Fúvós szelekarplak1

 

Szabó Ferenc zenekarvezető-igazgató úr vezetésével Tápiószelén, december 8-án ad ingyenes! koncertet a NAGYKÁTAI FÚVÓSZENEKAR. A több mint húsztagú, most már nyugodtan nagy múltúnak is nevezhető együttes gazdag repertoárjából a karácsonyi darabok mellett biztosan előkerülnek majd a népszerű világslágerek is. Aki ismeri ezt a remek közösséget, az tudja jól, hogy a zenei élmény mellett a vidám hangulat sem marad majd el! A koncertre a nagyteremben kerül sor, 16 órától, de jöjjenek korábban, hiszen Magyariné Birta Magdolna kolléganőm és barátai már 14 órától, egy kedves adventi programmal várnak mindenkit a Simonffy Kálmán Művelődési Ház parkolójában!

(A legtöbben már tudják, hogy egy számomra nagy élményt,

sok örömöt nyújtó esztendőt követően január elsejétől – addig szabadságomat töltöm – 2020-tól már nem leszek szelei népművelő. Néhány nap múlva, illő módon fogok majd pár búcsúzó sort írni, megosztani, de az már biztos, hogy személyesen nem juthatok el mindenkihez, akinek tartoznék a személyes, hálás jó szóval. Ám december 8-án még egy kicsit segítek a csapatomnak, aztán én is „adventezni” is fogok. Az biztos, hogy a fúvósok koncertjét is végig fogom tapsolni! Jöjjenek, érezzék jól magukat, mert remek programnak ígérkezik ez a délután önmagában is! De tudom, hogy sokan lesznek, lesztek itt majd olyanok is, akiknek tartozom egy-egy kézfogással, öleléssel! Gyertek el erre az adventre, erre a remek koncertre, amelynek a végén még én is szeretnék majd minél többetektől elköszönni, mindent megköszönni!)

Tarnavölgyi László

Ízelítő a Nagykátai Fúvószenekar tavalyi, nagykátai adventi koncertjéből, Szabó Károly jóvoltából: