Mi, a Tápió mentéért-díj kurátorai, büszkék vagyunk rá, hogy 2019 óta a Tápió-vidék értekeit gazdagító, őrző, támogató kiválóságoknak ítélhettük oda ezt a civil elismerést. A díj történetének összefoglalása utá bemutatjuk az eddigi díjazottakat. Személyük, életútjuk adja majd a valódi értékét az idén , november 4-én, Sülysápon kisztandó Aranyszarvas-plaketteknek is. Október 15-ig még önök is elküldhetik a díjra javasoltjuk nevét, a rövid indoklást, bemutatását!
Jelölt lehet a „Tápió mentéért díj” elismerésre bármilyen természetes személy, aki a Tápió mentén, vagy a tájegységen kívül él, elévülhetetlen érdemei alapján pedig méltó lehet a kitüntetésre. Az elismerésre javasolt személy bármilyen területen végzett kimagasló munkássága felterjesztésre érdemes, ha az a Tápió mente valamelyik településén vagy a Tápió mentéért valósult meg. A benyújtott jelölések elbírálásánál kiemelt figyelmet kapnak azok a jelöltek, akiknek tevékenységi körébe tartozik a kulturális örökségvédelem, a néprajzi értékek, helyi hagyományok őrzése, az épített örökség védelme, a szellemi örökség átörökítése, természeti értékeink megőrzése, az oktatás, valamint az identitástudat erősítése, illetve mindezek megvalósításának segítése. További elbírálási szempont, hogy a jelölt személy és munkássága helyi, regionális, országos vagy nemzetközi szinten szerzett-e hírnevet a Tápió mentének. Posztumusz-díj esetében ugyanezek a szempontok érvényesek, melynek egyetlen kritériuma, hogy a díj átadásának napjától számított, 15 évnél régebben elhunyt személyek (2007. november 4. előtt elhunyt személyek) nem terjeszthetők fel.
Jelölt lehet „Tápió mente fiatal tehetsége” díj elismerésre bármilyen természetes személy, aki a Tápió mentén, vagy a tájegységen kívül él, elévülhetetlen érdemei alapján pedig fiatal életkora ellenére méltó lehet a kitüntetésre. Az elismerésre javasolt személy bármilyen területen végzett kimagasló munkássága felterjesztésre érdemes, ha az a Tápió mente valamelyik településén vagy a Tápió mentéért valósult meg. A benyújtott jelölések elbírálásánál kiemelt figyelmet kapnak azok a jelöltek, akiknek tevékenységi körébe tartozik a kulturális örökségvédelem, a néprajzi értékek, helyi hagyományok őrzése, az épített örökség védelme, a szellemi örökség átörökítése, természeti értékeink megőrzése, az oktatás, valamint az identitástudat erősítése, illetve mindezek megvalósításának segítése. További elbírálási szempont, hogy a jelölt személy és munkássága helyi, regionális, országos vagy nemzetközi szinten szerzett-e hírnevet a Tápió mentének. Fontos kritérium, hogy 16-30 év közötti kell legyen a felterjesztett életkora.
Jelölt lehet „Tápió mente mecénása” díj elismerésre bármely természetes személy vagy cég, mely esetben jól követhetően megismerhető a Tápió mentén, a Tápió mentéért végzett támogatási tevékenysége és kiemelt támogatási körébe tartozik a kulturális örökségvédelem, a néprajzi értékek, helyi hagyományőrzés, az épített örökség védelme, a szellemi örökség átörökítése, természeti értékeink megőrzése, az oktatás, tehetséggondozás, valamint az identitástudat erősítése céljából megvalósuló önzetlen anyagi támogatása.
„Tápió mentéért díszoklevél” kerül adományozásra a kuratórium részéről, melynek adományozásáról saját hatáskörben döntenek. A díj a Tápió mentéért díj kritériumainak értelmében kerül kiosztásra, melyet bárki kaphat (magánszemély, civil szervezet, vállalkozó, cég, önkormányzat, közszereplő, stb.)
Jelölő személy: bárki tehet felterjesztést
A jelölt szakmai életútját és munkásságát (mecénás esetében támogatási tevékenységeit) bemutató pályázati anyagot (maximum 2-3 oldal, kötetlen formai követelmény) az alábbi címre kérjük beküldeni, kizárólag postai úton:
Blaskovich Múzeum Baráti Köre Közhasznú Egyesület, 2766 Tápiószele, Múzeum u. 13.
A borítékon kérjük feltüntetni: „Tápió mentéért-díj – 2022”
Kérjük feltüntetni a jelölő fél, valamint a jelölt pontos elérhetőségeit is a felterjesztésben (név, cím, telefonszám, email)!
A felterjesztés határideje: 2022. október 15. (ezen a napon postai bélyegzővel ellátott és feladott felterjesztést még elfogadjuk)
A díj átadásának időpontja: 2022. november 4. péntek 18h
A díj átadásának helyszíne: Wass Albert Művelődési Központ, 2241 Sülysáp, Szent István tér 7.
A díjátadó ünnepség fővédnökei:
Czerván György – országgyűlési képviselő
Szabó István – Pest Megye Közgyűlésének elnöke
Horinka László – Sülysáp Város polgármestere
Minden évben a Blaskovich fivérek által Tápiószele és Tápiószentmárton határában, Sőregpusztán megtalált szkíta aranyszarvas napjához (1923. november 08). közeli időpontban kerül az ünnepség megrendezésre.
A rendezvényre minden évben meghívást kapnak az előző évek díjazottjai is. Az előző évben felterjesztett, de elismeréssel nem jutalmazott személyeket automatikusan az idei felterjesztettek közé soroljuk (minden felterjesztés érvényes a következő évben is, amennyiben nem került díjazásra).
A díj kuratóriumának tagjai:
Terék József – Pest Megye Önkormányzatának kulturális szakreferense, MMA Köztestületi tag, a kuratórium elnöke
Terék Mihály – Blaskovich Múzeum Baráti Köre Közhasznú Egyesület elnöke, Arany János díjas pedagógus
Gócsáné Dr. Móró Csilla – MMgMK Blaskovich Múzeum igazgatója, történész, Tápiószele díszpolgára
Katus Norbert – Összefogás Sülysápért Egyesület elnöke, Sülysáp Város alpolgármestere
Dr. Baksa Brigitta – Budapesti és Pest megyei Regionális Príma díjjal kitüntetett etnográfus, Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára
Tarnavölgyi László – a www.tapiokultura.hu főszerkesztője, Pest Megye Média-díjával kitüntetett népművelő
A 2022. évi Tápió mentéért díj ünnepi műsorával egybekötött díjátadó ünnepség fő támogatója:
Sülysáp Város Önkormányzata
A RENDEZVÉNY IDŐPONTJA AZ EGÉSZSÉGÜGYI HELYZET FÜGGVÉNYÉBEN VÁLTOZHAT!
A díjjal kapcsolatos további információk:
Blaskovich Múzeum Baráti Köre Közhasznú Egyesület
2766 Tápiószele, Múzeum u. 13.
email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel:0653/380-157
Kelt: Tápiószele, 2022. augusztus 19.
Terék József
Tápió mentéért díj kuratóriuma
elnök
2019
Benyovics Mihályné Rojtos Mária
Benyovics Mihályné Rojtos Mária 1928. január 14-én született Budapesten. Születésétől fogva Mendén élt abban a Pest megyei kis faluban, amelynek lakossága Mária-Terézia óta magyar-szlovák vegyes lakosság volt. Kicsi gyermekként a családban csak tótul beszéltek, sőt az egész utcában is, így nagyobb korában meg kellett tanulnia magyarul. A tót nyelv későbbi életében is fontos szerepet játszott, hiszen férje is tót család sarja volt. A népi hagyományokhoz nagyon erősen kötődött, egész életében népviseletben járt. Nagyon sok szlovák népdalt ismert, énekelt, melyeket helyi szinten mindenki szívesen hallgatott tőle. 1976-ban egyik alapító tagja volt a helyi népi együttesnek. A csoport vezetője, Trefák Istvánné herceg Klára 1983-ban több tucatnyi szlovák helyi népdalt gyűjtött tőle, illetve magyar-szlovák, vegyes szövegű dallamokat. Az énekek mellett folyékonyan és tisztán beszélte Mende ősi nyelvét, a betelepítéssel 300 évvel korábban magukkal hozott tót nyelvet.
Örömmel osztotta meg tudását 2015-ben Dr. Király Katalinnal, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézetének igazgatójával, illetve 2009 és 2018 között Terék Józseffel, a Tápió mente népzenekutatójával, aki ez alatt az idő alatt a család jó barátja is lett.
Mariska néni munkásságának köszönhetően számtalan kiadvány örökítette meg népdalait, a tót hagyományokat. 1985-ben segítette Ikvai Nándor Tápió mente néprajza című kétkötetes monográfiában találhat, Mendére vonatkozó anyagait.
2012-2017 között a 100 év 1000 népdal a Tápió mentén című könyv és DVD-ROM melléklete, a Tápió mente népdalai, népzenéje dupla cd, a Tápió mente népviselete könyv I, a Tót népdalok a Tápió mentén, valamint a Tápió menti gyermekdalok című kiadványok megjelenését segítette önzetlenül, tiszta szívvel.
Munkásságának eredményeképpen a Tápió mente rákerülhetett a magyarországi szlovákok elfeledettnek hitt tájegységeként a nemzetiségi térképre, és mára már mindenki tudja, hogy a Tápió mentének milyen tót népművészeti értékei is vannak. Több alkalommal állt Mariska néni a tevevízió stábjainak rendelkezésére, mely által megismerhették életvidám mivoltában, szeretetében.
2019. február 12-én bekövetkezett halálával elment az utolsó nagy alakja a Tápió mente tót népművészeti értékeket képviselő, utolsó örökifjú és mélyen vallásos adatközlő.
Oklevelén az alábbi szöveg olvasható:
„Posztumusz Tápió mentéért-díjat adományozunk Benyovics Mihályné Rojtos Mária részére a Tápió mente tót hagyományainak, népdalos és népviseletes értékeinek megőrzéséért, a generációkon keresztül átörökített, több évszázados dallamok önzetlen közkinccsé tételéért, a mendei helyi népdalos értékek egyedülálló előadásmódjáért és az önzetlen, sírig tartó szeretettel való segíteni akarás szándékáért, a Tápió menti tótok identitástudatának kialakításáért, valamint a magyarországi szlovákok kulturális örökségvédelmi értékeinek gazdagításáért.”
Dr. Dusek László
Dr. Dusek László 1940. február 22-én született Tápiószentmártonban. Az általános iskola padját elhagyva Cegléden érettségizett 1958-ban, majd 1965-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát. A tudományos diákkör aktív tagjaként kutatott már ez időben is, melynek eredményeként számos nyertes pályaműve született a földrajz-, és társadalomtudomány területén. 1965-2002-ig a Tápiószentmártoni Általános iskola tanáraként oktatta a fiatalokat, mely mellett 1982-től a körzeti földrajzi munkaközösség vezetője lett. 1976-ban elnyerte a középiskolai tanárok számára kiírt akadémiai ösztöndíjat, azóta pedig a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének külsős munkatársa. Doktori értekezését 1979-1981 között készítette el, melyet 1982-ben sikerült megvédenie Debrecenben. A munka az 1985-ben megjelent Tápió mente néprajza, kétkötetes monográfiában jelent meg. Számtalan tudományos és szakmai írásainak, publikációinak, valamint tudományos előadásainak középpontjában mindig szülőföldje, a Tápió mente, illetve annak földrajz-, és társadalomtudományi vonatkozású témái alkottak, melynek köszönhetően e témakörökben és tudományágakban a Tápió mente országos hírnévre tehetett szert. A 2001-ben megjelent Tápió mente, illetve a 2002-ben, 2003-ban és 2015-ben kiadott Felelj, ha tudsz valamint a 2012-ben megjelent Tesztek könyve egyaránt vidékünk értékeinek hírnevét öregbítette. 2005 és 2008 között évente rendszeresen megszervezte a Kincsem Túra – Játék Túrát, melyen szülőfaluját és környékét mutatta be az érdeklődőknek. 2005-ben Miskolcon, majd 2009-ben Szegeden, a Magyar Földrajzi Társaság évei soros vándorgyűlésén a társaság egyik alelnökének választották.
Munkásságának középpontjában meghatározó volt minden időben a szülőföld szeretete, a Tápió mente kutatásának vonatkozásában kiemelkedő területek hiteles képviselése a Tápiószentmártonból Malenkij Robotra elhurcolt emberek sorsától Kincsem születésének 145. évfordulóján át a szkítákig.
Munkássága példa értékű valamennyi, Tápió vidéken élő, a szülőföldünket kutató helyi lakosok, valamint országosan elismert tudományos szaktekintélyek szemében egyaránt.
Oklevelén ez olvasható:
„Tápió mentéért díjat adományozunk Dr. Dusek László részére, a Tápió mentén végzett több évtizedes társadalomtudományi, valamint földrajztudományi kutatásával szerzett elévülhetetlen eredményeiért, a vidék értékeinek helyi, regionális, megyei és országos népszerűsítéséért, illetve a szülőföld írott és íratlan értékeinek egész életen át tartó hiteles képviseléséért, szakmai publikációs munkásságáért
Molnár Tibor
Molnár Tibor Budapesten született 1940. április 28-án. Felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Bartók Béla Zenei Konzervatóriumában végezte el, melyet követően 1961-ben került Tápiószelére. Ének-zene tanárként dolgozott 1982-ig, illetve a helyi zongora és szolfézstanári teendőit is ellátta. 1975-1982-ig gyermek és ifjúságvédelmi szakfelügyelőként is dolgozott Pest megyében. A mindenki számára emlékezetes énekóráit soha senki sem felejtette el egy percre sem, aki ült iskolapadjai közt az órákon. Tanítványai a mai napig fel tudják idézni, hogyan szemléltette az „A csitári hegyek alatt” című népdal dallammenetét, hogyan rajzolta fel a táblára a dal áltat megidézett hegyek látványát, a népdalok értelmezésének titkait. „Ma is hallják, ahogyan Prokofjev: Péter és a farkas c. zeneművéről beszél: hogy melyik hangszer melyik szereplőt is testesíti meg. Rangot jelentett kórusában énekelni, ahol nemcsak az együtténeklés örömét, hanem járási, megyei kórusversenyeken is kiemelkedő eredményeket értek el a fiatalok. Iskolai kórus mellett a férfikórust, majd a Bartók Béla Vegyeskart vezette Tápiószelén, ahol munkásságáért, emberségér a mai napig nem felejtették el.
1971-től a Tápiómente Táncegyüttes muzsikusa, majd később zenekarvezetője lett. Az együttes egyik legfontosabb embereként végezte a régi és új táncművek hangszerelését, a próbák irányítását, a fiatal tehetséges énekesek, valamint a vidék kiváló muzsikusainak felkarolását. Közel három évtizedes tevékenysége alatt országos és nemzetközi hírnévre tett szert a Nagykátai Tápiómente Táncegyüttes, mely áldozatos munkát nem győzünk elégszer megköszönni.
1991-től a Nagykátai Damjanich János Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola ének-zene-testnevelés tanára volt, egészen az ezredforduló első évéig. Munkásságát Nagykáta Város Önkormányzata több alkalommal is Pro Urbe díjjal jutalmazta a néptáncegyüttesnél, a fúvószenekarban, valamint Nagykáta kulturális életében megvalósított önzetlen munkásságáért.
Molnár Tibor szellemi, néprajzi értékeink átörökítésében kimagasló tevékenységet végzett. Több évtizedes pedagógusi munkája a Tápió vidékhez kötődő életműve elismerésre méltó.
Oklevelén ez olvasható:
„Tápió mentéért díjat adományozunk Molnár Tibor részére, a Tápió mentén végzett több mint négy évtizedes művészeti és pedagógiai munkásságának, valamint a Tápiómente Táncegyüttesben végzett három évtizedes zenekarvezetői és társszerzői feladatok hazai és nemzetközi eredményeinek elismeréséért, emberségéért, a vidék szolgálata érdekében végzett kimagasló szakmai életútjának tiszteletéért.”
Szörfi Józsefné Solti Erzsébet
Szörfi Józsefné Solti Erzsébet 1948. szeptember 06-án született Úriban. Már kisgyerekkorától folyamatosan gyűjtötte a sublótok mélyén rejtőző régi iratokat, népviseleti öltözékeket. Minden álma az volt, hogy egyszer Úriban tájházat hozhasson létre. Ebben szülei is segítették, támogatták. Édesanyja volt az utolsó úri varróasszony, népviseleti babái pedig eljutottak a világ minden tájára. Nagyszülei házának visszavásárlásával megvalósulhatott 2013 májusában az azóta is működő BAB-USKA tájház, melynek ünnepségét még Erzsike édesanyja, Solti Józsefné Szabó Erzsébet is megélhetett, mintegy közös kulturális örökségvédelmi munkásságuk koronáját, a Pest Megyei Értéktárba is felvett Úri népművészeti értékeket bemutató tájházat. Az elmúlt évek során kendőkiállítást, I. világháborús kiállítást, népviseleti bemutatókat, használati eszközök bemutatóját, valamint hagyományos disztnótorok és szüreti felvonulások programjait szervezte. Úri értékeit összegezte a Szülőfalunk Úri, a Tápió mente népviselete I, valamint a Régi szavak, szólások gyűjteményével, könyveivel, illetve mindezek úri vonatkozású részeinek szakmai összeállításával. Önzetlenül segíti a Tápió menti néptáncosok, valamint a fiatal népdalénekes tehetségek színpadi megjelenéseit Úri népviseletének kölcsönadásával, az előadókra igazítással, a ruhadarabok varrásával, ezzel is népszerűsítve a Tápió mente leglátványosabb népviseletét. Számos látogató fordult meg tájházában: Tájház Szövetség, Budapesti hagyományőrző és egyházi csoportok, iskolai, óvodai, főiskolai és egyetemi csoportok, akiknek iskolai foglalkozásokat is szervez rendszeresen.
Kiállításai az ország számos területén ismertté váltak, mint például a Szentendrei Skanzenben, A Tápió menti Népdaléneklési Versenyen, Pest Megyei Értéknapokon és számtalan országos helyszínen.
Úri szellemi és tárgyi örökségének szentelte életének nagy részét, melyet tesz fáradhatatlanul nagy anyagi áldozatokat vállalva, egészség-betegség közt elhivatottan, önzetlenül, hogy mindez átörökítődhessen az utókorra, a fiatal generáció számára, Úri község és az egész Tápió mente javára.
Oklevelén ez olvasható:
„Tápió mentéért díjat adományozunk Szörfi Józsefné Solti Erzsébet részére Úri község népművészeti értékeinek szakmai rendszerezéséért, a BAB-USKA Tájház létrehozásáért, a helyi értékek települési, regionális, megyei és országos népszerűsítéséért, közösségformáló és közösségépítő tevékenységéért, valamint a szülőföld szeretetéből fakadóan több generáción át megőrzött helyi értékek önzetlen közkinccsé tételéért.”
2020
Basa László posztumusz
Basa László 1948. február 1-jén született Nagykátán. Az általános iskola után középiskoláját, leérettségizett, elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki oktatói, majd az egri HoSi Minh Tanárképző Főiskola történelemtanári szakját munkája mellett végezte el. Budapesten megkezdett oktatói, tanári pályáját a diákokat a tanórán kívül is nevelő, közösségszervező tevékenység jellemezte. Szakkörök vezetése mellett helytörténeti-, iskolatörténeti kutatásokat is végzett. Utóbbi témában megjelent tanulmánya országos nívó díjat kapott.
1994-ben érkezett haza, Nagykátára, ahol egykori iskolája tanára lett. A Mátray Gábor Általános Iskolában is szakköröket szervezett, Szakköri Lapokat szerkesztett és folyamatosan kutatta az iskola történetét. Itt megírt iskolatörténeti tanulmánya is országos nívó díjban részsült!
A Tanár úr nem elégedett meg a tananyag átadásával, az elsajátított tudás mérésével, az érdemjegyek kiosztásával. A szülőváros-, a Tápió-vidék történetének és a magyarság történelmének tanításával a hazaszeretet szép érzését kívánta felébreszteni a gyerekek lelkében. Tanítványaiból hagyományőrző csapatot toborzott, s eléjük a saját és mások kutatásai alapján felderített azon hősöket állította példaként, akik szűkebb pátriánk földjén harcolva váltak valaha a nemzet legendáivá.
Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapatával 1996-ban belépett a Magyarország Felfedezői Szövetségbe, amelynek egyben titkára is lett. A gyerekekkel nem csak a Tápió mente és Magyarország történelmi emlékhelyeire zarándokoltak el, de a magyar katonai erények megismertetésével is igyekezett tudásukat gyarapítani, érdeklődésüket a fegyelmezett hadijátékok gyakorlásával megragadni, megtartani. 1999-ben az országban elsőként létrehozta a hagyományőrző diáktüzér egységet is.
2002-től Basa László egységei minden esztendőben – társrendezőként is – részt vettek Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozatán, a tápióbicskei csata nagykátai és tápióbicskei eseményein, a Tavaszi Emlékhadjárat programjain.
A Tanár úr a gyerekek bevonásával több történelmi keretjátékot is megtervezett, megszervezett. A „Diáktüzér-próba”, a „Kossuth-toborzó” és „Kossuth-zászlóalj”, a „Rákóczi-évek a Tápió mentén”, a „Fejedelmi seregszemle” címmel bemutatott élő történelemórák sok száz fiatalnak élményszerűen, átélhetően közvetítették a nemzet nagy pillanatainak üzenetét.
Basa László mint katonai hagyományőrző százados kezdeményezője, tanácsadó segítője lett több Tápió menti és jászsági gyermek-ifjúsági hagyományőrző csapat létrejöttének is.
Legjobb fiataljaiból mára már a Tápió mente és Kárpát-medencei magyarság nemzeti ünnepein, programjain felkészülten szolgáló, felnőtt hagyományőrzők lettek.
Helytörténeti kutatásai nem csak Nagykáta, de a Tápió mente sok más településére is kiterjedtek. A történelmi események, évfordulók, az e vidéken született, valaha itt élt, vagy csak éppen hosszabb-rövidebb ideig itt tartózkodó történelmi alakok, művészek, tudósok épp úgy érdekelték, mint a műemlékek, emlékjelek, vagy éppen a kortárs amatőr alkotók megjelenései, kiállításai.
Fáradhatatlanul bújta a régi lapokat, a könyvtárakat, a levéltárakat, később a világhálót, de maga is felkereste mindazokat, akik szereplői, részesei voltak a valaha itt megtörtént fontos, emlékezetünkben megőrzendő pillanatoknak. Tanulmányai, iskolatörténetei, pályamunkái mellett rendszeres szerzője volt a Jászság lapjának, a Redemptionak, többször publikált a Honismeretben, számtalan írása jelent meg a Nagykátai Újságban, a Tápiómenti 2 Hetesben és sok más Tápió menti település önkormányzatának az újságjában is. A tapiokultura.hu kulturális honlapnak, annak 2007-es indulása óta állandó szerzője volt. Csak az itt megjelent cikkeinek a száma is meghaladja a félezres számot! 2013-tól, az első számtól kezdve, szintén állandó szerzője volt a Tápió-vidék helytörténeti-, kulturális lapjának, a Thapeunak is.
Sokoldalú közéleti tevékenységének részét képezte, hogy felhívta az önkormányzatok, a települési civil szervezetek figyelmét arra, hogy történelmi eseményeiknek, nagyjaiknak emléktáblák elhelyezésével, köztéri szobrok elhelyezésével is mementót állítsanak.
Többek között Nagykátán a Kossuth-emléktábla, a Mátray-szobor, Szentmártonkátán és Tápiószelén a Rákóczi- emléktábla megvalósításában is szerepe volt az ő meggyőző, motiváló munkálkodásának.
Basa László többek között elnökségi tagja volt a Nagykáta Barátai Köre Városvédő Egyesületnek, választmányi tagja a Kossuth Szövetségnek, alapító tagja és tiszteletbeli elnökségi tagja a Magyar Hagyományőr Világszövetségnek, katonai hagyományőrzésért felelős titkára a Magyarország Felfedezői Szövetségnek, elnökségi tagja a Pest megyei Honismereti Egyesületnek, tagja a Magyar Pedagógiai Társaságnak, a Blaskovich Múzeum Baráti Körének…
A Lengyel Nagykövetség Barátság-plakettel köszönte meg Basa Lászlónak a Tápió-mente lengyel vonatkozású történelmének, a II. világháborúban itt menedékre lelt lengyel katonák sorsának kutatását, emléktáblák, emlékjelek elhelyezésnek kezdeményezését. A Magyarország Felfedezői Szövetség Pro Pátria Érdemrenddel, a Magyar Pedagógia Társaság Vasvári-diplomával ismerte el tevékenységét. A Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány Pest Megye Gyermekeiért díjjal, Falvak Kultúrájáért Alapítvány „Örökség-serleggel”,a honvédelmi miniszter a „Honvédelemért” kitüntetés III. osztályával, a Magyar Hagyományőr Világszövetség a „Hagyományőr Érdemrenddel” tüntette ki.
Nagykáta Város Önkormányzata 2010-ben adományozta Basa Lászlónak a Pro Urbe-díjat.
Basa László nemcsak szülővárosát, Nagykátát, de az egész Tápió-vidéket szolgálta önzetlenül, hittel, munkával, nagy-nagy felkészültséggel és önzetlenül állt évtizedeken át sokak rendelkezésre.
A Tápió menti lokálpatrióták kérésére bármelyik település számára írást, tanulmányt készített bármilyen értékőrző ügyről, egy helyben kiadott könyvről, vagy egy kulturális rendezvényről. Rendszeresen felkészülten, tartalmasan mutatta be a kirándulóknak, emlékezőknek, bármely közösségnek történelmi helyszíneinket, műemlékeinket, kastélyainkat, a szobrainkat.
Oklevelén ez olvasható:
„A Tápió mente településinek helytörténetét kutató, publikáló több évtizedes munkásságért, értékeinket írásaiban, előadásaiban bemutató önzetlen tevékenységéért, történelemtanárként és katonai hagyományőrzőként a Tápió menti fiatalok hazaszeretetre nevelése érdekében végzett pedagógusi tevékenységéért, a Tavaszi Emlékhadjárat és a Tápióbicskei Emlékcsata évenkénti eseményein való fáradhatatlan szolgálatáért.”
Kucza Péter
Kucza Péter gyermekkora óta kíváncsi szülővárosa Nagykáta és az azt körülvevő települések múltjára, amelyet immár közel félévszázada tudatosan kutat. Munkájával, vállalkozásaival egyenértékű életcéljává vált, hogy e szenvedélyes kutatást minél szakszerűbben, tudományos igényességgel végezze. Gyűjtési szenvedélye Nagykáta és a Tápió-vidék szinte minden írott történeti emlékére – könyvek, térképek, dokumentumok, fotók és képeslapok – kiterjed. Mára hatalmassá váló gyűjteménye, annak tudatos építése, folyamatos feldolgozása, kiterjedt kapcsolatai miatt a helytörténész, történész és professzionális könyvtári-, levéltári társadalomban is tisztelet és elismerés övezi.
Gyűjteményének nemcsak felbecsülhetetlen szellemi értéke van, de jelentős költsége is volt ezek megvásárlásának is, amely költségeket ehhez Kucza Péter maga biztosította és biztosítja. Kucza Péter azon vállalkozó kevesek egyike, aki személyes boldogulásából fakadóan egy nemes cél érdekében a tágabb közössége kulturális-történeti értékeinek megőrzésére és gyarapítására sem sajnál a saját vagyonából való támogatást.
Munkásságának a Tápió mente szempontjából kiemelkedő fontosságú részét képezik 1995 óta írt, szerkesztett illetve társszerkesztett könyvei. Ezen művekben Nagykáta és a Tápió-vidék kor-, ipar-, helytörténeti és képzőművészeti értékeit többszörösen ellenőrzött történeti hűséggel, pontos adatokkal, saját dokumentum- és páratlan fotó és képeslap gyűjteményének illusztrálásával mutatja be. E könyvek mindegyikét kivétel nélkül kiemelkedő szakemberek lektorálták. Könyvészeti szempontból különleges esztétikai alkotások születtek, amely gazdag és szinte teljes egészében elsőként publikált képanyagának és a magyarázó szövegeknek elhelyezése, aránya, a magas nyomdai minőségük miatt is kiemelkedő értékük van.
Kucza Péter szakmai nagyvonalúságának bizonyítéka, hogy szülővárosán, Nagykátán kívül, 2013 óta eddig nyolc Tápió-vidéki település helytörténészének segített abban, hogy velük közösen alkotva, kutatva, számukra magángyűjteményét, kiterjedt szakmai kapcsolatait is biztosítva elkészülhessenek ezen települések igényes, sorozatba illő képes krónikái is.
Mindezen művek mindegyike hozzájárul ahhoz, hogy a jelen kor Tápió-vidéki polgárában erősödjön a szűkebb pátriájával való azonosságtudat, a lokálpatriotizmus érzése.
E téren kiemelkedő jelentőségű könyvei közül, a hazai hadtörténész kiválósággal, dr. Hermann Róberttel közösen írt és 2002-ben megjelent, több, csak Kucza Péter tulajdonában meglévő, felbecsülhetetlen nemzeti értékkel bíró dokumentumot is publikáló „Szabadság a Tápió-vidéken” c. alkotás.
Kucza Péter gyűjteményei, könyvei rendszeresen szerepelnek a rangos hazai és nemzetközi szakkiállításokon, amelyeken rendre nívódíjakkal jutalmazzák ezeket. A teljességre való törekvés nélkül:
A Tápió-vidék településeit bemutató, 2000-ben megjelent az „Ahogyan nagyszüleink látták” című mű ugyanebben az évben a Budai Várban megrendezett nemzetközi Alpok-Adria Postatörténeti kiállításon Aranyérmet kapott.
1997-ben Rómában, 2009-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban és ugyanebben az évben a Budapesti Történeti Múzeumban is Aranyéremmel jutalmazta a szakmai zsűri Kucza Péter kiállítását.
Kucza Péter gyűjtőszenvedélyének köszönhetően sok-sok Tápió menti dokumentum, régi könyv, levéltári ritkaság, képeslap található gyűjteményében, amelyek gyönyörű könyvek sorozatában jelentek meg az elmúlt évtizedekben. Ezekkel hozzájárult a Tápió-vidék települései helytörténeti értékeinek megmentéséhez, a régi idők hangulatának megidézéséhez, a honismereti munka rendszeressé, értékessé tételéhez. Személye, munkássága más, fiatal települési helytörténészeket is inspirál. Mindezt történeti objektivitással tette és teszi ma is. Nem egy álromantikus, idillikus korképet rajzol meg, hanem illusztrálja a magyar történelmet a maga eredményeivel, nehézségeivel, ellentmondásaival együtt, és úgy mesél a „boldog békeidőkről”, ahogy az a volt, ahogy az hiteles dokumentumaiból, képeiből, forrásaiból valósan megidézhető.
Ezeket a könyveket több évtizedes gyűjtőmunkával megszerzett dokumentumok közreadásával, érthető szövegekkel, rendkívüli grafikai igényességgel, nagy gonddal összeállított, esztétikus díszítéssel, művészi nyomdatechnikával, a települések iránti tisztelettel és a jövő megbecsülésének reményében készíti el a maga és sokak örömére egyaránt.
A Tápió mentén élő, alkotó, vagy innen származó korábbi tudósok munkájának méltósága érződik Kucza Péter nagykátai gyűjtő könyvkiadói, írói, szerkesztői tevékenységében, abban a következetes fáradhatatlanságban, amivel azt a könyvtárat családi otthonában létrehozta, amely számtalan olyan könyvet, térképet, albumot tudhat magáénak, amivel még Nemzeti Könyvtárunk sem rendelkezik. Gyűjteményéből kiemelkedik Magyarország egyik legkomplexebb 1848/49-es forrásgyűjteménye, amely számos hazai elismert történésznek és kutatónak jelent alapot munkájuk során. Kiemelkedő, az egész országban egyedi értékkel bír a XIX. sz. végétől a XX. sz. közepéig datált képeslapgyűjteménye, amely egy táj- és közigazgatási egységet, a Tápió mentét a teljeségre törekvés szándékával mutat meg. E képek a múlt igaz rögzítésén, megörökítésén túl megbízható alapot adnak azoknak, akik településük világháborúk, forradalmak, a politikai rendszerek ostoba rombolási szándéka és eleink egy részének nemtörődömsége miatt megsemmisült, megrongálódott köztéri értékeit, egyedi arculatát kívánják majdan műemlékvédelmi igényességgel rekonstruálni.
Kucza Péter saját anyagi áldozatvállalása és rendkívüli jelentőségű alkotómunkája mellett sosem törekedett nyilvános elismerésekre. Áldozatos munkája példaértékű lehet a Tápió mentén alkotók, kutatók, vállalkozók és településeink vezetői számára is.
Oklevelén ez olvasható:
„A Tápió-vidék kor-, ipar-, helytörténeti és képzőművészeti dokumentumainak félévszázados, tudományos igényű gyűjtéséért, az egyedülálló, felbecsülhetetlen értékű Tápió menti képeslapgyűjteményének létrehozásáért, gondozásáért, feldolgozásáért, valamint az ezeket bemutató, kimagasló színvonalú 17 könyve megírásáért, szerkesztéséért, a hazai és a nemzetközi szakkiállításokon elért nívódíjaiért, a Tápió mente településeinek kutatásáért.”
Urbán Sándor
Bár nem a Tápió mente szülötte, a szíve mégis ezért e vidékért dobog. A fülöpszállási születésű Urbán Sándor szakmai munkásságával, elkötelezettségével mindenképpen a Tápió mente kiválóságai közé tartozik, hiszen kutatásaival és a Tápió-vidék szeretetével nagy mértékben hozzájárult a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet megalakításához és vidékünk értékes élőhelyeinek feltárásához. Munkatársaival a Magyar Madártani Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok megyei Helyi Csoportjának vezetőjeként évtizedekig járta a Tápió és a Hajta mente vidékét, feltérképezve a természetes élőhelyeket, természetvédelmi táborokat szervezett az érdeklődő fiataloknak, és számos helyi lakosnak, ő mutatta meg, milyen értékek vannak körülöttünk.
Eleinte főként madártani felméréseket végzett a térségben, majd érdeklődése egyre inkább kiterjedt az élőhelyekre is, melyek addig szinte feltáratlan területnek számítottak Pest megyében. Ez idő tájt „fedezték fel” a Hajta-patak mentén elhelyezkedő fajgazdag rétségeket és ekkor született meg a gondolat, hogy helyi jelentőségű védett természeti területeket kell itt kijelölni. Az akkori hatóság az ő irányításával készítette el a védetté nyilvánítás szakmai indoklását és munkatársaival leadott javaslata alapján a Farmosi nádas és homokbuckások területe 1990-ben helyi védelmet kapott több, mint 1500 hektáron. A felmérő munka nem állt le, mivel ebben az időszakban a Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság (a Duna-Ipoly NP jogelődje) is megkezdte a Tápió-völgy természeti értékeinek felmérését. Az állami természetvédelem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szolnok Megyei Szervezete által összeállított javaslata alapján kezdte meg a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet kialakítását. A természeti értékekről Füri Andrással 1995-ben egy szakmai anyagot állítottak össze és jelentették meg „A Tápió-vidék természeti értékei” című munkát az általa vezetett Jászkun Természetvédelmi Szervezet kiadásában. Ez a kis könyv volt az első természetvédelmi kiadvány a Tápió-mentéről. Eközben folyamatosan szervezte a térség természeti értékeinek (botanika, zoológia) feltárását, nagyszámú fiatal MME tag és egyetemista bevonásával. Közülük sokan dolgoznak ma hivatásos természetvédőként! Sok helyre eljuttatva vitte „hírét” az itt rejtőzködő természeti kincseknek.
Szakmai kapcsolatot ápolt a legnagyobb német természetvédelmi civil szervezet (NABU) aktivistájával, Dr. Rolf Gastellal, aki Pest megye hivatalos partnerének, Ludwigsburg járásnak természetvédelmi referense is volt egyben. A Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány létrehozásában kettőjüknek kiemelkedő szerepe volt 1996-ban. A Közalapítvány megalakulása után Urbán Sándor, előbb mint ennek titkára, később mint a szervezet elnöke folytatta természetvédő tevékenységét a térségben.
A német partnerrel 1998-tól az egyik évben Ludwigsburgban, másik évben a Tápió-vidéken természetvédelmi cseretáborokat szerveztek. A magyar diákoknak szervezett madarász táborok mellett így számos külföldi fiatal is megismerte a Tápió-vidék természeti értékeit.
A térség természeti és kulturális értékeinek megismertetésére 1999-ben elkészíttette a Tápió mentén c. videófilmet, mely a térséget elsőként bemutató audiovizuális anyag volt évekig.
Dr. Török Zsolt segítségével elkészítette a Tápió-vidék első részletes turistatérképét, mely a mai napig ott függ a legtöbb polgármesteri hivatalban, térségi könyvtárakban és egyéb közintézményekben.
Ő álmodta meg a Boros Ádám Természetvédelmi Oktatóközpont tervét, és az alapítvány részére megszerezte Göbölyjáráson a mai ifjúsági szállás területét, de sajnos a változó pályázati lehetőségek miatt a megálmodott nádfedeles Oktatóközpont nem valósulhatott meg. Viszont a göbölyjárási láprétet bemutató Nőszirom tanösvény és kísérő füzete a mai napig őrzi ennek a kezdeményezésnek az emlékét.
A változó lehetőségekhez alkalmazkodva azonban kezdeményezte a Farmos központjában romosan árválkodó Matolcsy-kúria felújítását, majd annak Vízparti Élet Háza néven való Természetvédelmi Oktatóközponttá alakítását.
Neki köszönhető számos egyéb értékes terület védelembe vonása, pl. a göbölyjárási láprétnek, a tápióbicskei Sajgó löszdombjának, és a Nagykáta-Erdőszőlői homoki gyepterületek megszerzése az alapítvány számára. Ezek ma Natura 2000 védettséget is élveznek.
A hazai természetvédelemben kifejtett több évtizedes munkáját a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2006-ban Pro Natura emlékplakettel ismerte el.
Urbán Sándor több évtizedes kitartó kutató, szervező és népszerűsítő munkája alapozta meg azt, hogy hazai természetvédelemben mára önálló, fokozottan megóvandó egységként tartják számon a Tápió-Hajta vidékét, hogy megteremtődtek térségünk természetvédelmének civil és intézményi alapjai. Személyes példájával, tudásának önzetlen átadásával motiválta a Tápió mente természetvédelmi aktivistáit, szakembereit.
Oklevelén ez olvasható:
A Tápió-vidék természeti értekei feltárásának kezdeményezéséért, megőrzéséért, bemutatása terén végzett több évtizedes tudományos munkásságáért, a Tápió mente madárvilágának, természetes élőhelyeinek védelmében, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tápió-vidéki csoportjának megalapításban, működésében végzett tevékenységéért, a Tápió-Hajta Vidéke Természetvédelmi Körzet kialakításában való érdemeiéért, a térség iránt érzett szeretetéért, elkötelezettségéért.
Walter János
Walter János egy ötgyermekes tápiószecsői családból származik. Az általános iskola elvégzése után folyamatosan, mindig munkája mellett tanult, képezte magát. Mezőgazdasági technikumot végzett, de emellett zeneiskolába is járt és elvégezte Népművelési Intézet néptáncoktatói tanfolyamát is, majd diplomát szerzett művelődésszervezői, kulturális menedzser és Európai tanulmányok szakon is.
Egészen fiatalon került az Ofella Sándor által alapított népi együttesbe. Ofella Sándor Tápiószecső és a Tápió mente legendás, autodidakta népművelője volt, aki rendkívül sokoldalúan gyűjtötte, őrizte és jelenített meg a település és e vidék hagyományait. Népszínműveket, jeleneteket írt és rendezett, hagyományőrző tánccsoportot hozott létre, tanulmányokat, könyveket írt. Több évtizedes munkásságának a ’70-es évektől kezdve egyik legnagyobb segítője Walter János lett, aki később családi kapcsolatai révén is az Ofella-örökség tovább éltetőjévé vált.
Walter János 1971-től egészen 2011-es nyugdíjba vonulásáig a tápiószecsői Damjanich János Művelődési Ház művészeti előadója majd igazgatója volt. Maga is folyamatosan gyűjtötte Tápiószecső népi hagyományait, népdalait, szokásait, szellemi és tárgyi értékeit, amelyeknek egy jelentős részét filmre, majd videó filmekre rögzítette.
Az 1990-es évek elejétől egyre inkább, majd Ofella Sándor 1997-es halála után ténylegesen is művészeti vezetője lett a Tápiószecsői Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttesnek. Az együttes irányítása alatt nem csak megőrizte az addig is gazdag eredményeit, de új sikerek, eredmények, elismerésék sorát érte el. A közösség fellépéseivel Tápiószecső határán túl is népszerűvé vált. A Tápió-vidék településeinek ünnepein, kulturális eseményein rendszeresen jelen voltak és vannak, de az ország egész területéről, sőt, külföldről is kapnak meghívásokat. Walter János szervezésében számos alkalommal léptek fel a nagyvilágban.
Az együttes többszörös Aranyminősítést, kétszeres Kiváló Együttes címet, kétszer Kiválóan Minősült fokozatott, és Országos nagydíjat is kapott, s mindezen eredmények elérésében nagy szerepe van Walter Jánosnak.
Vezetése alatt a Kékszivárvány Menyecskekoszorú tíz alkalommal Arany minősítést és kétszer Aranypáva díjat és hatszor Nívódíjat kapott.
Népművelőként és intézményvezetőként számos sikeres és több, a szakmai szervezetek figyelmét is felkeltő, elismert kezdeményezése volt. A hagyományőrző és néptáncprogramok mellett irányítása alatt rendszeresek és népszerűek voltak a kiállítások, színházi előadások, vetítések vagy éppen a versmondó versenyek is.
Kiemelkedő figyelmet fordított az ifjúságra is.
1991-ben a Pest Megyei Népművelők Egyesülete Fekete Dió Díjban részesített az általa irányított intézmény kollektíváját. 2005-ben Pest Megye Önkormányzata megítélte számára a Pest Megye Művészetéért Díjat, 2009-ben pedig megkapta a Wlassics Gyula Díjat, mint olyan közművelődési szakember, aki az iskolán kívüli művelődésben elméleti tevékenységével, új módszerek kidolgozásával szolgálta a korszerű művelődés ügyét.
Nyugdíjba vonulása után a mai napig, hatalmas energiával, új és új ötletek megvalósításával folytatja népművelői, közéleti tevékenységét. Továbbra is vezeti a Népi Együttest, amely 2020-ban nagyszabású programmal ünnepelte megalakulásának 70. évfordulóját.
Az együttes anyagi és szakmai bázisát is jelentő Ofella Sándor Alapítvány kuratóriumának elnöki teendőit is ellátja. 2013-ban az Alapítvány keretében, lehetetlent nem ismerő elszántságának köszönhetően létre hozta a Családi Fészek Néprajzi Múzeumot, amelynek tárgyi alapját saját, sok évtizedes gyűjteménye és az 1950-től működő együttes értékei adják. Múzeum épületének rendbehozatala, bővítése, a tárgyak javítása, állagmegóvása, a kiállítás szakszerű berendezése elsősorban az ő és az ő általa irányított családtágjainak, közösségének köszönhető. A múzeum a tápiószecsői népi és iparos hagyományok megőrzésével egyben az egész Tápió mente néprajzi örökségének is része. A Családi Fészek udvarát alkalmassá tették a hagyományőrző programok megvalósításra. Ezek a programok, kiállítások, zenei események, a népi együttes ünnepkörökhöz kapcsolódó műsorai a Tápió mente egészéről és egyre inkább azon túlról is vonzzák az érdeklődőket. Walter János ezeknek a programoknak, ügyeknek a megvalósításba nagy szeretettel vonja be a fiatalokat, közülük a hátrányos helyzetűeket is, akik valódi közösséget, szeretetet kapnak a „Családi Fészekben”. Walter János és az általa vezetett közösség sikerrel őrzi és adja át azt a tápiószecsői „Ofella-örökséget”, amelyet az 50-es évektől kezdve gyűjtöttek a legjelentősebb magyar népzenekutatók, néprajztudósok is, amely az egész Tápió-vidék pótolhatatlan közkincse. Sokoldalú, több évtizedes népművelői, hagyományőrző, együttesvezetői és közösségteremtő munkássága példaértékű.
Oklevelén ez olvasható:
A Tápió mentét és a magyar néprajztudományt is gazdagító tápiószecsői folklórkincsnek és Ofella Sándor szellemi örökségének őrzéséért, átörökítésért, az Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes művészeti vezetéséért, a Családi Fészek Múzeum létrehozásáért, az ott zajló, a Tápió-vidék egészén népszerű értékőrző programok szervezéséért, ifjúságnevelő, közösségépítő tevékenységéért, több évtizedes települési, térségi és Pest megyei népművelői munkásságáért.
Antalicz Csaba
Antalicz Csaba Sülysápon él, családja és felmenői is ehhez a településhez kötik, de tevékenysége sok éve kihat a Tápió-vidék egészére.
Gyerekkora óta érdekelte a körülötte lévő természet, annak védelmébe, megfigyelésébe már igen korán bekapcsolódott. Talán ebből is következett, hogy fiatal felnőttként egyetemi biológia szakos diplomát szerzett.
A diploma megszerzése után azonban nem a tanári pályán helyezkedett el, hanem az akkor a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és Pest Megye Önkormányzata által közösen léterhozott szervezetnél, a Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítványnál kapott feladatot. A Tápió Közalapítvány célja a mai napig az, hogy a Tápió-vidék és a tájtörténetileg hozzá kapcsolódó területek természeti értékeinek feltárását és megőrzését segítse, és mind szélesebb körökben megismertesse azokat az itt élőkkel és az idelátogatókkal. Emellett fontos feladatának tekinti, hogy az egészséges emberi környezet megőrzése érdekében szükséges környezet- és természetvédelmi tennivalók ellátásában közreműködjön a helyi önkormányzatokkal és a hivatalos szervezetekkel. Egy évvel később az alapítókhoz csatlakozott a Tápiómenti Települési Önkormányzatok Szövetsége és Ludwigsburg Járás Önkormányzata, Pest Megye németországi partnere is, mellyel az alapítvány hivatalos természetvédelmi kapcsolatot alakított ki.
Ezt a küldetést – azzal teljes mértékben azonosulva – vállalta fel és teljesítette ki Antalicz Csaba. Személye immár több mint két évtizede hiteles összekötő kapocs minden szereplő – a civil-, amatőr- és hivatásos természetvédők, a helyi-, kistérségi lokálpatrióták, önkormányzatok, és a megyei, országos közigazgatási szervezetek – között.
Kiemelt szerepe van annak a területfejlesztési tervnek a kibontásában, folyamatos fejélesztésében és megvalósításában, amelynek koncepciójában a Tápió-vidék mint potenciális ökotérség szerepel és amelynek a megvalósításhoz a helyi lakosság környezettudatos szemléletformálását célul tűzték a program megtervezői.
E szemléletformálás érdekében Antalicz Csaba évek óta, szakértőként, tanácsadóként, ötletadóként és megvalósítóként is részt vesz a környezeti iskola és óvodai nevelési segédanyagok kidolgozásában, a természetvédelmi vetélkedők, táborok szervezésében, új Tápió menti tanösvények létrehozásában, helyi rajz- és fotópályázatok indításban is.
A Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány titkárként kiemelt szerepe van a természetvédelmi kiadványok megírásában, kiadásában is. Fotóit, megfigyeléseit, kutatásait a szakirodalom rendre közli és többek között az olyan hiánypótló, meghatározó, a Tápió mente természeti értékeit is népszerűsítő kiadványok megszületéséhez is hozzájárult mint a Tápió-mente turistakalauza, vagy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tanulmánykötet-sorozatában megjelent Természetvédelem és kutatás a Tápió-vidéken című munka.
Jelentősen közreműködött abban, hogy létre jöjjön és színvonalasan működjön a farmosi Vízparti Élet Háza Természetvédelmi Oktató Központ.
A természetvédelmi táboroknak, a természetvédelemmel foglalkozó egyetemistáknak, kutató közösségnek, iskolai közösségnek szállást adó göbölyjárási Ifjúsági Szállás működtetést is lelkiismeretesen végzi évek óta.
A Tápió menti tanösvényeken és természetvédelmi területein rendszeresen vezet élvezetes túrákat minden korosztálynak és angolnyelvtudásának köszönhetően külföldi túrista csoportoknak is.
Szinte egyedül fogott bele néhány éve abba a munkába, hogy az országban Tápió-vidéken jöjjön létre a 10. natúrpark. Ennek érdekében tanulmányokat, terveket készített, pályázatokat írt, meggyőzte és összefogta a térség önkormányzatait, a vendéglátásban, turizmusban érdekelteket az ügy fontosságáról. Elsősorban neki köszönhető, hogy 2019 nyarán létrejött a Tápió Natúrpark, amelynek tartalommal való majdani megtöltése immár mindannyiunk közös felelőssége lesz.
Munkája elismeréseként 2020-ban a Pro Natúra Díjat adta át számára Nagy István agrárminiszter.
Antalicz Csaba természetvédelmi munkássága mellett gyerekkora óta részese a Tápió menti katolikus közösségeknek is. Szervezője, aktív, karitatív segítője is ezeknek.
Felkészült szakmai tudása, a Tápió-mente értékeinek felkészült ismerete mellett nyitott, őszinte egyénisége miatt is minden korosztálynak hitelesen, meggyőzően, népszerűen és eredményesen közvetíti az általa képviselt ügyet.
Oklevelén ez olvasható:
„A Tápió mente természetvédelmének térségi, országos és nemzetközi népszerűsítésének érdekében kifejtett több évtizedes, sokrétű tevékenységéért, az ifjúság környezettudatosságra, közösségi és egyéni felelősségvállalásra való neveléséért, a Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány, a farmosi Vízparti Élet Oktatóközpont, a göbölyjárásai Ifjúsági Szálláshely működtetésében végzett munkájáért, a Tápió Natúrpark gondolatának megálmodásáért, alapjainak lefektetéséért.
Vidra Tamás
Vidra Tamás már tizenhat éves korában bekapcsolódott a Jászberény környéki, Tápió menti természetvédelemi civil közösségek munkájába. Tagja lett a Magyar Madártani Egyesületnek, majd később a Jászkun Természetvédelmi Szervezetnek és az Élővíz Egyesületnek is. Középiskolás korában az 1991. évi Országos Tudományos Diákköri Konferencián harmadik helyezést ért el földrajzi témában írt dolgozatával. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen biológia-földrajz tanári diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt a Tápió-Hajta vidékének botanika, zoológia feltárásába is aktívan részt vett, majd 1998-ban az akkor létesített Tápió-Hajta Tájvédelmi Körzetben helyezkedett el természetvédelmi őrként. Itt az egyetemi évek alatt megkezdett kutatásait is tovább folytathatta. Közigazgatási szakvizsgájának megszerzése után 2004-ben kinevezték a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Tápió-Hajta Tájvédelmi Körzet tájegységvezetőjévé.
Közvetlen környezetvédelmi munkája mellett az Igazgatóság vagyonkezelési munkájában is részt vesz. A Tájvédelmi Körzetben élő egreskátai magyar szürkemarha állomány fenntartására, a több ezer hektárnyi, növénytani és állattani értékekben bővelkedő rétek, gyepek, mocsarak és nádasok megőrzésére kiemelt hangsúlyt fektet. Kezdeményező szerepe volt a Hajta patak menti mocsarak vízellátását biztosító Közép-Magyarországi Operatív Program pályázat megtervezésében, lebonyolításában. A térség veszélyeztetett fajtáinak védelmi programjaiban is aktívan közreműködik, figyelemmel kíséri, óvja a Natura 2000 területek állapotát. Tanári, pedagógusi végzettségének is köszönhetően kiválóan vezet természetismereti túrákat, tart ismeretterjesztő előadásokat. A térségben kialakított tanösvények szakmai megtervezésben és megvalósításában is kiemelkedő szerepe volt. Saját kutatásai, vizsgálatai mellett figyelemmel kíséri és összefogja a Tápió menti egyéb kutatásokat is. Vidra Tamás szerkesztette a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Rosalia tanulmánykötetében 2012-ben Természetvédelem és Kutatás a Tápió-vidéken c. megjelent tanulmánygyűjteményt.
A 2002-ben a tápiószelei néprajzi háznál az ENSZ Természetvédelmi Világalap Magyarországi Irodája támogatásával magvalósított Fehér Gólya tanösvény létrejöttében, a tanösvény tájékoztató táblainak és a 2003-ban megjelent kiadvány valamint foglalkoztató füzet szövegeinek összeállításában is kiemelkedő szerepe volt.
Magas színvonalú szakmai munkájának köszönhető a tápiószelei Blaskovich Múzeum műemléki környezetű kertjében kialakított botanikai tanösvény is, amely 2008-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjat kapott.
Jelentősen közreműködött a Blaskovich Múzeum történeti kertjének védetté és helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításában.
Tevékenységét többek között 2005-ben Miniszteri Elismerő Oklevéllel, 2019-ben Pro Natura Emlékplakettel ismerték el.
Vidra Tamás a természet védelmében kifejtett több mint két évtizede végzett tevékenységéért, a húsz éve védett Tápi-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetben nagy hivatástudattal végzett munkájáéért, a tájegységben folytatott kutatásai, publikációi magas színvonaláért, térségünk környezeti értékeinek bemutatásáért, népszerűsítéséért, az ennek érdekében végzett sikeres környezettudatos gazdálkodói tevékenységéért, közönségkapcsolati, pedagógiai és múzeumpedagógia tevékenységéért érdemes a Tápió mentéért-díjra, amelyet annak kurátorai számára 2020-ban megítéltek.
Oklevelén ez olvasható:
„A Tápió mente természetvédelmi értékeinek megőrzése érdekében végzett szakmai munkásságáért, a Tápió-Hajta Természetvédelmi Körzet tájegységvezetőjeként elért eredményeiért, a Tápió menti tanösvények létrehozásáért, a Tápió-vidéki tudományos természetvédelmi kutatásokat összefoglaló tanulmánykötet megszerkesztéséért, sokoldalú előadói tevékenységéért, népszerűsítő, a civil kezdeményezések, a térségi önkormányzatok és a szakmai szervezetek között kapcsolatot teremtő törekvéséért.”
Domján Lajos
Domján Lajos 1933. június 16-án született Csanádapácán, ahol gyermekként még az ünnepnapokon szervesen élő néptánccal, népzenével is természetes módon találkozhatott. Egészen fiatalon Budapestre került, ahol az ’50-es évektől a SZOT Művészegyüttes tagjaként a hazai néptáncmozgalom egyik legkiemelkedőbb, azt megújító koreográfusának, a később Kossuth-díjat is kapó Molnár Istvánnak a tanítványa lett. Mestere személyének tisztelete, munkásságának tovább éltetése később Domján Lajos egyik felvállalt céljává vált. Sikeres néptáncos, szólótáncos pályafutása alatt a legjelentősebb koreográfusokkal, azok elismert pályatársaként dolgozott együtt. Kiemelkedő tagja, máig elismert egyénisége volt az egyik legjelentősebb hivatásos magyar együttesnek, a BM Duna Művészegyüttesnek.
Még ez utóbbi tagjaként, az akkori kultúrpolitikai szokásokból fakadóan kapta a feladatot, hogy legyen segítője a Pest megyei település, Nagykáta és környéke hagyományőrzőinek. Nagykátán az ’50-es évek végétől, többféle formában és néven már működtek kisebb énekkarok, népi zenekarok, tánccsoportok, amelynek elhívatott szervezője nagyrészt a település legendás népművelője, a kultúrház igazgatója, Chmely Ödön volt. Domján Lajos feladata 1964-ben az volt, hogy ezen ígéretes kezdeményezésekből egy szakmailag építkező hagyományőrző és néptáncegyüttest alakítson ki és azt kapcsolja majdan be a járási, megyei és országos néptáncmozgalomba. E küldetés sikeres magvalósításának alapja az a partneri, egymást inspiráló szakmai és emberi kapcsolat volt, amely Domján Lajost és Chmely Ödönt jellemezte. Utóbbi segítségével Domján Lajost a település vezetői, prominensei gyorsan elfogadták, s bár számos harcot kellett megvívnia a későbbi évtizedekben is, elismert kulturális, közéleti szereplője lett Nagykátának és a Tápió-vidéknek.
Domján Lajos hatalmas lendülettel, sikerre éhesen és céltudatos szakmaisággal kezdett a munkához, amely szinte azonnal látványos eredményeket hozott. Már 1967-ben bejutottak a Magyar Televízió Ki – mit – tud? című vetélkedőjébe, majd 1971-ben az elődöntőben is kiválóan szerepeltek. Ezek a látványos sikerek egyre szélesebb körben, lassan országosan is ismertté tették a közösséget, amely tagjainak számában és színvonalában folyamatosan erősödött. Domján Lajosnak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy 1968-tól a nagyközség vezetői, az akkori politika rendszer kikerülhetetlen szereplői, a településen működő gazdasági szervezetei, üzemei elvben hosszútávon is támogatandó ügynek szavazták meg táncegyüttes működtetését. Domján Lajos javaslatára az addig sokféle néven nevezett közösség ettől az időtől kezdve használta a Tápiómente Szövetkezeti Együttes, majd Tápiómente Táncegyüttes nevet. Mára és már évtizedek óta a nagykátaiak és Tápió-vidékiek számára a „Tápiómente” név egyet jelent.
Domján Lajos majd’ félévszázadon át volt a Tápiómente Táncegyüttes művészeti vezetője és maradt a mai napig annak örökös művészeti vezetője.
Ezalatt a félévszázad alatt a TME valóban „Tápió menti” lett, hiszen a nagykátaiak mellett egyre többen a szomszédos, Tápió-vidéki településekről érkeztek az együttesbe, amely évről-évre nagyobb, sikeresebb lett. Fellépéseik száma évenként és összesítve is hatalmas. A nagykátai kulturális eseményeken, ünnepeken túl már a ’60-as évektől kezdve felléptek a környékbeli településeken, az országos eseményeken, fesztiválokon és ezzel egy időben egyre több meghívást kaptak külföldre is. Az együttes minőségének, Domján Lajos személyének, kapcsolatépítő képességének köszönhetően a TME a világ közel 40 országában lépett fel.
Ezen kapcsolatokra építve Domján Lajos segítőivel, az együttesnek otthont adó nagykátai közművelődési intézmény vezetőivel, munkatársaival megálmodta, megvalósította az eleinte kétévente, később évente, eddig 36 alkalommal megszervezett ’Kátai Tánctalálkozókat, amely a legnagyobb múltú és jelentőségű nemzetközi kulturális esemény a Tápió-vidéken.
A Tápiómente táncosaiként a nagykátai, Tápió menti fiatalok a rendszerváltás előtt akkor járhatták be a nagyvilágot, amikor ez nem volt természetes mindenki számára.
Az együttes a hazai és nemzetközi fesztiválokon, minősítéséken rendre rangos elismeréseket kapott, amelyek közül csak néhány: Arany III. Minősítés, Közművelődési díj – 1978, „Aranytemplom” – nagydíj –Agrigento/Szicília-1979, Arany II. minősítés – Kiváló Együttes - 1980,
Végleges Kiváló Együttes (Örökös Kiváló Együttes) – 1985, “Karagöz” – nagydíj, Bursa (Törökország) – 1988, Pest Megye Művészetéért-díj – 2000, Nagykáta Pro Urbe – díj – 2003, stb. A Tápiómente Táncegyüttes a Pest megyei Értéktárba is bekerült.
Domján Lajos munkásságát a rendszerváltás előtt is után is jelentős díjakkal, kitüntetésekkel ismerte el a mindenkori kultúrpolitika: „Szocialista kultúráért” kitüntetés, Miniszteri Dicséret, Falvak Kultúrájáért Alapítvány – Örökségünkért serleg, Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem. Nagykáta városától 1993-ban megkapta a Díszpolgári címet.
Domján Lajos 50 éves alkotói tevékenysége alatt a nagykátai, Tápió-menti Tápiómente Táncegyüttes a hazai néptáncmozgalom nemzetközileg is jegyzett, elismert tagja lett. Az együttes és személyes koreográfusi érdeme magyar kultúra kiemelkedő alakjának, Molnár István örökségének megőrzése, ápolása, az abból fakadó új alkotások létrehozása. Domján Lajos táncpedagógusként talán az ezer főt is meghaladó nagykátai és Tápió-vidéki fiatalból nevelt táncost, szűkebb pátriánk és a magyar nemzet egészének hagyományait értő, ápoló, arra büszke lokálpatriótát. Tanítványai közül sokan váltak néptáncoktatóvá, népművelővé, többen kulturális intézmények vezetőivé.
Kiemelkedően eredményes életművével az egész magyar nemzet és benne a Tápió mente kultúrájának megőrzését szolgálta.
Oklevelén ez olvasható:
„A Tápiómente Táncegyüttes magalapításában való szerepéért, félévszázados együttesvezetői munkásságáért, a Tápió mente néptánc-, népzene- és népdalkincsének megőrzéséért, átörökítéséért, generációkon átívelő tehetséggondozói tevékenységéért, kiemelkedő koreográfusi alkotásaiért, az együttes országos és nemzetközi hírnevének megalapozásáért, a Tápió-vidék nemzetközi folklór fesztiváljának, az országokon és a Tápió menti településeken átívelő ’Kátai Tánctalálkozóknak a megszervezéséért.
2021
Rada Aladár (posztumusz)
Rada Aladár 1921. január 1-jén született Kerekegyházán. Elemi iskolát Tatárszentgyörgyön kezdte, majd Szentmártonkátán fejezte be, miután a család a legidősebb testvér, József korai halála után Szentmártonkátára visszaköltözött. Tízen voltak testvérek, Aladár a sorban a negyedik volt. Szülei kereskedőnek szánták, nem gondoltak a továbbtanulásra. Majd mégis beíratták a Nagykátai Polgári Fiúiskolába, ahová naponta gyalog járt. Kiváló előmenetele biztosírtotta a tandíjmentességet. A tanulmányokat a Budapest VIII. kerületi Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban folytatta (1938-ban még Horthy Miklós ösztöndíjban is részesült). 1941-ben kitűnő minősítésű érettségi vizsgát tett. 1942 őszén beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának matematika-fizika szakára, de tanulmányait a háború miatt félbe kellett szakítania. 1945. május 8-án amerikai hadifogságba esett, a fogság körülményeit, valamint a bizonytalanságot nagyon nehezen viselte. 1945. szeptember 21-én érkezett haza. Hazatérése után folytatta egyetemi tanulmányait, diplomáját 1949-ben szerezte meg. Korábbi polgári iskolai tanárával, Lewandowsky Tiborral kezdeményezői voltak a Nagykátai járásban az első gimnázium megalapításának, mely szerencsésen egybeesett az MDP oktatáspolitikai igényeivel is. 1950. július 24-én Rada Aladárt a vallás- és közoktatási miniszter a szentmártonkátai általános iskolából – ahol egy évig tanított – a nagykátai Állami Általános Gimnáziumba áthelyezte, mely rendelet alapján Rada Aladár a gimnázium első tanára. 1950. szeptember 21-én Pest Megye Tanácsának Oktatási és Népművelési Osztálya az igazgatóhelyettesi feladatok ellátásával is megbízta, majd 1951. augusztus 24-én igazgatóvá nevezték ki. Rada Aladár sorsát éveken át meghatározta az aktuális politika, melynek szeszélye és kiszámíthatatlansága miatt évenként cserélődtek az intézmény vezetői. 1956-ban megkezdődött a mai Damjanich János Gimnázium épületének építési munkálata, mely 1958-ra befejeződött. Munkahelyi feladatai mellett a Pest Megyei Hírlap sajtótudósaként tudósított az építkezésről, annak fázisairól. Életében a közéletiség nem volt formalitás, hanem a közérdek magas színvonalú kulturális szolgálatát jelentette. 1976-ban Miniszteri Dícséretben részesült, 1980-ban, nyugdíjazásának évében pedig Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntették ki. Nyugdíjas évei alatt még két évtizeden át korrepetálta azokat, akik segítséget kértek tőle. 2007. december 22-én hunyt el.
Dobos Károlyné igazgatóhelyettes búcsúztató beszédében ekképp nyilatkozott Rada Aladárról: „búcsúzunk Rada Aladártól, középiskolánk nyugalmazott igazgatójától, aki a gimnázium alapításától kezdve nyugállományba vonulásáig az intézmény tanára, majd vezetője volt. Élete összeforrt a Damjanich múltjával, sőt, még jelenével is. Ali bácsi erős emléket hagyott hátra. A sokak által rajongva szeretett és tisztelt kolléga, barát tanárként nemzedékek számára vált felejthetetlenné a maga kiváló pedagógiai személyiségével. Életműve a legteljesebb tanári és emberi életmű volt, amelyet az motivált, hogy minél többet adjon tanítványainak a benne rejlő tudásból és emberségből, hogy megmutassa, a tanulás, a tudás érték, amiért áldozatot kell hozni, hogy becsületre, kötelességtudatra, szeretetre nevelje tanítványait.”
Oklevelén ez olvasható:
„A tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre posztumusz Tápió mentéért-díjat adományoz Rada Aladár részére, a nagykátai Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskola megalapításáért és létrehozásáért, valamint az intézményben oktatóként és vezetőként végzett, az intézményi közösségeket, diákokat és pedagógusokat szolgáló önzetlen munkásságáért, példaértékű emberi és tanári életművének elismeréséül.”
Botka Gabriella és Dr. Szemők András (mecénás)
Botka Gabriella és Dr. Szemők András elkötelezett hívei a Tápió mente történeti és kulturális öröksége őrzésének, népszerűsítésének. Ennek érdekében sokféle támogatói tevékenységet végeznek. Több mint két évtizede állandó támogatói a tápiószelei Blaskovich Múzeumnak. A Blaskovich emlékkönyv 2003-as megjelenése óta minden múzeumi könyv, ismeretterjesztő kiadvány kiadását jelentős anyagi támogatással segítették. Támogattak minden, a tápiószelei múzeumhoz kötődő tervet, amely térségünk kulturális értékeit gyarapította. Így a múzeumalapító Blaskovich testvérpár szobrának, valamint a múzeumkerti aranyszarvas dísz ivókút felállítását, a Kincsem játszó- és élménytér kialakítását. Kimagasló szerepük volt a magyar-lengyel kapcsolatok ápolásában is. Cégük társadalmi feladatvállalását jól jelzi, hogy a tulajdonukban lévő, egykori tápiószelei Selecta Magtisztító üzemben 2009-ben méltó emléket kaptak az 1939-ben Magyarországra menekült lengyel katonák, akik közül 739 itt kapott menedéket. A 70. évforduló alkalmával nagyszabású emlékünnepséget szerveztek saját költségükön. Mindezek mellett számtalan kulturális örökségvédelmi CD és könyvkiadvány megjelenését támogatták, melyek segítségük nélkül nem valósulhatott volna meg (Terék József szerkesztésében megvalósult kiadványok). Régóta támogatják térségünk legkiemelkedőbb táncegyüttesét, a nagykátai Tápiómente Táncegyüttest, mely nem csak anyagiakban nyilvánul meg, hiszen Botka Gabriella éveken át látta ez a táncegyüttes alapítványa elnöki feladatainak ellátását is. Az eddig ismertetett, és az ezeken kívül be nem mutatott, számtalan egyéb támogatói, szponzori és karitatív társadalmi szerepvállalásuk alapján egyedülálló és igen kimagasló tevékenységük példa értékű nem csak a Tápió mentén, hanem Magyarországon is.
Oklevelükön ez olvasható:
„A tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre Tápió mentéért-díjat adományoz Mecénás kategóriában Botka Gabriella és Dr. Szemők András részére, a Tápió mente számos települési, civil és közösségi ihletésű kulturális programjának, valamint kulturális örökségvédelmi kiadványainak és emlékműveinek megvalósítása, szellemi értékeink átörökítése érdekében végzett önzetlen, minden időben a köz javát szolgáló, országosan is egyedülálló támogatói tevékenységük elismeréséül.”
Sass Éva (fiatal tehetség)
Sass Éva népdalénekes pályafutása kisgyermekként kezdődött Tápiószelén, az éneklés szeretete pedig már óvodás korában jól kiérezhető volt személyiségéből. 2016 óta kiemelt figyelmet érdemel munkássága, hiszen számos települési és regionális rendezvényen közreműködött, megyei, országos és nemzetközi népdaléneklési versenyeken elért eredményei alapján pedig kijelenthető, hogy a Tápió mentén ma élő fiatal generáció egyik legkiemelkedőbb jeles alakja már most is a népművészet területén. Megannyi dobogós helyezést és versenygyőzelmet tudhat magáénak a Tápió menti Népdaléneklési Verseny, a Hévízgyörki Népdaléneklési Verseny, az Oktatási Hivatal által támogatott Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Verseny, az Országos Népzenei Verseny, a KÓTA Aranypacsirta országos minősítő verseny, a Vass Lajos Népzenei Verseny, illetve számos egyéb verseny indulójaként. Több CD kiadványon is közreműködött a fiatal népdalénekes. Felkérést kapott a Pest Megye Önkormányzata által kiadásra kerülő Pest megyei Kodály CD-n való közreműködésre, valamint a „Tente, baba, tente” című, Tápió mente gyerekdalos CD kiadványra is 2017-ben. 2019-ben Tápióság község CD kiadványán is hallhatjuk énekét. 2018-ban a Dankó Rádió „Táncházban” című műsorában hallhattuk, de fellépett az Országos Táncháztalálkozón is, Budapesten, illetve négy éven át a tápiószelei Tárogató Fesztivál fellépője volt. Számos országos pályázaton indult, melynek eredményeként a MOL Tehetségtámogató Program, valamint az Örökség Népművészeti Egyesület egyik országos pályázatának nyertese lett a Tápió mente hagyományainak, valamint a Kárpát-medence magyar népdalkincsének népszerűsítése kapcsán. Legnagyobb példaképeinek egyike Sebestyén Márta UNESCO Artist for Peace-díjas népdalénekes, akivel a tápiószelei Blaskovich Múzeumban megvalósult öt évvel ezelőtti találkozása mai napig kihat munkásságára, eredményeire, melyben folyamatosan segítik és támogatják szülei, családja, barátai. A kezdeti lépések megtételében a tápiószentmártoni Horváth Éva Sára népdalénekes, évek óta pedig másik nagy példaképe, Vakler Anna, a Népművészet Ifjú Mestere, Artisjus-díjas népi ének tanár képzi, és munkájuk eredményeként nyeri sorra a rangosabbnál-rangosabb népdaléneklési versenyeket Sass Éva, aki mindezekből merítve a továbbtanulást is ebben az irányban folytatja.
Oklevelén ez olvasható:
„A tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre Tápió mentéért-díjat adományoz Fiatal tehetség kategóriában Sass Éva részére, a Kárpát-medence magyarsága – kiemelt figyelemmel szülőföldje, a Tápió mente – népdalkincsének kiemelkedő módon történő népszerűsítéséért, hiteles bemutatásáért, népdaléneklési versenyeken, médiaszereplések és tehetségkutató versenyek alkalmával elért hazai és nemzetközi eredményeinek elismeréséül.”
Trefák Istvánné
Trefák Istvánné ma is ott él Mendén, a Kása-völgyben, ahová Herceg Kláraként született 1953-ban. Ahol már gyermekként magába szívta az ősök, elődök szokásait, népi hagyományait, amelyeket később tudatosan gyűjtött, feldolgozott, sikeresen színpadra állított és tovább adott. Már fiatalon bekapcsolódott a település közösségi életébe. Érettségi vizsgáját követő évben az akkori tanács megbízta a helyi Művelődési Ház vezetésével. Amikor a ’70-es években a nagysikerű „Röpülj páva” televíziós műsor hatására kibontakozott a pávaköri mozgalom, a Tápió mente falvaiban is sorra jöttek létre a népdal- és néptáncegyüttesek. Miért ne lehetne nálunk is? – töprengett a Művelődési ház ifjú vezetője. Hiszen a szlovák népszokásokkal keveredő régi magyar hagyományok már kezdtek visszaszorulni, eltűnni; igyekezni kellett a megmentésükkel. 1976. július 12-én megalakult a Mendei Pávakör!
„A tervekből valóság lett, hiszen már az első alkalommal negyvenhatan jöttek el a meghívásomra – emlékezik vissza a kezdetekre Trefák Istvánné, a Mendei Hagyományőrző Népi Együttes 45. évfordulójának közelmúltban megtartott ünnepségén. Hamarosan kiderült, hogy a jelentkező tagok életkorát figyelembe véve nemcsak pávakört, hanem egy népi együttest is létre tudnak hozni. Elsődleges feladatuk a helyi népdalok, táncok, szokások gyűjtése, majd színpadra vitele volt. Mendei lakodalmas, aratóünnep, szüreti mulatság, betlehemezés, sőt, a tót ocsupkázás (mártogatós csárdás) is bemutatásra került. A próbák és műsorok kezdetben a helyi trubacsok (azaz a rezesbanda), majd később az együttes fúvószenekara látta el, illetve látja el a mai napig. A táncokat 1982. március 1-jén maga Martin György és néptánckutató csapata is rögzítette. Trefák Istvánné munkásságának eredményeként számtalan hazai fesztiválon, minősítőn és szakmai találkozón népszerűsítették Mende, ez által a Tápió mente népművészeti értékeit, saját költségvetés nélkül, önzetlenül, mely népművészeti értékeiket testvértelepülésükön, a németországi Hüfingenben és környékén is számos alkalommal bemutattak, valamint Erdélyben, Uzonban és Gyergyóújfaluban. Népzenekutató munkájának legkiemelkedőbb eredményeként 1983-ban számos hangfelvételt készített a település „dalospacsirtájával”, Benyovics Mihályné Rojtos Máriával, kinek egyedülálló hangját, magyar-tót énekeit sohasem feledi, aki egyszer is hallotta. Mindezek ismeretében kijelenthető, hogy Trefák Istvánné közel fél évszázados, helyi kulturális örökségvédelmi munkásságának eredménye példaértékű a mai kor embere, de kiemelten a Tápió mente lakossága számára.
Oklevelén ez olvasható:
„A tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre Tápió mentéért-díjat adományoz Trefák Istvánné részére a Mendei Pávakör 45 évvel ezelőtti megalapításáért, az elmúlt, közel öt évtized alatt végzett kulturális örökségvédelmi munkásságának elismeréséül, kiemelten Mende község tót és magyar hagyományainak, népművészeti értékeinek hiteles közvetítéséért, hazai és nemzetközi népszerűsítéséért.”
Tóth János
Tóth János hatodik évtizede foglalkozik zenével, kulturális értékek hazai és nemzetközi szintű képviselésével. Ő maga autodidakta módon kezdte meg zenei tanulmányait, hiszen a hatvanas években még nem volt zeneiskola Tápiószentmártonban.
Művelődési ház igazgatóként fontosnak érezte, hogy a településen élők megismerhessék a település azon tradícióit, amelyek az elődök életében töltöttek be fontos szerepet. Helyi hagyományt élesztett fel, amikor 1974-ben a településen megalapította és vezette a helyi „zenészekből” összeállított citerazenekart. Ezzel egy időben a tápiószecsői Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes muzsikusa is lett. Az együttes munkássága beivódott a település kulturális életébe. Igazgatóként támogatta a népdalkörök és a táncegyüttesek megalakulását.
Munkásságára jellemző, hogy újabb és újabb népzenei formációkat alapított és támogatott. 1980-ban létrejött az Aranyszarvas Népi Együttes, amely 1990-es feloszlásáig komoly tényezőt töltöttek be a település és a Tápió-vidék életében is. A minőségi zenére és táncra hatalmas igény mutatkozott, így különböző helyeken tudta népszerűsíteni és tovább vinni a térség néprajzi és népzenei értékeit.
Két leány és egy fiúgyermeke is a zenetanulás felé orientálódott. Ebben az időszakban állt össze a Tóthágas családi zenekar, amely számos bel- és külföldi túrán húzta a talpalávalót a tápiószentmártoni, tápiószecsői, kókai és a nagykátai táncosok lába alá. A táncegyüttesek és a zenekar bemutatkozhatott Franciaországban, Hollandiában, Németországban és természetesen a környező országok magyarlakta településein.
A közel öt évtizedes kulturális munkásságának legfőbb eredményei az alábbiak: népzenészként citera, brácsa és nagybőgő hangszereken közreműködve segítette a Tápió mente számos népművészeti együttesét, muzsikusokat, fiatal tehetségeket, idősebb embereket lehetőségeihez mérten, melynek eredményeként két lánya is professzionális muzsikussá vált. Az 1981-ben végzett helyi kutatómunkája országosan egyedülálló érték ma, 40 év elteltével is, melyet Koncsik József, a tápiószentmártoni tejesember módszeres kikérdezésével, megénekeltetésével valósított meg. A dolgozat pedig ma is elérhető a Néprajzi Múzeum kézirattárában, mely egyedülálló kutatási anyag egy vándorló állattartással foglalkozó ember vokális monográfiáját foglalja össze.
2000-ben egy hosszú folyamat után egy álom vált valóra, a helyi művészeti iskola megalapításával. A Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola egy hatalmas űrt tölt be a hagyományok ápolása a művészi képességek fejlesztése és a tehetséggondozás terén. A jelölt által megálmodott és megalapított intézményből erkölcsi és kulturális szempontból értékcentrikus, igényes, a szűkebb és tágabb környezetben fellelhető kulturális értékeket ismerő, megbecsülő személyiségek távoznak.
Tóth János az intézmény és a helyi kultúra támogatására megalapította a Szivárvány Alapítványt. Az alapítvány kuratóriumi elnökeként nem csak az intézményt és a tanulókat támogatta, támogatja. Az alapítvány segítségével számos CD került kiadásra, amelyek a Tápiómente zenei értékeit gyűjtötte ezzel lehetőséget adva arra, hogy a jövő nemzedéke is részese lehessen a helyi kultúrának.Számos népzenei CD kiadványon közreműködött, mint például a 2010-ben megjelent „Szentmártoni csárdába” című CD, a 2012-ben megjelent „Tápió mente népdalai, népzenéje” dupla CD, illetve a 2019-ben megjelent „Citerások a Tápió mentén” CD kiadványokon. Gyűjtőmunkájának eredményei a 2014-ben megjelent „100 év 1000 népdal a Tápió mentén” című könyvben is közreadásra kerültek, így kutatási eredményei ma már oktatási segédanyagként kerülnek felhasználásra a helyi általános iskoláktól kezdődően egészen a Zeneakadémiáig.
Az értékek és hagyományok közvetítése nem állt meg az országhatárainkon, hiszen Tóth János ötletgazdája és megalapítója volt az azóta is működő testvérvárosi kapcsolatok kialakításának. A felvidéki, erdélyi, csehországi és egy német várost is felkaroló közösség, iskoláinak tanulói minden éven találkoznak, (Testvériskolák Találkozója) hogy megismerjék és ápolják a települések és a településeket magukba foglaló országok hagyományait.
János széles látókörére jellemző, hogy nem csak a zenei és néprajzi hagyományokban gondolkodik, de a manapság oly divatos gasztrokultúra egyik előhírnöke volt a Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál létrehozásával. A 2004-ben alapított gasztrofesztivál lehetővé tette a térség és a határainkon túli magyarok számára, hogy bemutathassák a falusi disznótorok szokásait, és továbbvihessék a településükre jellemző ízvilágot.
Tóth János a Tápióvidéken több évtizeden keresztül eredményes szakmai és kulturális hagyományőrző munkát végzett. Munkájára művelődési ház igazgatóként, polgármesterként és egyesületi vezetőként is minden esetben az önzetlenség, lelkesedés, tudatosság, a következetesség és a minőségre való törekvés volt a jellemző. Az általa vezetett intézmények, alapítványok, közösségek segítségével felszínre hozta és tartotta azon hagyományainkat, amelyeket elődeink életében voltak jellemzők. Ezen örökség átadásában játszik ma is nagy szerepet a Tápió-vidéken Tóth János. Munkásságát jó ideje a Pest Megyei Értéktár Bizottság tagjaként is végzi, szem előtt tartva kiemelten szülőföldje, a Tápió mente értékeit, azok képviselését.
Oklevelén ez olvasható:
„A tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre Tápió mentéért-díjat adományoz Tóth János részére a Tápió mentén végzett több mint négy évtizedes kulturális örökségvédelmi munkásságának, valamint népzenekutatói, közösségformáló, tehetségsegítő tevékenységének és művészetoktatási területeken elért egyedülálló eredményeinek elismeréséül.
Németh Csaba
Németh Csaba Tápiógyörgye szülötte, lokálpatrióta, aki szülőfaluját, illetve szülőföldjét, a Tápió mentét folyamatosan kutatja, publikálja, közösségeket formál, oktat, mindezek mellett pedig a vidék javát szolgálva maradandót alkot. A felsőfokú képzések elvégzése után, azaz 15 évvel ezelőtt megkezdte pedagógusi munkáját az akkori Farmosi Általános Iskolában, mellyel szinte egy időben közösségi szerepvállalása is jelentős lett, többek között a tápiógyörgyei Torockó Baráti Társaság elnökeként. Évente több határon túli magyar településre szervez programokat iskolás gyermekeknek, a baráti társaságnak, valamint a csatlakozni vágyóknak. Az elmúlt másfél évtizedben végzett kutatói tevékenysége számos olyan területet érint a Tápió mentén és közvetlen környékén, melyek mások által nem, vagy csak részben kutatott témakörök. Tápiógyörgyén ez idő alatt végzett kulturális munkássága egyedülálló, csakúgy, mint fiatal kora ellenére megvalósított publikációs tevékenysége. Tápiógyörgyén, Újszilváson és Farmoson végzett kutatásainak eredményeként számos kötet és egyéb tudományos írás jelent meg Németh Csaba összeállításában, melyek kulturális örökségvédelmi kiadványok, és minden tekintetben hiánypótlók vidékünk számára. Mindezek alapjául szolgálnak doktoranduszi tanulmányainak, melyet a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolában jelenleg is végez.
Személyében egy igen ambiciózus, tudatos kutatót, valamint szülőföldjéért tenni akaró embert ismerhet meg az, aki Németh Csabával, vagy közvetlen munkásságának eredményeivel már kapcsolatba került bármilyen módon.
Oklevelén ez olvasható:
„A tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Köre Tápió mentéért-díjat adományoz Németh Csaba részére, a Tápió mentén végzett másfél évtizedes kutatómunkájának, illetve publikációs, oktatási és közösségformáló tevékenységének, helytörténeti feltáró és dokumentáló munkásságának elismeréséül.”
Tápió mentéért-díj 2022 - Még várjuk a jelöléseket! https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4179:tapio-menteert-dij-2022-meg-varjuk-a-jeloleseket&catid=11&Itemid=101
Tápió mentéért - díj - 2020 - Kucza Péter https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4157:tapio-menteert-dij-2020-kucza-peter&catid=11&Itemid=101
Tápió mentéért - díj - 2020-ban házhoz visszük! https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4154:tapio-menteert-dij-2020-ban-hazhoz-visszuk&catid=11&Itemid=101
Tápió mentéért-díj – Idén kik lesznek az „érdemesek”? https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4149:tapio-menteert-dij-iden-kik-lesznek-az-erdemesek&catid=11&Itemid=101
Tápió mentéért díj – Második átadóünnepség Nagykátán https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4126:tapio-menteert-dij-masodik-atadounnepseg-nagykatan&catid=11&Itemid=101
Tápió mentéért díj - Második alkalommal https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4125:tapio-menteert-dij-2&catid=11&Itemid=101
Tápió mentéért-díj - Benyovics Mihályné Rojtos Mária https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4059:tapio-menteert-dij-benyovics-mihalyne-rojtos-maria&catid=17&Itemid=101
Tápió mentéért-díj - Szörfi Józsefné Solti Erzsébet
https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4054:tapio-menteert-dij-szorfi-jozsefne-solti-erzsebet&catid=17&Itemid=101
Tápió mentéért-díj - Molnár Tibor https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4053:tapio-menteert-dij-molnar-tibor&catid=17&Itemid=101
Tápió mentéért-díj - dr. Dusek László https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4052:tapio-menteert-dij-dr-dusek-laszlo&catid=17&Itemid=101
Tápió mentéért-díj - Első átadás emelkedetten, Tápiószelén https://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4051:tapio-menteert-dij-elso-atadas-emelkedetten-tapioszelen&catid=11&Itemid=101
Tápió mentéért díj 2020 – II. rész https://nagykatamuvkozpont.hu/2021/01/05/tapio-menteert-dij-2020-ii-resz/
Tápió mentéért-díj. Először és „mi” adjuk át!
Tápiószele helytörténeti emlékkönyve és a Tápió mentéért - díjak átadása
Tápió mentéért-díj - Első átadás emelkedetten, Tápiószelén
Tápió mentéért-díj - dr. Dusek László
Tápió mentéért-díj - Molnár Tibor