„áldozóhely volt szentély
pogány templom később keresztény
mutatja még egy-két mohos darab
a hajdani falat
most csak hely fű fa és bokor
tenyészget csöndjében élni akar
lábod ősi ösvényre ismer
akármikor jössz itthon van az Isten”

Kányádi Sándor: Folytonosság (részlet)

Amikor a kishazánk, a Tápió mente múltjának bemutatásra, megóvásra érdemes értékeit keressük, ezzel a nemes törekvéssel az a célunk, hogy felmutassuk önmagunknak és másoknak múltba kapaszkodó gyökereinket, több ezer éves ittlétünk lenyomatát, bizonyítékát. „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, csak elfajult kor hős elődöket” – írta a 200 éve született Garay János. A gondolatot továbbfűzve szólt erről a közelmúltban egyik földink, a Magyar Nemzeti Múzeum szentmártonkátai születésű nyugalmazott főigazgatója, dr. Gedai István: „Egyszerűbben: csak beteg társadalom felejti múltját. Mai társadalmunk pedig beteg és betegségének egyik tünete múltunk ismeretének hiánya…”

A Tápió mente kistérséget nem kényeztette el a történelem. Területén nincsenek gótikus katedrálisok, középkori városok, romantikus várromok. Fekvésünk, az un. „átjáróház jelleg” azt eredményezte, hogy a Kárpát-medence más vidékeivel összehasonlítva alig találunk nemzeti jelentőségű épített örökséget. A hadak vonulásának útvonalán meglévő szerény értékeink, középkori építményeink a pusztulás martalékává váltak. Ha valamit a kegyetlen és szeszélyes történelem megkímélt, akkor saját szűklátókörűségünk folytatta a rombolást. Gondoljunk csak Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápióság, Egreskáta lebontott, széthordott kastélyaira, melyek alig egy-két emberöltő távolságban váltak az értelmetlen helyi dúlás áldozatává.

KÉPEK

A fentiek következtében minden, a múltat idéző épület, emlékhely, letűnt korok lakóhelyének maradványa felértékelődik, különös jelentőséggel bír. Így tekintünk mi a 3500 éve történt korabronzkori, az un. hatvani kultúrához tartozó földvárakra, az évezredek óta e tájon élt emberek megerősített településnyomára.

Mit tanulnak a régészhallgatók a hatvani kultúráról ? „A Tisza jobb partján, Észak-Magyarországon alakult ki, s rövid idő alatt benépesítette az Alföld északi peremét, benyomult az Északi-középhegység földművelésre alkalmas folyóvölgyeibe és medencéibe, s később dél felé eljutott a Tiszazugig, ahol birtokba vette a korábbi nagyrévi telepeket, s Nyugat felé a Duna-könyöknél átkelt a folyón. A kultúra szállásterületén közel száz kisebb-nagyobb telljüket ismerjük. A falvak helyének megválasztásában a legfontosabb szerepet a védhetőség játszotta. Folyókanyarulatokat, meredélyek szélét használták fel a letelepedésre, a természetese védelmet azonban épített sánccal és árokkal is fokozták.”

A régészek a korabronzkor utolsó harmadára teszik a bronzkorra jellemző un. tell kultúrák megjelenését térségünkben. A tellek a Közel-Keletre jellemző települési formák. Hosszú időn át folyamatosan lakott helyeken a megsemmisült –tűzeset, támadás, stb.- házakat egyszerűen elegyengették, s a romokra épült az új falu. A folyamat ismétlődése nyomán akár 10-12 méteres vastagságú „alapozások” is létrejöhettek, s egyre magasabbra emelkedő lakódombot képezve a falu alatt.

A hatvani kultúra legdélebbi sávjában egy enyhe ívet leírva találjuk azokat a földvárakat, melyek a Gödöllői dombvidék halmait koronázták. Gomba, Káva, Tápióbicske, Tápiószentmárton volt ennek a kultúrának a végvára, míg Tápióság, Kóka, Zsámbok a kultúrán belül ettől északabbra helyezkedett el. Ezek a földvárak a Galga-és a Tápió-völgyében, valamint kisebb patakok mentén létesültek.

Miklós Zsuzsa szerint a Tápió menti erődített telepek nehezen megközelíthető helyen, relatív nagy magasságú helyeken képződtek. Ezek a várak a tengerszint feletti 118-136 méteres magasságban, helyi szinten 10-20 méteres relatív kiemelkedéssel létesültek. Építésüknél minden esetben a legfontosabb volt az adott helyszín legmagasabb pontjának megkeresése. Sokhelyütt látjuk a Tápió közelségét . Oka lehet ennek a vízvétel fontossága, a szabályozatlan folyómeder biztosította természetes védelem, azaz a folyót szegélyző meredek part, vízmosás. Ahol a természet nem biztosított akadályt, ott emberi kéz létesített kiegészítő védelmet: dombot átvágó mesterséges árkot, földhányásszerű sáncot. Az emberi kéz alkotta árkok, teraszok mai felismerésére alkalmas a légifotózás, mely a földvárak kutatásának egyik leghatékonyabb segédeszköze. Ettől függetlenül pl. a tápióbicskei Kalapos-hegy esetében a helyszínen is jól felismerhető az emberi kéz alkotta beavatkozás, az így létesített kalap „pereme”.

A lakóterület nagyságát illetően meglehetősen eltérőek a méretek. A legkisebb Tápió menti földvár a kókai Várhegy 0,06 hektáros méretével, míg a legnagyobb a gombai Várhegy 1,8 hektáros kiterjedésével. Alakjuk általában ovális vagy tojásdad alakú, követi a természeti képződmény formáját, a dombplató alakját. A földvárak közös jellemzője, hogy egy síkvidéki település szélén létesültek. Elképzelhető, hogy a „várban” a bronzkori társadalom előkelői éltek, míg támadás esetén a falu lakosai menedéket kaphattak a magasabb szinten álló, jobban védhető, kerítéssel körbevett zárt településen.

A Tápió menti földvárakat bemutató sorozatom első írását a tápiósági objektum bemutatásának szentelem. Talán ezen a településen látható leginkább az a törekvés, hogy a múlt eme alkotását a helyi idegenforgalom szolgálatába lehet állítani. Tápióságon a földvár területén ismertető-felvilágosító tábla, térképvázlat található. Ez a figyelemfelkeltés másutt teljességgel hiányzik, gondoljunk pl. Tápióbicske, Tápiószentmárton, Kóka, Káva hasonló korú nevezetességére. Zsámbokon az országút szélén egy szerény márványtábla jelzi a történelmi nevezetességet, emlékhelyet.

A tápiósági földvár kutatása Kubinyi Ferenc ( 1796-1874) nevével kezdődik, aki 1864-ben végzett terepbejárása során kutatta a Tápiószentmárton-Gomba települések vonalában található őskori lakóhelyeket. Kalicz Nándor régész is megemlítette a hatvani kultúrához tartozó, a Tápió mentén található földvárat. 1950-ben Endrey György geológus gyűjtött cserepet a földvár területén.

Miklós Zsuzsa így írta le helyszíni felmérése nyomán a tápiósági korabronzkori megerősített dombot: „Terepbejárás során a falu ÉNy-i szélén, a Tápió jobb partján, az ártérből erősen kiemelkedő dombon találtam földvárra utaló nyomokat. A Tápió felé meredeken szakad le a part, a másik három oldalról árok védte a kb. 50x80 m alapterületű dombot. Az árok szélessége kb. 20 m, mélysége a domb tetejéről számítva 1,5-2 m (a DNy-i szakaszon). Az ÉNy-i és a DK-i olfdalon fokozatosan mélyül az árok, s csatlakozik a domboldal meredek falához. Tszfm. 145 m, a Tápióvölgy feletti rel. mag. 20 m. A dombtetőn –jelenleg legelő- elég sok, a hatvani kultúrához tartozó cserepet találtam. Az árok DNy-i szakasza szántóterület.”

Tápióság területén van még egy tudományos megerősítésre váró földvár. A falu határában, Zsigerpusztán Reiszig Ede említett egy hagyomány szerinti Árpád-kori várat, mely szerinte a török időkben elpusztult. Az 1782-85 között készült I. katonai felmérés alapján Zsigerpuszta mellett egy elpusztult templom romjai láthatók. Miklós Zsuzsa feltételezi, hogy ez a rom azonos lehet az állítólagos Árpád-kori várral. Az 1958-ban megjelent Pest megye műemlékei c. kötet szerint ezekből a romokból már semmi sem látható.

Az 1998-ban létrejött Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet, valamint a Tápió Közalapítvány szakmai segítségével 2005-ben jött létre a 8 állomásból álló, 6.6 km-es hosszúságú Gólyahír tanösvény. A tanösvény –melynek 2. számú állomása maga a földvár- Antalicz Csaba vezetésével történő bemutatásán magam is jelen voltam, erről tanúskodnak a galériában található felvételeim. A Tápió menti földvárakat bemutató térképvázlat, illetve a löszdombok élővilágát ismertető információs tábla ekkor került a Várhegy területére. A nagykátai gyermekkorú hagyományőrzők több alkalommal szerveztek Tápióságra kerékpáros kirándulást, s ez esetben mindig felkeresték a Tápió-mente becses történelmi emlékét, a földvárat is.

Basa László

IRODALOM

- Miklós Zsuzsa: A Gödöllői dombvidék várai. Múzeumi füzetek 21. szám. Petőfi Múzeum, Aszód, 1982.

- Ikvai Nándor (szerk.): Tápió mente néprajza. Studia comitatensia 15. Szentendre, 1985.

- Selmeczi László: Régészeti alapismeretek néprajz szakos egyetemi hallgatóknak. Debrecen, 1993.

- Ilon Gábor - Ughy István: Bevezetés a Kárpát-medence régészetébe. História Alapítvány, Szombathely, 1996.

- Dr. Dusek László: A Tápió-mente. Tápiószentmárton, 2007.

- Bondár Mária: Élet a történelem előtti korokban. In.: Pest Megye Monográfiája I/I. A kezdetektől a honfoglalásig. Budapest, 2007.

- Basa László: Bronzkori földvárak a Tápió mentén. Jelenlét, 2000. 1.sz.

- Tanösvények és bemutatóhelyek a Tápió-vidéken. Tápió Közalapítvány, 2006.

- Gólyahír tanösvény. Tápió Közalapítvány, 2005.

- Dr. Gedai István: A nemzeti és történelmi emlékhelyek társadalmi szerepe. In.: Honismeret, 2013/1.

- Halász Péter: A székelyföldi honismereti emlékhelyekről. In.: Honismeret, 2013/1.