Nyomtatás
Kategória: Visszatekintés

pálmihály5

 

Útjára indítunk egy rovatot, melyben minden hónapban bemutatkozik egy művész, aki kötődik a Tápió mentéhez. Miért fontos ez nekünk? Mert elmegyünk mellettük, mert nem ismerjük, vagy nem merjük megszólítani, munkásságuk pedig példaértékű valamennyiünk számára. Pál Mihály sok szálon kötődik a Tápió mentéhez, mint zenész, mint zenepedagógus. Szűkebb pátriája azonban a Jászság,

ahol már 37 éve húzza a Jászság Népi Együttesnek a talpalávalót, hozzájárulva ahhoz a számtalan hazai és nemzetközi elismeréshez, amelyet az idén 48 éves tánckar megkapott az eltelt évtizedekben. A Jászságban élő muzsikus legnagyobb küldetése a Jászság kutatása, a kutatási eredmények színpadra vitele, kiadványokon történő megjelentetése. Az „A Jászsági zöld erdőben…” című, 1998-ban kazettán, majd 2006-ban CD formában is megjelent népzenei, népdalos kiadvány igazi sláger lett a táncházzenészek és néptáncosok körében. Közel 12 év után most előkészítette a folytatást jelentő újabb jászsági összeállításokat, mely egyben Pál Mihály jászsági életútjának összegző munkája. Reményei szerint az idén, de legkésőbb jövőre kiadásra kerülhet az a dupla CD, mellyel örökérvényűt alkothat az utókor számára. Teszi ezt önzetlenül, hálából a neki közel négy évtizede otthont adó Jászság számára.

„1950-ben születtem a Mátra alján, Feldebrőn. A felmenőim apai és anyai ágról is földműves paraszt emberek voltak. Kisgyermek korom is úgy telt, hogy ezt az évszázadokra visszanyúló életformát én is folytatom. Hogy mégsem így lett, annak az volt az oka, hogy "nótás kedvű volt az apám". 

Az iskolai énekórákon hamar kiderült, hogy van valamiféle hajlamom a zene irányába. Édesapám erre felbuzdulva a verpeléti vásáron vett nekem egy gombos harmonikát. Nem kellett sokat várnia arra, hogy otthon, a boros pincében megtörténjen az első fellépésem mindenki örömére. Miután kinőttem a harmonikát, apám meglepett egy hegedűvel, amivel már nehezebben boldogultam. De nem adta fel, mert beíratott a füzesabonyi zeneiskolába.

Innen már nem volt visszaút, ezt követte a budapesti konzervatórium, utána a tanárképző főiskola Miskolcon.

Először klasszikus zenészként dolgoztam a Miskolci Nemzeti Színházban és a szimfonikus zenekarnál. Majd Ózdon tanítottam a zeneiskolában. Itt találkoztam először a (még csak írott) népzenével, amikor meghívtak az Ózdi Kohász Táncegyüttes zenekarába.

1980-at írunk, amikor már erősen elindult az autentikus néptánc és népzene hulláma. Ahhoz, hogy megfeleljünk az új igényeknek, elküldtek a jászberényi táncházzenész tanfolyamra. Ez jelentette azt a fordulatot, amikor a klasszikus zenéből áthajóztam a népzenére. Itt ismertem meg Halmos Bélát, ő hozott kapcsolatba Martin Györggyel, aki megbízott a mérai Antal Ferenc (Árus) prímás teljes anyagának a lejegyzésével.

1982-ben lettem a Jászság Népi Együttes zenésze. Innentől évtizedekig a tevékenységem gerincét az együttessel kapcsolatos feladatok (műsorok, fesztiválok, turnék, koreográfia zenék összeállítása, népzenei gyűjtések) tették ki. Büszkeséggel tölt el, hogy az azóta eltelt időben részese lehettem, lehetek sikereiknek. Az együttes koreográfiái főleg a saját gyűjtéseikből válogatott tánc- és zenei anyagból készülnek. Számtalan alkalommal vettem részt ilyen gyűjtő utakon a Kárpát-medencében, különös hangsúlyt fektetve a Jászság régióra. Az évenként megrendezett Csángó Fesztivál is jó alkalom erre, amikor helyünkbe jönnek az adatközlők.

Ezen kívül lehetőség nyílt a zenetanári munka folytatására is Jászberényben az együttesnél és a népzene táborok alkalmával. Majd a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskolában tanítottam klasszikus és népzene tanárként hegedűt. Itt kerültem kapcsolatba a Tóthágas zenekarral, akikkel a művészeti iskola néptáncosainak a zenei kíséretét láttuk el. Ezután kerültem az egri zeneiskolába, ott szintén klasszikus és népi hegedűtanárként dolgoztam 2015-ig.

A Tápió-mentén 2009 óta Terék József barátom értékmentő munkájához kapcsolódva 11 CD, a Galga-mentén 1 CD és a Pest megyei Kodály CD megvalósításában működtem közre. Ez egy hatalmas értékű munka, és aki arra teszi fel az életét, hogy az utókor számára megmenti azt a kultúrát, ami nélkül gyökértelen silány hajtások lennénk, mindenképp tiszteletet érdemel. Nekem pedig megtiszteltetést jelent, hogy ebből egy kis részt vállalhatok.

Ha visszapörgethetném az időt, ugyanazt tenném, amit eddig, csak sokkal korábban kezdeném, és sokkal tudatosabban csinálnám. Sok lehetőséget kihagytam, addig-addig vártam, amíg kiapadt a forrás.

Az a közeg, amiben a népművészeti alkotások úgy születtek, hogy azt a közösség saját szükségletére hozta létre a saját hagyományai alapján, már megszűnt. Lassan azokat sem találjuk, akik még emlékeznek rá. A mai kor embere (nem csak a fiatalok) nagy része virtuális világban él. Ebben a felgyorsult világban elfeledkezünk a gyökereinkről, eltorzult az emberek értékrendje. A felnőtt korosztálynak, főleg a pedagógusoknak hatalmas a felelőssége abban, hogy visszaadja a felnövő generációnak a nagyszüleink örökségét, a nemzeti öntudatunkat, szemben úszva a globalizációs áradattal.”

                                                              

                                                                                              Pál Mihály

                                                                                              népzenész