Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 2778

alt…ez igen, a nem jóját és a többi. Terék Józsi újdonsült barátait, a Sárik Péter Triót ajánlotta a tápiószentmártoni Földváry Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézményt igazgató Márton Béla figyelmébe, aki – úgy, ahogy kell – „be is vállalta” a Ritka zenei csemegét. Kell ehhez bátorság, hiszen minél magasabb egy Tápióvidék-i  program (talán máshol is így van ez kies kishazánkban) művészi értéke, annál küzdelmesebb feladat a közönség berimánkodása a színpad elé.           KÉPEK

 

 

A Sárik Trió pedig igencsak a tetején tanyázik a hazai jazz-piramisnak, de nem csak a budapesti és nagyvárosi bejáratott klubok, koncerttermek keresett vendégei ők, de az országhatáron túl is jegyzett a formációjuk. Nem ismételem most meg „csemegés” beharangozót, csak jelzem, hogy az ott említett rangos, nemzetközi zenei verseny szakmai zsűrije az egyik Sárik-szerzeményt idén a legjobb 15 alkotás közé sorolta, a közönség pedig a harmadikként értékelte ezt. Tavaly is így volt! (Negyedik: Terék József Hora fantáziája! 15.000 szerzemény közül!)

 

Dicsérjem magunkat! Értő, nyitott és ínyenc közönség előtt, három, kiváló muzsikus-zeneszerző, fergeteges, majd’ háromórás koncertet adott.

 

A művelődési ház tetőterében, ügyesen berendezett jazz caffe-ban, sok ismerős arccal találkoztam. Zömmel zenészek, és néhány hozzám hasonló „örömködő” amatőr. Már Terék Józsi felkonferálását is egy oldott, kedélyes publikum fogadta, amit még tovább „lazított” a rendkívül szimpatikus, szerény, mosolygós Sárik Péter bemutatkozása. Ez kell a jazz-hez: „kilazítani” a lelket, a gondolatokat, hogy semmi ne zavarja meg azt az utazást, amelyre a zenészek invitálnak meg bennünket.

 

És mi most nagyon partnerek voltunk! Volt mihez!

 

Frey György, basszusgitáros és Berdisz Tamás dobos legalább olyan kiváló muzsikus-zeneszerző, mint a trió névadója. Ez természetes, hiszen a műfaj sajátossága, hogy csak akkor működik egy előadás, ha tehetséges társak inspirálják egymást. Ha egy témát, egy ötletes kidolgozás után úgy kap vissza a másik tag, hogy az, újabb szellemes megoldásokra készteti, ha hálás a „feldobott” labdáért, és igyekszik hasonló módon visszadobni majd a maga játékát is a közösbe, akkor működik a jazz. Örömzene. Ha nem az, akkor nem jazz.

A 10. születésnapját ünneplő művészeti iskola pódiumán a hazai zenei élet egyik legizgalmasabb, nemzetközi és itthoni sikerekben bővelkedő együttese adott, a közönségre is kikacsintó, a zenébe a publikumot is belemuzsikáló, a személyességet sem nélkülöző, páratlan hangulatú, felejthetetlen koncertet.

 

Aki lemaradt, sajnálhatja, de a szervezők és a zenekar szerint, Tápiószentmártonban, szeptemberben: FOLYT. KÖV! Így legyen! (Később még Sülysápon is előfordulhatnak!)

 

Figyeljék a tapioszentmarton.hu-n az Önkormányzat menü - Tápiószentmárton TV fejezetet. Néhány nap múlva itt láthatják a helyiek filmes összefoglalóját és Terék József Sárik Péterrel készített interjúját. (24. után mi is kirakjuk majd.)

 

2010. május 15.                           Tarnavölgyi László