165 éve, 1847. február 15-én hunyt el gróf Keglevich Miklós Minden élet egy kész regény, ugyanakkor a legtöbb esetben viszonylag kevés lezárt életútból születik utólag prózai alkotás, nem minden figyelemreméltó egyéniség példája ihleti írásra a tollforgatókat. A nagykátai temetőben nyugvók közül néhánynak megadatott ez, melynek alapján igazolódni látszik az a mondás: mely szerint „az hal meg igazán, akit elfelejtenek”. Irodalomtörténeti jelentőséggel bír az 1847-ben elhunyt gróf Keglevich Miklós tevékenysége, kinek regényes élete olyan íróknak szolgáltatott szellemi inspirációt, mint Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Vas Gereben. (A történetírókról, helytörténészekről most nem is beszélek.)

A Horvátországból származó Keglevich família első említése az 1300 körüli időkből származik. A család első ismert alapítója Péter (1485-1554) jajcai bán, aki Jajca várának védelmében tanúsított hősiességéért II. Lajostól Fejérkő várát kapta. A mohácsi csata után Ferdinándnak adta át Jajca várát. I. Ferdinánd magyar király ezért a tettéért horvát bánná nevezte ki, s további birtokadománnyal jutalmazta. KÉPEK

Péter fiai: Márton és Kegel lettek a család alapítói. Kegel utódait nevezték Kegel-fiaknak, vagyis Keglevicseknek. A mai Zágráb melletti buzini vár urai jelentős szerepet játszottak a horvát történelemben, volt közöttük a legmagasabb közjogi méltóság, a báni tisztség betöltője is. Külön fejezet lehetne a családnak a Zrínyiekhez fűződő nem éppen konfliktusmentes kapcsolata. A család a magyar történelem minden jelentős sorsfordító korszakában fontos tisztségek betöltésével szerepelt. III. György 1598-ban horvát albán, kinek Péter és Miklós fia megalapítói lettek a família különváló horvátországi és magyarországi ágának. A család 1646-ban bárói, 1687. augusztus 4-én pedig grófi rangot kapott.

Számunkra a legfontosabb a magyarországi letelepedés, melynek alapítója Keglevich II. Miklós (meghalt 1642-ben) ónodi és diósgyőri várkapitány, kinek 1620-ban felesége hozományaként került birtokába Pétervására. A Torna várában született egyezség alapján 1663. május 5-én Csegekátai Káthay Ferenc eladta alföldi, elsősorban Pest-Pilis-Solt vármegyében fekvő birtokait Buzini Keglevich Miklósnak és feleségének, gróf Czoborszentmihályi Czobor Évának. Ez a dátum a Keglevichek nagykátai megtelepedésének időpontja. Az uralkodóhoz mindig hű aulikus család a 20. század elejéig volt jelen Nagykáta közéletében, jogi és gazdasági tevékenységében.

A tanulmánynak nem célja a Keglevich-família tevékenységének bemutatása, csupán jelezni szerettem volna, hogy a szilvási gróf hasonló nevet viselő elődei milyen szerepet játszottak a család történetében. A Nagykátán birtokos Keglevich Ádám (1748-1820) és Orczy Teréz (1758-1813) házasságából négy gyermek született: Gábor (1784-1854), Éva (1798-1867), László (megh. 1832), Miklós (1798-1847), Terézia (1779- 1814), Rozália (1794-1858). Csupán érdekesség, hogy a gyermekek közül a legfiatalabb, Rozália született Nagykátán, valószínűleg a mai polgármesteri hivatalnak helyet adó kastélyban. Miután a családnak több helyütt is volt kastélya, palotája, gyakran tartózkodtak ott. A Keglevich-família pesti lakhelye –hol a legtöbb gyerek született- a mai Váci utca 28. szám alatti épület elődjének számító palota volt. László a temetőben levő műemlék családi kápolnában, míg Miklós és Gábor a kápolna előtt kialakított sírban nyert végső nyugodalmat.

A Keglevich-testvérek közül a legmagasabb közjogi méltóságot az elsőszülött Gábor töltötte be: volt asztalnokmester, hétszemélynök, koronaőr, főtárnokmester, Nógrád vm. főispánja, a pozsonyi országgyűlés felsőtáblája elnöke, stb. (Az utolsó tárnokmester ) A második fiú, László a pesti vívóintézet megalapítója volt. Gábor és a tőle 14 évvel fiatalabb Miklós között bensőséges viszony, igazi testvéri szeretet alakult ki.

A szilvásváradi uradalom III. Miklós idején került a Keglevich család birtokába, ők voltak a település legnagyobb birtokosai egészen 1894-ig. Ez idő alatt épültek Szilváson az első manufaktúrák. A Szalajka-völgyben keménycserépgyár és téglagyár létesült, s közeli Bükk erdőrengetegében üveghuták, vashámorok, hamuzsírfőzők adtak munkaalkalmat a helybélieknek. A Keglevichek idején épült az azóta jelentősen átalakított grófi kastély, iskola, több uradalmi épület –pl. az Orbán-ház-, református templom és temető.

A dokumentumok arról nem szólnak, hogy Miklós mikor került beiktatásra a szilvási és a pétervásári uradalomba. Élete legnagyobb részét egészen haláláig ebben a környezetben, valamint a közeli bükki és mátrai helyszíneken: Egerben, Parádon töltötte. Természetesen gyakran megfordult Pesten vendégségben –miként kora mágnásai is-, sok helyen látták. Nagykátán bátyját az egreskátai kastélyában kereste fel, mely jelentős építészettörténeti alkotást a helybéliek 1945-ben téglánként szedtek szét.

1821-ben írta Széchenyi István a naplójába: „Pesten Keglevich Mikit akivel 10 évnek előtte lovagias ügyem volt, viszont láttam. Egészen barátságosak voltunk egymáshoz.”1835-ben a következőket jegyezte fel a naplójába a „legnagyobb magyar”: „Keglevich Miki átengedi nekem Lionelt.” (egy versenylóról van szó) 1839-ben a gróf vasútépítési terveihez javasolja pártfogóul gr. Ráday Gedeonnak Keglevich Miklóst.

A szilaj csínytevők vezére

A szilvási uradalom gazdája országos hírnevét mindenekelőtt csínytevéseinek köszönhette. A mai értelemben vett bulvárhírek témája volt a kezdeti stádiumban levő magyar sajtóban a gróf és cimboráinak tettei, s a legtöbb írót is ezek a „csínytevések” ihlették meg. A sokszor minden korlátot áthágó féktelen mulatozások, otromba tréfák általános jellemzői voltak Keglevich Miklós életének.

Bajza írta 1823-ban: „Láttam Hevesnek némely még eddig általam nem ismert helyeit. Parádon egy nap mulattam, a hely tetszik kies fekvése miatt. Sajnálom a szép kis völgyet hogy Gr. Keglevich betyári pajkosságainak itt vala minden évben történniök.” Pulszky Ferenc irodalmi munkásságából maradt fenn a következő mondat: „Bátyám más dolgokról is beszélt, különösen a magyar szellem felébredéséről, mely egyéb iránt Hevesben s Nógrádban inkább nyers tréfákban, éjjeli körmenetekben cigányzenével, és szilaj magaviseletben jelentkezett. Gróf Keglevich Miklós állt e mozgalom élén Hevesben…”

A szilvási gróf sok korabeli hatalmassággal került összeütközésbe, amolyan úri Rózsa Sándornak tekintették, aki rendszeresen tört borsot a hatalom orra alá. Jellemének ez a vonása teljesen különbözött bátyjának, az akkor már országos tisztségeket betöltő Gábornak a viselkedésétől. Megyei és országos hivatalok, az arisztokrácia konzervatív ágának élén álló tárnokmester maga volt a tekintély, a megbízhatóság, hivatalainak minden tekintetben példás ellátója. Az udvar feltétlen híve –e hite majd csak a forradalom és a szabadságharc során rendül meg- élvezte Bécs bizalmát, s talán egyfajta menlevél lehetett akkor, mikor Miklós öccse túlságosan is messzire ment el. ( Keglevich Gábor feleségének öccse, a híres-hírhedt ördöglovas Sándor Móric –a mai köztársasági elnöki hivatalnak helyet adó palota gazdája- Metternich-lányt vett feleségül.) Kettőjük kapcsolatából nincsenek olyan dokumentumok, melyek egymás nézeteit, viselkedését jellemezték, véleményezték volna.

A csínytevések, konfliktusok gyakran végződtek feljelentéssel, bírósági tárgyalással. Ilyen volt az 1820-as évek elején pere Egyed Imrével, az Almássy család ügyvédjével. Az ügyvéd feljelentette a grófot mint az ellene és környezete ellen elkövetett vaskos tréfák értelmi szerzőjét. Az 1825-ben lefolytatott vizsgálatnak a következő vádpontjairól tudunk: „juhászokat, kondásokat, zsiványokat etetett, itatott, és amikor a csendbiztosok ott jártak a zsiványok elfogatása végett, elnézte, hogy cselédei a zsiványok pártját fogják…” A gróf cselédei beavatott cinkosai voltak a vaskos tréfáknak. Egy alkalommal egy úri mulatozás közben Egyed Imre kocsiját a cselédek tűzre hányták, ablaka alatt éjjeli zenét adtak, a szállás ablakát betörték, stb.

A Jókai regények mintájának, Keglevich Miklós duhajkodásainak voltak évtizedekig tartó célpontjai: így Egyed Imre is e körbe tartozva soha sem tudta, hogy éppen mikor szenvedi el a gróf „humorát”, mikor válik ismét a köznép előtt nevetség tárgyává. Természetesen a két személy között levő vagyoni és közjogi különbség nem tette lehetővé, hogy az ügyvéd hasonló színvonalon viszonozza a gróf „kitüntető érdeklődését”. 1838-ban a főispáni helytartóvá kinevezett Gombos Imre idején a megyei törvényszék a vádlottakat arisztokrata helyzetükre való tekintettel felmentette. A kúria megváltoztatva ezt az ítéletet, Keglevich Miklósra fél évi fogházbüntetést szabott ki. Arról nincs tudomásunk, hogy a gróf ezt a büntetést leülte volna.

Jókai regényhőseinek mintája a két elválaszthatatlan mágnás jóbarát: Józsa Gyuri és Keglevich Miklós voltak. A korabeli újságok társasági rovatának állandó témája lett a két duhajkedvű arisztokrata aranyifjú ügyeletes tréfája. Az ugratások célpontjai legtöbbször hasonszőrű barátaik voltak. Öt éve, a 160-ik évforduló kapcsán e témában a következő összeállítást készítettem el: „Válogatva a tréfák közül említhetnénk, hogy egyszer egy nemesi lakoma során adott jelre a szolganépek kötéllel húzták ki az asztalok lábát. „Kinevetnek titeket a lovak!” – mondta mulatozás közben az egyik tréfamester. Amikor a mágnások kinéztek az ablakon, lovaikat látták, akiknek a száját fülig felvágta „valaki”. „Zoknit viselnek a lovak !” – az a két tréfamesternél azt jelentette, hogy a derék paripák bőrét a térdhajlatig felvágták. Máskor arra kötöttek fogadást, hogy nyáridőben szánkón hajtanak be Egerbe. Kerül, amibe kerül, liszttel szórták fel az utat, s így nyerték meg a fogadást. Volt, amikor puskaport csempésztek a bográcsok alá, így tanították meg „repülni” a gulyáslevest. Amikor kihúzták Pyrker érsek hintója kereke tengelyének a csapszegét, az ország harmadik legnagyobb templomának építője egy sötét erdő közepén gurult az avarba. Bizonyára nem kellett sokáig a fejét törnie, hogy kinek köszönheti ezt a kényszerű megállót. A leírtaknál voltak vaskosabb tréfák is, melyet éppen a jó ízlés tilt, hogy részletesen bemutassuk.”

A ma is álló egri épület, a valamikori Oroszlán vendégfogadóban gyakran rendeztek reggelig tartó dáridókat. Ebben az időben a mágnás társasági élet egyik központja volt a parádi fürdő, a gyógyerejéről ismert csevice forrás. Az 1820-23-as években számos csínytevésüknek lett színhelye Parád.

Vay Sándor írta 1909-ben: „A bűbájos rococo elmúltával a kissé duhaj, szilaj, betyár-tempók is virágzottak erre. Ki ne hallotta volna hírét a Keglevich-Józsa kompániának? Pedig azok az urak tulajdonképpen tanult, művelt emberek voltak, csak az aulikusok ellen tüntettek. Kevés az idő annak a temérdek adomának, kortes-stikliknek az elmondására, amelynek hősei Józsa Gyuri, Keglevich Miklós, de különösen a híres nyalka Borbély Miska voltak.(…) Ki ne hallotta volna, mikor egész éjjel húzatta Keglevich a nótát a pátriárka-érseknek a truccára. Biharit hozatta le Pestről, az húzta, az urak meg fogytig énekelte: Pyrker László hadd morogjon.”

Dr. Draveczky Balázs is megörökített egy Keglevich Miklós személyéhez köthető kultúrtörténeti epizódot : „ A reformkor elején például gróf Keglevich Miklós kezdeményezésére tehetős nemesifjak „csárdá”-nak nevezett egyesületekbe tömörültek. A maguk korában feltűnést keltettek, mert csikós kalapban, pusztai ruhában járva különcködtek. Ilyesfajta külsőségekkel próbálták bizonygatni hazafiságukat. A konzervatívok beléjük kötöttek, úton-útfélen inzultálták őket. Számos utcai verekedésbe is belekeveredtek a városi hajdúkkal, akiket az öltözékük miatt „pesti veres rákok”-nak csúfoltak. (Rövid működés után a titkos policáj segítségével hatóságilag tiltották el összejöveteleiket, viseletüket !)”

A megyei ellenzék élén

A reformkori Heves megyei nemesi ellenzék elismert vezéralakja volt a szilvási gróf. A társasági élet középpontjában álló mágnás politikai tevékenysége meglehetősen ellentmondásos. Egyfelől a haladó reformkori eszmék elkötelezett híve volt, másfelől ezt a célt megvalósító megyei politikai közéletben meghonosította az erőszakot, a botrányok sorozatát, a mágnás tréfáknál ismert „eljárásokat”. E téren olyan barátai voltak mint a kávai születésű Puky Miklós, Almásy Pál, Recsky András, Pap Pál, Németh Albert. „Nagy vagyoni állása és főúri rangja is képesítette arra, hogy a hazafias érzelmekben és nemzeti törekvésekben buzgólkodó megyei rendek élén lelkesítő vezéri szerepet vigyen.”

Az egri megyegyűlések országos viszonylatban azzal váltak hírhedtté, hogy gyakran végződtek a két tábor közötti tömegverekedéssel. Az egri politikai közéletet az 1830-as, 40-es években két férfiú szembenállása határozta meg. Pyrker János László (1772-1847) érsek különleges alakja a város történelmének. Sok püspöki székhely arculata kialakításában játszottak meghatározó szerepet a mecénási hajlamú főpapok, gondoljunk csak Vác, Esztergom hasonló példáira. Soha egy személy nem tett annyit Eger fejlesztéséért, mint az 1827-ben egri püspökké kinevezett Pyrker. Nevéhez fűződik az ország harmadik legnagyobb templomának, a líceummal szemben álló székesegyháznak a felépítése, képtár alapítása, a történelmi vár rendbetétele, az egri fürdőélet megalapozása. A kultúra pártolása iránt rendkívül fogékony főpap politikai tevékenysége során került szembe a reformkori nemességgel.

Heves megye örökös főispánja a mindenkori egri érsek volt. A megyei tisztújítások és követválasztások egy idő után Pyrker-Keglevich párharccá váltak. A szóbeszéd szerint a két férfi ellenségeskedése odáig fajult, hogy az érsek állítólag megtiltotta, hogy politikai ellenfelét halála után a megye területén az egyházmegye papjai búcsúztassák . Sokan ezzel magyarázzák azt a tényt, hogy 1847-ben Nagykátán került sor a gróf temetésére.

A legélesebb konfliktus az 1833. október 22-re meghirdetett részleges tisztújítás és követválasztás idején történt. Heves vármegye története így írja le az egy nappal előbb történt összecsapást az érsek jelölte Kállay István táblabíró és a nemesi ellenzék részéről támogatott Ragályi Tamás párthívei között:

„Már a választást megelőző napokban zajos volt az élet Egerben, hol Kállay mellett tüntettek. Midőn 21-én délután a tiszai ellenzék Schneé Pál, Recsky András, Puky Miklós, Borbély Tamás, Sághy László vezetése alatt nemzeti színű zászlókkal beért a városba, szemben találta magát a fehér zászlós gyöngyösi Kállay-párttal. Az összecsapás néhány pillanat műve lehetett.(…) Az Oroszlán-vendéglőben tartózkodó Keglevich, hírét hallván a véres verekedésnek, báró Orczy István kíséretében párthíveivel odasietett, de vesztére, mert az ókávéházban levő Kállay-párti ványai nemesek megtámadták őket. Keglevich hívei erre ostrom alá vették a kávéházat. Egy ember halálosan, három súlyosan megsérült.

Másnap reggel Keglevich hívei –megelőzvén a leittasodott Kállay-pártot- elfoglalták a közgyűlés termét és a folyosókat, s az ablakon kidugván a Ragályi nevével ellátott nemzeti zászlókat, folyton őt éljenezték. Az utcára szorult Kállay-párt köveket hajigált a zászlókra, a teremben levők pedig székdarabokat dobáltak le, törtek-zúztak s három érsek-főispán arczképét tönkretették…”

A közigazgatás 1834-37 között folyó bírósági eljárása végén 1837. szept. 20-án történt ítélethozatal során Keglevich Miklós és Puky Miklós fél évi fogházbüntetést kapott. A Kúria másodfokon súlyosbította az ítéletet, s a főbűnösnek kikiáltott szilvási grófot két évre ítélte, s a tetemes perköltséget is neki kellett megfizetnie. A királyi tábla végül egy évre mérsékelte a büntetést, amit végül nem kellett leülnie. A századforduló táján megjelent Borovszky-féle megyetörténet így sommázta a tanulságot: „Keglevichet tartotta mindenki a vármegyében a hazafias nemzeti irány, a szabadelvű haladás első vezérének: ezért törtek vesztére a kormány emberei, ezért kellett bűnhődnie. A rendek különben fényes elégtételt szolgáltattak neki. Mihelyt haláláról értesültek –az utolsó rendi megyegyűlésen- nagy magasztalások között iktatták jegyzőkönyvbe hazafias érdemeit s Barabás festőművésszel megfestették a gyűlésterem számára életnagyságú arczképét.”

Keglevich Miklós 1845-ben Heves vármegye táblabírája lett, valamint az Egri Kaszinó –melynek korábban alapító és választmányi tagja is volt- elnökévé választották. Kiss Adrienn írja erről: „A Kaszinó és az egri polgárság egyetlen elnökéhez sem mutatott annyi és olyan vonzalmat, mint Keglevich grófhoz.”

1846-ban a Heves Megyei Takarékpénztár választmányának, és a Pesti Ellenzéki Körnek volt még tagja. Fényes Elek írta róla 1851-ben: „A szilvási uradalom birtokosa a boldog emlékezetű gr. Keglevich Miklós volt, ki igen sokat tett a nép jámbor erkölcsére és szorgalmára, s általában az itteni műiparra.”

A templomépítő gróf

Szilvásváradon a reformációra utaló első feljegyzés 1576-ból származik, anyaegyházzá válása 1735-től számítódik. Az első templomuk a Nagykátán is birtokos Kátay földesúri család által 1628-ban épült. Közismert, hogy Szilváson –miként Nagykátán is- 1663-tól cserélődött a kegyúri státusz a Torna várában történt adásvételi szerződést követően. A reformátusok temploma 204 éves szolgálat után veszélyessége miatt 1832-ben elbontásra került. Ebből a templomból mindössze a ma is megtekinthető harangláb maradt meg. A református vallású hívek a földesúr –Keglevich Miklós- szénarakó pajtáját használták a hitélet gyakorlására.

A presbitérium ekkor kérelemmel fordult a katolikus vallású grófhoz egy új istenháza felépítése ügyében. A kérelemre válaszul íródott gróf. Keglevich Miklós levele, melyet most azért idézek szó szerint, mert a gróftól csupán a templomépítés ügyében tudtam eredeti levelet felkutatni:

„ A hozzám intézett Instantiájokból megértettem a Helységnek közönségesen való óhajtásokat, az újonnan megépítendő Templomnak mentül előbb való hozzáfogatása iránt nem volt ez előttem feledékenységben, mert a régi templomnak omladékai csaknem mindennap reá emlékeztetnek. Ha látszaton is ezen építéshez való készüllet hallgatásba lenni, mert az által nem egészen volt az meg szüntetve, mert még ugyan az 1824/25 esztendőül ált az kocsmájának árenda pénze nálam depenálva vagyon és így esztendenként számítva 250 VC forintokat hat esztendőre esik 1500 VC ft. Készen vagyon mintegy 100.000 tégla, 600 kila oltott mész, ezen noha elegendők nem lesznek az építéshez. Azonban annak kezdetére elegendőknek lenni ítélem, de a szükség is kényszerít a hozzáfogatásához, mert a régi templom minden órában leomlással fenyeget. Legelőször tekintvén a régi Templomnak alkalmatlan helyheztetését, a meredek parton –az újonnan építendő Templomot az úgy nevezett NS kert, és Boros János kertjének egy résziben felállítani kívánom-, de mivel ez Kegyelmeteknek a Superintendentiára bejeleni szükséges, tehát ez iránt kérjék meg a Tiszteletes Urat, hogy ez iránt a szükséges lépéseket megtenni ne terheltetne. Holnap reggel a bírák közül ketten és a kurátor 10 órakor jelenjenek meg a Nemes kertben a hol a Templom helyet fel fogjuk mérni és egyengetése végett a lakosok közt kiosztani, mely egyengetésnek mi helyt az idő engedi meg kell történni. A lakosoknak pedig ezennel rendeltessék, hogy minden fertály házhelyt bíró ember köteles lészen a mai naptól számítva egy esztendőnek leforgása alatt három kis ölkövet a Dobogó bányából behordani az a hely színén ölbe rakni, és a további rendelkezéseket mindenkor az Eklesin Kurátorához fogom intézni a ki iránt való engedelmeskedést a lakosságnak elrendelem.

Készült Veresháznál Februárius 13-dik napján 1832-ik esztendőben.

G. Keglevich Miklós s.k.”

Veresháznak nevezték a gróf vörös téglából rakott, bevakolatlan kastélyát. „ az uraság kastélya a hegyen látszik, s az egész udvar alatt bolthajtásra építve két roppant istálló s fészer van, mögötte szép gyümölcsössel díszelgő nagy angol kert.”

Az építkezés 1837-ben kezdődött. A négy oszlopos klasszicista stílusú körtemplomot minden valószínűséggel Povolni Ferenc tervezte. Ő építette 1812-1817 között a pétérvásári neogótikus kéttornyú templomot, s 1810-ben ő tervezte a közeli Szarvaskőn az ugyancsak kör alaprajzú templomot. Bizonyos feltételezések Pách János vagy Hild József nevéhez kötnék a tervet. A 40 ezer ezüst forint költséggel épült templom 1840. augusztus 23-ra készült el. Ekkor még hiányzott belőle a belső berendezés.

A lelkész kérésére a gróf segített a belső berendezés előteremtésében is. Keglevich Miklós Pestről 300 db „bikkfa karos székeket hozatott”. A templom elkészültének végső dátuma: 1842. január hó 16-án volt.

Sokan felvetik a kérdést: miért épített református templomot egy katolikus vallású főúr? Van egy olyan elmélet, mely szerint ennek a magyarázata a gróf és Pyrker érsek közötti konfliktus lehetett. Az állítólag katolikus templomnak épülő istenházát a gróf az érsek bosszantására adta át a reformáció híveinek. Állítólag az ő kérésére került a templom homlokzatára a Szalajka-völgyi vashámorban készült betűkből a ma is látható következő felírat: „Szégyenüljenek meg a faragott képeknek minden szolgái”. A templom egyik kincse a mindmáig leghíresebb magyar ötvösművész, Szentpéteri József alkotásaként készült arany kehely. Az ezüstszállal hímzett fekete selyem úrasztali terítőt a szilvási gróf bátyjának felesége, Keglevich Gáborné sz. Sándor Matild hímezte, s 1843-ban ajándékozta az egyháznak. Természetesen a grófnő is katolikus vallású volt, mely tényt a szilvási gróf levelében a következőképpen magyarázta: „…fogadják el egyházukban – ezen kézimunkáját – oly pápista nőtől, aki az Istent –nem faragott képekben, hanem megfoghatatlan munkálatában bámulja…”

A templom a magyar klasszicista építészet jeles alkotása, mely tény építésének fent vázolt különlegességeivel együtt nemzeti kulturális örökségünk becses darabja.

 

A szilvási gróf portréja

Históriai és művészettörténeti jelentőségű Keglevich Miklós portréinak története. A felületes utókor használatában az alkotók személye és a festmények elkészültének története keveredik. Nézzük a két portré megszületését időrendben.

Két, nagyvonalakban hasonlító, csupán a kéztartásban különböző Keglevich Miklós olajfestmény portrét ismerünk. György Giergl Alajos (1821-1863) 1847-ben, Barabás Miklós (1810-1898) 1848-ban alkotta meg a művet. Miután mindkét alkotás a gróf halála után készült, kellett lennie egy harmadik arcmásnak, mely alapján a két művész dolgozott. Erről az arcképről azonban semmit sem tudunk.

Gróf Keglevich Miklós 1845-47 között volt az 1833-ban alakult Egri Kaszinó elnöke, majd halála után két évig Blaskovich Gyula vezette a kaszinót. A kaszinó 1934-es leltárában szereplő festményről a következőket írta a centenárium alkalmából megjelent kiadvány: „Kaszinónknak, hogy létét biztosítsa, sok engedményt kellett tennie. Így például 1849. nov. 3-án „az egyesület létele s további fennmaradhatása tekintetéből Gróf Keglevich Gyula arcképét…felügyelés végett és térítvény mellett átadták Végh József tagnak. Kétségtelen ugyanis, hogy olyan férfiúnak arcképe, aki nagyon is fekete listán volt, nem maradhatott az Egyesület helyiségében s magán háznál kellett elrejteni.”

Barabás Miklós először 1842-ben töltött több hetet Egerben, s ekkor festetette meg Pyrker László érsek életnagyságú portréját. A Keglevich-képet megőrző Végh József egri ügyvéd és műgyűjtő személyes jó viszonyban volt a festővel, s Barabás több festményét is birtokolta.

Heves vármegye története a következőket írta: „…az utolsó rendi országgyűlésen nagy magasztalások között iktatták jegyzőkönyvbe hazafias érdemeit s Barabás festőművésszel megfestették a gyűlésterem számára életnagyságú arczképét. Ennek leleplezése Schneé főjegyző alkalmi beszéde kíséretében az 1849. évi június 15-iki gyűlésen történt.”

Szederkényi Nándor 1893-ban kiadott megyetörténetében olvastam:

„Május hó 2-án volt a régi karok és rendek utolsó közgyűlése, melyet egy kegyeletes emlékkel örökítettek meg, midőn a megye terme részére Szilváson 1847. febr. 15-én elhunyt gróf Keglevich Miklós arczképének ünnepélyes felfüggesztése megrendeltetett, ki a vármegyében a „most ünnepelt szabadságnak és reformnak ernyedetlen kitartással vezére volt, és ki viszontagságteljes hosszú évek során kifejtett küzdelmének jutalmául nem láthatta meg a hon feltámadásának hajnalát, melyet a sír éjjele rejt el előle”

Mindkét forrás tehát nagyjából azonos időben vallja sajátjának Keglevich Miklós portréját, éspedig mind a kaszinó, mind pedig a megyeháza ülésterme Barabás Miklóst nevezve meg az alkotás elkészítőjének. Valószerűtlen, hogy Barabás két festményt készített, annál valószerűbb, hogy az egyik alkotás Györgyi Giergl Alajos műve lehetett.

A Nemzeti Galéria állományában levő Györgyi-festményről –mely tehát korábbi, vagyis 1847-es alkotás- a következőket írta a művészről írt kötet szerzője, B.Bakay Margit: „A Keglevich Miklóst ábrázoló, 1847-ben készült képmás (2.kép) alapján magunk is megállapíthatjuk, hogy a művész a legjobb úton halad. (Miután a festő ma ismert életműve időrendben második alkotásáról van szó. Basa L. megjegyz.) Sikerül neki megragadnia a kalandos életű főúr virtuskedvelő lényét. Kissé visszafordított fejét, keménytekintetű vöröses arcát férfias erő jellemzi. Mintha nehezére esnék barátságos arcot vágni és szájára egy kis mosolyt kényszeríteni. A jellemzés mellett határozottan festői törekvések nyilatkoznak meg a képen. A fekete ruha és a vállra boruló mente lágy összhangjából az ing és a kéz merészen odavetett fehérje villan elő. Az arc vérdús színezése pedig még később is jellegzetessége marad Györgyinek.”

A cikk mellékleteként megtekinthető galériában mindkét alkotást, s a tápiószelei Blaskovich Múzeumban található másolatot is meg tudom mutatni. Azt hiszem, hogy ebből is kiderül, hogy a Blaskovich Múzeumban levő kép nem Györgyi-Giergl Alajos, hanem Barabás Miklós festményének az általunk nem ismert alkotó által készített másolata. Hasonló bizonytalanság található Bakó Zsuzsanna tanulmányában, aki a Blaskovich-gyűjtemény magyar anyagának bemutatásában tér ki a vitatott festményre.

„Keglevich Miklós arcképe esetében ugyancsak Barabás Miklós neve merült fel kezdetben, bár a képzőművészeti gyűjteményt leíró dokumentációban már Györgyi Giergl Lajos műveként tartják számon. A feltételezés alapja egy Györgyi által Keglevich Miklósról festett hasonló beállítású arckép volt. Nagy valószínűséggel állítható, hogy a szóban forgó festmény másolat, mely talán éppen erről az eredetileg Görgyi által festett képről készülhetett, mivel kvalitásában elmarad mind Barabás, mind Györgyi ismert arcképeitől.(…) Hasonló módon került hozzájuk Keglevich Miklós ágyát ábrázoló rajz, amelyet Barabás Miklós munkájának tulajdonítottak…”

Megválaszolásra vár tehát a kérdés: ki készítette el a másolatot ? Szederkényi 1893-as megyetörténetében szerepel: „Gróf Keglevich Miklós elkészítetett s fel is függesztetett, de a szabadságharcz után eltávolíttatott a teremből. Blaskovich Gyula vette magához, s csak 1861-ben helyeztetett ismét vissza.” Minden valószínűséggel az 1849-ben Kossuth által Heves vármegye főispánjává kinevezett Blaskovich Gyula (1806-1850) –ki korábban Keglevich Miklós barátja, politikai küzdőtársa volt- a kényszerű megőrzés alatt készítette el valakivel a ma a tápiószelei Blaskovich Múzeumban található, Barabás Miklós festményéről készült másolatot.

A magyar színjátszás mecénása

Vay Sarolta írta kortársáról: „néhány lelkes mágnás is, különösen Keglevich Miklós és Festetics László….a főrangú körökben erős propagandát csináltak a Játszóháznak. ( Az 1837-ben avatott Nemzeti Színházról van szó.)

Az idén ünnepeljük a magyar színjátszás meghatározó temploma, a Nemzeti Színház építésének és avatásának 175. évfordulóját. A későbbiek során önálló tanulmány keretében kívánom majd bemutatni az építésben és a működés első éveiben a Tápió-menti személyiségek szerepét. Ettől függetlenül már most hajtsunk fejet Keglevich Miklós nagyszerű gesztusa előtt, aki a telket adományozó Grassalkovich Antal herceg mellett a második legnagyobb értékű adományozója volt a vállalkozásnak. „Nemzeti Színházunk belső berendezésén erősen dolgoznak: a vas erőművek is megérkeztek már, mellyeket Keglevich Miklós gr. sziveskedék szilvási hámorában készíttetni…”

Vas Gereben „A szilvási uraság” c. elbeszélésében korabeli adomák alapján rajzolta meg a gróf alakját. Közismert, hogy a színházépítés ügyét Pest vármegye kezdeményezte, az országos összefogást igénylő támogatást is Pestről szervezték. Heves vármegye közgyűlésének szűkkeblű urai nem igen akartak adakozni, nem úgy a szilvási gróf:

„Én is itt leszek mindjárt, - mondta a gróf, kihozván egy papírosdarabot, melyre ráírta azt a levelet, melyben nemes Pestvármegyét tudósítá, hogy az építendő pesti magyar színházhoz megkívántató minden vasat, a gépszerkezettől az utolsó pántig, szilvási vashámorában ingyen megkészítteti, sőt ingyen föl is szállíttatja.”

A gróf színészethez, a magyar színjátszás támogatásához fűződő kapcsolata régebbről datálódik. Vas Gereben megemlíti, hogy a szilvási uraság deszkából készített alkalmi játszóházat, s a váradi színészek egy hétig játszottak a gróf vendégeként , s „három vármegye elevenje fordult meg Szilváson, s a szónok helyett hangosabban prédikált a színész…”

„Színészeit tejbe-vajba fürösztötte, részben nekik tulajdonítá a sikert, egyenkint mindenkinek tudott mondani valami buzdítót, vendégeit aludni hagyá, addig fölkereste a „nemzet napszámos”-ait,…” Jókai Mór: És mégis mozog a föld c. regényének Bálvándy báró alakját az író saját bevallása szerint is kizárólag Keglevich Miklós ihlette.

A szilvási gróf emléke

„Keglevich Miklós nőtlen ember volt, koporsója után mégis sírva ment egy hosszú csapat, a legvénebb ember is azt vallá, hogy most az apját siratja. Nem mert megházasodni, véghetetlen jó szíve ezer szemrehányást tett neki, ha e gondolat meglepte. Jobbágyait kimondhatatlanul szerette, hisz gyermekeinek vélte őket, kiket Isten az ő gondjára bízott; s nehogy egykor megházasodván saját gyermekei elvonják e szeretetet; nem tudott számot vetni önmagával, gyöngének, erőtlennek hitte magát arra, hogy a kötelességeket megosztani tudja. Önmagát áldozta föl, megszokta a nagy szeretetet, lelkének ezerek szeretete kellett táplálékul…”

Keglevich Miklós 1847. február 15-én hunyt el Szilváson. Holttestét Nagykátára hozták, s a család temetkezési helyéül szolgáló kápolna helyett, azzal szemben, a köznép közé temették. Amikor hét év múlva Gábor bátyja is elhunyt, őt testvéröccse mellé helyezték. A szilvási és pétervásári uradalmat Gábor harmadszülött fia, Gyula (1824-1865) örökölte.

A nagykátai róm.kat. plébánia halotti anyakönyvének fejléce - „Váci Püspöki Megyének Nagy Kátai Alesperesi Kerületében s Pest Vármegyében bekebelezett Nagy Kátai megyéspapi Római Catholica Szentegyháznak 1847-ik évi Holtak Anyakönyve”- után következik a holtak felsorolása. „Buzini Gróf Keglevich Miklós, nőtlen, 58 éves, polgári állapotja: gróf, lakhelye: Szilvásvárad. El vala e szentségekkel látva, vagy sem ?: Nem tudni, mert Guta ütésben halt meg. Temetése: ötödnapra, febr. 19-én Nagykátán a Vaskereszt halma alá.”

Jellemző a korra mindaz, amit a gróf halálozási bejegyzése után még a közeli napokban elhunytakról a vaskos halotti anyakönyvben Hermann József plébános nehezen olvasható, szálkás betűivel olvastam: „17-én meghalt Velkei Pál 72 éves özvegy, pór. Rebekka, Laukó János szabó lánya, 2 hetes. 18-án: Menyhárt, Lendvai Pál fia, 1 hetes. 19-én: Anna, Vonnák János leánya, ½ éves, Ferenc, Kiss István fia, 2 éves….”

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a teljesség igényével –no, meg egy ugyancsak kerek évforduló kapcsán még aktuális is- meg kell említeni a halotti anyakönyvben említett „vaskereszt” történetét. Keglevich Gábor nagy reményekre jogosító elsőszülött fia 175 éve, 1837. október 20-án Egreskátán egy lovasbaleset során életét vesztette. Emlékére a mai 31-es út mellett szülei egy vaskeresztet állítottak, melynek helyreállítása a közelmúltban történt. A két példányban készült fogadalmi emlék másik darabja a nagykátai temetőbe került. A Keglevich-kápolnával szemben egy kis halmot emeltek, s tetejébe állították a Miklós gróf szilvási vashámorában készült korpuszt és az azt körbevevő míves kidolgozású kerítést. E halom alá temették a 1847-ben Miklóst és 1854-ben Gábort. A halom elé került a neogótikus síremlék. A nem éppen kegyeletteljes utókor a halomba bevágólag létesített egy temetői hulladéklerakót, s így gyakorlatilag a történeti jelentőségű főúri személyiségek végső nyughelye fölött gyűlik ma a szemét.

Egerben a Sas útról délre, a Külső sor utcából nyíló utca –korábban a Grőber utca- viseli ma Keglevich Miklós nevét. (A közelben található másik utca névadója a tápiómenti Káván született Puky Miklós, kinek élete nem kevésbé volt tiszteletreméltó és regényes.) Pétervására –mely település egy időben, 1989-ben lett Nagykátával együtt város- főutcája Keglevich Miklós nevét viseli.

A nagykátai temető legnevezetesebb két „lakójának” sírja sokáig elhanyagoltan állt. A sírbolt mellé a temetőgondnokság szemétlerakót telepített, a síremlék mellett ma is elhasznált sírkövet találunk. Vandál kezek a legmagasabb közjogi méltóságot betöltő nagykátai lakos, a tárnokmester Gábor gróf gótikus sírkövét kettétörték, alkalmi vasalat tartja egyben talapzatával. A magyar történelem, irodalomtörténet jeles alakjainak síremlékére semmiféle tábla, ismertető nem hívja fel a figyelmet.

1995-ben a Kossuth Lajos Lajos Hagyományőrző Csapat megkezdte védnöki tevékenységét a temető jeles személyiségeinek síremlékei felett. A gyerekek elsőnek az 1939-ben elhunyt lengyel katona és a Keglevich-testvérek síremlékén festették ki a betűket. Azóta minden évben halottak napján gyertya ég a sírokon, s minden O-ra és 5-re végződő születési és halálozási évfordulón koszorúzási ünnepséget tartunk. „Védenceink” életútját számos újságcikk és könyvben megjelent tanulmány segítségével rendszeresen méltatom. Sok alkalommal volt módomban a helyszínen elmondani vendégeinknek az e cikkben is bemutatott regényes életutat.

2012. április 14-én a Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat és a Tápiószelei Természetbarát Klub közös emléktúrát szervez, melynek első programja a temetőben szervezett koszorúzási ünnepség. Az emléktúra felkeresi Keglevich Miklós életének jelentősebb állomásait: Pétervásárát, Szilvásváradot, Egert.

Basa László

IRODALOM

- Borovszky Samu: Heves vármegye története. Budapest, 1909.

- Breznay Imre: Az Egri Kaszinó százéves története. Eger, 1934.

- Kiss Péter: Hatszáznégyen Eger múltjából, 2007.

- Kiss Adrien: Beszélő utcanevek. Egy utcanév története. (Internet)

- Vas Gereben: A szilvási uraság. (Internet)

- Dr. Draveczky Balázs: Történetek terített asztalokról és környékükről.

- Vay Sándor: A múltról jelennek. (Megjelent a Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Lapok 1909.okt. 3. okt. 7. számában.)

- Pallas nagy lexikonja (Internet)

- Szilvásvárad (Wikipédia)

- Basa László: Egy Jókai regényhős sírja a nagykátai temetőben. Megjelent a „Tápiómenti 2 hetes” internetes mellékletében 2008. január 4-én.

- B. Bakay Margit: Egy biedermeier kor elfelejtett festője: Györgyi (Giergl) Alajos. Budapest, 1938.

- Gál Gyula: A szilvásváradi Kerektemplom és a református egyházközség története. Örökség Alapítvány, 2002.

- Bakó Zsuzsanna: A Blaskovich-gyűjtemény magyar anyaga. Megjelent: Blaskovichok emlékezete. Szerk: Gócsáné Móró Csilla. Blaskovich Múzeum Baráti Köre, Tápiószele, 2003.

- Szederkényi Nándor: Heves vármegye története IV: Egervára visszavételétől, 1687-zől 1867-ig. Eger, 1893.

- Bánkúti Imre: Pest-PilisSolt vármegye a Rákóczi-korban. Pest megye Monográfia Alapítvány, Budapest, 1996.