A Tápió mente egyik kiválósága, a kókai Dr. Baksa Brigitta szülőföldjének elkötelezett kutatója, etnográfusa, kinek személyiségét, kimagasló szakmai munkáját és alázatos értékmentő tevékenységét szinte mindenki ismeri. A mendei pünkösdi hagyományoktól egészen a hon- és népismereti tudományos és szakmai munkásságig terjedő több évtizedes tevékenységét ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Budapesti és Regionális Szervezete (VOSZ KMRSZ) 2018. november 30-án.
A RAM Colosseumban tartott díjátadó ünnepségen Marjay Gyula, a VOSZ Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezeténekelnöke köszöntötte a díjazottakat, meghívott vendégeket, előadókat, szponzorokat. 12. alkalommal, összesen 22 díjat osztottak ki a 300 vendég előtt.
Néhány gondolat a beszédéből: „Igen, ki kell fejezni szavakkal, elismerésekkel azoknak a munkáját, akik az életünk minőségét javítják, közérzetünket jobbá teszik, mosolyra fakasztanak, vagy mélyen elgondolkodtatnak. Mindenkinek kell egy-egy rövidebb, hosszabb idő az életében, amikor a dolgos hétköznapjait hátrahagyva kikapcsolódik, vagy talán csak elmélyed egy-egy művész munkájában, ami azt követően jó érzéssel tölti el. Ezt kell megköszönnünk és a legjobbaknál díjaznunk.” (Marjay Gyula)
A megnyitót követően Tolnay Tibor úr a VOSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket és gratulált a díjazottaknak. Megköszönte a szervezőknek, hogy idén is ilyen méltó környezetben tudta megrendezni a szervezet e gálát. Ő is kiemelte, hogy a Prima díj a kiválóságok díja, aminek most e ünnepi esten is tanúi lehetünk, mert ünnepelni jöttünk azokat, akik ma díjat vehetnek át.
Magyar oktatás kategóriában Dr. Baksa Brigitta (PhD) Megyei Príma díjat vehetett át, aki 32 éves közoktatási múlttal a háta mögött a magyar hon- és népismereti tankönyvek szerzője, és e tudomány elkötelezett művelője.
További díjazottak voltak még Szabó Győző színész, Nyári Károly zongorista, Draskóczy Lídia népzenész, Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő, képzőművészet kategóriában Jovián György festőművész, grafikus.
A további díjazottak, illetve a rendezvény beszámolója a VOSZ KMRSZ honlapján olvasható:
Szívből gratulálunk Dr. Baksa Brigittának, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanárának!
A fotókat készítette: Diósi Imre, Kallus György