Miként arról már korábban hírt adtunk, az idei Blaskovich Napok megnyitójának kiemelkedő eseménye volt a tápiószelei múzeumbarát kör által második alkalommal megjelentett helytörténeti emlékkönyv bemutatója. Jelen írásom a könyv ismertetése és jelentőségének méltatása. Basa László írásaBasa László K É P E I
Idézek a Tápiószele első írásos említésének 790. évfordulója alkalmával, a várossá avatás évében szerkesztett kötetnek Gócsáné Móró Csilla – a könyv több tanulmányának írója, a mű szerkesztője, a múzeumbarát kör titkára - által írt előszavából.
„A tápiószelei múzeumbaráti kör 1999-ben a HELYTÖRTÉNETI EMLÉKKÖNYV megjelentetésével nemcsak küldetésének egyik célját, a település történetének feltárását és közreadását teljesítette. Egy új feladatot is kitűzött maga elé azzal, hogy ezt követően tízévente újabb kiadvány elkészítését vállalta fel. Ennek alapján szerveztük meg a 2009-es kiadás lehetőségét, a feldolgozandó témákat és az anyagi forrásokat…
…Jelen kötet tisztelgés településünk történelme előtt. A közreadott anyaggal reméljük ismét sikerül bebizonyítani, hogy Tápiószele múltja milyen sokszínű és értékes. Városunk lakossága méltán lehet büszke elődei tevékenységére. Egyesületünk célja, hogy a településen lezajlott gazdasági, társadalmi folyamatok megismertetése által szellemi és lelki tartást biztosítson lakosságának.
Korunkban ez különösen fontos, mivel olyan világban élünk, amikor minden oldalról azt sugallják, hogy csak a mának éljünk, fogyasszunk mindenből minél többet, lehetőleg erőnkön felül. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy időszerű-e az, hogy saját múltunkkal törődjünk. A tápiószelei múzeumbaráti kör e kötettel példát mutat arra, hogy a tápiószelei embereknek fontos saját történelmének megbecsülése…”
A rendkívül rokonszenves kezdeményezés nem véletlenül született Tápiószelén. Ez a város a régió egyik, a múltjával legtöbbet foglalkozó települése, ahol az emlékápolásnak és a hagyományőrzésnek az emlékművek létesítésétől az írásos dokumentumok közzétételéig számos formája ismert. Szervezett keretek között a helyi közélet állandó eleme a helytörténet megbecsülése, a kutatási eredmények rendszeres közzététele. A tevékenység lelke és motorja a Blaskovich Múzeum és annak munkáját „társadalmasító” civil szervezet, a múzeumbaráti kör. Formájában eltérő módon, céljában azonban hasonló mentalitású tevékenység folyik még Tápiógyörgyén.
Amikor a szép kiállítású könyv kézbevételére, olvasására biztatok mindenkit, teszem azt abból a nem titkolt célból, hogy az talán hasonló folyamat elindítója lehet kishazánkban, a Tápió-mentén. A helytörténettel foglalkozó helyi kutatók munkájának megbecsülése lehetne, ha a települések időről-időre hasonló formában adnák közre saját múltjuk kutatásának termését. Esetenként –sajnos nem jellemző módon- találkozunk a helyi sajtóban helytörténeti írással. A kötetbe rendezés azonban biztosítja az időtállóságot, azt, hogy a múlt feltárt krónikáját minél többen vehessék kézbe. Ilyen értelemben sokat tett közös történelmi örökségünk megismeréséért a „Tápiómenti 2 hetes”, s mint jelenlegi lehetőség –amennyiben helytörténész kollégáim a szerkesztőt írásaikkal megtisztelnék- a tapiokultura.hu online újság.
A régió pénzügyi alapjait gondozó kistérségi társulás is sokat tehetne az ügy érdekében, ha pályázati lehetőséget biztosítana helyi kiadványok támogatására, esetleg egy regionális helytörténeti folyóirat szponzorálására.
Most pedig nézzük meg, hogy milyen témáknak biztosított időtállóságot a szelei kötet? A művet a szerkesztők Csáky Kálmánnak (1918-2007), nyugállományú iskolaigazgatónak, a múzeumbaráti kör alapító elnöke emlékének szentelték. (Az 1999-ben kiadott kötet Hollósy János tiszteletét és emlékét is szolgálta.) Természetes, hogy az első értekezés a közelmúltban elhunyt Kálmán bácsi egyik utolsó írása volt, mely „Tápiószele település fekvése, neve, névhasználata, pecsétje” címet viseli. A mindössze 8 oldalas tanulmány értékét növeli a rendkívül gazdag forrásjelölés, a jól válogatott illusztrációk felhasználása. Hasonló témában már az első kötetben is született írás, de miután új információk kerültek napvilágra, érdemes volt az újbóli –immáron bővített- feldolgozás. A könyvben különben találunk több, hasonló meggondolásból megismételt feldolgozást.
Pánya István, a Miskolci Egyetem hallgatója „Adatok Tápiószele bel-és külterületének fejlődéséhez 1784-től a jelenkorig” címmel publikált tanulmányt a kötetben. Az írást öt különböző történelmi korban készült térképmelléklet erősíti.
Dr. Farkas Ferenc nyugállományú főiskolai tanár, a SZIE Jászberényi Főiskolai Kar korábban volt pedagógusa 2002-ben adta ki gyűjtése összegzését a „Pest megye földrajzi nevei” sorozat V. köteteként, mely az egykori Nagykátai járás településeinek földrajzi neveit veszi számba egy 1982-ben megkezdődött gyűjtőmunka alapján. Ebből a kötetből emelte át a szerző a szelei –aki szerint a bemutatott terület a palóc nyelvjárás peremvidéke- „Tápiószele földrajzi nevei” c. fejezetét. Érdekessége a sok száz kifejezésnek, hogy azokat a szerző nem a helyesírás, hanem a kiejtés alapján rögzítette.
A tanulmánykötet terjedelmében, színvonalában egyik legértékesebb írása dr. Mudrák József „Tápiószele földbirtokos családjai, 1754-1945 II. rész” címet viseli. A Debreceni Egyetem tudományos munkatársa tíz éve már az első helytörténeti kötetben a legismertebb szelei közép-és kisbirtokos családokat bemutatta. Tápiószele közismert jellegzetessége, hogy a régióban itt volt a legnagyobb számú a kis-és középbirtokos nemesség, akik mind az országos mind a helyi közéletben fontos politikai, tudományos, művészeti tevékenységet végeztek. A családfákkal, precíz forrásmegjelöléssel ellátott geneológiai bemutatás további kutatómunka alapja lehet, hiszen a felsorolt nevek, famíliák egy-egy jeles tagjának életútja kibontása és tetteinek a bemutatása a jelzés után évtizedekre ad munkát a helytörténészeknek. Miután a történelmi nemesi családok több településen is rendelkeztek birtokkal, így a tanulmányt más tápiómenti községek is hasznosíthatják. A nemesi família egykori kúriájának bemutatása a műemlékvédelem, az esetenkénti emlékállítás számára fontos információ.
A szerzők között kétségtelen, hogy Gócsáné Móró Csilla múzeumigazgató tekinthető a legrutinosabb szeletörténeti szakértőnek. „A tápiószelei köznemesek társadalmi és gazdasági szerepvállalása a 18-19. században” című tanulmánya színvonalában túlnő egy helyi kiadvány keretein, az általa megvalósított szintézis országos kiadványokban is megállná a helyét. Elemzi a Dubraviczky, a Káldy, a Komjáthy, a Kostyán, a Laszkáry, a Nikléczy, a Rákóczy, a Ruttkay, a Sárközy, a Viczián családok helyzetét, jelentőségét, a nemzet és a község életében betöltött szerepét. A 19. század közszereplői közül részletesen mutatja be Dubraviczky Simon, Rákóczy János életét, illetve a történelmi családok ma is látható kúriáinak képét, a birtokviszonyok alakulását.
Kustra Csaba tápiószentmártoni evangélikus lelkész rendkívül alapos, hiteles forrásokkal alátámasztott tanulmánya „A tápiószelei evangélikus egyház története” címet viseli. Az egyház és temploma történetét korszakokra bontva ismerteti. Rendkívül precíz a lelkészek, kántorok, tanítók, gondnokok felsorolása, a népesedési mozgalom adatai. Az egyház épületei c. alfejezetben a templom, a levéltár, az iskola, a lelkészi lakások kerülnek bemutatásra. Az egyházi jövedelmek koronként változó felsorolása mellett igen sok korabeli fotó teszi teljessé a téma feldolgozását. Elmondhatjuk, hogy a felekezeti élet tárgyalásánál a sort megnyitó evangélikus egyház magasra tette a mércét a többi vallási közösség jövendő bemutatásánál.
Basa László nagykátai helytörténész „Tápiószele 1848-49-es történelme” c. írásának az adott különleges aktualitást, hogy a könyv kiadásának évében került sor Tápiószelén a Közép-tiszai hadsereg itt tartózkodásának emlékét megörökítő oszlop avatására. A tanulmányban a szerző elemzi az 1849. őszén elkészült un. „Haynau-jegyzék” alapján a szabadságharcban résztvevői szelei polgárok összetételét. Külön tesz említést Flór Ferenc, Danielisz János Rákóczy János, Geszner Mihály szerepéről. Részletesen mutatja be az 1849. áprilisi és júliusi hadszintéri eseményekhez kapcsolódó szelei történéseket, a szabadságharc mindkét oldaláról a kiemelkedő jelentőségű tábornokok és főtisztek rövid idejű tartózkodását.
Molnár Csaba kistarcsai orvos „Flór Ferenc életműve” c. írásának az ad jelentőséget, hogy 200 éve született a szabadságharc hadiegészségügyének legfontosabb alakja, aki hosszabb időt töltött száműzetésben a településen.
Basa László másik írását ismét csak a kerek évfordulók inspirálták. A 160. és a 70. évforduló a legjelentősebb dátumot takarja a tápiómenti magyar-lengyel barátság történetében. A tanulmány első felében a lengyel légió és parancsnoka, Jozef Wysocki 1849. júliusi táborozását mutatja be.
Kevesen tudják, hogy 1939-ben a legnagyobb létszámú lengyel katonai tábor Tápiószelén, a Selekta épületében volt. A 70 éve történt „második” vendéglátás történetét nemrég előkerült felvételek teszik hitelessé. Miután a régió magyar-lengyel barátságát ez ideig még nem tárgyalta tanulmánykötet, a szerző élve a kínálkozó alkalommal, megrajzolja a lengyel katonák más településeken történő fogadtatását is. Különösen gazdag e tekintetben a nagykátai vendéglátás bemutatása. Több felvétellel illusztrálva olvashatjuk Walter József, a Tápiószelén letelepedett egykori lengyel katona életútját. Végül a 2009-es nagyköveti látogatás, az emléktáblák avatása egészíti ki a hiánypótló tanulmányt.
Dr. Viczián Antal (1916-2000) orvos „Ami elmúlt” c. visszaemlékezése egy rendkívül tiszteletreméltó szelei köznemesi család kései sarjaként vetette papírra a család 20. századi életmódja és a szerző gyermekkora, későbbi életútja emlékeit.
A múzeumalapító Blaskovich János (1883- 1967) naplójegyzeteit Gócsáné Móró Csilla rendezte sajtó alá. „Hogy történt…A nagy háború átviharzása Tápiószelén” c. naplórészlet első bejegyzése 1944. szeptember 29-én, a könyvben bemutatott utolsó nap 1945. január 3-án íródott. János bácsi írása fontos kordokumentum, mely nemcsak a muzeális kúria, hanem Tápiószele és a háború találkozásáról ad hiteles képet.
Kasza Sándor szelei nyugdíjas, a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökének írása arra lehet jó példa, hogy a mindenkori helytörténetírás sehol sem nélkülözheti a civil szervezetek, közösségek bemutatását. „A tápiószelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület megalakulása, az elmúlt 118 év eseményei” c. tanulmány tisztelgés mindazon szelei polgárok önzetlen tevékenysége előtt, akik ellenszolgáltatás nélkül vállalták egy település tűzvédelmét. Az írást rendkívül érdekes fotók egészítik ki.
Terék József zenepedagógus, több hangszeren játszó művész az utóbbi években országos hírnévre tett szert. Az általa vezetett együttes rendszeresen szerepel a TV-ben, sorra jelennek meg a helyi népzenei feldolgozásokat tartalmazó CD-jeik. „Tápiószele népzenéje a 20. században” c. írása sok-sok nevet és nagyszerű fotókat tartalmaz.
Lipák István MÁV főfelügyelő írása –„Tápiószele vasúti közlekedéstörténete”- mindazon tápiómenti települések olvasói számára jól hasznosítható olvasmány, mely községek az 1882-ben avatott Budapest-Szolnok vasútvonal mellett találhatók. Nagy értéke a tanulmánynak a szakszerűség –ezt a témát csak egy „vasutas” tudja így megírni-, a dokumentumok és felvételek jól sikerült válogatása.
Nagy József (1924-2010) MÁV főfelügyelő, a szolnoki városi bélyeggyűjtő kör alapítója „Tápiószele postabélyegzőinek története” c. írásában –ahogy a tanulmány alcímében fogalmazott- „feljegyzések a Gyöngyös-Jászberény-Tápiószele-Tápiógyörgye- Abony postaútról” szerepelt.
Katona Krisztina néprajzkutató a fővárosból „Szakrális emlékek Tápiószelén” c. írásában a város területén található útszéli kereszteket és szentek szobrait mutatja be képben és írásban.
Csáky Kálmán „Tápiószele gazdasági életének rövid története” c. tanulmányában a település iparát, kereskedelmét, közlekedését mutatja be 1985-ig. A teljességre való törekvés jegyében a régmúlt korok eszközkészítő, kézműves tevékenységétől indít. Bemutatja a szövés, fonás, fémművesség régészeti leletekben megtestesült formáját. Iparos szervezetek, kisiparosok jellemzése után a gépállomás, a KGYV , az ÁFÉSZ, a tsz, az Országos Agrobotanikai Intézet, a pénzverő éremszerelő üzeme, a konzervgyár telephelye, a takarékszövetkezet, postahivatal, malomipar, sütőüzem kerül így tételesen bemutatásra.
Dr. Papp Erzsébet tudományos munkatárs „Az Országos Agrobotanikai Intézet rövid története” c. írása az országos jelentőségű –és egyedülálló- intézmény 1958-1974 közötti működését vázolja fel.
Szatmári Imréné ny. iskolaigazgató-helyettes írása „A jelvényüzem története” címet viseli. A szerző a tanulmány elején bevallja, hogy a témához kevés forrás állott a rendelkezésére, ezért választotta az interjú, a visszaemlékezés műfaját. Háfra Istvánné Marika üzemvezető az alapítástól a 2006-ban történt nyugdíjba vonulásáig tudta nyomon követni a gyár működésének történetét.
Szatmári Imre ny. mérnök, MÁV főtanácsos „Emlékképek Tápiószele sportéletéből” címmel közölt írása sok-sok képpel és névvel, adattal –ez utóbbi a tanulmány legnagyobb értéke- mutatja be egy alapvetően amatőr sportmozgalom színes világát.
Lipák István az általa létrehozott országos hírű civil egyesületet mutatja be. „A Tápiószelei Természetbarát Klub története” címmel íródott rész jó példája egy kreatív közösségi ember és egy fogadókész helyi társadalom egymásratalálásának.
Miként 10 éve, úgy most is a kötet utolsó tanulmánya Gócsáné Móró Csilla „A Tápiószelei Blaskovich Múzeum Baráti Körének krónikája, 1999-2009” . Az első kötetben az 1985-99 közötti időszak kronológikus leírását olvashattuk. Nem kevésbé volt mozgalmas és eredményes az azt követő tíz év sem, melyet a bemutatás után a könyv végén „Fénnyel írott történelem” címmel 90 darab színes fotó bizonyít. Ez a fejezet is jó példa arra, hogy „a jó bornak is kell a cégér”, vagyis amire egy közösség büszke lehet, annak tárgyát ne rejtse véka alá.
A tápiószelei helytörténeti emlékkönyv a Patkós stúdió gondozásában jelent meg, a tíz évvel ezelőtti első kötetnél időtállóbb, igényesebb kivitelben. Az íráshoz mellékelt galériában a 2010. május 28-án történt könyvbemutatón készült –zömmel a szerzők köszöntését ábrázoló- felvételek láthatók.
Basa László
