Egy gyermekkorú hagyományőrző csapat számára valóságos főnyeremény, ha lehetőséget kapnak a történelem félig komoly, félig játékos formában történő újra átélésére. A 20 éve, 1993-ban kezdődött helyi gyermekmozgalom –igazodva Nagykáta legjelentősebb nemzeti történelmi kapcsolódásához- az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásából kívánta elsősorban a részét kivenni. Nem lebecsülve a pályázatok, kirándulások, nyomolvasó játékok emlékidéző és jellemformáló lehetőségét, ezek a tevékenységi formák érzelmileg mégis csak áttételes módon tudtak hatni a gyerekekre. Ezekből a programokból hiányzott az élmény direkt módon ható ereje, a beleérzés és átélés semmihez sem hasonlító hatása.KÉPEK

Amikor a négy helyi felfedező közösség közül elsőként a Mátray iskolában működő Kossuth-csapat 1999-ben elkezdte katonai hagyományőrző tevékenységét, soha nem látott és tapasztalt lehetőség csillant meg a gyerekek előtt. Korabeli egyenruhát viselve, a szabadságharc fegyvereit használva a történelmi csatatereken lehetőség nyílott számukra a felnőtt hagyományőrzőkkel a történelem legendás fegyveres összecsapásainak élményszerű újrajátszása. A tavaszi emlékhadjárat négy csataimitációja képezi az 1989-ben indult nagyszerű mozgalom gerincét, s most a sorozat 25. állomása apropóján szeretném felvillantani külön-külön a négy csatahelyszín emlékhelyeit, a csatabemutatók emlékezetes epizódjait. Elsőként a tavaszi hadjárat –s talán az egész szabadságharc- legjelentősebb összecsapásáról, az isaszegi csatáról írnék.

Amikor a szabadságharc 150. évfordulóján 1999 márciusában Nagykátán hat hagyományőrző fiú tűzkészültségbe helyezett egy 6 fontos ágyút, ezzel a mozzanattal kezdődött a Magyarország Felfedezői Szövetségen belül a katonai hagyományőrzés. Ez a lépés jól illeszkedett a gyermekszövetség addigi programjába, hiszen abban mindenekelőtt a szabadságharc gyermekhőseinek az emlékápolása dominált. Lehet ezt a feladatot jobban teljesíteni, ha 10-12 évesen nem veszem fel Szabó Jóska és Koroknay Dani egyenruháját, ha igazodva a korabeli regulához nem veszek részt azokban a csatákban, hol példaképeink valahol és valamikor küzdöttek? A válasz egyértelműen minket igazolt, a katonai hagyományőrzésben való részvétel a szövetségen belül példaképeinkkel való legteljesebb érzelmi és értelmi azonosuláshoz vezetett.

1999 és 2001 között a hadjáratban való alkalmi és esetleges részvételek után 2002-ben következett be a fordulópont. Ekkor döntött a Kossuth-csapat, hogy névadója születésének 200. évfordulója tiszteletére végigjárja, végigharcolja a hadjáratot. Az első év sikere után jött az ismétlés, s 2013-ban immáron 12. alkalommal vesznek részt a nagykátai gyerekek a hadjárat hivatalos társrendezőjeként április 2-től 8-ig, Hatvantól Vácig a teljes programban.

Amikor évről-évre csiszoljuk, módosítjuk, alakítjuk, formáljuk a programot, azt többféle megfelelési cél alapján tesszük. Fontos cél a látvány, az élményszerűség minőségének javítása, melyben egyaránt részesedik a résztvevő hagyományőrző és a néző. Az utóbbi években egyre fontosabb szempont lett a korabeli viszonyok, a 19. századi katonai alakiság szabályainak a betartása. Egy-egy csapat tevékenységének minősítésében a fegyelem mellett a felszerelés és a mozgások –alakiság, vezényszavak, stb.- hitelessége ma a legfőbb szempont. Ennek alapján a nagykátai gyerekek elődeikhez viszonyítva jóval több időt töltenek kiképzéssel, a felszerelés bővítésével. Jó bizonyíték a fejlődésre a pár éve készített húsz darab szuronyos puska, a felnőttek valódi, látványos sortüzet produkáló fegyverzete.

A fejlődés bizonyítéka, hogy egyre többen varratnak saját egyenruhát, s ebben az évben már felnőttként is többen kérték felvételüket a csapatba. (Amíg korábban az volt a trend, hogy 10 éves korban elkezdték a hagyományőrzést, s a legtöbb résztvevő 4-5 év után –átlépve a középiskolába- ezt a tevékenységet abbahagyta. ) A fejlődés jele a szülők egyre aktívabb részvétele, melynek talán legszebb szimbóluma ma az, hogy egy-egy hadjárati napon 5-6 gépkocsi fuvarozza a helyszínre a csapattagokat. A fejlődés másik konkrét bizonyítéka a Magyar Hagyományőr Világszövetség részéről az idén kapott „kiváló egység” cím is .

A hadjáratban való részvétellel ápoljuk a gyermekhősök emlékét, gondozzuk a Kossuth-kultuszt, több országos civil szervezetben való részvételünkön keresztül koordináljuk ezen hagyományőrző szövetségek együttműködését. 2013-ban 13 település hadjárati programjában vállaltunk aktív közreműködést, s ez a tevékenység a sokat hangoztatott –s némileg kiüresedett- hazafias-honvédelmi nevelést van hivatva szolgálni. Egy hagyományőrző munkájának legfontosabb mércéje, hogy tevékenysége miként szolgálja más közösségek hagyományainak létrejöttét, fejlesztését. E téren elmondhatjuk, hogy a nagykátai gyerekek országos viszonylatban is jó munkát végeztek, hiszen pl. a Tápió mentén a 2012-2013-as mozgalmi évben hét szomszédos település ilyen irányú tevékenységében vettek részt.

Amikor az év elején elkezdjük szervezni a hadjáratot, abban központi szerepet kap egy gondolat minél teljesebb megvalósítása. Szeretnénk, ha a hadjárat résztvevői –valamivel kisebb mértékben a passzívabb szerepre kárhoztatott nézőkkel egyetemben- átéljék a szabadságharc idején harcoló honvédek korabeli élményét, azt az erőfeszítést, mely a magyar hadtörténelem legszebb lapjait idézi fel az utókor számára.

„Olyan csata volt mind a három – olyan nem sokkal később a váci, a nagysallói, a komáromi ütközet is, olyan az egész tavaszi hadjárat-, hol az győzött, aki mindent vállalt a győzelemért. Fáradságot, áldozatot, száz életveszélyt. Vállalta, hogy 30-40 kilométeres erőltetett gyalogmenet után – felázott utakon, szántóföldeken, árkon-bokron át, nappal és éjszaka, térdig érő tavaszi sárban – azonnal felvegye túlerő ellen is az ütközetet, kitartson órák hosszat, állja az ágyútüzet, lovas támadást, szuronyrohamot… Újra és újra támad, ha ötször visszaverték, hatodszor is ! Tűr éhséget, hideget, álmatlanságot, nem áll meg a faluban, városban, ahol minden jóval fogadják, megy tovább, vonszolja a nehéz ágyút, a sárba ragadt szekéroszlopot, hogy erősítést vigyen a bajba jutott másik magyar hadtestnek, űzi, támadja az osztrákot, mielőtt újból összeszedhetné erejét…Vérző fejjel, átlőtt karral is folytatja a harcot, nem adja fel a hídfőt, a hegyoldalt, a félig már szétrombolt ágyúállást, míg egy tölténye van, míg kardot tud az osztrák lovasok ellen szegezni…Sebesülten is, néhányadmagával is segítségére rohan a körülfogott másik csapatnak, és mégis, mégis megfordítja az elveszettnek látszó csatát ! Nehéz győzelmek voltak ezek. De éppen mert Hatvannál is, a Tápió hídjánál is iszonyú erőfeszítés árán győzelemmel végződött a csata, a honvédsereg ott megtanulta a legfontosabbat: Rajtunk áll a győzelem ! Ez a tudat megsokszorozta az erőt….”

Mit kell tudni erről a 10 km-es hosszúságú területen zajlott összecsapásról ? A magyar hadvezetés valahol Gödöllő tájékán számított Klapka haditervének megvalósítására: a császári főerők harapófogóba zárására. Miként április 4-én Tápióbicskénél, úgy 6-án Isaszeg tájékán sem tervezet találkozót az ellenséggel a hadvezetés. Görgei pl. ezen a napon Kossuthtal Kókán, a Margit hegyen tartózkodott a hadak vonulását figyelve.

Klapka Királyerdőn átvonuló hadteste a kora délutáni órákban keveredett összeütközésbe Jellasics Isaszeget megszálló katonáival. Az élen haladó Zákó-dandárt a kezdeti sikerek után kiszorították a faluból. A dandár visszavonulása-menekülése magával rántotta Bobich János alezredes katonáit is. Klapka, félve a tápióbicskei kudarc megismétlődésétől az I. hadtestet hátravonta, megkezdte a sorok rendezését. Ezzel egy időben kapcsolódott be a küzdelembe a III. hadtest Damjanich vezényletével. A tápióbicskei győző jobbszárnyát a császáriak részéről váratlanul erős támadás érte. Bonyolította a helyzetet, hogy Gáspár tábornok VII. hadteste –nem számítván erre az ütközetre- teljesítve az aznapra kirótt vonulási parancsot, Hévízgyőrk környékén letáborozott. Nem úgy a vele szemben álló Schlik altábornagy, aki Gödöllő alól Windisch-gratz megsegítésére küldte a Liechtenstein-hadosztályt. Ez a hadosztály támadta meg Damjanich jobbszárnyát.

Ebben a válságos helyzetben Damjanich kénytelen volt leállítani Klapkát megsegítő támadását, s ekkor a magyar arcvonalat egyedül a Kiss Pál ezredes vezette dandár tartotta. Az ágyúdörgést meghallva a Dánynál tartózkodó Aulich riadót rendelt el. Isaszeghez érve a Klapka által nyitva hagyott résbe nyomulva támadta az ellenséget. Időközben Görgei rendezte Klapka egységeit, melyek így a balszárnyon kapcsolódtak be ismét a harcokba. Középen egy hatalmas lovassági közelharc bontakozott ki. Ez az összecsapás az osztrák lovasság visszavonulásával végződött. Görgei a csata ezen szakaszában az un. halogató harcmodorra tért át, ugyanis időt akart nyerni Gáspár megérkezéséig. Ez végül is nem következett be, s a kora esti órákban szuronyrohammal vették be a magyar honvédek az égő falut. Jellasics csapatai Gödöllőre hátrálva vonultak vissza, legtovább Schlik tartott ki a magyar jobbszárnnyal való csatározást folytatva.

A tavaszi hadjárat döntőnek bizonyuló csatája jelentős magyar győzelmet hozott. Magyar oldalon 800-1000 fős veszteséget mértek, míg szemben a császáriak kb. 400 főt veszítettek. Az isaszegi csata jelentős mértékben növelte meg a magyar hadvezetés és honvédség önbizalmát, tette lehetővé a hadjárat további folytatását. Politikai következménye az április 14-én kinyilvánított Függetlenségi Nyilatkozat, a Habsburg-ház trónfosztásának Debrecenben történő kimondása volt.

Az 1849. április 6-án zajlott összecsapás újkori megjelenítése egy csomó gondot vetett fel a szervezők előtt. A 10 km-es csatamezőt egy alig 150-200 méteres térségre, a Szobor-hegytől keletre húzódó domboldalra kellett redukálni. Kezdetben végletekig leegyszerűsítve a szituációt, a fák nélküli lejtős terep két végén felállított magyar-osztrák ágyúállásoktól középre tartva mozgott felváltva a lovasság és a gyalogság. A koreográfia ebben az időben mind a négy csatahelyszínen hasonló volt: tüzérségi párbaj, lovassági összecsapás, a gyalogság középen történő egymásnak feszülése közelharcot imitálva. A három elem váltakozva zajlott, míg utolsónak az osztrák gyalogságot saját ágyúállásához szorítva jelképesen foglyul ejtést imitáltunk. Ezt követte a „körmenet”, a hadijátékban résztvevők a csatamező szélén, a nézők előtt egy tiszteletkört tettek meg.

Kb. 5-6 éve a helyi szervezők szakítottak ezzel a kevésbé látványos változattal, s az eredeti szituációt jobban adoptálva dolgoztak ki egy élőbb, mozgalmasabb csataimitációt. A csatatér közepén fából-vászonból felépítettek egy falu makettet –középen egy stilizált templommal- mely körül helyezkedett el az osztrák gyalogság. A Királyerdőt imitálva a gyalogság behúzódott a teret nyugatról szegélyező erdőbe, s szerepének megfelelően onnan tört ki, támadva a faluban levő osztrákokat. Miután a mindenkori imitációk egyik legfőbb gondja a szemben álló erőknek a korabeli arányokat nem tükröző helyzete volt, így a „Királyerdőből” felváltva támadhattak a jelentős létszámbeli túlsúlyban levő honvédek. Teljes létszámot az utolsó roham idején mutattak, amikor az égő faluból szorították ki a gyalogságot a császári tüzérség irányába. A lovasság is részben rejtve maradt a fák között, s az összecsapás idején lépett a nyílt térre. Ami nem változott: a tüzérség elhelyezkedése és a záró körmenet. Új elemként az utóbbi években a pirotechnika jelentős fejlődését tapasztalhatta a minden évben megjelenő néző. A megfelelő időzítéssel működő, a csatatér különböző pontján történő robbanások, füsttel járó detonációk különben mind a négy bemutató színvonalát emelték.

Amikor a tizenkét év részvételének legfontosabb elemeit kiemelném, szólnék arról, hogy mi előzte meg részünkről ezt a sorozatot. A Kossuth-csapat a 90-es évek közepétől rendszeresen szervezett kirándulásokat a szabadságharcos emlékhelyek megtekintésére. Első ilyen, konkrétan Isaszegre szervezett látogatásunk a 150. évforduló jegyében 1998-ban zajlott a „Kossuth Lajos azt üzente…” országos mozgalom keretében.

Amikor a mindenkori hadjárati szereplésünk jegyében április 6-án busszal vagy gépkocsival megérkezünk Isaszegre, bázisunk a Madách utcában levő sportcsarnok lett. Én még emlékszem arra a földszintes házra, melynek falán a következő szövegű tábla hirdette, mely szerint „1849. április 6-án nagypéntek este a nyert csata vége felé ebben a tűztől megmenekült házban időzött néhány órán keresztül kíséretével Görgey Artúr tábornok, a magyar honvéd sereg diadalmas fővezére.” Az 1933-ban elhelyezett emléktáblát az épület 1983-ban történt lebontása után 1992-ben rakták fel a helyébe épített sportcsarnok homlokzati falára. A sportcsarnokban fogyasztjuk el ebédünket, majd a csata után a közös vacsorát, s veszünk részt a hadjárat központi ünnepségén, hol megkapjuk az emléklapokat és érmeket. Itt vehettük át a csapat kollektív elismeréseként 2002-ben a „Kossuth Érdemérem”, 2003-ban a „Rákóczi Érdemkereszt”, 2004-ben a „Balassi Érdemkereszt” kitüntetést. A csapat vállalkozó kedvű idősebb tagjai néhány éjszakát is eltöltöttek már a csarnok nézőterén kialakított hálóhelyeken.

A csarnok mögötti füves térségen alakítják ki a lovasság szállását, veri fel a mindenkori hadtáp a lósátrakat. A közelben zajlik az ebéd után a csoportkép elkészítése is. A bázis mellett közvetlenül ott áll az Isaszegi Falumúzeum épülete. Az 1980-as évek elején én még beszélgettem a gyűjteményt létrehozó Szathmáry Zoli (1901-1989) bácsival, kinek mellszobra az utókor szép gesztusaként ott áll a múzeum kertjében. A múzeumot szinte minden egyes alkalommal megnézzük, amolyan szellemi motivációs töltekezés gyanánt a csata előtt. Aki minket „Á, tanár úr, megint eltelt egy év !” felkiáltással fogad: Szmolicza József, a múzeum mai vezetője. Nem egy esetben bekapcsolódtunk az ilyenkor itt zajló magyar-lengyel barátsági ünnepségek menetébe, álltunk díszőrséget a Máté Endre vezette Lengyel légió tagjaival.

Volt, amikor már egy nappal korábban, április 5-én este Isaszegen szerepeltünk. Ez esetben a csata 100. évfordulója tiszteletére emelt református emléktemplomnál álltunk sorfalat, mely templom falán a következő szövegű márványtábla található: „A magyar nép szabadságharcában 1849. április 6-án Wysocki József vezetésével a Lengyel légió a túlerővel támadó ellenséggel szemben ezen a helyen védelmezte a magyar tüzérség álláshelyeit a küzdelem győztes befejezéséig. A csatában életüket vesztett lengyel hősök emlékére állította 1972. szeptember 24-én Isaszeg lakossága.” A templom falán áll egy kevésbé ismert, az épület oldalfalára helyezett tábla is. „E helyen és környékén a honvéd seregek 1849.IV. 6-án döntő győzelmet arattak az osztrákok felett. Kossuth Lajos a harcok alatt itt időzött. Petőfi Sándor községünk területén többször lelt otthonra az 1845-49-es esztendőkben.” Aki minket évről-évre „megkörnyékez” valamely kiegészítő programban való részvétellel: Verseczkyné Sziki Éva, a helyi Dózsa György Művelődési Központ igazgatója. Az utóbbi években a gyereknek szervezett alaki bemutatókban való részvételünkkel járultunk hozzá a csata „felvezetéséhez”.

Innen, a református emléktemplomtól indult az a fáklyás emlékmenet, mely a szentgyörgypusztai kőkeresztnél ért véget. Ezen a kereszten a következő szövegű felirat található: „1849. április 6-án délelőtt a szabadságharc hős honvédei ezen a területen kezdték az osztrák hadsereg ellen vívott harcaikat Isaszeg elfoglalásáért. A csata elesettjeit 52 sírhalomba temették. Az elpusztult fejfák helyett ezt az emlékeztetőt állították Szentgyörgypuszta lakói 1922. évben.”

A másik ilyen különleges, vagyis nem minden évben meglátogatott emlékhely: a Katonapallag. A Szoborhegytől délre található erdőben honvédsírokat találunk. Klapka katonái Szentgyörgypuszta mellett itt ütköztek meg először a császáriakkal. Az erdőben a csata elején sebkötöző helyet alakítottak ki. Az elhunytak sírja fölé kb. 70 fejfát állítottak, s a csendőrség állítólag 40 évig nem engedte látogatni ezt a helyet. Az elkorhadt fejfák helyébe civil szervezetek állítottak maradandóbb anyagból készült sírjelet. Egy fejfát megmentett az utókor kegyelete, s elhelyezte azt a Falumúzeumban.

Jártunk itt „civilként” kirándulás keretében, s voltunk közreműködő résztvevői a település április 6-iki ünnepségének. Egyenruhás díszőrséget elsőként 2007. április 6-án álltunk. Ilyenkor tisztelgünk Harsányi Bálintnak (1822-1849), a hajdúszoboszlói születésű alszázadosnak a sírjánál, kit a Lenkey-huszárok egyik hazahozójaként ismernek. Díszőrség áll az ismeretlen lengyel kapitány sírjához is, akit ugyancsak a magyar honvédség április 6-án kialakított sebkötöző helye közelében temettek el.

2013-ban külön ünnepséget, katonai tiszteletadást tartottunk a városháza falán 1972-ben elhelyezett Wysocki emléktáblánál. Más években a városi koszorúzás során álltunk tisztelgést bemutató sorfalat a Rákóczi úton, szemben a városházával. Innen, a városháza elől indult ebben az évben is az a felvonulás, mely a csatabemutató helyszínére vezette a hagyományőrzőket és a vendégeket. Ilyenkor elhaladunk az 1937-1982 között épült ún. újtemplom előtt, melynek különlegessége, hogy az oltárképen két 48-as honvéd és egy ágyú stilizált alakja is látható. (Takács István festőművész alkotása.) A temetőben található igen értékes középkori gótikus templomot a távolság miatt jobbára csak a kirándulások során keressük fel.

Ezzel szemben a 25. hadjárat alkalmával felmentünk a csata központi emlékhelyére, a Szobor-hegyi honvédemlékműhöz. 1849-ben a falut megszállva tartó osztrákok 30 ágyút állítottak fel itt a támadó magyarok ellen. A honvédek szuronyrohammal elfoglalták a dombot, saját ágyúikat helyezték oda. A csata 50. évfordulójára, 1901-ben országos közadakozásból került Radnay Béla szobrászművész alkotása a dombra. A rohamozó honvédet ábrázoló alkotás talapzatán április 6-ika főszereplőinek domborművű arcmása látható. (Görgei, Damjanich, Klapka, Aulich)

A nagykátai gyerekek minden évben megtiszteltetésnek veszik, hogy az isaszegi csatabemutatóban való részvételükkel közvetlenül is ápolhatják honvédő eleik emlékét . Pár éve még láttam az isaszegi Katonapallagon azt a táblát, melyről az alábbi idézetet írtam le magamnak:

„Csendesen járj fiam, ne fuss ! Ahová lépsz, vérét ontott seregeknek, földre tepert, otthonát védő őseidnek jeltelen hantján jársz ! Mennyi hűséget, akarást és szeretetet takarnak itt a hantok ! Ne menj még fiam, emlékezz !”

Basa László

IRODALOM

- Isaszeg. Szerkesztette: Szatmáry Zoltán. 1992.

- Hegedűs Károlyné: Az 1848-49-es szabadságharc emlékei Pest megyében. 2002.

- Márkus István: Forradalom és szabadságharc 1848-49. Képes történelem. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1966.

- Fülöp Tibor Zoltán: Huszárkonyha. Magyar Ház Könyvek. 2011.

- 1848-1849. A forradalom és szabadságharc képes krónikája. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó.

- Barczy Zoltán- Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. Corvina, 1986.