2014. július 24-én a jászberényi Jász Múzeumban „Kimegyek a doberdói harctérre…” című kiállítás megnyitására került sor. A megnyitó ünnepség, valamint a kiállítás a száz éve kitört I. világháború országszerte zajló emlékező rendezvényeinek sorába illeszkedett. Képek

Idézet a meghívón szereplő szövegből: „Száz esztendővel ezelőtt, 1914. június 28-án Szarajevóban a boszniai hadgyakorlat megtekintésére érkezett Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát Gavrilló Princip szerb diák meggyilkolta. A haláleset miatt az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbia megbüntetését határozta el. 1914. július 28-án, a merénylet után egy hónapra pedig kitört a háború a Monarchia és Szerbia között, amibe hamarosan szinte egész Európa és több kontinens országa is bekapcsolódott. Az akkor még csak Nagy Háborúként emlegetett esemény így vált négy éven át, 1918-ig tartó I. világháborúvá.

A Jászságból behívott katonák jórészt a 29. honvéd gyalogezredben, a 68. császári és királyi gyalogezredben, és a 13. jászkun huszárezredben küzdötték végig a háborút, akiknek számos személyes tárgya látható a kiállításon.

A kiállítás emléket állít a világháborúban részt vett több ezer jászsági katona hősiességének, akik őseikhez méltóan megállták a helyüket a harctéren. Bemutatjuk a hátország –az otthon maradottak- életét, akik derekasan kivették a részüket a katonák anyagi támogatásából is.

Kiállításunkon megjelenítjük a Jászságban felállított I. világháborús Hősi emlékműveket, amelyek napjainkban is emlékeztetnek bennünket a Nagy Háborúra.”

„Kimegyek a doberdói harctérre…”

A fennállása 140. évfordulóját ünneplő Jász Múzeum a térség közművelődése, a legendás jász identitás ébrentartásának egyik zászlóshajója. A fontos nemzettörténelmi és a jászok históriájának évfordulóiról a múzeum mindig igyekszik kiállítás, rendezvény, kiadvány formájában hírt adni. A centenáriumi esemény színvonalában, összetettségében kiemelkedett a környező települések hasonló rendezvényei közül. A múzeum udvarát zsúfolásig megtöltő közönség előtt Hortiné dr. Bathó Edit igazgató asszony köszöntötte a megjelenteket.

A Lehel Vezér Gimnázium Férfikara I. világháborús bakanótákat adott elő. Szólót énekelt Bolla János és Forgó Katalin tanárnő. A szolnoki Cuháré Táncegyüttes a „berukkoló regruták” hangulatát idézték fel táncjátékukban.

„Nem haltak ők hiába”

A kiállítást Besenyi Vendel helytörténeti kutató, a sülysápi helytörténeti konferenciák résztvevője ajánlotta a közönség figyelmébe. Beszédéből –mely megjelent a Redemptió októberi számában- a jászsági vonatkozásokat emelem ki, bemutatva ezzel a térség háborús jellemzőit.

„Szűkebb hazánkból, a Jászságból mintegy 3500-4000 fő halt hősi halált, Jászberény embervesztesége az eddigi ismeretek szerint 774 fő volt.(…) A mozgósítást 1914. július 26-án rendelték el. A 29-eseknek Jászberénybe, a 68-asoknak pedig Szolnokra kellett bevonulniuk. A szolnokiakat már augusztus 1-jén útnak indították a szerb frontra. A jászberényieket augusztus 4-én megható ünnepség keretében búcsúztatták el a főtéren. Augusztus 7-én hagyták el a jászberényi laktanyát, s indultak a szerb frontra. Jászsági honvédeink jelen voltak a szerb, az orosz, a román és az olasz hadszíntereken.(…)

A kiállítást tanulmányozva keresztmetszetet kaphatunk a boldog békeidőkről, majd a mozgósításról és a behívásokról. Bármilyen furcsa is a mai ember számára, a behívottak örömmel, lelkesen mentek a háborúba, hiszen a korabeli propaganda nyomán rövid kis kiruccanásnak tartották, kis kikapcsolódásnak a mindennapi élet taposó malmából.

Külön színfoltja a kiállításnak a Nagy Háború jelvényeinek és kitüntetéseinek gyűjteménye. Meghatóak a katonák családjukhoz írt levelei, a családi fényképek, a fronton, fegyverropogás szüneteiben vagy a hadifogolytáborban készült emléktárgyak. Láthattunk korabeli viseletbe öltözött vöröskeresztes ápolónőket is. Jászberényben, Jászapátin, Jászárokszálláson és Jászkiséren vöröskeresztes hadi kórházak működtek, melyekben a fronton megsebesült katonákat ápolták, gyógyították. Jászberény temetőiben 135 első világháborús katona alussza örök álmát, ők Jászberény kórházaiban haltak meg.(…)

Számomra a kiállítás legmegrendítőbb része az első világháborús emlékművek fényképeinek látványa. A háború után a 15 akkori jász település ezekkel az emlékművekkel adózott elesett fiai emlékének. Ezek az emlékművek kőbe vésett fájdalmak. Számos családnak mélységes gyászt jelentenek, arra emlékezteti őket, hogy akit szerettek, a háború kegyetlensége elragadta tőlük, odadobván őket az idő előtti értelmetlen halálnak.

A háborúnak akkor van vége, ha a halottakat eltemetik. Ezek a családok nem lehettek jelen szeretteik temetésén. A hozzátartozók így az emlékműveknél tudták elsiratni halottaikat, rájuk emlékezve gyertyát gyújtottak, virágot helyeztek a szobor talapzatára….”

Helytörténész barátom mellett én is ajánlom a kedves olvasónak, ha Jászberényben jár, feltétlenül nézze meg a kiállítást.

Basa László