Szirtes Ádám Kossuth-díjas színművész 90 évvel ezelőtt, 1925. február 10-én született Tápiósápon. Régiónk, a Tápió mente legismertebb, legsikeresebb színésze mindvégig büszke volt tápiósápi kötődésére. A település – ma már Sülysáp – őrzi híressé vált szülötte emlékét.

A tápiósápi évek

Szvitek Ádám néven jegyezték be a dombon álló katolikus templom anyakönyvébe. A falu legszélső házában, egy félig szlovák, félig magyar családban nőtt fel. Ő volt a legidősebb gyerek, s szülei örökbe akarták adni, hogy otthon eggyel kevesebb legyen az éhes száj. Ádám ez ellen a „terv” ellen tiltakozott, s hogy segítsen családján, gyermekként ment el szolgálni, s lett kanász, tehenészbojtár, mindenes legény. 12 évesen már summásként kereste a kenyerét.KÉPEK

 

Emlékezni hívtuk ma ide Önöket, emlékezni a 2. magyar hadsereg tragédiájára, amelynek katonái a volt Szovjetunió területén, a Don folyó mellett embertelen körülmények között vívott harcok során vesztették életüket. Tisztelgünk az elesettek, a hadifogságba kerültek és a tengernyi szenvedés, viszontagság után hazatérők előtt.” –kezdte beszédét 2015. január 15-én Dorner Gábor nagykátai polgármester a doni-áttörés 72. évfordulója tiszteletére szervezett megemlékezésen. Képek

2014. március 8-án kezdődött, december 9-én fejeződött be a nagykátai gyermekkorú hagyományőrzők negyedik alkalommal megtartott magyar-lengyel barátsági emlékéve. A Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat először 1999-ben szervezett programokat a két nép történelmi kapcsolatai kerek évfordulóinak jegyében. Az ötévente ismétlődő hagyománynak az lett az alapja, hogy a 4-re és a 9-re végződő esztendők rendelkeztek mindenkor a legtöbb olyan 5-re vagy 0-ra végződő kerek évfordulóval, melyeknek nagykátai vagy tápiómenti gyökerei, vonatkozásai is voltak. 2014-ben, a negyedik sorozatban a két csapat katonai hagyományőrzői több mint 20 helyszínen tartottak megemlékezést, koszorúzást és a katonai alakiság szabályainak megfelelő tisztelgést és tiszteletadást. Képek

A nagykátai katonai hagyományőrzők segítségével szervezett kétnapos kiképzéssel zárták a 2014-es mozgalmi évet a jászdózsai hagyományőrzők. A tavaszi emlékhadjáratban 2009 óta közreműködő település ebben az esztendőben egy sikeres pályázat segítségével tetőtől talpig korabeli honvédegyenruhába öltöztette népfelkelőit. A Jászság első gyalogos katonai hagyományőrző csapata a nyáron már közreműködője lehetett a Jászok világtalálkozójának is.Képek

Marton László képei a nagykátai Városi Könyvtárban megrendezett I. világháborús kiállításról számolnak be. A kiállítás április 4-ig tekinthető meg. (A kiállítás plakátja)