A cikk a tápiógyörgyei Faluújság c. lap XXI. évfolyam 4. (2012. október) számából származik.
2012. szeptember 15-én, a 2. világháború éveiben Tápiógyörgyén elszállásolt menekült lengyel katonák tiszteletére, emléktábla avatással egybekötött történelmi megemlékezésre került sor.
A képen: Agata Zajega nagykövet-helyettes, a felvidéki cserkészekkel az emléktábla előtt

Az ünnepi esemény szervezője a Torockó Baráti Társaság volt, mely az önkormányzat támogatásával, a civil szervezetek összefogásával, valamint a római katolikus egyházközösség részvételével igyekezett a falu akaratát, jó szándékú kezdeményezését az ügyben kifejezni.

A lengyel vendégek rangidős vezetője Agata Zajega nagykövet helyettes volt a Lengyel Köztársaság képviseletében. Mellette az egyház részről jelen volt Krzysztof Miklusiak Galgahévízen szolgáló plébános. Fuchs Jánosné Chwostienkó Barbara a községben elszállásolt Chwostienkó Eugéniusz leánya és családja képviselte a menekült lengyel katonák leszármazottait. A Tápiószelén letelepedett Walter József lengyel katona leányai és unokája ugyancsak tiszteletüket tették a rendezvényen. Az eseményre meghívást kaptak a 23. sz. Nagymegyeri Arany János és a 47. sz. Füleki Koháry István Cserkészcsapat tagjai, valamint a Csemadok Nagymegyeri Szervezetének küldöttsége is.
A Tápió mente lengyel vonatkozású történelmének kimagasló eseményei közé tartozik a 2. világháború éveiben Magyarországra menekült lengyelek befogadása. 1939. szeptember 1. után közel százezer lengyel katona és polgári személy menekült hazánkba a náci és szovjet agresszió elől. Ez év októberében magyar földön lengyeleket befogadó 88 polgári és 91 katonai menekülttábor létesült. 1940-ben a polgári menekültek 114, a katonák 140 magyar település vendégszeretetét élvezhették. A helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott a déli országhatár közelsége, mivel a lengyel katonák Jugoszlávián keresztül tervezték nyugatra szökésüket, hogy a szövetségesek mellett harcolni tudjanak a megszálló erők ellen. Az állami szervek e miatt is igyekeztek a táborok helyszínét az ország déli részén, illetve a főbb vasúti vonalak mellett kijelölni.
A menekültek elhelyezésénél figyelembe vették az adott település gazdasági erejét, befogadóképességét, valamint a vendégekre gondolva fontos volt a római katolikus vallási hovatartozás is. A Budapest-Nagykáta-Szolnok vasútvonal mentén Tápiósüly, Szentmártonkáta, Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye kapta a megbízást a menekültek elhelyezésére. A fent nevezett települések majd mindegyikén létezik napjainkban emlékhely, amely a lengyel múlt törődő ápolásáról tanúskodik.
Tápiógyörgyén a lengyel katonák tartózkodásának legautentikusabb helyszíne a templom volt, ezért a megemlékezés 15 órakor ünnepi szent misével vette kezdetét, melyet Kovács Attila atya mellett Krzysztof Miklusiak plébános celebráltak a híveknek. Már a bevonulás ünnepélyes külsőt öltött, a kereszt után a cserkészek, mögöttük a ministránsok, végül a két plébános érkezett. A szertartás két nyelven zajlott, a magyar mellett lengyel imák és felolvasások is elhangzottak, ezzel idézvén a múltat, amikor a menekült katonák imádkoztak itt.
A szent misét követően a templomkertben ünnepélyes emléktábla avatással folytatódott a megemlékezés. A fehér márványtábla a templom déli oldalán, a bejárat melletti felületen kapott elhelyezést. Előtte a cserkészek és ministránsok álltak díszsorfalat, a rendezvény ünnepi külsőségeit emelve. Elsőként az Ifjúsági Fúvószenekar előadásában a lengyel és magyar himnusz hangzott fel, majd Kiss Ákos szavalata után Varró István polgármester köszöntötte a vendégeket. Agata Zajega nagykövet helyettes megemlékező beszédében kiemelte a lengyel-magyar barátság évszázados örökségét, annak ápolására biztatott minden jelenlévőt. Ez után a régi lengyel himnusz következett, melyet Katonáné Barna Zsuzsanna előbb magyar nyelven felolvasott, majd lengyelül elénekelt. Az emléktábla leleplezésére a lengyel küldöttség vezetője és a község polgármestere lettek felkérve. Felszentelését a két plébános közösen végezte. Felirata, mely a címerek alatt olvasható, hűen tükrözi az egykori eseményeket: „Az 1939-ben Lengyelországot ért hitleri és szovjet agressziót követően a falu segítőszándéka, vendégszeretete mellett számos lengyel katona talált menedékre a községben, melynek Szent Anna templomában mondtak imát hazájuk szabadságáért. Po hitlerowskiej i sowieckiej agresji na Polskę w 1939 roku, wielu polskich żołnierzy znalazło schronienie w naszej wsi dzięki pomocy i gościnności jej mieszkańców. Polacy modlili się za wolność swojej Ojczyzny w tutejszym kościele św. Anny. Emlékükre a tápiógyörgyei civil szervezetek 2012.”


A képen: Varró István polgármester, Agata Zajega nagykövethelyettes, Bittera Zsuzsanna a Csemadok Nagymegyeri Szervezetének alelnöke és Rostás László vezetőségi tag

A templomkerti megemlékezés után a műsor történelmi előadással és konferenciával folytatódott a Művelődési Ház nagytermében. Elsőként Kamuti Harmat a lengyel himnuszt szavalta el, majd Dr. Kapronczay Károly történész előadásában mutatta be az 1939. év lengyel és magyar vonatkozású eseményeit. A professzort követően Lesták Fanni trombita szólójában egy lengyel népdalt játszott el. Ez után a tervezett hozzászólások következtek. Előbb Walter József lengyel katona lánya Hudi Mária emlékezett Tápiószelén élt édesapjára, majd Basa László nagykátai helytörténész vázolta fel a Tápió mente lengyel vonatkozású eseményeit történelmi időrendiségben. Őt Bihari József követte, aki a Tápiógyörgyén élt lengyelekről mesélt, különös hangsúlyt fektetve a lakosság áldozatkész vendégszeretetére. Németh István előadásában Tápiógyörgye és Debica lengyel város kapcsolatáról beszélt, majd gyermekkora lengyelországi élményeit, a lengyel katonák utáni családi expedíció emlékeit elevenítette fel.
A történelmi megemlékezés talán legmeghatóbb része a Tápiógyörgyén elszállásolt lengyel katonák leszármazottainak bemutatása volt. Fájó, hogy a kutatás során nem került elő élő személy a menekültekből, ezért a megkeresést helyettük gyermekeik, unokáik fogadták. Mindez nem volt egyszerű feladat, többen elköltöztek eredeti lakóhelyükről. A 400 katonából mindössze négy személy családját sikerült megtalálni, velük a kapcsolatot felvenni. Hetven év távlatából, persze ez is nagy eredménynek számít. Sajnos, közülük csak egyik család tudta vállalni a Tápiógyörgyére való utazást. Ezért a többiek helyett az egykori szállásadók leszármazottai lettek felkérve a névre szóló emléklapok átvételére.
Elsőként Tadeus Steblik került bemutatásra, aki a világháború éveiben Horváth Zoltán anyai nagyszüleinél volt elszállásolva. A volt katona később megkereste egykori vendéglátóit, a két család között szoros barátság alakult ki, rendszeresek voltak a kölcsönös látogatások. Tadeus 1968-ban meghalt, Katowicében élő lánya Renata Masalska azonban mai napig tartja a családdal a kapcsolatot. Sokáig úgy volt jönni tud a megemlékezésre, végül egészségi állapotára hivatkozva nem merte vállalni az utazást. Helyette Horváth Zoltán vette át az emléklapot.
Józef Hetmat id. Mézes Tóth Sándoréknál vendégeskedett, a háborút követően Lodygowicében élt. A kapcsolat 1964-ben indult újra, amikor az egykori szállásadók vendégüket felkeresték Lengyelországban. A kirándulás emlékeit Németh István „Találkozások” címen a Györgyei Kalendárium 1994. évi számában írta meg, majd mesélte el a konferencián. Az újbóli megismerkedés után Józef Hetmat többször járt Tápiógyörgyén, a két család rendszeresen látogatta egymást. A katona 1978-ban halt meg, a kapcsolat ezzel megszakadt. Szerencsére a nyáron sikerült megtalálni unokáját Basia Michalskát, aki Wroclawban él és örömmel fogadta megkeresésünket. A fiatal hölgy éppen gyermeket vár, feltehetőleg ezért sem kockáztatta a hosszú utazást. Emléklapját Visnyei Lászlóné Tóth Piroska vette át.
A harmadik lengyel katona Lad Zenon, Fodor Piroska tápiógyörgyei lányt vette el feleségül. Az ifjú hölgy a világháború éveiben ismerkedett meg, majd ment férjhez a lengyel katonák egyikéhez, később vele és legelső gyermekével költöztek Tarnobrzegbe, ahol két ikerlányuk született. Az ő történetük talán a legszebb példája a magyar-lengyel barátság helyi vonatkozásának. Sokáig nem találtuk őket, fiuk Marian Lad két nappal a megemlékezés előtt jelentkezett e-mail-ben. Sajnos szülei nem élnek már, az emléklapot – az idő rövidsége miatt – csak utólag tudtuk elkészíteni számára.
A személyes találkozást Chwostienkó Eugéniusz lánya, Fuchs Jánosné Chwostienkó Barbara tudta vállalni. Édesapja a világháború éveiben Magyarországra házasodott, a család ma Vácon lakik. A katona életrajzát lányának leveléből ismerhetjük meg, amely felolvasásra került a bemutatás alkalmával. „Édesapám 1915. március 1-jén született Breszt-Litovszkban.

Ott szolgált a katonai erődben az 1939. szeptember 1-jei németországi támadásig. Mikor Magyarország megnyitotta a határt a menekülő lengyelek előtt, többedmagával ő is Magyarországra került, mint menekült katona. Az első állomás Nyíregyháza volt. 1939. októberében került Tápiógyörgyére, ahol a Dömők családnál volt elszállásolva. Hónapokig itt éltek a faluban. 1940-ben Győrben volt katonai kórházban, ahol a szemével volt probléma. Utána Sárváron és Ipolyszalkán is állomásoztak. Aztán Budapestre került, ahol tolmácsként dolgo­zott. Ott ismerkedett meg édesanyámmal és 1943-ban összeházasodtak Újpesten. Még abban az évben megszületett Zófia nevű lánya. Mikor lebombázták a házat, ahol laktak, kiköltöztek Vácra a nagy­apámhoz. 1940-ben megszületett második gyermeke Borbála. Vácon a hajógyárban, majd a kismotorjavító üzemben dolgozott. Onnan ment nyugdíjba. 1961-ben levelet írt Domonkosékak címezve. A levél egy hó­napig keringett a faluban, mikor valakinek eszébe jutott, hogy Dömőkéknek szólhat a levél. Így talált rá a Halasi családra. Nagyon jó barátság alakult ki a két család között. Nagyon sok időt töltött Györgyén, szeretett lejárni és felkeresni a régi ismerősöket. A barátság a mai napig tart. Először 1958- ban találkozott édesanyjával és bátyjával és annak két gyermekével, amikor eljöttek Magyarországra. Ő először 1968-ban ment haza Lengyelországba. 1980. december 23-án halt meg Vácon.” Chwostienkó Bar­bara ma is szoros kapcsolatot ápol Halasi Irénnel, akinek szülei a háború éveiben se­gítették édesapját.

Az emléklapok átadását követően még egyszer felhangzott a vendégek himnusza, ezúttal mindenki meglepetésére Theisz József tápiógyörgyei lakos énekelte el, aki elmondása szerint a szöveget és dallamot több mint hetven évvel ezelőtt a szüleinél elszállásolt lengyel tiszttől tanulta meg. A kiváló emlékezet vastapsot kapott, majd kiállítás zárta a programot, melynek kere­tében tucatnyi tablón sikerült bemutatni a faluban elszállásolt lengyelek emlékeit. A látvány mellett a szervező egyesület ven­dégszeretetét élvezhették a jelenlévők, mely sütemények és frissítők felszolgálá­sával igyekezett megteremteni a közvetlen, barátságos hangulatot.

A Tápiógyörgyei Torockó Baráti Társa­ság, mint szervező egyesület köszönettel tartozik mindazon civil szervezeteknek, egyesületeknek, köröknek, akik anyagi ál­dozatukkal is hozzájárultak az emléktábla elkészítéséhez. Név szerint: Baráti Kör, Fa­luvédő Egyesület, Horgász Egyesület, Ifjú Fúvósokért Egyesület, Községi Sport Klub, Tápiógyörgyei Asztalitenisz Sport Klub, Tápió Völgye Közhasznú Alapítvány, Tá­pió Lövész Sport Klub, és a Torockó Baráti Társaság. Mellettük külön köszönet azok­nak a kirándulóknak, akik az egyesület által 2012. augusztus 8-12. között szervezett erdélyi körutazás többletköltségeit vállalták az emléktábla elkészítéséhez. Végezetül a szervezők nem szeretnének megfeledkez­ni az önkormányzat, a római katolikus egy­házközösség, a Kalász Egyesület támoga­tó együttműködéséről sem.

 

Németh Csaba