Damjanich János emléke a Tápió mentén
A nagykátai Damjanich Gimnázium 1956-ban avatott zászlaján szerepel a tábornoknak a 3. zászlóaljhoz intézett legendássá vált mondata: „Remélem nem hoztok szégyent a nevemre”. 1849. április 4-én a tápióbicskei ütközetben a tábornok hadtestének katonái foglalták vissza a Tápió hídját, így meghatározó részük volt a győzelemben. Az azóta eltelt másfél évszázad ugyancsak méltó módon ápolja emlékét, egyszóval sem bajtársai, sem pedig az utókor valóban nem hozott szégyent a nevére. Képek
A 2014-es esztendő Damjanich János emléke ápolásában számos évforduló kapcsán érdemel kiemelést. 210 éve, 1804-ben született a tábornok. 165 éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon. 50 éve, 1964-ben avatták fel a szabadságharc hősének első és mindmáig egyetlen tápiómenti mellszobrát. 40 éve, 1974 óta pihennek a kivégzett tábornok földi maradványai az aradi emlékmű talapzatában kialakított csontkamrában. „Ráadásként” nem felejthetjük a Damjanich kultuszt a Tápió mentén elindító Ofella Sándor népművelő születésének idén esedékes 100. évfordulóját, illetve az 1964-ben leleplezett szobor alkotójának, Solymári Valkó László (1909-1984) szobrászművész születése-és halála kerek dátumát. 60 éve, 1954-ben mutatták be Tápiószecsőn a „Damjanich huszárja” c. történelmi színjátékot.
Damjanich János Solymári Valkó László szobrászművész által megformált arcmása az első történelmi személyt ábrázoló szobor volt a Tápió mentén. Az eltelt félévszázad alatt szinte a teljes magyar történelem „szoborba költözött” kishazánk településein. Attila, Árpád, Szent István, IV. Béla, Mátyás király, Werbőczi István, II. Rákóczi Ferenc, Bottyán János, Laczkovics János, Kossuth Lajos, Damjanich János, Földváry Károly, Battha Sámuel arcmása látható többek között településeink közterein. Érdekes, hogy ebből a körből teljesen hiányzik a magunk mögött hagyott XX. század, e korból nincs történelmi személyiség bronzba öntve, kőbe faragva.
A tudományos-kulturális életet Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Fáy András, Kubinyi Ágoston, Mátray Gábor, Papp Károly, Váci Mihály, a Blaskovich-testvérek szobra képviseli. A portrék mellett számos esetben emléktábla, kopjafa örökítette meg az itt született vagy itt járt jeles hazánkfiai emlékét. Ez az ötven esztendő –különösen annak 1990 után zajlott szakasza- évszázadok mulasztását pótolta, s a maradandó képzőművészeti alkotások számos helyen új hagyományok, emlékápoló kultuszok elindítói is lettek.
A magyar szabadságharc csatát nem vesztett tábornoka
Damjanich János 1804. december 7-én született egy szerb katonacsaládban a Temes megyei Stazán. Apja cs.kir. őrnagy. A fiú katonai pályafutását 16 évesen 1820-ban közvitézként kezdte, majd tíz év múlva lett zászlós, illetve alhadnagy. 1844-ben alszázados, majd 1848. február 16-án főszázados a 61. Rukowina gyalogezred 3. zászlóaljánál Temesváron. 1847-ben nősült, felesége Csernovics Emília, Csernovics Péter temesi főispán rokona.
1848 áprilisában szóváltásba keveredett a magyarokat szidalmazó Haynau altábornaggyal, aki bosszúból Olaszországba vezényelte. 1848. június 20-án a Szegeden szerveződő 3. honvédzászlóalj élére nevezték ki őrnagyi rangban. Résztvevője volt a szerb felkelők elleni harcoknak. Kiváló parancsnoknak bizonyult, katonái rajongtak érte, annak ellenére, hogy egységében kemény fegyelmet tartott. 1848. november 25-én ezredessé léptették elő. A bánsági szerb erők felszámolása során sorozatos győzelmeket aratott. 1848. december 28-án tábornok lett vezérőrnagyi rangban.
1849. január 16-án a Tisza középső vonalához vezényelték, s február közepe táján besorolt a Tisza mögött kialakított magyar főseregbe. Március 5-én fényes győzelmet aratott a Szolnokot megszállva tartó császári dandárok felett. Ezért a győzelméért a katonai érdemjel 2. osztályával tüntették ki. Március közepétől a III. hadtest parancsnoka.
Kiemelkedő szerepet játszott a tavaszi hadjárat győzelmeiben, a tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói, komáromi győzelmek kivívásában. A legendássá vált 3. veressipkás honvédzászlóalj parancsnokságát kedvenc katonája, Földváry Károly vette át.
1849. április 27-én egy baleset folytán Komáromnál lábát törte és ezzel szolgálatképtelenné vált. Szegeden ápolták, majd július 11-én Arad várparancsnokává nevezték ki. A világosi fegyverletétel után átadta a várat az oroszoknak.
A császári hadbíróság Aradon 1849. szeptember 26-án kötél általi halálra ítélte, s az október 5-én kihirdetett ítéletet másnap, október 6-án hajtották végre. Teteme 125 évig pihent Csernovics Péter temesi főispán mácsai kastélyának parkjában, majd 1974-ben helyezték át a földi maradványokat az aradi emlékoszlop alatt kiképzett kriptába.
Damjanich a tápióbicskei ütközetben
Damjanich János vezérőrnagy 1849. márciusának közepén kapta meg a III. hadtestet, mely magasabb egység a tavaszi hadjárat legsikeresebb több csatát eldöntő alakulata lett. A hadtest két hadosztályból –Józef Wysocki és Nagysándor József ezredesek irányítása alatt-, 2-2 dandárból –gróf Leiningen Westerburg Károly, Kiss Pál, Knezich Károly, Kászonyi József parancsnokokkal az élén- állt. Egészében véve 9 zászlóalj, 15 század lovasság, 40 ágyú, azaz 9200 fő gyalogság, 2000 fő lovasság, 800 tüzér alkotta az összesen 12 ezer főből álló III. hadtestet.
1849. április 3-án este a városházán, illetve a Jászkun Kerületek székházában megtartott haditanácson eldöntötték, hogy másnap elsőként a Klapka vezette I. hadtest indul el kora reggel Nagykáta irányába, s őt követi két órával később a Damjanich vezénylete alatt levő III. hadtest. Az eltervezett haditerv a gyakorlatban igencsak módosult. Az I. hadtest által végrehajtott felületes felderítés nem észlelte a Tápióbicskén állomásozó báni hátvédet, s amikor Klapka katonái gyanútlanul bevonultak a faluba, összehangolt gyilkos sortüzek fogadták őket. A meglepetés nyomán kialakult pánikban mindenki futott visszafelé Nagykáta irányába. Így írt emlékirataiban erről Görgei:
„Mindenekelőtt a parancsnok, Klapka tábornok felől tudakozódtam, de mert sehol sem lehetett nyomára akadni, magad kíséreltem meg, hogy a nekivadult, felbomlott zászlóaljakat futásukban megállítsam és rendbe szedjem. Kísérletem nagy önfeláldozással támogatott. A sikertelen biztatást a kardlap s ezt a kardél követte:de az ellenség ágyúgolyói hatásosabbak voltak, mint a mi kardjaink. Erről csakhamar meggyőződtem, és Damjanich tábornoknak, aki hadtestével Nagykáta mögött táborozott, parancsot küldtem, hogy a legkeményebb eszközökkel bár, de vessen véget az I. hadtest futásának, rendezze őket és indítsa őket megint az ellenség ellen. Kíséretemnek meghagytam, hogy Damjanich tábornokot erélyesen támogassa…”
Amíg Damjanich az I. hadtest sorainak rendbetételével volt elfoglalva, addig a III. hadtest Wysocki-hadosztálya –élén a 3.,9. zászlóalj és a lengyel légió- véres harc során visszafoglalta a Tápió hídját, s ezzel döntő szakaszába érkezett az ellentámadás.
A győztes ütközet után Leiningen-Westerburg Károly naplója szerint Görgei napiparancsában így szólt Damjanich katonáihoz: „A III. hadtest a mai napon kiérdemelte a haza háláját. Helyreállított és győzelemmé változtatott egy már elvesztett csatát, és a legfényesebb módon megmentette a magyar fegyverek becsületét…”
Görgei 1849. április 4-én este 9 órakor jelentést fogalmazott a hadügyminisztérium számára: „…A csata estve 6 órakor végződött, benne Damjanich minden gyalogsága és tüzéreinek magukat kitüntetni alkalma volt; példátlan vitézül küzdtek a 3-dik, a 9-dik honvéd zászlóalj- s a 19-dik sorezred 3-dik zászlóalja, a lengyel légió…”
Damjanich katonái a nagykátai temetőben
Az 1849. április 4-iki tápióbicskei ütközet sebesültjeit ápoló 3 hadikórház közül egy Nagykátán működött. A plébánián őrzött halotti anyakönyv alapján többé-kevésbé meg tudjuk állapítani a kórházban elhunytak alakulatát.
Az ütközet napján elhunyt Mille István százados az elhaltak közül minden bizonnyal a legközelebb állt Damjanichoz, személyesen ismerhette őt a tábornok. Az ugyancsak 1804-ben született hasonló vallású hadnagy 1848. június 19-én került a 3. honvédzászlóaljban az ott parancsnokló Damjanich őrnagy tisztikarába. Szeptember 23-án lett főhadnagy, amit már közvetlenül Damjanichnak kellett javasolnia, jóváhagynia. December 16-án lett százados a sokak szerint az egyik legvitézebb zászlóaljnál.
1849. április 16-án hunyt el Bokor Mihály Wasa ezredbeli közvitéz. A Kiss Pál alezredes dandárjában harcoló közkatonát halálosnak minősülő lövés érte.
A kassai 9. zászlóalj –a szegedi 3-asok nagy riválisa- katonája volt az április 17-én elhunyt Ádám József közvitéz, akit „A T.Bicskei csatában ágyú golyó által két lábát veszte.”
Május 21-én hunyt el „T. Bicskei csatánál nyert sebben” Juhász Mihály közvitéz a Wasa ezred harmadik zászlóaljából. Ugyancsak ezen a napon került veszteséglistára ebből az ezredből Lajos Zsigmond közvitéz.
Damjanich emléke a Tápió mentén
Damjanich János emléke ápolásában kezdetben Nagykáta és Tápiószecső jeleskedett. Tápiószecsőn –hol április 4-én és 5-én táborozott- 1955-ben róla nevezték el az 1946-ban felavatott kultúrotthont, ahol a száz éve született Ofella Sándor népművelő dolgozott. Ofella Sándor színműve, a „Damjanich huszárja” része lett a tábornok emléke ápolásának.
1954-ben ünnepelte az ország Damjanich születése 150. évfordulóját, s minden bizonnyal ez a hangulat inspirálta Sanyi bácsit a darab megírására, betaníttatására.
„Eredeti bemutatója a tápiószecsői művelődési otthonban volt 1954 februárjában a meghirdetett öntevékeny művészeti seregszemlén, amikor is a járás vándorzászlaját nyerte el a szecsői öntevékeny színjátszó csoport . A következő évben a 15. előadáson avattuk művelődési otthonunkat Damjanich Művelődési Házzá, amikor is Srágli Béla a Hadtörténeti Múzeum munkatársa tartott előadást a bicskei csatáról. Nálunk szinte Damjanich kultusz lett, de a siker hírére a környező tápiómenti községeket is elkapta az 1848/49-es láz. Közkívánatra -1961-ben átdolgozva- felújított és megyei ünnepség keretében tartottuk meg a 25. előadást helyben. Ezen felül még hat vidéki meghívásnak tettünk eleget és összesen 31 előadást ért meg” – írta a Történelmi Lovas Egyesület kiadásában megjelent „Damjanich huszárja” c. történelmi színjáték bevezetőjében a szerző, Ofella Sándor. Ebből derül ki, hogy a Tápió mentén az első Damjanich nevét viselő intézmény az 1955-ös dátum alapján a szecsői művelődési ház volt.
A nagykátai gimnázium 1956-ban kezdeményezte, hogy az oktatási intézmény válassza névadóul a hős tábornok nevét.
„A nagykátai gimnázium nevelőtestülete és DISZ szervezetének megbeszélése alapján kérjük, hogy iskolánk Damjanich Jánosról-ról való elnevezéséhez hozzájárulni szíveskedjenek. Damjanich János a tápióbicskei csata magyar vezére volt, s mint ilyennek, Nagykáta volt a főhadiszállása. Ezzel kapcsolatos történelmi emlékek összegyűjtése folyamatban van. Az elnevezéshez a Járási Pártbizottság részéről a hozzájárulást megkaptuk.
Nagykáta, 1956.március 10. Kiss Károly igazgató”
A korabeli levélben van bizony tévedés, hiba. A „vezér” jelző a valóságos fővezért, Görgei Artúrt illeti, s neki valóban a Keglevich-kastélyban volt a főhadiszállása. Damjanich főhadiszállása az ütközet –s nem csata- után Tápiószecsőn, a paplakban volt. Miután Görgei ekkor még az „áruló” stigmájával rendelkezett , ez magyarázza a tévedést.
Az 1950-ben alakult nagykátai gimnázium végül a Pestmegyei Tanács Oktatási Osztálya engedélyével 1956. április 29-én vette fel Damjanich János nevét. A ma is használatos zászló avatása után Kerekes István, a Magyar Rádió munkatársa mondott ünnepi beszédet. A Rádió népszerű műsora volt a történelmi kérdésekkel foglalkozó „Olvastam valahol…” sorozat, melynek szerkesztője Benda Kálmán történész és Kerekes István voltak. A művelődési központban tartott ünnepi műsor igen színes választékából kiemelésre kívánkozik a tápiószelei pedagógus énekkar énekszámai, Nádai Gyula, Bodócs Éva, Boros Márta, Vonnák Mária tanulók szavalatai. A lengyelből magyarrá lett tápiószelei Walter József több műsorszám előkészítésében, betanításában, előadásában működött közre. Dr. Gárdonyi Zoltán, a Zeneművészeti Főiskola tanára a zeneszámok betanításában és előadásában tevékenykedett, mely blokknak a diákok közül szereplője volt László Márta, Nagy Éva. Színesítette a műsort történelmi drámarészlet, a gimnázium tanulóiból álló tánckar bemutatója. Sajnálatos, hogy e nap történéseiből nem maradt fenn fotódokumentáció. 60 éves a nagykátai gimnázium
A gimnázium 1958-ban költözött új, a jelenleg is használt Dózsa György úti épületébe. 1964-ben avatták fel Damjanich János mellszobrát, Solymári Valkó László alkotását. A szobor ezt követőleg a tábornok emlékápolása központi helyszíne lett. A középiskola diákjai minden év március 15-én és október 6-án helyeztek el koszorút az emlékmű talapzatához. Az osztályképek szinte állandó helyszíne lett a szobor, ahol a csoportkép beállítását úgy végezték, hogy Damjanich portréja azon jól látható legyen.
Nem tudjuk, hogy az október 6-iki megemlékezés mikortól vált városi szintű rendezvénnyé. Egy 1982-es fotósorozaton még munkásőrök álltak díszőrséget. Jelenleg az aradi vértanúk tiszteletének legszervezettebb, leglátványosabb tápiómenti megemlékezése zajlik a gimnázium előkertjében október 6-ika táján.
Az oktatási intézmény tanulóknak adományozható legfontosabb elismerése a 2000-ben alapított Damjanich-emlékplakett. Alkotója Sebestyén Benedek nagykátai református lelkész, autodidakta szobrászművész. Külön öröm számunkra, hogy az elismerést három egykoron volt hagyományőrző: Szűcs László (2000), Szabolcs Gábor (2003), Korponai Gábor (2004) is megkapta.
A hagyományőrzők is ápolják Damjanich emlékét
A Magyarország Felfedezői Szövetség nagykátai csapatai is bekapcsolódtak a Damjanich emlékápolásba. 1993. április 4-én a városban elsők között alakult meg az Ulrich Péter vezette Damjanich János Hagyományőrző Csapat, mely a Mátray iskola diákjaival a soraiban 2000-ig működött. 1999. április 2-én este a „Kossuth Lajos azt üzente…” 150. évfordulós országos mozgalom keretében került sor a Damjanich szobor előtt a „Damjanich zászlóalj” megalakítására. A Bede Molnár Mihály, a Földváry Károly és a Kossuth Lajos nevét viselő csapatok 2004-ben vetélkedőt, koszorúzást tartottak Damjanich János születése 200. évfordulóján.
Az 1994-ben alakult Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat a 2000-es évek elejétől katonai hagyományőrzőivel vesz részt a mindenkori október 6-iki városi és gimnáziumi rendezvényen. Az 1999-től kezdődött gyermekkorú katonai hagyományőrző mozgalom 2002 óta hivatalos résztvevője a tavaszi emlékhadjáratnak. Ebben a minőségében váltak közreműködő részeseivé Damjanich egykori hadisikerei helyszínén a tápióbicskei, isaszegi, váci hadijátékoknak. A hagyományőrzők jártak Komáromban, voltak résztvevői több alkalommal a szolnoki hadijátéknak. Damjanich szobránál katonai tiszteletadást szerveztünk az elmúlt évek során Nagykáta mellett Budapesten, Szolnokon, Hatvanban.
A 2014-es esztendőben, a 210. születésnap évében a Kossuth-zászlóalj –a Bede Molnár Mihály és a Kossuth Lajos hagyományőrző csapatok katonai hagyományőrzői- több helyszínen zajló programmal adózott a hős tábornok emlékének. Ebben az évben is közreműködői lettünk a soros tavaszi emlékhadjáratnak. Résztvevői voltunk a hatvani(boldogi), tápióbicskei, isaszegi, váci csataimitációknak, Damjanich katonáinak győzelmével záruló csaták, ütközetek újrajátszásának. A hadjárat során Damjanich szobránál, emléktáblájánál Jászberényben és Budapesten vettünk részt katonai tiszteletadásban.
2014. október 5-én került újraavatásra a Tápió partján az 1910-ben elhelyezett, majd ez évben 3,8 millió forintból restaurált honvédszobor. Ez az alkotás többek között Damjanich és katonáinak a dicsőségét is hirdeti.
2014. október 6-án Nagykátán az ötven éve avatott szobornál a katonai alakiságot a Kossuth-zászlóalj egykori és jelenlegi katonai hagyományőrzői biztosították. A zászlóalj gyermekkatonái a hivatalos rendezvény előtt díszőrséget álltak a tábornok szobránál. Ekkor hirdettük meg a 2014. október 6-december 7. között zajló hagyományőrző „Damjanich-napok” sorozat. A vértanúk emlékezete
2014. december 9-én a két hagyományőrző közösség egy Damjanich-vetélkedőn vett részt, ahol a kétfős csapatok Illés Zsuzsanna csapatvezető által meghatározott feladatok megoldásában vettek részt. A vetélkedőn a Farkas Boglárka-Bárdy Gergő összetételű páros szerepelt a legeredményesebben.
A Lipák István vezette Tápiószelei Természetbarát Klub 2014-ben szervezett emlékutat Aradra, ahol koszorút helyeztünk el a Damjanich hamvait őrző emlékoszlop tövéhez. Dél-erdélyi barangolás a történelmi évfordulók jegyében
Basa László
IRODALOM
- Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. Heraldika Kiadó Budapest, 2000.
- Bona Gábor: Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban II. Heraldika Kiadó Budapest, 2009.
- Az aradi vértanúk. I-II. Válogatta, szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta: Katona Tamás. Pro Memoria. Európa Könyvkiadó, 1983.
- Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. I-II. Pro Memoria. Európa Könyvkiadó, 1988.
- Hermann Róbert-Kucza Péter: 1848-1849 szabadságharc a Tápióvidéken. A tápióbicskei ütközet. Nagykáta, 2002.
- Dr. Dusek László: A Tápió-mente. 2001.
- Ofella Sándor: Damjanich huszárja. Történelmi Lovas Egyesület.
- Vancsik Gyula: Adalékok a nagykátai Damjanich Gimnázium történetéhez. A kezdetektől az 50. évfordulóig. I. kötet: A kezdet és az első érettségi 1950-1955. Nagykáta, 2000.
- Basa László: 60 éves a nagykátai gimnázium. tapiokultura.hu online újság, 2010. december 1.
- Basa László: Dél-erdélyi barangolás a történelmi évfordulók jegyében. tapiokultura.hu online újság, 2014. szeptember 8.
- Basa László: A vértanúk emlékezete. tapiokultura.hu online újság, 2014. október 14.
- Basa László: Az első szobor. tapiokultura.hu online újság, 2014. november 1.
