Sajnos, a betegség most "jobb" volt nálam! A nagykátai 24 órás vetélkedő zsűrijébe szóló meghívást erőszakosan lemondatta velem és a Sülysápi Amatőrcsillagász Közhasznú Egyesület remek, látványos, ismeretterjesztő programjára sem engedett el.
Ott volt azonban Szőke Attila(TTA), aki képriportjával bizonyítja, hogy egy színvonalas, sokakat vonzó akcióról maradtam le!
Sebaj! Majd megnézem Veroczki József és Szóró József filmjét egy-két hét múlva a már a UPC-n is digitálisan elérhető Williams Tv-n, a
Tápió+ facebook felületén vagy a YouTube-n.
(És persze, a tapiokultura.hu-n!)

 

Évek óta sikerrel szervezi meg a nagykátai Városi Művelődési Központ a maga népszerű, 24 órás vetélkedőjét.
A komoly állóképességgel is rendelkező, egymást jól ismerő barátokból álló csapatok tegnap reggel 11 órakor kezdték el a vidám vetélkedőt, így e vasárnap reggeli hír még messze nem az eredmények ismertetéséről szól!
A nagykátai Városi Művelődési Központ KÉPEI.
Szalainé Apró Mária kolléganőmmel, az intézmény igazgatóhelyettesével már tervezzük ennek nagykátai sikerprogramnak a sülysápi adaptációját is, amely a Wass Albert Művelődési Központ fog majd megvalósulni!

 

Az Ofella Sándor Alapítvány a tavasz eljövetelével szeretné megismertetni a fiatal generációval, kicsikkel és nagyokkal a régi korok gyermekjátékait. Ezt a programsorozatot azért indítja útjára az Alapítvány, hogy kicsik és nagyok végre kiszabaduljanak a szabadba, és kortársaikkal együtt játszanak, és ne csak a négy fal között tengődjenek a tavaszi napsütésben.
A foglalkozáson a kicsik, nagyok, gyerekek és felnőttek  megismerkedhetnek szüleik, nagyszüleik, dédszüleik korának népi játékaival, melyeket saját bőrükön keresztül próbálhatják ki, együtt társaikkal. Helyszín: Családi Fészek Néprajzi Múzeum                                                               
(2251. Tápiószecső, Arany János u. 2.)
Időpont:
2015. április 25. 15-17 óra
Olvass tovább: http://ofellasandoralapitvany.webnode.hu/hirek/aprilisi-programjaink/

 

tapiokultura.huTarnavölgyiL.képek a legutóbbi nagykátai borkóstoló estről.
(Erzsébet Pince – TOKAJ
Tamás Pince
– CSOPAK
Posta Borház
- SZEKSZÁRD
BORÁSZOK ÉS BORAIK KÓSTOLÓ EST - NAGYKÁTA

Nagykátai borkóstoló est – Most a hagyományos változatban
)

 

 

{youtube width="320" height="247"}8VkkiChwBFw#t=845{/youtube}

 

- Képes kitekintő - I.Vers- és prózamondó verseny, a Nagykátai Tankerület szervezésében - Az üllői Civil Nonprofit Kft. sülysápi fióktelephelyének megnyitója
- Sportolj, Tápió-vidék! - I. Tápió-vidéki családi sportnap
{youtube width="320" height="247"}HRIT3-FQPsI#t=53{/youtube}

 

Varga József Zoltán képei (Tápiószecsői Képes Hírmondó), a tápiószecsői, a nagyszombati katolikus szertartás alkalmával készültek.

 

 

- Élő történelem óra április 4-én, avagy a tápióbicskei csata felelevenítése - Sülysápi átvonulás, a tavaszi hadjárat dicső csatáinak emlékére
{youtube width="320" height="247"}UqAqDE5D0cM{/youtube}

 

- Képes kitekintő - Húsvéti szokások és hagyományok Úriban, Szörfiné Erzsike tolmácsolásában - Bab-Uska Húsvét 2014 -
Sokszínű program kavalkád a tájházban
{youtube width="320" height="247"}5hIB6N9n0cg{/youtube}