Nyomtatás
Kategória: Visszatekintés

IMG 0703

 

Varázslatos volt, de nemcsak Kiss Balázs bűvész műsora, hanem az összes programelem, műsorszám együttesen tette azzá a tápiószelei múzeumok éjszakáját. Az ország egyetlen, eredeti állapotában megmaradt kúriamúzeuma, az egy ideje már a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár tagintézményeként működő Blaskovich Múzeum vadregényes kertjében és parkjában „tematikus séta”, kincskeresés, családi ötpróba, népi játék, bábkészítés, csipkeverés, kézműves foglalkozás is szerepelt a terítéken. tapiokultura.huTL.KÉPEK

A kúriában a Mesélő tárgyak című kiállítást személyesen a múzeumigazgató asszony, Gócsáné dr. Móró Csilla mutatta be. Idén sem maradt el a többek között a Blaskovich-pályázaton is jól szereplő, felkészült iskolások kosztümös tárlatvezetése.

Az épület adta, egyedi hangulatú háttér elé felállított színpadon vagy éppen az előtt, a már említett Kiss Balázs mellett több, remek produkciót láthatott közönség. A szervezők elsőként itt is a gyerekeknek kedveskedtek, bár a Jászberényi Kelepelő Bábcsoport előadását a felnőttek legalább annyira élvezték, mint az apróságok. Nagy sikert aratott a Duende Tánciskola. Lévai Enikő tanítványai pár napja Európa bajnokok lettek! Gratulálunk!

Természetesen, a sztárvendég, Szandi tovább fokozta a hangulatot. Remek koncertet adott és nagyon kedvesen, vidáman beszélgetett a színpadról a közönséggel.

Hogy igazán az éjszakába nyúljon ez az este, cseppet sem levezetésként, dr. Hidán Csaba, régész, történész, egyetemi tanár és harcművész élvezetes előadást tartott a középkori és újkori Magyarország vadászati kultúrájáról.

A Balaskovich Múzeum vezetője, munkatársai, a Baráti Kör tagjai, a pártolók idén is a színvonalas, minőségi kikapcsolódás lehetőségét kínáltak fel a tápiószeleiknek és a Tápiószelére látogatóknak!

A Múzeumok éjszakája méltó volt a 800 éves Tápiószele ünnepi sorozatához!

Köszönjük!