Szentmártonkáta szellemi és kulturális központja, a Szabó Magda Községi Könyvtár 2010. december 10-13. között három napos rendezvénysorozattal ünnepelte megalakulása 60. évfordulóját. Az első napon, pénteken a gyerekek részére szerveztek író-olvasó találkozót , melynek vendége Kanizsa József író és Király Lajos író és költő volt. A harmadik napon Godány Judit: „Anyag a vérben. Vallomások drogról és életről” című könyv szerzőjével zajlott beszélgetés. A tulajdonképpeni évfordulós ünnepi megemlékezésre december 11-én, szombaton került sor.

epresibasakoll112112 éve, 1903 őszén indult meg a tanítás Nagykáta első „külteleki” iskolájában. A Cigányvíz mellett épült epresi tanoda ma városunk egyetlen olyan oktatási intézménye, mely felépítésétől kezdve folyamatosan szolgálja a nevelés ügyét. KÉPEK

Szecsőiszüret2015

Kicsit régebben volt már az idei szecsői szüreti felvonulás, de Szőke Attila KÉPEIVEL érdemes egy kicsit visszatekinteni.

Thapeu 2015.végekicsi

A Tápió-vidék kulturális-helytörténeti folyóirata betölti azt a szerepét, amelyet a szerkesztők eredendően szántak neki. A helytörténészek, a saját településük és a Tápió-vidék múltjára, kulturális értékeinkre, a jelentősebb tudományos, művészeti eseményekre kíváncsi olvasók időről időre várják a lap megjelenését.
Az eddigi, nagyjából negyedéves megjelentetés helyett a jövőben egy-egy 80-100 oldalas évkönyvben tervezzük kiadni a Thapeut.
Mos azonban még a megszokott 20 színes oldal várja az olvasókat! Mivel is? (A „Bővebbenben”)

Sülysápi szobrok2015. október 3-án, Sülysápon az 1945-ös gyömrői gyilkosságok helyi áldozatainak emléket állító mementó felavatására került sor. Hetven éve történt… Régiónk legfiatalabb városa sokat tesz azért, hogy a település és a nemzet múltjának felemelő és olykor fájdalmas történelmi eseményeinek emlékét szobrok, márványtáblák őrizzék. Az utóbbi években több, – elsősorban a polgármesteri hivatal környékén – a városi létet is bizonyító és erősítő emlékpont avatására került sor. KÉPEK

2015.10.06. Okt.6. TápióbicskeKoll

A Tápió-vidék legjelentősebb, minden történelemkönyvben és valamire való magyar szívében belefoglaltatott emlékhelye a tápióbicskei Honvédszobor. Nagyszerű szabadságharcunk fényes dátuma 1849. április 4., amely napon a hős honvédek megfutamították Európa egyik legjelentősebb birodalmának seregét és meg sem álltak addig, amíg május 21-én ki nem tűzték a nemzeti lobogót a budai vár bástyájára. tapiokultura.huTL.KÉPEK

BLemleklap nagykata... avagy egy kissé megkésett emlékezés egy születésnapra

                2015. július 5-10. között Szekszárdon tartották meg a Honismereti Szövetség XLIII. Honismereti Akadémiáját. KÉPEK A szövetség legrangosabb rendezvényét minden évben rotációs alapon más és más megyeszékhelyen rendezik, mely seregszemle többek között alkalmat biztosít az adott tájegység bemutatkozására, megismerésére.

2015.10.06. Iskolások SzorgalmatoséknálKOLLAz I. Szorgalmatos Lovasgazda Családi Napnak úgy megörült néhány ott jelenlévő, barátilag segédkező pedagógus, hogy máris megszerveztek tanítványaiknak egy élő „mezőgazdasági néprajzórát”! Baglyas Balázs tápiószentmártoni udvarán kétosztálynyi nebuló ismerkedett ma a százesztendős faekékkel, a kapáló gépezetekkel, a darálókkal, szénagyűjtőkkel és egyebekkel. Baglyas gazda igyekezett a fejükbe tuszkolni olyan ismereteket, amelynek birtokában már tudják, hogy mi a különbség a szalma és széna között, hogy a tengeri a tengeren túlról érkezett hozzánk, hogy a krumplibogár előkelően kolorádóbogárnak ejtendő, és hogy hány centiből lesz egy hüvelyk és egy láb és ezekből meg hogy kerekedik ki egy hektár… tapiokultura.huTarnavölgyiL.KÉPEK

2015.10.03. Szoboravatókoll 2 „2015. október 3-án, hetven évvel haláluk után lepleztük le az 1945-ben jogtalanul elhurcolt és önbíráskodók által kivégzett Moóri István és Pinnyey Lajos egykori főjegyzők emlékművét a városháza előtt.” Katus Norbert beszámolóját és emlékmű bemutatóját sulysap.hu-n olvashatják el. (Sülysápi igazságtétel -70 esztendő fájdalma után )

Alkategóriák