A Magyarország Felfedezői Szövetség és a Nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat közösen alapított kitüntetést „A hős fiúk örököse emlékérem” elnevezéssel a szabadságharc gyermekhősei emlékápolásában élenjáró katonai hagyományőrzők jutalmazására. Képek
A kitüntetést legnagyobb számban, a tavaszi hadjáratban 2002 óta minden évben szolgálatot teljesítő nagykátai gyermekhonvéd hagyományőrzők kapták. A hármas jubileum – 25 éve indult el a tavaszi emlékhadjárat katonai hagyományőrző sorozat, 20 éve alakult meg a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat, 15 éves a szövetség katonai hagyományőrző tagozata- kapcsán kívánom bemutatni ennek a tevékenységnek egy napját, a tavaszi emlékhadjárat mindenkori április 2-iki, az 1849-es hadjárat hatvani ütközete emlékápolását.

Az 1989-ben kezdődött mozgalom célkitűzése 25 éve változatlan, s ilyen értelemben ez egy klasszikusan konzervatív civil hagyomány: minden évben azonos napon, a történelmi helyszíneken idézni fel az 1848/49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának az emlékét. Az emlékhadjárat gerincét az egykori csatahelyszínek képezik, így a hadjárat első napja mindenkor az 1849. április 2-iki hatvani ütközet –vigyázat: nem csata!- emlékének ápolásával zajlik.

A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat névadója születésének 200. évfordulója tiszteletére vállalta, hogy 2002-től minden évben tevékeny résztvevője lesz az emlékhadjáratnak. Az elmúlt 12 év alatt a nagykátai gyermekkorú hagyományőrzők –mint a hadjárat hivatalos társrendezői- egyik meghatározói lettek az emlékhadjárat nyitó napjának. Voltak olyan évek, amikor a legnagyobb létszámú közreműködő egységét adtuk a rendezvénynek, amikor a csatamező két végén magyar és osztrák egyenruhában csak kátai hagyományőrzők néztek egymással farkasszemet. E napon két település bekapcsolása a hadjárat menetébe –Tura, Hort- fűződik még a diákhonvédek tevékenységéhez. Az elmúlt évek során Hatvan, Boldog, Jászfényszaru, Aszód, Tura, Hort településeken meneteltek április 2-án Pilaszanovich Béla huszárhadnagy, Koroknay Dániel diákhonvéd, Szabó József 12 éves honvéd utódai, a „A hős fiúk örököse”-i.

Mi is történt 1849. április 2-án, minek az emlékére gyülekeznek Boldogon minden évben a hagyományőrző huszárok, honvédek, tüzérek ?

1849. április 2-án a hatvani ütközettel, a magyar honvédek győzelmével kezdődött az 1848-49-es szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjárata. A honvédseregek ellentámadása a tulajdonképpeni majdnem vert helyzetből a főhadszíntéren Eger-Gyöngyös vidékéről, illetve korábbra datálva a Tisza vonalától indult. Windischgratz császári fővezér a főerőket Gödöllő térségében állomásoztatta, s velük szemben imitált egy támadási szándékot a Hatvan-Gödöllő-Pest felé vezető úton a magyar hadvezetés azt a látszatot keltve, hogy a magyarok főerőinek várható előrenyomulása ebből az irányból várható. Amíg ez a támadási imitáció zajlott –melynek legfontosabb jele lett volna a hatvani összecsapás-, addig a fősereg egy átkaroló mozdulattal ért négy nappal később Gödöllő térségébe, s vívta meg a hadjárat legnagyobb harci cselekményét, az isaszegi csatát. (Útközben került sor a nem tervezett tápióbicskei ütközetre.) Természetesen a Klapka által kidolgozott haditervnek volt kockázata: mi történt volna akkor, ha a császáriak felfedezik a hadicselt, akkor a főerőket egy átkaroló mozdulattal elvághatták volna szerencsétlen esetben a tiszántúli bázistól.

1849. április 2-án a Gáspár tábornok vezette VII. hadtest megindult Hort-Hatvan irányába, míg ezzel egy időben a Klapka vezette I., az Aulich által irányított II., és a Damjanich által vezényelt III. hadtest Jászárokszállás felé kezdte meg az átkaroló hadmozdulat, a császáriakat harapófogóba záró felvonulás kivitelezését.

Kevesen tudják, hogy 1849. március 25-ike táján a gróf Schlik altábornagy vezette III. hadtest Nagykátán állomásozott, s Windischgraetz az északon észlelt magyar csapatmozgások miatt vezényelte őket innen Hatvan térségébe. Gyakorlatilag valamilyen formában a szabadságharc három ütközetének volt egyfajta kiindulópontja Nagykáta. A magyar és a császári csapatok 1849. április 2-iki hatvani, az április 4-iki tápióbicskei, az oroszokkal vívott július 20-iki turai lovassági ütközet kezdetéhez volt közvetlen vagy közvetett köze így Nagykátának.

A pesti úton vonuló Gáspár tábornok Hort és Hatvan között beleütközött a Schlik vezette császári III. hadtestébe. Az egyik legtehetségesebb császári tábornok kimozdult –amolyan –később sokat emlegetett- „nyúlvadászatra”- Hatvanból, hogy tájékozódjon a magyar főerők elhelyezkedéséről. A császáriak élén haladó Parrot-dandár Horttól nyugatra került szembe a VII. hadtest Poeltenberg vezette hadosztályával. A magyarok Hatvan felé vetették vissza a császáriakat. A várostól keletre Schlik egész hadtestével felsorakozva várta a magyarokat.

A főerők összecsapása tüzérségi párbajjal kezdődött. A magyarok észak felé húzódva próbálták megkerülni az osztrákok bal szárnyát. Eközben délnyugat felől –az osztrákok jobb szárnyánál- újabb magyar csapatok jelentek meg. Aulich egyik hadosztálya –mely ekkor Csányban táborozott- a VII. hadtestet támogatva kapcsolódott be az ütközetbe. Ez akárhogy is nézzük, a bekerítés kísérletének klasszikus esete volt. Schlik felismerve ezt a veszélyt, Hatvan felé vezényelt visszavonulót. Az osztrákok zöme a városban a Zagyva folyó hídjánál torlódott össze, ahol a császári utászok az átkelés után felszedték a hidat. Itt a Poeltenberg-hadosztály katonáival alakult ki közelharc.

Schliknek sikerült kikerülnie a harapófogót, a visszavonulása során 200 katonáját vesztette el, míg a magyarok vesztesége 150 fő volt. A hadjárat első összecsapásával a VII. hadtest biztosítani tudta a Zagyva-vonal ellenőrzését, ebből az irányból nem fenyegethette az időközben Jászberénybe érkezett magyar főerőket egy bekerítő támadás.

Hogyan kezdődött? A tavaszi emlékhadjáratot kísérő kiadványok tarka halmazában lapozgatva bukkantam egy 2003-as lapra, mely a sorozat 15. éve apropójából kísérelt meg közzétenni visszatekintést, összegzést. „…Még 1985-ben megalakítottuk a Történelmi Lovas Egyesületet, melynek céljául történelmi hátterű lovas túrák rendezését jelöltük meg. A következő év áprilisban, a váci, 1849-es hétkápolnai honvédemlékműhöz indítottunk egy kisebb lovas túrát. Koszorúzási ünnepséget is rendeztünk, ez alkalommal ismertük meg Katona Tamás történészt, aki később politikusként vált közismertté. Akkoriban a szegedi JATE tanára volt. Eltelt néhány év, és a váci koszorúzások szép szokássá váltak.(…)

Nyolcvannyolcban, az egyik ilyen összejövetelen Katona Tamással arról beszélgettem, hogy milyen jó lenne egy komolyabb lovas túra keretébe ágyazni ezt a váci ünnepséget. Végül is ő javasolta borozgatás közben, hogy Jászberénytől lovagoljunk el Vácig, az 1849-es tavaszi hadjárat egykori útvonalán. Javaslatát a következő évben megvalósítottuk…” – írta visszaemlékezésében a gondolat kiagyalója és megvalósítója, a tavaszi emlékhadjárat meghatározó egyénisége, mindenkori főszervezője: Fülöp Tibor Zoltán, a „száguldó huszár”.

Az 1989-es első emlékutat, a hadjárat nyitányát a Történelmi Lovas Egyesület, a Széchenyi Társaság, a váci Madách Kör szervezte Fülöp Tibor, dr. Tóth József, Katona Tamás, Szalóki Imre, Jakab László, Csallóközi Zoltán, Kovács Gerzson Péter, Durku István, Nagy Balázs, Halasy-Nagy Endre szervői-írányítói közreműködésével.

Nagyjából 1989-1996 között a tavaszi hadjárat gyakorlatilag azt jelentette, hogy a huszárok az előzetesen egyeztetett időpontban megjelentek az adott helyszínen, s annak a településnek ünnepi rendezvényében amolyan háttér-dekorációként szolgálva emelték az ünnepség fényét. Miként lett ebből a sorozatból egy mozgalmasabb, nagyobb tömegeket, más fegyvernemeket is foglalkoztató, csatabemutatókkal színesített, „Közép-Európa legjelentősebb katonai hagyományőrző rendezvénye”?

„…Szövetségünk egyik vezetőségi tagja, Bolla János, aki a Jász Lovas Bandérium akkori elnöke is volt, úgy 95 tájékán, egy rendezvényt előkészítő megbeszélésen így kiáltott fel:”Most már valamit csinálni is kéne!” Ezt úgy értette, hogy kezd unalmassá válni a felvonulgatás, s a külföldi példákon felbuzdulva valamilyen csatabemutatót is produkálni kellene!

Tüzérségünk, gyalogságunk akkor még mutatóban sem lévén, úgy döntöttünk, hogy a Jászberény határában lévő Kiserdő mellett huszárok vívják majd harcukat, huszárok ellen. Felemásra sikeredett a dolog, mert a bemutató ugyan tetszést aratott a nézők körében, de egy baleset következtében sajnos elpusztult egy ló.

Ám talán éppen a 95-ös hadjáraton tudtuk meg, hogy Nagykátán egy Káplár Béla nevű ember ágyúkészítéssel próbálkozik, és tüzércsapatot akar kiállítani. Ez engem arra az elhatározásra sarkallt, hogy változtassuk meg szövetségünk nevét Európa Unió Magyar Lovas Tagozatáról, Magyar Katonai Hagyományőrző Szövetségre, teret adva ezzel a születőben lévő gyalogság és tüzérség csatlakozásához…” – osztotta meg emlékeit olvasóival Fülöp Tibor Zoltán.

Szűkítve a kört, az 1990-es évek végétől vált rendszeressé, hogy nemcsak a települések, hanem az 1849-es csatahelyszínek bekapcsolása is részét képezi az emlékhadjáratnak. A négy csata: az április 2-iki hatvani, az április 4-iki tápióbicskei, az április 10-iki váci csatának önmagában is regényes a története, s nemkülönben azzá vált annak emlékápolása is. Amíg több-kevesebb bonyodalmak révén –esetenként évek kihagyásával- megvalósult, hogy az április 4-10. közötti időszak hadi teljesítményét autentikus helyszíneken, a valódi csatatereken tudjuk csataimitációk formájában újraálmodni, addig az első összecsapás, a Gáspár és Schlik tábornokok között zajlott hatvani ütközet emlékének felidézése némileg eltérően alakult. Hatvan városának felemás hozzáállása azt eredményezte, hogy az egykori csatahelyszínt nem vehettük igénybe sem a városon belüli közterületen, sem a Hatvan-Hort közötti térségben.

Megmentőnek jelentkezett Boldog község, ahol 1849. április 2-án ugyan nem zajlottak harci cselekmények, de a település közel van Hatvanhoz, s ami a legfontosabb: a község mindenkori önkormányzata, polgármestere, a faluban alakult Boldogi Huszár Hagyományőrző Egyesület mindvégig jó házigazdája volt a mindenkori hadjárat első csataimitációjának. Ami évenként eltérő képet mutatott, ami a mindenkori viszonytól függően meglehetősen változatos hozzáállást eredményezett: a „járulékos” programmal április 2-án csatlakozó Hatvan, Jászfényszaru, Tura, Aszód, Hort részvétele. A nagykátai gyerekek az első szervezett részvételt jelentő 2002 óta mindenhol szerepeltek, rajtuk igazán nem múlott, hogy a hadjárat plakátja abban az évben április 2-a kapcsán éppen hány települést sorol fel.

Miként egy évvel korábban az isaszegi csata esetében, évről évre haladva mutattam be a nagykátai gyerekek közreműködését, úgy hasonló szisztémát követve szeretném most felvázolni a hatvani ütközet emlékápolásában nyújtott teljesítményünket 2002 és 2014 között. Nagykátai hagyományőrzők az isaszegi emlékcsatában

 

2002. Ebben az évben jelentős változás következett be a hadjárat szervezésében. A Történelmi Lovas Egyesület döntése értelmében az emlékhadjárat rendezői joga a HM Zrínyi Kht-hez került. „A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség külső és belső kommunikációjával foglalkozó kht. ugyanis jó lehetőséget látott a Tavaszi hadjárat megrendezésében, hiszen az kitűnően alkalmas saját kommunikációs elképzeléseik megvalósítására is. Így esett, hogy a 2002-es emlékhadjárat katonai hagyományőrző programjait már a HM Zrínyi Kht. nevében szervezhettem munkatársaim segítségével, s nem túlzás azt állítani, hogy ettől az évtől kezdve a Tavaszi hadjárat intézménnyé lett.” – írta 2003-ban egy népszerűsítő kiadványban Fülöp Tibor Zoltán.

Kétségtelen, hogy ez a változás, valamint a Nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat döntése a közösség névadója születésének 200. évfordulója tiszteletére együttesen eredményezte az első szervezett részvételünket. 2002. április 2-án 20 hagyományőrzőt vett fel a Mátray iskola előtt fékező HM-es autóbusz. Az első szervezett csataimitációs részvételünk során az osztrák oldalt erősítettük, ott kellett egyensúlyba állítani a felbillenni látszó csatatéri arányokat.

2003. 16 fő magyar, 18 fő osztrák egyenruhában– ez utóbbi filmgyári kölcsönzés- szállt be a Zrínyi Kht. által biztosított autóbuszba a Mátray iskola 34 diákja. Első ízben vettünk részt Aszódon egy köztéri emlékmű, illetve a kisváros temetőjében levő 48-as hős sírjának a koszorúzásán. A Balázs-tanyánál levő csataimitációban a gyalogság legnagyobb létszámú egységét adtuk. A hagyományőrzőket ezen a napon elkísérte Móczár Béla nyá. alezredes, a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület összekötője is.

2004. Reggel 7-kor indul az autóbusz 40 egyenruhás hagyományőrzővel Turára. A csapat fele ebben az évben is filmgyári osztrák mundérban. Tura lett a második olyan település, mely a közreműködésünkkel kapcsolódhatott be a hadjáratba. (2003-ban Szentmártonkáta volt az első.)

Tura városa a nyitányon kitett magáért: szívet melengető volt a fogadtatás, a főtéren megjelent iskolások nagy számát látva arra gondoltunk, hogy ezekért a pillanatokért érdemes a fáradtságot, törődést vállalni. Amiért még külön örültünk, hogy ez a település részese lett a hadjáratnak: az az 1849. július 20-iki turai lovassági ütközet volt. Közismert, hogy a Közép-tiszai hadsereg lovassága július 20-án reggel Nagykátáról indult északi felderítő útjára, s ennek során ütköztek meg az oroszokkal Tura és Zsámbok határában. Csapatunk így megvalósíthatta régi vágyát: április 2-án tiszteleghettünk így a turai ütközet hőseinek emléke előtt is. Turán első ízben valósítottunk meg Kossuth-toborzót, melynek keretében 11 bőgatyás népfelkelőt sorozunk be a Kossuth-zászlóaljba.

A turai legénységgel gyarapodva érkezünk meg a szomszédos Boldogra. Ebben a faluban az egész hadjárat legbuzgóbb önkéntes rendőreivel, polgárőreivel kerülünk konfliktusba. Nem engedik be buszunkat a központba, s a felszerelést vonva-vonszolva érkezünk meg a főtérre. Első ízben vettünk részt a boldogi ünnepségen, álltuk végig a nem éppen nyúlfarknyi hosszúságú rendezvényt. A Balázs-tanyára történő kivonulást mi vezettük, s a több mint 50 fős különítményünk e nap legnagyobb létszámú közreműködő egysége volt.

Első ízben formáltunk a csataimitáció során sündisznóállást, melyre a szegedi „hármasok” hívták fel a figyelmünket. Megállapítottam, hogy a 2002-es első részvételünk óta ez a boldogi csata volt a legnagyobb létszámú közreműködőt felvonultató bemutató. Nézegetve az ekkor készült fényképeket, hát bizony színvonalában is az egyik legjobb volt ez a nap.

Feljegyeztem a csata után elfogyasztott ebéd menüjét: rántott csirke volt rizskörettel. Ebéd után ismét kilométereket gyalogoltunk, hiszen az autóbuszt nem engedték a Balázs-tanya közelébe. A nap 3. állomása volt Jászfényszaru, ahol ugyancsak első alkalommal szerepeltünk. Itt díszszemle és díszmenet lebonyolításában való közreműködés volt a feladatunk. A három év óta a legfárasztóbb április 2-ika végén este 6 óra körül érkeztünk haza Nagykátára.

2005. Ha egy évvel korábban azt mondtam, hogy az addigi április másodikák közül az volt a legeseménydúsabb nap, akkor ezt a jelzőt tovább kell adnom 2005-nek. Ebben az évben már nincsen ingyenes HM busz, pályázaton nyert pénzünkön fogadtunk autóbuszt, s az osztrák mundérokat is pótolnunk kellett magunk varrta fehér álcázó köpennyel. Egyedül a fegyverek kölcsönzésében tudtuk megőrizni a pápai vonalat, vagyis a Pápa városában lakó egyik csapattól kölcsönzött puskák szolgáltatták a nélkülözhetetlen kelléket. Apropó: „pápa”, ezen a napon halt meg II. János Pál pápa, s a köztünk levő lengyel bajtársakra való tekintettel is másnap, majd Jászberényben történik a szentatya tiszteletére katonai tiszteletadás.

Reggel 7-kor történik az indulás Turára. A második alkalommal megtartott toborzónk előtt Tóth István polgármester, Rakó József, a felfedezők országos elnöke, Babucs Zoltán hadtörténész mondott beszédet. A toborzó iroda vezetője Simon Imi (1991-2009) volt, míg bátyja Kossuth kiáltványát idézte fel hatásos előadásával. Az első alkalommal egy éve debütáló első népfelkelőknek most adtam át a hadjárat emlékérmét.

Késve érkeztünk Hatvanba, ahol első ízben hajthattunk fejet a hatvani ütközet áldozatainak tömegsírja előtt. A Radnóti téren, az autóbusz pályaudvar melletti szerény síremlék pár év múlva nem várt bonyodalmak előidézője lesz: útjában áll majd a bővülő pályaudvarnak. A város végül a legjobb megoldást választja: a sírt áttelepíti a temetőbe, hol majd 2011-ben ismét tiszteleghetünk a honvédek elhantolt földi maradványait rejtő síremlék előtt.

Boldoggal kapcsolatban ismét megjegyeztem, hogy autóbuszunkat a túlbuzgó polgárőrök az idén is eltérítették, s ismét az értelmetlen cipekedés és gyaloglás várt ránk. Negyedik helyszínünk –ez lesz majd április 2-án különben az abszolút rekord- Jászfényszaru, ahol majd két órát várunk a díszszemle kezdetére.

2006. A sorrendben 18. Tavaszi emlékhadjárat első napján a nagykátai küldöttség 37 fős volt. Harmadik alkalommal szervezünk Kossuth-torborzót Turán, s az eddigi legnagyobb számú jelentkezést regisztrálhatta Simon Imi toborzóbiztos. Résztvevői voltunk a boldogi ünnepségnek, a csatamezőre való menetelésnek. A kátai gyerekek nagyjából fele-fele arányban gyarapították a magyar és az osztrák oldalt. Megszokott helyünkön, a magyar egységek állásában ez évben rajtunk kívül a szegedi „hármasok”, a lengyel légió, a László Zoltán vezette honvédvadászok alakulata képezte a honvédség gerincét.

A hagyományos látványelemek közül egyre bővülő pirotechnikai megoldást alkalmaznak a rendezők. Ebben az évben tűzre kapott a télen kiszáradt fű, s ebben a füstös-kormos közegben kellett úgy menetelnünk, mintha a korzón sétálnánk. Részt vettünk a jászfényszarui díszszemlén is.

2007. 36 fős egyenruhás küldöttséggel érkeztünk meg a 19. Tavaszi emlékhadjárat első, turai állomására. „Meglehetősen vérszegény fogadtatás, többen voltunk, mint a közönség”- írtam annak idején a naplómba. Mindmáig érthetetlen számomra ez a változás, mely tulajdonképpen az utolsó turai részvételünket eredményezte. 2008-ban a kisváros kinyilvánította, hogy nem kíván a hadjáratban részt venni. Mindenesetre az utolsó Kossuth-toborzót 2007. április 2-án még megtartottuk. Részt vettünk a boldogi ünnepségen, a csatamezőre való kivonulásban, a hadijátékban. Hazafelé megálltunk Jászfényszarun, ahol velünk indult a helyi ünnepség után a díszmenet.

2008. Első ízben vett részt az emlékhadjáratban a Hatvantól keletre fekvő Hort település. 30 fős küldöttségünk sorakozott fel a polgármesteri hivatal lapos tetejű épülete előtt. Abból az alkalomból, hogy a település első ízben vesz részt a katonai hagyományőrzők legjelentősebb programjában, Kerek Oszkár polgármester szalagot kötött a Kossuth-zászlóalj lobogójára. Díszőrséget álltunk Petőfi Sándor 1948-ban állított szobránál, s közreműködtünk a koszorúzásban.

A nap további része az elmúlt évekhez hasonlóan alakult. A csataimitációban a gyalogság 90%-át a nagykátai hagyományőrzők adták. Valamely okból ebben az évben Tura mellett Jászfényszaru részvétele is szünetelt a 20. hadjáratban. Négy nap dörgött az ágyú! 2009. Jelentős változás a hadjárat és csapatunk kapcsolatában. Miután nyugállományba vonultam, a csapatnak meg kellett szakítania kapcsolatát és együttműködését az iskolával. Nem csekély küzdelem árán elértük, hogy az önkormányzat által sugalmazott feloszlatási direktívát elutasítva teljesen önálló civil szervezetté váltunk. Ettől az évtől kezdve a közreműködök autóbuszos szállítása egyre nehezebbé vált, majd a szülők segítségével tudtunk egy jóval szerényebb létszámú részvételt kiállítani. Ebben az évben még a MHVSZ finanszírozta busszal utaztunk Hortra, ahol első ízben tartottunk Kossuth-toborzót. Boldogon a hadjárat minden helyi rendezvényén közreműködtünk.

2010. Egy 22 fős kisbusszal 20 katonai hagyományőrző kezdte meg a 22. Tavaszi emlékhadjáratot. Mintegy fél órás volt a harmadik alkalommal megrendezett horti ünnepség, ahol ebben az évben nem kértek tőlünk toborzót.

Első ízben vettünk részt Hatvanban, a Mikszáth Kálmán téren –az 1849-es ütközet helyszínén- megrendezett városi ünnepségen. Itt Damjanich János szobránál adtunk díszőrséget, s közreműködtünk a koszorúzás lebonyolításában. A boldogi ünnepséget az egyetlen gyalogsági alakulatként hallgattuk végig, majd a huszárok előtt menetelve indultunk ki a Balázs-tanyához. Útközben a település szélén álló 48-as kopjafánál s díszőrséget teljesítettünk az emlékjel megkoszorúzása során.

A hadijátékban meglehetősen szerény volt a résztvevők száma, ennek ellenére naplóm akkori bejegyzése szerint „viszonylag jól sikerült a bemutató”. Elfogyasztottuk a sátorban szervírozott gulyáslevest, s fél 4-kor értünk vissza Kátára. Az autóbusz kilométer órája 105 km-t regisztrált.

2011. Anyagi gondok miatt megszűnt az autóbusz igénybevételének lehetősége, így ebben az évben mindössze két gépkocsival 8 főt szállítva vettünk részt a hadjárat nyitó napján. Kármán Laciékkal Hatvan város főterén parkolva indultunk ki egy felvonulás részeként a városi temetőbe. 2005-ben vettünk részt először hatvani helyszínen tisztelgésben. Az akkor érintett emlékhelyet időközben áttelepítették a temetőbe, s az 1849. április 2-iki ütközet elesett katonáinak sírjánál tettük most tiszteletünket. A boldogi rendezvényen a szokásos formában vettünk részt.

2012. A 24. hadjáratra készült alkalmi kiadványból ollóztam az alábbi szöveget:

„Néhány évvel ezelőtt Hort is csatlakozott az emlékhadjárathoz. Jól tette, hiszen az 1849. április 2-i hatvani ütközet valójában Hort és Hatvan között zajlott. Ennek ellenére a hatvani ütközet bemutatóját, immár több mint egy évtizede Boldog vállalta magára, annak minden örömével és bújával. Ami pedig Hatvant és Hortot illette, kis szeletet szabtak a nagy megmozdulásokból, egészen az idei évig.

A változás szele már tavaly fújdogált, hiszen a legutóbbi önkormányzati választások előrevetítették a térség meghatározó településének, Hatvannak az újszerű hozzáállását a legnagyobb magyar katonai hagyományőrző mozgalomhoz. Bár felvillant annak az ötlete, hogy Boldogról át lehetne tenni a csatabemutatót Hatvanba, esetleg Hortra, ez nem szült volna jó vért, hiszen Boldog, és tegyük hozzá Jászfényszaru önkormányzata is, hosszú évek óta mindent megtett azért, hogy a katonai hagyományőrzők lehetőségeikhez mérten, a legjobb körülmények között idézhessék 1849 nem akármilyen tavaszát. (Jó egy évtized távlatában még Jászfényszaruról indult az emlékhadjárat a Jászfényszarui Szűcs Mihály Huszárbandérium szervezésében.)

A gordiuszi csomót, már ami az időben és térben való rendezvényelosztás síkján csomósodott e településekre, végül is sikerült megoldani. Egyszerűen 1 nappal meghosszabbodott az emlékhadjárat –a hadjáratosok nem kis örömére- méghozzá úgy, hogy egy nappal korábbra írtuk ki az indulást. Ennek megfelelően a XXIV. Tavaszi Emlékhadjárat nyitónapja Horton debütál, s a gyülekező seregek e napon az önkormányzat mellett, a helyi székhelyű Rózsa Sándor Szabadcsapat vendégszeretetét is élvezhetik…” (Fülöp Tibor Zoltán)

Mindezen idézet kellő módon megindokolja, hogy április 2-án délelőtt miért maradt el a több éve közreműködésünkkel zajló kis ünnepség. Ebben az évben három gépkocsit tudtunk beállítani a szállításba, s közreműködésünk egyedül a boldogi rendezvényeken való részvételre szorítkozott. Gyerekek a hadjáratban Még egyszer a hadjáratról

2013. A jubileumi 25. hadjáratra ez évben is gépkocsikkal érkezett a nagykátai különítmény: a Bede Molnár Mihály és a Kossuth Lajos Hagyományőrző csapatok katonai hagyományőrzőiből alakult Kossuth-zászlóalj gyermekkatonái. Egy másik jubileumot is ünnepeltünk a hadjárat alatt: április 4-én volt annak 20. évfordulója, hogy Nagykátán zászlót bontott a hagyományőrző tevékenység, melynek talán a leglátványosabb, legeredményesebb területe a katonai hagyományőrzés.

A boldogi hagyományos rendezvényeken való részvétel után átmentünk a várossá válása 20. évfordulóját ünneplő Jászfényszarura. Itt Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester asszony fogadta a nagykátai küldöttséget. A szerény vendéglátás után Bolla János regnáló jászkapitány tartott előadást a jász hagyományokról. Ekkor ismerkedtünk meg Szilágyi Dezső népi fafaragó mesterrel, aki a 20 éve avatott nagykátai Pilaszanovich-kopjafát annak idején készítette. A némileg „jászosra” sikeredett nap utolsó programjának Jászberény adott otthont, ahol dr. Tőzsér Gábor nyá. alezredes hadjáratos fotóiból összeállított kiállítás megnyitóján vettünk részt.

„Valahogy ilyenek a mi hadjárataink. Bolond rohanás a pénzért, feszült hangulatú szervezkedések, hosszú utazások és rizikós lószállítások. Sátorépítések és bontások, lóállás-szerelés. Korai ébresztők, házi eredetű felesek, napos lovaglások. Bőrig ázások, vad éjszakai éneklések. Nemzetiszínű ünnepségek, flancos fogadások, fénylő parádék, öltözködés és kötözködés „zsinórban” – nincs nyugalom. Csatabemutatók, ahol sokszor igazi a harc.(…)

Falvak és városok csatlakoznak, számuk néha megközelíti az ötvenet, mint ahogy a gyöngyszemek fűződnek a láncra. Ünneppé válnak számukra az eddig jelentéktelen napok. Nemzetet értéknek tartóknak, elcsatolt területek magyar egységeinek, baráti külföldi csapatoknak, tengerentúli huszároknak és magyar hagyományőrzők seregének gyülekezőhelye ez.” (Fülöp Tibor Zoltán)

Némiképp fennkölt szavak és érzelmes gondolatok, melyeket a hadjárat főszervezője bontott ki egy hadjáratos kiadványban. Nem minden állítása érvényes a nagykátai gyerekekre, azonban a befejező sommázat mindenképpen igaz ránk is. 25. alkalommal érinti Nagykátát a tavaszi emlékhadjárat

2014. Reggel 8-kor indultunk a szülők biztosította öt gépkocsival a nagykátai templom elől. 14 fős küldöttségünkkel egyetlen gyalogsági alakulatként vettünk részt Boldog község ünnepségén, tettük le huszár bajtársainkkal hagyományosan a hadjárat résztvevőinek fogadalmát. A csatatérre való kivonulás –eltérően a korábbi évek gyakorlatától- ebben az évben mobilizálva, gépkocsival zajlott. A csatabemutató legnagyobb létszámú gyalogsági részvételét biztosították a kátai felnőtt és gyermekkorú hagyományőrzők. Mi vezettük a csataimtáció utáni díszmenetet.

Ha statisztikát készítettünk volna e napon, akkor a közreműködő katonai hagyományőrzők döntő többségét a Tápió mentéből, Nagykátáról és Tápióbicskéről regisztráltuk volna. Térségünket a hatvani ütközet 165. évfordulóján négy –két felnőtt és két gyermek csapat- egyesület képviselte, akik a magyar és osztrák gyalogság és tüzérség soraiban segítették a boldogi csataimitáció sikerét.

 

Ennek az önként vállalt őrtállásnak, nemzeti missziónak tartott mozgalomnak egy napját igyekeztem kaleidoszkópszerűen írásomban bemutatni, az egyes évek legfontosabb jellemzőit kívántam ezzel felvillantani olvasóimnak. Nézzék meg a mellékelt kétszázhatvan képet is, azzal együtt lehet teljes ez a sajátos panoráma.

Basa László

IRODALOM

- 1848-1849. A forradalom és szabadságharc képes története. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft.

- Tavaszi hadjárat. Szerkesztette: Halasy-Nagy Endre. Statisztikai Kiadó Vállalat. 1989.

- Fülöp Tibor Zoltán: Emlékek útján. Alkalmi kiadvány, 2002.

- Tavaszi hadjárat már 15 éve! A Magyar Honvéd melléklete, 2003.

- Hadjárat krónika. Alkalmi kiadvány, 2012.

- Basa László : Nagykátai diákok a tavaszi hadjáratban 2002. Nagykátai Újság, 2002. május.

- Basa László: Nagy kaland volt a tavaszi hadjárat. Mátray Híradó, 2002. május.

- Basa László: Tavaszi hadjárat 2004. Mátray Híradó, 2004. június.

- Basa László: A Kossuth-zászlóalj a 17. tavaszi emlékhadjáratban. Mátray Híradó, 2005. június.

- Basa László: Tavaszi hadjárat. Mátray Híradó, 2006. június.

- Basa László: A nagykátai gyerekek a 20. Tavaszi Emlékhadjáratban. Nagykátai Tükör, 2008. április.

- Basa László: Négy nap dörgött az ágyú…I. tapiokultura.hu online újság, 2008. április 3.

- Basa László: Gyerekek a hadjáratban. tapiokultura.hu online újság, 2012. május 7.

- Basa László: Még egyszer a hadjáratról. tapiokultura.hu online újság, 2013. január 5.

- Basa László: 25. alkalommal érinti Nagykátát a tavaszi emlékhadjárat. tapiokultura.hu online újság, 2013. március 27.