerző, a Zeneművészeti tagozat vezetője vezetett le. A díszokleveleket valamennyi új tagnak Várhegyi György, a MMA elnöke adta át személyesen, ezzel is megtisztelve azokat az új tagokat, aki szeretnének a művészeti munkában tevékenyen részt venni.

A köztestületi tagok közt találhatók meg többek közt:

Illényi Katica – Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Érdemes művész

Ferencziné Dr. Ács Ildikó – Nyíregyházi Egyetem rektorhelyettese, az Ének-zene tanszék dékánja (Terék József egykori tanára)

Frenreisz Károly – az LGT egyik alapítója, a Metro és a Skorpió Együttes tagja, Kossuth-díjas zeneszerző

Binder Károly – Erkel-Ferenc-díjas dzsessz-zongoraművész

MMA oklevél Terék József 2018 page 001

Gratulálunk Terék Józsefnek!