Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 2146

Minden település keresi kapcsolódási pontjait a nemzet történelméhez. Különösen becses az a történelmi esemény, mely a két nagyjelentőségű szabadságküzdelemhez: az 1703-1711-es kuruc felkelés és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc valamely történéseihez köthető. Amennyiben ezen epizód Rákóczi vagy Kossuth személyéhez is kapcsolódik, úgy annak még nagyobb, érzelmileg teljesebb az utókorra gyakorolt hatása. Képek

 

A nevezetes történelmi látogatás, a fejedelmi vizitáció 300. évfordulóján ezek a sorok a Nagykátai Újság utolsó számában jelentek meg. A tricentenárium kapcsán reménykedtem abban, hogy miként 1848-1849 150. évfordulója, úgy a Rákóczi-szabadságharc emlékápolása új lendületet kap Nagykátán a kerek évforduló során.

Jól láthatjuk, hogy Nagykátán 1849. április 4-el kapcsolatban valóságos hagyományrendszer bontakozott ki az elmúlt évek során. A korábbi, a 300 éve zajlott Rákóczi-szabadságharc eseményeit már jóval kevesebben ismerik, az évfordulók megünnepléséről meg egyáltalán nem beszélhetünk. II. Rákóczi Ferenc látogatásának közelgő 300. évfordulója jó alkalmat teremthet arra, hogy évszázados adósságunkat törlesszük, s városunkban is kialakuljon egy hiteles történelmi előzményekre épülő hagyományőrzés.

Amikor a fejedelem Jászberény felől Nagykáta felé indult, ez az esemény egyúttal a Tápió mentére való érkezésének dátuma is volt. „Rákóczi-évek a Tápió mentén” elnevezéssel meghirdetett mozgalmunk számba kívánja venni az 1703-1711 közötti időszak fontosabb történéseit, s egyúttal ösztönzi is a környező településeket, hogy hasonló módon emlékezzenek és ápolják dicső múltunk jeles napjait és szereplőit. „Fejedelmi szálláshelyek” együttműködése és kapcsolata jöhetne így létre, gondolván Nagykáta, Szentmártonkáta, Kóka, Tápióság történetében szereplő Rákóczi-látogatásokra, táborozásokra. Az elkövetkezendő évek számos jeles évfordulót, emlékállításra és ápolásra méltó esemény tricentenáriumát hozzák. Gondoljunk csak a régiónkban tartott megyegyűlésekre, Bottyán János szentlőrinckátai –közvetlenül halála előtti- táborozására, Rákóczi egyhónapos szentmártonkátai táborozására, a kuruc szabadságharc lengyel vonatkozású eseményeire…”

10 éve a Tápiómenti 2 hetesben megfogalmazott elképzeléseim részben teljesültek. Nagyszerűen sikerült a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat által kezdeményezett és mindvégig általuk koordinált „Rákóczi-évek a Tápió mentén” mozgalom. A Tápió mentén levő települések átérezték az évforduló jelentőségét, s a „Rákóczi-évek” alatt sorra alkották meg a kuruc-szabadságharc helyi epizódjainak emléket állító, a további emlékőrzést és hagyományápolást lehetővé tevő emlékműveiket: szobrokat, emléktáblákat. Így tett Szentmártonkáta, Gomba, Tápiószentmárton, Kóka, Szentlőrinckáta. Egyetlen település nem teljesítette aktuális történelmi adósságát: Nagykáta.

A város vezetése mindössze egy alkalommal volt hajlandó „kompromittálódni” a nemes üggyel: 2004. április 19-én. Azt követőleg Nagykáta minden Rákóczi-szabadságharcos évfordulóját –kuruc megyegyűlés megtartása, Rákóczi további látogatásai, stb.- csak a hagyományőrző gyerekek ünnepelték meg.

A Nagykátai Újság, a Tápiómenti 2 hetes, a tapiokultura.hu ezekben az években sorra közölte az egy-egy évfordulóhoz kötődő tanulmányaimat, melynek segítségével komplex egésszé állt össze a Tápió mente kuruc-kori történelme. Köszönöm az újságok szerkesztőinek –Szegedi Pálné, Tóth Ferenc, Tarnavölgyi László-, hogy ellenszélben is vállalták az ügy pártfogását. Ezt az 1703-1711 közötti tápiómenti történelmet bemutató tanulmányt –benne a „Rákóczi-évek a Tápió mentén” mozgalom krónikájával- a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség elismerésben részesítette.

A Rákóczi-szabadságharc első éve a Tápió mentén

A most közölt tanulmány szokatlanul nagy terjedelmét tehát indokolja az ismételten kerek évforduló, egy új hagyományt alapozó és teremtő szándék. Egyetlen nap -1704. április 19.- történéseinek megértéséhez szükséges a szabadságharc 1704. évi helyzetének, a nevezetes látogatást megelőző események rövid bemutatása, vagyis hogyan és milyen körülmények között érkezett településünkre a nagyságos fejedelem.

Az 1703. júniusának közepén a tiszaháti parasztfelkelők által támogatott II. Rákóczi Ferenc maroknyi erővel elindított szabadságharca 1704-re már odáig jutott, hogy Bécs alatt tűntek fel a vakmerő kuruc lovasok. Szűkítve a kört megyénkre és településünkre, 1703 történéseiből ki kell emelnünk, hogy a megyére kirótt 59 ezer forint császári adóból természetszerűleg Nagykáta is részesedett, valamint a levéltári források felsorolják a vármegye kötelező beszolgáltatását széna és abrak formájában.

1703. május 3-án császári ágyúk Kassára szállításához 19 pár ökröt kértek a megyétől, s a teljesítésre kirótt települések sorában szerepel „Nagi Katha” neve is. A császári vármegye Szolnok vára megerősítéséhez 200 embert ingyenmunkára rendelt ki, s az ebben közreműködő települések sorában olvashatjuk „Nagikatha” nevét is. A megyének július 27-én Rákóczi ellen 400 katonát kellett kiállítania, melyből becslés alapján 2-3 fő juthatott településünkre. Szeptember 7-én báró Globitcz császári várparancsnok Szegedről gabona, abrak, széna igényét jelentette be. A porciót teljesítők között Nagykáta is szerepelt.

A megyében elrendelték a személyes nemesi felkelést. A földesurak birtokaik nagysága arányában voltak kötelesek lovasokat állítani a kibontakozó kuruc felkelés leverésére. Nagykáta földesura ebben az időben a feltétlen császárhű gróf Keglevich Ádám tornai főispán, kinek ügyeit távollétében az ugyancsak nemesi származású Sőtér Ferenc intéző kezelte. Sőtér Ferenc öccse, Sőtér Tamás szolgabíró a Rákóczi-szabadságharcnak a Tápió mentéről származó legjelentősebb katonai vezetője volt. Sőtér Tamás ezereskapitány –mint ahogy leveleiből is kiderül- ezekben az években többször is megfordult Nagykátán és a Tápió mentén. A tápiósápi birtokos nemes család ősi temetkezési helye a térség egyik legértékesebb építészeti emléke, a sülysápi gótikus templom.

1703. szeptember 13-án kelt Rákóczinak Pest megye lakosaihoz intézett kiáltványa, melyben fegyverbe szólítja a megye „egyházi, világhi, úri, nömösi és fegyverviselő avagy fegyverviselhető, egy szóval minden röndű” lakosait. Szeptember 21-én a kurucok rohammal bevették Szolnok várát. Nagykáta életében ennek az volt a jelentősége, hogy ez a vár a régióhoz legközelebb eső erődítmény. A szolnoki vár mindenkori ura úgy tekintett a környező falvakra, mint akik az adott kor bevett szokásának és törvényeinek megfelelően ellátják a várőrséget élelemmel, közreműködnek a vár megerősítésében. Nagykáta számára is az elkövetkezendő háborús években a szolnoki „ellátmány” biztosítása állandó feladat lesz. Ilyen értelemben szinte teljesen mindegy volt, hogy éppen ki volt a Tisza és a Zagyva találkozásához épített vár ura.

Nagykáta legkorábbi, kurucok jelenlétére utaló levéltári bizonyítéka az a levél, melyben Móczár Ferenc kapitány 1703. november 5-én Károlyi Sándornak írja: „…itt megszállottam Nagy-Kátán…” A későbbiek során –köszönhetően településünk központi fekvésének- a Rákóczi-szabadságharc számos katonai vezetője fordult meg, tartózkodott, táborozott rövidebb-hosszabb ideig Nagykátán.

Rákóczi útja Miskolctól Nagykátáig

1704 elején a felkelés katonai lendülete megtorpant. Nem valósult meg Pozsony ostroma, és a császárváros, Bécs tervezett megtámadása. Nem teljesült Rákóczinak az az elképzelése sem, hogy a kuruc seregek egyesülnek a bajor és francia hadakkal. Lipót császár leváltotta az alkalmatlannak bizonyult Schlick altábornagyot, és helyébe lépő Siegbert Heister táborszernagyra bízta a felkelők elleni hadművelet irányítását. Ez a nyers modoráról hírhedt császári főtiszt sértő módon „aposztafálja” majd Rákóczit és a felkelőket, s erre a császári kiáltványra válaszol majd manifesztumában a fejedelem Nagykátán.

A császár megújította a rácok privilégiumait, s ezzel elejét vette annak, hogy a szerbek kiegyezzenek a magyarokkal. Az elkövetkezendő években a nagykátai bírónak nem kevés fejfájást okoznak majd a rác martalóc hadak vidékünket is érintő támadásai.

1704 elején Rákóczinak tehát váratlanul súlyos nehézségekkel kellett számolnia. Ettől függetlenül nem mondott le arról a haditervéről, hogy hadai a Dunántúlt meghódítva a lehető leggyorsabban eljussanak a nyugati határra, s ott egyesülve a francia és bajor csapatokkal ostrom alá vegyék a császárvárost. A nagykátai „vizitáció” különben ezen haditerv megvalósításának egyik állomásaként szolgált.

A fejedelem tartózkodásait nyomon követve, a számunkra fontos 1704-es esztendő történéseit vizsgálva tudjuk, hogy Rákóczi január 18. és március 3. között Miskolcon telelt. Az egri vár ostromát március 9-től április 17-ig maga a fejedelem irányította. Rövid megszakítás: március 19-28. között Gyöngyösön tartózkodott, s részt vett az első békeértekezleten.

II. Rákóczi Ferenc háromheti sikertelen ostrommal töltötte 1704 áprilisa első felét. Ostromágyúi, no meg idő híján le kellett mondania a vár bevételéről. A várvédőkkel folytatott tárgyalásai eredményeként a császári várőrség 8 hónapi semlegességet fogadott azzal, hogy ha közben felmentő sereg nem érkezik, kuruc kézre adja a várat. Ez a megállapodás április 16-án született, s Eger alól Rákóczi a Dunához indult, hogy előkészítse a Dunántúl visszaszerzésére irányuló hadműveleteit.

Mielőtt a lehető legteljesebb alapossággal áttekintenénk április 19-e eseményeit, nézzük meg, hogy mit tudunk a fejedelmet vendégül látó korabeli Nagykátáról.

Nagykáta a XVIII. század elején

A rendelkezésünkre álló 1703-as adatok alapján Nagykátán 135 család –ez kb. 1000 lakost feltételez a korabeli demográfiai viszonyok alapján- lakott, melyből a földdel rendelkező jobbágycsalád 83, földnélküli zsellércsalád 51 volt. Az 1696-tól nyomon követhető lakossági létszámalakulás az akkor kiinduló 23 családról hét év alatt ötszörös arányú fejlődést produkált. Megfigyelhető ugyanakkor a földtelen zsellérek arányának növekedése is. 1703-ban Nagykátán volt 308 igás ökör, 100 darab hámos ló, 269 fejőstehén, 331 egyéb szarvasmarha, 30 ló, 1660 juh és kecske, 161 darab sertés.

A számokat elemezve megállapíthatjuk, hogy a kecskeméti járásban –leszámítva a három város: Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét értelemszerűen kedvezőbb mutatóit- Nagykátán tartották a legtöbb igás ökröt, fejőstehenet, juhot és kecskét. A szépen gyarapodó állatállomány összefügghet azzal is, hogy már ekkor településünkön messze földön híres marhavásárokat tartottak. A szemestermények mennyiségét tekintve viszont a földművelő kedv csökkenéséről árulkodnak a számok.

A település jeles személyiségeinek neveit áttételesen több forrásból tudjuk csak összerakni. A korábbi földesurat császárhűsége miatt a fejedelem birtokaitól megfosztotta, s azt Aszalay Ferencnek, szekretáriusának –titkárának- adományozta. Odoly János plébános már vezeti a ma is meglévő anyakönyvet. A település egyéb vezetőiről egy 1708-as forrás szól, mely szerint Kis János bíró mellett Kátay Péter, Kis István, Barmos István, Farsang János, Molnár Sebestyén, Kuthi Pál voltak az esküdtek, más szóval ők voltak az „önkormányzat” tagjai.

Fejedelmi hadiszemle a vásártéren

Rákóczi nagykátai tartózkodásáról két oklevél, forrás szól. Elsőként tekintsük át a nevezetes hadiszemle történetének fennmaradását. Hornyik János 1866-ban megírta Kecskemét város történetét, s annak IV. kötete tartalmazza az 1704-es esztendő dokumentumait. A derék városatya –kiről nemrég utcát neveztek el Kecskeméten- még eredetiben olvashatta a kor hivatali –vármegyei, fejedelmi, városi- levelezését. A császári, majd később a kuruc levelek, felszólítások, manifesztumok, kiáltványok többnyire egy példányban jártak településről településre, ahol a bírók esetenként másolatokat készítettek róluk. Az eredeti példány végállomása a megyényi nagyságú járási székhelye, Kecskemét volt, melynek levéltárában helyezték el múltunk eme becses emlékeit. Hornyik János forrásközlő kiadványa azért pótolhatatlan érték számunkra, mert a kecskeméti kuruc-kori levéltár megsemmisült. „Szolgáltassunk igazságot őseink emlékének”- írja a nagykátai hadiszemlét tárgyaló fejezete élén Hornyik János.

II. Rákóczi Ferenc dunántúli hadjáratához igénybe kívánta venni a három Duna-Tisza közi város segítségét is. Kecskemét 600, Nagykőrös 250, Cegléd 150 lovas kiállítására kapott a fejedelemtől parancsot. Gyülekezőhelyül, felszerelésük és felkészültségük ellenőrzésére –valószínűleg egy lelkesítő beszéd elmondására- Rákóczi Nagykátát szemelte ki. Logikusnak tűnik ez az elhatározás, hiszen Nagykátáról hirtelen nyugatnak fordulva már egyre távolabb kerülnek a három város alkotta bázisuktól. A korabeli szövegeket eredetiben közöljük, így magát a kor hangulatát is jobban át tudjuk érezni.

Rákóczi április 19-én adott parancsot Nagykátán Verebélyi Péter karabélyos kapitánynak, „ki a városiak fegyverbe állítása és begyakorlása végett volt ide általa küldve”, hogy látni kívánja a három város ezer lovasát. A nevezett kapitány a fejedelmi parancsot Kecskeméten kapta meg, s április 21-én így írt a nagykőrösi és ceglédi hadnagyoknak:

„Keglmes Urunktól Stafétán sietve érkezett parancsolatom, hogy eő Ngának azon három helységbéli, hazájukat igazán szolgálni akaró vitézlő híveivel urvarollyak, kire nézve küldtem Hadnagyomat bizonyos számú katonákkal keltekhez, hogy kglteknek adgya tudtára, hogy érkezvén a mi Fejedelmünk, a kinek méltó életünk fogytáig udvarolunk, azért oly készülettel legyen Kgltek, hogy mihelyt én oda megyek-készen talállyam kglteket.

-Kgtltek penig Czegléden lévő Urunk hívei, és serényen forgolódó katonáim azt cselekeggye, hogy-vévén ezen parancsolatomat, oly szép készülettel, zászlóstúl mennyen, hogy mind az én becsületem legyen, megmondván az kgltek, hogy kapitányoktól vagyon azon parancsolatok reá, hogy ily szép rendben udvarollyatok;Hadnagy uraim, penig Biró Mihály és Juhász György oly szép sorban vegye, hogy panasz vagy becstelenség iránra ne érjen: hat-hat legény legyen egy rendben, kgltek pedig ketten a zászló előtt; mikor közel lészen Kglmes Urunkhoz, akkor az út mellett távolrúl seregeit széltiben két sorjában állítassa, magok kgltek a zászló előtt állván kivont fegyverrel, Kglmes Urunk jövetelét tisztességgel szemléllye, így hazájának s nekem jó barátságot tészen.”

Ez az idézet Nagykőrös város jegyzőkönyvéből –mely ugyancsak megsemmisült- került Hornyik János könyvébe. A tisztelgés napjáról és eredményéről nincs tudomásunk, ugyanakkor tudjuk, hogy az ezer lovas megérkezett Rákóczi táborába. Ezen katonák nem sokkal később hazabocsátásukat kérték a városokat fenyegető rác fenyegetés elhárítására hivatkozva.

Esze Tamás történész elkészítette Rákóczi itineárumát, azaz a fejedelem tartózkodási listáját. Ebben szerepel, hogy Rákóczi április 19-én Nagykátán, 22-én Szentmártonkátán, 24-én Gyömrőn, 25-én Taksonyban, 26-án Dömsödön tartózkodott. További kutatásra vár annak kiderítése, hogy miért történt a berényi kitérő. Két napot töltött a fejedelem a jászok fővárosában, s ott tanácskozott Károlyi Sándorral, s egy 1704. április 20-án keltezett országos levélben jelentette be a vármegyéknek és a városoknak, hogy rézpénzt bocsájt ki. ( A közismert „libertásról” van szó.) A berényi tartózkodás alatt valószínűleg megérkezett Nagykátára a három város ezer lovasa, melynek szemléjét vagy április 21-én, vagy pedig 22-én tarthatta a fejedelem.

Mi lett Rákóczi tervezett dunántúli hadjáratával, melynek a rendkívüli vizitet köszönhettük? A fejedelem a Duna mentén tartózkodott június végéig. Forgách Simon koroncói csatavesztése miatt a tervezett hadjárat irrelissá vált, így új célpontot keresett türelmetlen katonáinak. A rácok császári sugallatra sorozatos támadásaikkal keserítették meg a Duna-Tisza közi települések életét, s ezért Rákóczi elhatározta, hogy megfékezésükre egy délvidéki hadjáratot indít. Több sikeres ütközet után Szeged várának ostromához kezdett, mely Egerhez hasonlóan túl nagy falatnak számított a nem jól képzett, ágyúkkal gyengén ellátott kuruc seregek számára.

A nagykátai manifesztum

II. Rákóczi Ferenc nagykátai tartózkodásának másik fontos dokumentuma az a fejedelmi nyíltlevél- manifesztum-, melyben válaszolt Heister ugyancsak nyílt levelére, melyet uralkodója nevében intézett a magyarokhoz. A levél-melyet ugyancsak Hornyik János forrásgyűjteményéből ismerünk- fontos dokumentuma a kort vallató történészeknek, számunkra pedig helytörténeti jellege miatt hatalmas érték. A bevezető latin sorok –mint minden fejedelmi manifesztumban- felsorolják II. Rákóczi Ferenc címeit és rangjait.

„Nos Franciscus Die Gratia Princeps Rákóczy de Felseő Vadász, Comes de Saáros, Dux Munkácsiensis etMakoviensiensis, Dominus Perpetuus de Sáros Patak, Tokaj, Regécz, Ecsed, Somlyó, Lednicze, Szerencs, Ónod etc Universis et Singulis Illustrissimus, Reverendessimis(…) Oppidorum et Dagorum Judicibus, praesentes hasce nostros visuris, lecturis, vele legi audituris Salutem et Gratiae nostrae Principalis propensionem…”

A magyarul folytatódó szöveg ezt követőleg konkrétan utal az előzményre; a lázadókat becsmérlő királyi nyíltlevélre.

„…Igaz elkezdett Nemzetséges Igyünknek Isten eő szent Felsége kegyelmes vezérlése és kegyelme által való boldogulásunknak meg akadályoztatására micsoda haszontalan pátens Levelét folytatta Ellenségünknek Siegbertus Hajszter nevű generálisa a Nemes Vármegyékban, nem kétljük a Nemes Vármegyének minden rendinek vagyon tudtára, melyből kiki által láttya, ha szinten édes Nemzetségünkön véghez vitt természetes gyűlöltségéből származott törvénytelen uralkodásának s birodalmának elromlását tapasztallya is; mindazonáltal a mostani hadaink egy kevéssé lett megh nyomattatásával (mellyel öszve köttetett eleitől fogva akármely szerencsés Hadakozásnak is dolgai régen Országhoz s személybeli igazságunknak s Szabadságunknak, Rendünknek végső tellyességgel való elfordítására…”

A tervezett dunántúli hadjáratra utalnak a következő sorok:

„…ezen mostani hadakozásiban leendő községinek nagyobb bátoríttatására fölvett utunkat a Dunán túl való által menetelre siettettyük, leszünk is oly nemzetséges és idegen fegyveres és feles számú haddal, mellyel megh egyezvén azon ellenségünknek nemcsak ellene állhassanak, hanem egészen széllel vervén, mérges gonosz s Nemzetünk szabadságának tellyességgel való eltöröltetésére kikoholt practicáját semmissé tehessük…”

A manifesztum –tehát minden kurucok által birtokolt területen felolvastatik- befejező sorai:

„…igaz Hazafiúságát parancsolatihoz való engedelmességgel addig is az ellenség ellen kivántató köz igyünknek szolgálattyát kívánatos triumphussal velünk edgyütt (kikért is igaz magyar vérünket s életünket igazságosan fölszenteltük s vérünk omlásával s halálunkkal Nemzetünknek szabadságát föl váltanunk készek vagyunk) az mint eddig, úgy továbbra is szerencséssen segílhessük.

Datum ex Castris nostris ad Nagy-Káta positis, Die 19. Mensis Aprilis 1704. Franciscus P. Rákóczy.mp.(L.S.) Joannes Pápay.mp.”

A levelet író Pápai Jánosról annyit kell tudni, hogy a Dunántúlról származott, de kora fiatalságától kezdve Erdélyben élt. A szabadságharc kitörése előtt Bánffi György erdélyi gubernátor szolgálatában az ecsedi uradalom prefektusa volt. Ecsed elfoglalása után állott át Rákóczi hűségére, s 1704 nyaráig ő igazgatta a fejedelem kancelláriáját. Később az erdélyi Rákóczi-jószágok direktoraként szolgálta a fejedelmet.

1710-ben, a romhányi csatavesztés után február 3-18. között Rákóczi tábora Szentmártonkátán volt, s ez az időpont a fejedelem leghosszabb időtartamú Tápió menti táborozása. Miután ezekben a napokban több fejedelmi levél keltezése Nagykátán történt, jó okunk van feltételezni, hogy a nagy létszámú katonaság és udvartartás egy része Nagykátán táborozott. Erről számol be az első magyar újság, a „Mercurius Veridicus” egyik száma. Ebben a számban olvashattunk arról, hogy Grudzsinszky lengyel tábornokot lengyel, litván és tatár katonáival a fejedelem zsoldjába fogadta. Ezen hadak a romhányi csatában magukat kitüntették, s vezetőjüket Szentmártonkátán nevezte ki tábornokká a fejedelem. Rákóczi a mártonkátai tábort többször elhagyta, s ilyenkor többször átutazhatott Nagykátán. Utolsó nagykátai tartózkodása 1710. február 18-án volt, amikor végleg elhagyta a szentmártonkátai tábort, s Ceglédre érkezett. A nagyságos fejedelem utolsó Tápió menti tartózkodása 1710. március 23-án Kókán volt.

A Rákóczi-látogatás jelenkori emlékápolása

Nagykáta város hivatalos honlapja a település kuruc-kori történelméről a következőket írja: „A Rákóczi-szabadságharc újabb megpróbáltatást jelentett Nagykáta történetében. Rákóczi kurucai 1703-ban elfoglalták Szolnokot, Rákóczi 1705 júliusában a gyömrői táborban tartózkodott. Mindkét fél élelmet, fuvart, pénzt követelt a lakosságtól. Nem csoda, hogy a fosztogató német és rác csapatok elől ismét elmenekült a közösség népe.”

Mélységesen elszomorító, hogy a világ felé tükröt tartó honlap Rákóczi kétszeri tartózkodását, táborozását, itt kibocsájtott manifesztumát és Nagykátán keltezett leveleit, a kuruc megyegyűlést, a napvilágra került kátai kuruc katonák neveit nem tartja említésre méltónak, ellenben Szolnok elfoglalását és gyömrői tartózkodását mint „Nagykáta történelmében fontos” eseményt említi meg. Hiába hoztuk nyilvánosságra ezeket a jelentős história tényeket, erről sem a 2007-ben új fejléccel megjelent városi sajtó, sem pedig a hivatalos városi krónika számomra érthetetlen ok miatt nem kíván tudomást venni.

2004-ben volt a nevezetes látogatás tricentenáriuma. A város akkori vezetése némi unszolás hatására elfogadta a gyermekkorú hagyományőrzők javaslatát a jelentős várostörténeti esemény megünneplésére. Két fontos célt tűztünk ki magunk elé: egy állandó Rákóczi-emlékmű létesítését és az ünnep napjának méltó megszervezését. Az ünnepet a Magyarország Felfedezői Szövetség is elfogadta saját rendezvényének, ahol a rendezvény hírverése során mindenhol használtuk a felfedezők hivatalos nevét.

A Rákóczi-emlékjel elkészítésére felkértük csapatunk tiszteletbeli tagját, Sebestyén Benedek református lelkészt. A tiszteletes úr elkészítette a plakett gipsz alapját, s azt időben bemutatta a kulturális bizottság elnökének. Máig érthetetlen ok miatt az „illetékesek” visszautasították az alkotást, ami után már semmi további lépés nem történt az emlékmű felállítása érdekében. A 2006-ban hivatalba lépett új önkormányzat vezetője, Kocsi János polgármester úr egy megbeszélés során támogatta Rákóczi emlékének maradandó módon történő megörökítését, s végül ez az ígéret is megmaradt az ígéret szintjén. A tiszteletes úr fejedelmet ábrázoló domborművét végül Szentmártonkáta vette át, s annak avatására 2004. áprilisában sor került, s azóta minden évben a fejedelmi vizitáció évfordulóján azt kis ünnepség keretében a település elöljárói és civil szervezetei a nagykátai hagyományőrzők alkotta díszőrség mellett koszorúzzák meg.

„Nagykáta és a Tápió mente kuruc történelme jórészt feltáratlan, az itteni eseményekhez kapcsolódó hagyományrendszere is kialakulatlan. Ebből szeretnénk most kimozdulni: Nagykáta Város Önkormányzata, a Magyarország Felfedezői Szövetség helyi csapatai, a Bartók Béla Művelődési Központ, a Radnóti Miklós Városi Könyvtár, az általános iskolák úgy gondolták, hogy egy megemlékező sorozat erősítené a nemzettudatot, de formálná az itt élők Tápió mente képét, kifelé pedig kistérségünk imázsát” – írtam a Tápiómenti 2 hetes-ben megjelent „Országos seregszemle lesz Nagykátán áprilisban” c. írásomban.

Ugyancsak ebben a lapszámban jelent meg a ráhangoló két pályázati felhívásunk is. A rajzpályázatban „ Rákóczi-szabadságharc eseményeit, szereplőit, helyszíneit bemutató rajzok készítésére kérjük az iskolák diákjait. Törekedjünk lehetőség szerint a kistérség kuruc történelme korabeli eseményeit bemutató alkotások készítésére. Tetszőleges technikában, A3-as méretű lapra kérjük az alkotásokat…” – szerepelt többek között.

Az írásművek választható témái voltak: „Településem bemutatása a kuruc korból. A fejedelem látogatása településünkön. Rákóczi katonája voltam.” Mintegy tíz településről érkeztek rajzok és dolgozatok, melynek díjazását a városi önkormányzat vállalta.

2004. április 19-én délután a Bartók Béla Művelődési Központ előtt került sor a fejedelmi seregszemlére. A három nagykátai csapat mellett eljöttek a gyömrői, mendei, abasári, békésszentandrási hagyományőrzők is. 1704-ben Verebélyi Péter karabélyos kapitány kapta a fejedelemtől a parancsot a három alföldi város lovasságának Nagykátára vezénylésére, a seregszemle megszervezésére. 300 évvel később egy másik Péter, Juhász Péter katonai hagyományőrző tett jelentést a fejedelemnek, akit korhű ruházatban, parókát viselve Szűcs László egyetemi hallgató alakított. A jelentés után a fejedelem egyenként köszöntötte híveit, a táblák mögött álló, csapatzászlajukkal érkezett hét csapatot. A leglátványosabb kétségtelen a békésszentandrási Vass Sándor Hagyományőrző Csapat kuruc ruhás küldöttsége volt, míg a házigazda Kossuth-csapat tagja –maguk is kuruc öltözékben- részben a fejedelem kíséretét alkották.

A nevezetes nagykátai manifesztumból hangzott el részlet, ezzel intézett szózatot katonáihoz és híveihez a fejedelem. Czinka Panna helyi legendájára alapozva roma diákok adtak elő látványos táncot, jelképesen üdvözölve ezzel a fejedelmi vendéget. Nagykáta város önkormányzata nevében Bodrogi Györgyné köszöntötte a háromszáz évfordulót ünneplő közönséget.

A rendezvény a színházteremben folytatódott. Itt megtartott rövid előadásomban vázoltam a nevezetes látogatás megszületésének körülményeit. A történeti elemzés után folytatódott a szituációs játék: II. Rákóczi Ferenc ünnepélyes bevonulása következett. A fejedelem a Nemes Ifjak Társaságába vett fel ifjakat, akiket a korabeli szokásnak megfelelően öleléssel fogadott apródjai sorába. Rakó József, a Magyarország Felfedezői Szövetség elnöke „Rákóczi-tiszt” elismeréseket nyújtott át. Sor került a pályázatok eredményhirdetésére, majd egy kulturális blokkal – vers, tánc, ének és zeneszámok – zárult a II. Rákóczi Ferenc 300 éve történt látogatásának emléket állító ünnepség.

II. Rákóczi Ferenc első Tápió menti látogatásának 310. évfordulójáról régiónkban egyedül a szentmártonkátai Községtörténeti Baráti Kör, a település Szabó Magda Nagyközségi Könyvtár és Teleháza a nagykátai gyermekkorú hagyományőrzőkkel közösen 2014. április 22-én du. 14 órai kezdettel emlékezik meg a nagyságos fejedelem tíz éve avatott emléktáblájánál, a könyvtár falán elhelyezett emlékjel előtt. 2004. április 22-én Nagykáta felől jövet vonult át a településen fejedelem vezette sereg, erre emlékeztetnek a márványba vésett mondatok.

 

Basa László

IRODALOM

- Hornyik János: Kecskemét város története. Oklevéltárral. Negyedik kötet. Gallia Fülöp bizománya, Kecskemét, 1866.

- Kuruc vitézek folyamodványai 1703-1710. Összeállította, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta: Esze Tamás. Hadtörténelmi Intézet, 1955.

- Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban. Pest megye múltjából. Szerk.: Keleti Ferenc, Lakatos Ernő, Makkai László. Pest megye Tanácsa, Budapest, 1965.

- Balanyi Béla: A három város és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. Studia Comitatensia 7. Tanulmányok Pest megye múzeumaiból. Szerk.: Ikvai Nándor. Szentendre, 1979.

- Bánkúti Imre: Kecskemét város és körzete. Iratok a Rákóczi szabadságharcból I. Kecskemét, 1992.

- Bánkúti Imre: Pest-Pilis-Solt vármegye a Rákóczi-korban. I-II. Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. Pest Megye Monográfia Alapítvány. Budapest, 1996.

- Basa László: II. Rákóczi Ferenc Nagykátán. Nagykátai Újság, 2004. április.

- Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái.1638-1711.V. 1703-1710. Pest Megyei Levéltár. Budapest, 1987.

- Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. História Könyvtár. Kronológiák, adattárak. MTA Történettudományi Intézete. Budapest, 2005.

- Lakatos Gyula: Nagykáta története a kezdetektől 1848-ig. Nagykáta Város Önkormányzata, 1999.

- Basa László: Országos seregszemle lesz Nagykátán. Tápiómenti 2 hetes, 2004. február 5.

- Basa László: Pályázati felhívás. Tápiómenti 2 hetes, 2004. február 5.

- Basa László: Rákóczi Emlékünnepség Nagykátán, a fejedelmi szálláshelyen. Tápiómenti 2 hetes, 2004. április 15.

- Basa László: II. Rákóczi Ferenc látogatása és emlékének ápolása Nagykátán. Tápiómenti 2 hetes, 2009. április 24.

- Basa László: Rákóczi a Tápió mentén. Tápiómenti 2 hetes, 2009. április 24.