Nyomtatás
Kategória: Visszatekintés

népdaléneklési koll 2018
Három tápiószentmártoni alkalom után, idén már a nagykátai művelődési központban került sor a Terék József által útjára indított és megszervezett IV. Tápió-menti népdaléneklési versenyre. Az általános iskolások Pest megye több településéről is érkeztek, de Tápió-menti dalokat mindannyian énekeltek. A "Bővebben" részletesen is beszámolunk az eseményről és saját fényképeim után Gócsa Lilla (Gócsa Fotó) albumát megosztjuk. A facebook.com/wass.kozpont/ -ra egy-két mobilos videót is kiratam, amelyek bizonyítják, hogy a gyerekek a maguk örömére még akkor is énekelnek, amikor a zsűri döntésére várnak!

2018. május 15-én került megrendezésre a Tápió mente 21 településének népdalos értékei népszerűsítése céljából 2015-ben útjára indított népdaléneklési verseny. Terék József, a Tápió mente szülöttje 2008-ban egy egyedülálló kezdeményezést indított el. Szülőfalujának, Tápiószele népdalos értékeinek megmentését követően (a helyi, 1906-os Bartók gyűjtéseket összefoglaló kiadvány) elhatározta, hogy igyekszik elkészíteni valamennyi település saját, népdalos és népzenei kulturális örökségvédelmi értékeit összegző zenei cd kiadványát, illetve a hozzájuk tartozó, tájegységet összefoglaló szakmai kiadványokat, könyv formájában. A 2014-ben megjelent 100 év 1000 népdal a Tápió mentén című könyv hatalmas sikert aratott. Dr. Lázár Katalin, a MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársának lektorálásában elkészült az első, minden fontosabb népdalos értéket megörökítő könyv, melynek DVD-ROM melléklete még hitelesebbé, tanulhatóbbá, átörökíthetőbbé tette a helyi, térségi népdalokat. Mindezek szolgáltak alapjául a Pest megye 187 települése, illetve Budapest számára kiírt Tápió menti Népdaléneklési Versenynek, melyen az általános iskolás korú tanulók mérhetik össze minden évben tudásukat. Az első három évben a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében valósult meg mindez, idén pedig a Nagykátai Művelődési Központ adott otthont a rendkívül rangos Közép-Magyarországi illetőségű versenynek. A rendezvény fő támogatója, egyben a verseny lebonyolítója a Ceglédi Tankerületi Központ volt, melynek védnöke Fodor Gábor Tankerületi Igazgató úr volt. Megnyitó beszédében kiemelten fontosnak tartotta a mindennapos éneklést, az éneklő ifjúság aktív jelenlétét, a népdalok fantasztikus kifejezőerejét. Ő maga énekszóval köszöntötte a jelen lévő a 14 település (ezen belül Budapestről 5 különböző intézményét tekintve 18) 56 népdalénekesét, akik 21 felkészítő tanárral és több kísérővel látogattak el ezen a napon a járás központi településére. A támogatáson felül a Ceglédi Tankerületi Központ saját kiadványát vihették haza valamennyien, melyben a tankerület intézményeinek bemutatása mellett megismerhetik a központban működő innovatív multikulturális programokat. Valamennyi tanuló emléklapot vehetett át, illetve egy kerámia érmecskét, melyek már hagyomány szerint valamennyi fellépőnek, felkészítőtanárnak járnak.

Katonáné Barna Zsuzsanna, a Ceglédi Tankerületi Központ Nagykátai Irodájának vezetője ( az egykori Nagykátai Tankerület igazgatója) beszédében összegezte az előző három évet, mely alatt vele, közösen indíthattuk a versenyt útjára és mára már látjuk, hogy milyen fantasztikus közösség alakult ki a Tápió mente népdalos értékeinek köszönhetően.

A rendezvény fővédnöke a térség országgyűlési képviselője, Czerván György, aki 2008 óta folyamatosan támogatja az elképzelést, hogy minden helyi és térségi érték megmentésre kerülhessen. Ennek köszönhetően az említett időszakban 23 kiadvány látott napvilágot Terék József szerkesztésében, zenei rendezésében, felkarolásra kerülhettek a térség fiatal tehetségei, illetve népdalos és népzenei értékeinket képviselhették számos, igen rangos itthoni és nemzetközi színtéren a Földművelésügyi Minisztériumtól a 2017-ben, Kazahsztánban megrendezésre került EXPO rendezvényig.

A verseny házigazdája, ötletgazdája és szervezője Terék József, Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett zenei előadóművész a Tápió mente népzenekutatója 2008 óta, aki a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjaként is folyamatosan képviseli a Tápió mente kulturális érdekeit.

A rendezvény támogatóinak köszönhetően rendelkezésre állhatott egész nap a Művelődési Központ, biztonsággal megrendezésre kerülhetett a verseny. Köszönet a támogatóknak:

Ceglédi Tankerületi Központ (Fodor Gábor tankerületi igazgató)

Nagykáta Város Önkormányzata (Dorner Gábor polgármester)

Nagykátai Művelődési Központ munkatársai

Czerván György országgyűlési képviselő

Szivárvány Alapítvány, Tápiószentmárton

Pest Megye Önkormányzata

Tarnavölgyi László (www.tapiokultura.hu)

Mint minden évben, így idén is kiváló szakmai zsűri erősítette a verseny rangját, hitelességét. A zsűri tagjai voltak:

Dr. Lázár Katalin – MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa

Juhász Erika – Nyíregyházi Egyetem népi ének tanára, adjunktusa, népdalénekes

Kubinyi Júlia – Junior Príma díjas népdalénekes,

a Fonó Budai Zeneház népzenei osztály vezetője

(Mindhárman a „Népművészet Ifjú Mestere” állami kitüntetéssel rendelkező művészei!)

Terék József – Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense

A részt vevő intézmények:

Budaörs                              Herman Ottó Általános Iskola

Budapest                            I. kerületi Farkas Ferenc Zeneiskola

                                               Járdányi Pál Zeneiskola AMI

                                               Kelenvölgyi Általános Iskola

                                               Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola

                                              Zuglói Heltai Gáspár Általános Iskola

Dabas                                   Kossuth Lajos Általános Iskola

Dánszentmiklós               Ady Endre Általános Iskola és AMI         

Dunakeszi                           Dunakeszi Farkas Ferenc AMI

Farmos                Farmosi Általános Iskola

Kóka                                     Kossuth Lajos Általános Iskola

Nagykáta                            Ceglédi Erkel Ferenc AMI Liszt Ferenc Nagykátai Tagintézménye

Pánd                                     Pándi Általános Iskola

Sülysáp                Móra Ferenc Általános Iskola

Százhalombatta               Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Tápiószecső                       Széchenyi István Általános Iskola

Tápiószele                          Blaskovich János Általános Iskola

Tápiószentmárton          Kubinyi Ágoston Általános Iskola

A versenyen az alábbi eredmények születtek:

I. Korcsoport

  1. helyezettLéb Zalán és Vastag Viktória

Kókai Kossuth Lajos Általános Iskola

Felkészítő tanár: Gregorné Rácz Ildikó

  1. helyezettBozsik Lotti

Tápiószecsői Széchenyi István Általános Iskola

Felkészítő tanár: Őszné Sima Anna

  1. helyezettBálint Zsuzsanna

Ceglédi Erkel Ferenc AMI Liszt Ferenc Nagykátai Tagintézménye

Felkészítő tanár: Dusek Gabriella

Kozma Blanka

Tápiószecsői Széchenyi István Általános Iskola

Felkészítő tanár: Őszné Sima Anna

II. Korcsoport

  1. helyezettSass Éva

Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola

Felkészítő tanár: Horváth Éva Sára

  1. helyezettMázás Jázmin

Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola

Felkészítő tanár: Horváth Éva Sára

  1. helyezettKiss Nikolett Anna

Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Felkészítő tanár: Násztorné Réczey Éva

Lipóth Boróka

Kelenvölgyi Általános Iskola (Budapest)

Felkészítő tanár: Péter Judit, Kukovecz Gábor

III. Korcsoport

  1. helyezettBölöni Balázs

Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskola

Felkészítő tanár: Kabai Zsuzsa

  1. helyezettCzira Sára

Farmosi Általános Iskola

Felkészítő tanár: Horváth Éva Sára

Csata Beatrix

Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Felkészítő tanár: Násztorné Réczey Éva

  1. helyezettKozák Lili

Járdányi Pál Zeneiskola AMI

Felkészítő tanár: Dobos Eszter

                Különdíj               Gál Gergő

                                               Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola

                                               Felkészítő tanár: Horváth Éva Sára

III. Korcsoport – Énekegyüttesek

  1. helyezettBodzabogyók Énekegyüttes

Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Felkészítő tanár: Násztorné Réczey Éva

  1. helyezettPestszentlőrinci Pirosiskolás Pacsirták

Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola (Budapest)

Felkészítő tanár: Paulikné Karcagi Éva

  1. helyezettKelenvölgyi Általános Iskola Nagycsoport Énekegyüttes

Kelenvölgyi Általános Iskola (Budapest)

Felkészítő tanár: Péter Judit, Kukovecz Gábor

IV. Korcsoport

3. helyezett       Dézsi Tifani

                                               Dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola és AMI

                                               Felkészítő tanár: Horváth-Gergely Enikő

(Ebben a korcsoportban 1-2. helyezés nem került kiosztásra.)

A legeredményeseb felkészítő tanári munkáért járó különdíjat a tápiószentmártoni Horváth Éva Sára népdalénekes nyerte el.

Szívből gratulálunk a helyezetteknek, díjazottaknak!

Találkozunk jövőre az V. Tápió menti Népdaléneklési Versenyen!