215 éve született, 130 éve halt meg a magyar történelem jeles alakja, a kiváló magyar író, publicista, az első szocialista politikusok egyike.

Táncsics Mihály alakját, munkásságát, nézeteit és az adott korban betöltött szerepét kortársai rendkívül ellentmondásosan értékelték. 1848-ban ő volt március 15-ike egyik jelképes szereplője, a „nép felkent fia”-ként az országgyűlés egyetlen jobbágyivadék képviselője. Saját korában egész élete egy permanens harc volt elvei elfogadtatásáért, küzdelem kortársai lekicsinylő megjegyzéseivel szemben, a szó szerinti fizikai és egzisztenciális fennmaradása megteremtéséért. Rendkívül találóak Ady Endre sorai:”Kend volt Táncsics Mihály,/A mi kora lelkünk:/Attila ugarján,/Táblabírók földjén,/Szenvedő szerelmünk./ Kendet ostorozták,/Kutya se becsülte./ Mert kend senki se volt./ Mindenkiért hevült,/Paraszt-anya szülte.”

 

Képek

Aki elolvassa a közel 600 oldalas „Életpályám” c. önéletrajzi összegzését, azt minden bizonnyal őszinte tisztelet és nagyrabecsülés tölti el írója iránt. Táncsics Mihályról a kettős életrajzi jubileum kapcsán általános bemutatással, majd a helytörténeti vonatkozások kiemelésével, a hagyományőrző gyerekek főhajtásának említésével szeretném az utókor tiszteletét a Tápió mentében pótolni.

„Kend új rendet akart; mindenkit szeretni.”

Hősünk a nemzeti múlt egyik leggyakrabban emlegetett haladó nagysága, de voltaképpen alig tudunk róla valamit. Nem azért, mintha életútját titok fedné. Hiszen sorsát maga is megírta vaskos kötetben. Talán azért bánik Táncsics Mihállyal oly mostohán a krónika, mert az ácsteszéri jobbágyivadék soha nem fürdött a közélet csillogó sikereiben…”

Táncsics Mihály Mihajlo Stancic néven született 1799. április 21-én egy Bakony széli kis faluban, Ácsteszéren. Az eredetileg jobbágy származású szülők ezekben az években már telkes gazdák voltak, anyja szlovák, apja horvát származású. Húsz éves korában szabadult fel tanult szakmájában takácsként. Érdeklődése és képességei azonban többre hivatott pályára irányították: Budán elvégezte a tanítóképzőt, s közben jogot is tanult. Nyaranta járta az országot. Jogi tanulmányait nem fejezte be, érdeklődése az irodalom és a magyar nyelvészet felé fordult. Ebben Horvát István történész és nyelvész volt segítségére.

Mikor járt Táncsics először a Tápió mentén? Erre a választ az „Életpályám”- ban találtam meg a vándortanítói hányattatása leírásának 79. oldalán: „Tovább kellett mennem, Jászberényen, Kecskeméten át Izsákra tértem vissza…”

Az 1830-as évek első felében nevelősködött Bács megyében Ómoravicán Szalmássy báróéknál, Dukán és Pesten a Rudnyászky családnál. 1835-ben Kolozsvárott gróf Teleki Sándor –Petőfi későbbi barátja, a „vad gróf”- nevelője. Nyelvészeti kérdésekkel foglalkozó munkáit az akadémikus kortársak fenntartásokkal fogadták. Ezzel szemben az általa megírt tankönyvek igencsak kelendőek voltak.

1936-ban a külső-Józsefvárosban telepedett le. 1838-ban megnősült. Felesége Seidel Teréz, egy józsefvárosi csizmadia lánya volt. Írásaiban 1836-tól észlelhető a nyílt kiállás a fennálló rend kritikája, a polgári átalakulás érdekében. A reformmozgalomban tevékenykedő fiatalok-Vajda Péter, Garay János, Kunoss Endre, Horárik János- befogadták maguk közé Táncsicsot –akkor még Stáncsics nevet használta-, s igyekeztek politikai nézeteit formálni.

Táncsics sok tekintetben más pályát futott be, a többség nézeteitől eltérő eszmények foglalkoztatták. A kommunisztikus, az utópista szocializmus gondolatok kortársai közül először elemzik és kritizálják a felnövekvő számú munkásság helyzetét. E tekintetben az ellenzéki politikát folytató nemesi-arisztokrata réteggel –Kossuth, Széchenyi, Batthyány- többször kerül összeütközésbe, meg nem értésből fakadó konfliktusba. Harcosan képviselte azt a nézetét, hogy a jobbágyságot minden váltság nélkül kellene eltörölni. Elsők között képviselte a feudalizmusnak forradalom útján történő megdöntését.

1846-ban öt hónapig járta be Nyugat-Európa német, angol, francia jelentősebb nagyvárosait. Ez a „tanulmányút” számára fontos tapasztalatokat hozott. Egy Lipcsében kiadott könyve miatt sajtóvétség és izgatás címén perbe fogták. Börtönéből 1848. március 15-én a forradalmi ifjúság szabadította ki, s ezzel vált az utókor számára is a 1848-49 emblematikus alakjává. „A börtönből kiszabadulva olyan kocsiba ültették, amit lovak helyett hívei húztak.”

Az első népképviseleti országgyűlési választásokon 1848-ban a siklósi kerületben nyert mandátumot. Áprilisban a Munkások Újsága címmel indított hetilapjában az utópista szocialista fejlődési irányt népszerűsítette. Ez a nézet meglehetősen erős nemtetszést váltott ki. Kossuth a lapot betiltotta, őt magát pedig megpróbálták politikailag elszigetelni.

A szabadságharc bukása után bujdosni kényszerült. Így próbálkozott egy alkalommal Tápióbicskén egy volt tanítványánál elrejtőzni. A visszautasítások után nyolc évig bujdokolt a saját házuk alatt kialakított rejtekhelyen. A Bach-rendszer jelképesen halálra ítélte, s ugyancsak –nevét bitófára függesztve- jelképesen ki is végezte. Rejtekhelyéről is röplapokban buzdított ellenállásra. 1857 májusában kihirdetett amnesztia révén jöhetett elő rejtekéből.

1860-ban egy neki tulajdonított március 15-i tüntetés szervezésének vádjával elfogták, majd 15 évi börtönre ítélték. (A hatalom megkésett bosszúja azért, hogy közvetlenül a szabadságharc leverése után nem sikerült őt elfogni.) A kiegyezést követően, hét évi börtön után szinte teljesen megvakulva szabadult. Az 1869-es választásokon az orosházi kerületben lett képviselő. A parlamenti szónoklás nem volt az erőssége, de következetesen harcolt az állam és az egyház szétválasztásáért, a választójog bővítéséért, a zsellérek földhöz juttatása érdekében. Ebben az országgyűlésben volt hasonló elvekért küzdő képviselőtársa a ma a nagykátai temetőben nyugvó Bobory Károly plébános és Clementisz Gábor 48-as honvédalezredes, valamint Kossuth volt titkára, a tápiószelei Rákóczy János.

1869-ben belépett az első magyar munkásmozgalmi szövetségbe, az Általános Munkásegyletbe. 1869. június 11-én a szövetség elnökének választotta Táncsicsot. Az általa szerkesztett Arany Trombita innentől kezdve az egylet közlönyeként működött tovább. 1870-ben belső nézeteltérések nyomán lemondott elnöki tisztségéről, de kapcsolatát a szocialista munkásmozgalommal élete végéig fenntartotta.

Képviselői mandátuma 1872-ben történő lejárta után végleg visszavonult a közélettől. A dualizmus rendszerével mindvégig szemben állt, s képviselősége megszűnte után az aktív politizálással is felhagyott. Saját műveinek gyűjteményes kiadására minden pénzét elköltötte. Kölcsöneit nem tudta törleszteni, így elárverezték házát is. 1976 után kénytelen egy ceglédi tanyára költözni. Miután könyveit a ceglédi piacon nem vásárolták, innen Komáromba vetette a sors. Kétéves tartózkodás után nyolcvanévesen ismét Pestre költöztek az öregek. Az Üllői út 23-as számú házban érte a halál 1884. június 28-án. Sírjánál Herman Ottó, a nagy természettudós mondott búcsúbeszédet.

Táncsics Mihályt ábrázoló első szobrot szülőfalujában, Ácsteszéren avatták fel 1886-ban.

„Mindössze ennyi, amit tudni szoktak Táncsics Mihályról. Pedig a nyolcvanöt esztendőt megért forradalmár egész élete páratlan pályafutás. Tiszta jelleme, bátorsága és küzdeni tudása minden korban példakép marad. Lelkiereje és fizikai szívóssága bámulatba ejtette kortársait. Lázas munkaritmusát, szakadatlan küzdelmeit a haladás eszméi és a hazaszeretet táplálta bőséges energiával” – írta a róla szóló könyve előszavában Gerencsér Miklós.

Kállayné Blaskovich Amália

Táncsics Mihály Tápió mentéhez fűződő kapcsolatának közvetett és közvetlen szálaiban első helyen említendők Kállayné Blaskovich Amáliához és környezetéhez fűződő epizódok.

A Blaskovichok rokoni kapcsolatainak geneológia elemzése kimutatja II. Blaskovich József (1772-1848 k.) táblabíró és fáji Fáy Anna tíz gyermekének sorrendiségét. Az utódok sorában harmadikként született I. Blaskovich Gyula (1806-1850), Kossuth lelkes híve és a kormányzó által kinevezett Heves megyei főispán unokái –Blaskovich György (1878-1960) és Blaskovich János (1883-1967) lettek a múzeumalapító „bácsik”. A család legkisebb sarja, Amália (1814-1902) a nagykállói Kállay István felesége lett. Amália legfiatalabb gyermeke, Béni (1839-1903), a Monarchia közös pénzügyminisztere, az annektált Bosznia főkormányzója lett. A család a XX. században miniszterelnököt is adott az országnak. Benjámin és testvérei nevelője volt 1846-ban egy ideig Táncsics Mihály.

„A szükség egy ízben rendkívül ijesztően kopogtatott ajtónkon, s rémalak helyett, melytül már már rettegtünk: a gondviselés vigasztalót küldött: Karacs Teréz lépett be hozzánk, kérdezősködni, nem tudnék-e egy jóravaló tanítót Kállayné ő nagyága gyermekei mellé ajánlani?(…) A tanítást magam vállaltam el, és pedig két kézzel ragadtam azt meg, így tisztességes havi fizetésem levén, ráértem az irodalmi téren is foglalkozni.”-írta Táncsics az „Életpályám” c. életrajzi művében.

Táncsics a tanítás mellett kidolgozta a Tisza szabályozásának mai értelemben is korszerű, majd később mások által megvalósított tervét. „Midőn e kettős tervemet Kállayné elolvasta, e kijelentéssel adta vissza: „Ha én fejedelemnő volnék: önt miniszteremmé nevezném.””

„Mindinkább megismerkedvén Kállaynéval, kölcsönösen nyilvánult bennünk a vágy, hogy ne csak néhány órai tanítás végett járnék oda naponként, hanem hogy egy házban úgyszólván egy szálláson laknánk, s a nevelést vezetném…”

„A mi gyermekeink kisebbkorúak valának, mint Kállaynééi. Két lányunk egy fiunk, neki is két leánya és egy fia Béni (most országgyűlési képviselő). Abban már megállapodtunk, hogy együtt fogunk lakni, egy háztartást viszünk. Kállaynéval megvitattuk, minő elv szerint történjék a közös nevelés, mit hosszasan leírni nem tartok itt szükségesnek…”

Amikor 1850 után Táncsics megkezdte önkéntes száműzetését, a legteljesebb bizalom fejeződik ki abban, hogy a földalatti rejtekhelyéről kijőve kivel volt hajlandó kapcsolatba lépni. „Kiket a látogatók közül arra méltattam, hogy láthattak, eleinte ezek valának: Magyar Mihály könyvárus, Varga Ágoston orvosnövendék, Kocsi Imre ügyvéd, Kállayné asszonyság, Mészáros Ignác orvos: mindeniknek egyenkint azt hazudtam, hogy rajta kívül senki a világon nem tudja itthonlétemet.”

„Kállayné asszony, kiről e munkám elején már hálásan emlékeztem meg, viselt ruhával látta el időnként szegény családomat!” –írja önéletrajzában Táncsics.

Táncsics önéletrajzi művéből vett idézetek mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy Blaskovich Amália egyenrangú félként, szimpátiával és segítőkészséggel viszonyult a pórfiú Táncsics Mihályhoz. Ennek a segítőkészségnek a nehéz helyzetbe került család iránt számtalan esetben adott bizonyságot.

Blaskovich Amáliáról írt naplójában Justh Zsigmond (1863-1894) író: „Meglátogattam az öreg Kállaynét, Kállay Béni anyját és Teleki Arvéd nagyanyját. Érdekes öregasszony, ki legtöbbet ért el abban, amit anya elérhet erélyes, okos nevelésének eredményei, fia a monarchia tán legkiválóbb politikusa és unokája a nagy jövőjű Teleki Arvéd. Józan eszű, tisztán látó asszony, a diplomaták finom, biztos ítéletével, emberismeretével. Intellektusát örökölték gyermekei.(…) A magyar józansága, nyugodtsága, meleg egyszerű érzésvilága tán senkinél sem jelentkeznek illy módon mint nála.(…) Egyike a leghíresebb, legkerekebb egyéniségeknek a pátriában.”

Blaskovich Amália nagyreményű unokájáról, gróf Teleki Arvédről (1865-1942) annyit, hogy mezőgazdasági szakíróként szerzett ismertséget, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke volt.

A tápióbicskei elutasítás

Táncsicsnak a szabadságharc leverése után veszélyben forgott az élete. Annak ellenére, hogy nem töltött be hivatalos politikai vagy katonai megbízatást, a forradalom egyik jelképének tekintették. Több eredménytelen kísérlet után Szolnokról érkezett Tápióbicskére, ahol 1823-ban volt tanítványa gazdálkodott.

„Már előbb Izsákon Deák János gyermekeit is tanítván,ő Kecskemétre jövén lakni, meghít, hogy menjek hozzá lakásra és kosztra, tanítás fejében.”- írta tulajdonképpeni naplója 80. oldalán Táncsics. Ennél azonban természetesen érdekesebb, hogy mi történt Tápióbicskén 1849 szeptemberében.

„Deák Mátyás, mint kicsiny gyermek tanítványom volt, mikor Izsákon segédtanító valék; tanítványom volt ő utóbb Kecskeméten is, mikor itt a gymnasiumba kezdettem járni. Ő idő folytán fölnevelkedett, megemberesedett, megházasodott és felesége után Tápió-Bicskén földesúrrá lett. Ő engem Pesten nemcsak fölkeresett, hanem igazán jó szívvel fölkért, hogy látogassam meg viszont, főleg szünet alkalmával, hosszabb időre.

Erre megemlékezvén készen volt tervem, kisszerű ugyan, de életfenntartásomra elegendő, mely szerint az akasztófát elkerülni reméltem.

Eljutván Tápióbicskére, Deák Mátyás urat fölkerestem és azon ajánlatot tettem neki, hogy fogadjon engem akár béresnek, akár kocsisnak, akár pedig állandó napszámosnak, ígérvén neki, hogy akármelyik minőségben kötelességemet híven fogom teljesíteni, s megemlítvén, hogy arra képes vagyok, mert olyféle foglalkozás közt nevelkedtem föl. Ez volt tervem.

Reményem füstbe ment;tervem meghiúsult. Deák Mátyás ajánlatomat nem fogadta el; elmondá annak igen természetes okát is, ha ugyan igazat szólt; tudniillik azt, hogy a t.bicskei urak közül némelyek engem személyesen ismernek; mások arcképem után, és a forradalmi férfiak közül senkit annyira nem gyűlölnek, átkoznak, mint éppen engem és pedig kiváltkép azért, mivel a robot és dézsma eltörlésére senki oly erőteljes hangon nem izgatott,mint én, a Nép szava Isten szava című könyvemben, tehát ott nem lehetnék biztonságban.

Még csak egy éjjelre sem marasztalt, hanem inkább sürgetett, hogy a községet minél előbb hagyjam el. Két ezüst húszassal kínált meg útravalóul; tűnődtem, hogy elfogadjam-e? Elfogadtam, s egy házzal, vagyis egy községgel tovább mentem.(…)

Máskor igen jó gyalogló voltam, de most reményeim meghiúsulta igen levert;jó tápláló élelem hiánya, sőt a koplalás is nagyon elcsigázott, tehát alig bírtam járni; elfáradtan érkeztem Gyömrőre, ahol megháltam és magamat kinyugodtam.”

Tápióbicskén 1950-ben egy termelőszövetkezet alakult, mely felvette Táncsics Mihály nevét. A tápiómenti települések közül utcát neveztek el Táncsicsról Farmoson, Káván, Tóalmáson, Mendén, Sülysápon, Pándon, Szentmártonkátán, Tápiószecsőn, Tápiógyörgyén.

Hagyományőrzők főhajtása

A nagykátai gyermekkorú hagyományőrzők a 2014. május 18-án megtartott Magyar Honvédelem Napja egész napos rendezvényük keretében tisztelegtek Táncsics Mihály emléke előtt. A katonai hagyományőrzők Kossuth-zászlóaljának díszegysége a koradélelőtti órákban kereste fel Táncsics szobrát az Ostrom utca és a Várfok utca találkozásánál, a Bécsi kapu közelében. Varga Imre szobrászművész 1968-ban avatott egészalakos szobránál részünkről ekkor díszőrség állt, emlékbeszéd, katonai tiszteletadás zajlott.

A budai Vár területén, a Táncsics Mihály utca 9.sz. alatti kétemeletes, sárgafalú épület homlokzatán két emléktábla látható: Kossuth és Táncsics raboskodásának emlékére. Táncsics Mihály két alkalommal raboskodott az 1810-ben katonai célra felhúzott épületben: 1847-1848 –innen szabadították ki 1848. március 15-én- és 8 évig tartó földalatti rejtőzködése után 1860-1867 között. A 26. Tavaszi Emlékhadjárat utolsó napján itt is katonai tiszteletadással emlékeztünk Táncsics Mihályra, a megalkuvást nem tűrő forradalmárra, történelmünk jeles alakjára.

Basa László

IRODALOM

- Táncsics Mihály: Életpályám. Tények és tanúk. Magvető, 1978.

- Gerencsér Miklós: Így élt Táncsics Mihály. Móra, 1975.

- Táncsics Mihály címszó a Wikipédiából.

- Pest megye településeinek atlasza. 1997.

- Blaskovichok emlékezete. Szerk.: Gócsáné Móró Csilla. Blaskovich Múzeum Baráti Köre Tápiószele, 2003.

- Hét magyar évszázad versei II. Szépirodalmi, 1966.

- Szabó Attila: Tápióbicske. Száz magyar falu könyvesháza. 2000.