A történelem tevékeny alakítója volt

Az emberek többsége általában kora történelme passzív szemlélõje, az eseményekkel sodródó kortársa szokott lenni. Kevesen vállalkoznak a veszélyekkel járó kezdeményezésre, sorsfordító idõkben a tömegek felrázására, vezetésére. Az egyház felkent szolgái ebben az értelemben különös helyzetben voltak. Befolyásuk a tömeghangulat alakítására helyzetükbõl fakadóan nagyobb lehetett, ugyanakkor ezt a szerepet jelentõsen korlátozta az egyház tekintélyelvû hierarchiája. Aki ki tudott törni ebbõl a zárt körbõl, annak egyfelõl számítania kellett a hatalom megtorlására, másfelõl az egyházi felettesek retorziójára. Ennek a szinte feloldhatatlan dilemmának volt kivételes alakja a 200 éve született Bobory Károly.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc és annak utóélete egyik legsokoldalúbb, legszínesebb egyénisége, Bobory Károly 1807. március 31-én született Cegléden. Apja a kisnemesi származású Bobory János, uradalmi kasznárként volt ekkor alkalmazásban, anyja Fórián Anna. Testvére az az 1809-ben született Bobory Kálmán volt, aki a szabadságharcban honvéd alezredes, a 14. huszárezredben résztvevõje volt a tápióbicskei ütközetnek. A ceglédi 3 osztályos elemiben olyan osztálytársai voltak, mint a reformkori irodalmi élet egyik vezéralakjaként ismert Toldy Ferenc, valamint Nagysándor József, a szabadságharc Nagykátán is járt vértanú tábornoka.

A teológiát Vácott, majd a bécsi Pázmáneumban végezte. A Pesti Egyetemen avatták a hittudományok doktorává. 1831-ben –tehát 24 éves korában !- a Pesti Tudomány Egyetemen a keleti nyelvek tanára. Szülõvárosa kérésére 1846-ban hívták haza plébánosnak , a „ceglédi parochiális javadalomra” nevezték ki.

Kossuth történelmi jelentõségû alföldi toborzó körútját 1848. szeptember 24-én Cegléden kezdte. Hogy Kossuthot elsõ állomásán „kaszákat egyenesítõ nép” fogadta, ez nagyrészt az elõkészítésben meghatározó részt vállaló plébánosnak, Boborynak volt köszönhet. Kossuth lelkesítõ beszéde nyomán igen sok ceglédi szállt táborba, s velük ment Bobory is mint tábori lelkész. Ma ez a nap a ceglédiek számára a késõbb kialakuló Kossuth-kultuszuk alappontja, évrõl-évre látványos ünnepségek dátuma.

A forradalom és szabadságharc alatt a katolikus fõpapság egy része Bécshez, az alsópapság ellenben szinte kivétel nélkül a forradalom mellé állt. 1849 nyarán a váci egyházmegye papsága gyûlést tartott, ahol Boboryt bízták meg conventiculum megrendezésével. 1849, június 21-én az egyházmegye meghívott száz papjából 54 lelkész jelent meg a nevezetes ceglédi gyûlésen, melynek célja az volt, hogy a Bécsnek behódoló fõpapsággal szemben hitet tegyen a forradalom szelleme mellett. A váci egyházmegye ideiglenes kormányzójává Bobory Károlyt választották meg. A nevezetes tanácskozás helyét ma ebben a városban emléktábla jelöli.

Terjedelmi korlátok miatt most nem vállalkozhatunk egyházi reformjai bemutatására, mellyel Bobory hozzá kívánt járulni az egyházmegye konzervatív szemlélete megváltoztatásához. A szabadságharc bukása után éppen ezért a hatalomba ismét visszatért püspök büntette: elvették ceglédi parókiáját, 20 évre kizárták az egyházi szolgálatból.

A császári hatalom elõször 1850 januárjában tartóztatta le. A hadbíróság ekkor még szabadon engedte. Bobory életrajzát kutatva feltûnõ az, hogy ezekben az években milyen sokan keresték meg azok, akik az ellenállás ügyét szervezték. Segítette és bújtatta Noszlopi Gáspárt, Makk József tüzérezredest és másokat. 1851 júliusában egy Habsburg-ellenes felkelés megszervezésérõl folyt a tanácskozás Bobory ceglédi lakásán. Kossuth Makk Józsefet bízta meg a felkelés elõkészítésével, melynek papi vonala irányítását Boboryra bízták. Kossuth Zsuzsanna a felkelés ügyében többször kereste fel az egykori ceglédi plébánost. Hasonlóan tartotta a kapcsolatot a késõbb kivégzett Jubál Károllyal is. A felkelés ügye kitudódott, s vezetõit –Noszlopit, Makkot, Jubált- halálra ítélték és kivégezték. Bobory büntetése 15 év várbörtön lett. Az ítélet elrettentésül megjelent a „Pesti Napló” 1853. április 3-iki számában. Bobory a csehországi Josephstadtban töltött fogságából 1857-ben amnesztiával szabadult.

Visszatérve Ceglédre, alig egy év múlva már õ képviselhette városát az 1861-es országgyûlésen. Amikor 1867. május 31-én Bobory elnöklete alatt összeült a ceglédi tisztújító közgyûlés, az elsõnek választotta meg az országban Kossuthot és társait a város díszpolgárává. Ugyancsak ebben az évben a parlamentben I.Ferenc József magyar királlyá választását 14 képviselõ –közötte Bobory- nem szavazta meg. A kiegyezés után még két országgyûlési ciklusban képviselte Ceglédet a parlamentben. A jegyzõkönyvek tanulsága szerint 39 alkalommal interpellált, vagy nyújtott be határozati javaslatot.

1868-ban nagy vihart keltõ röpirata jelent meg a polgári házasság védelmében az általa szerkesztett „Új Korszak” c. havi közlönyben. Jelentõs volt irodalmi munkássága, melyben elsõsorban a publicisztika dominált. Több folyóiratnak volt szerkesztõje. Élharcosa volt az állam és az egyház ügyei különválasztásának. Kossuth Lajossal váltott levelei becses emlékek, kora történelmének fontos forrásai.

1871-ben egyházi tevékenységét a kényszerû szilencium után Nagykátán folytathatta, ide helyezték plébánosnak. Boboryt a szabadságharc idején viselt dolgai, az egyház hivatalos álláspontjával szemben álló reform elképzelései miatt a váci püspökség mindvégig bizalmatlanul és kegyvesztetten kezelte, s nagykátai kinevezése egyfajta belsõ számûzetésnek is tekinthetõ.

1992-ben Káplár Béla a „Nagykátai Újság” hasábjain közölte a História Domusból fordított önvallomása, nagykátai mûködése történetét. Ezt összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az országos nagypolitikában otthonosan mozgó, a történelmet nem a tétlen szemlélõ oldaláról kezelõ Bobory Nagykátán nem tudott kibontakozni, tevékenysége szigorúan az egyházi szolgálat keretei között maradt. A nagykátai „számüzetés” alatt bármennyire is próbálkozott egyfajta szellemi pezsgést vinni a település áporodott levegõjébe, a Cegléden tapasztalt fogadókészség és városi lokálpatriotizmus ekkor még Nagykátán igencsak hiányzott.

1879-ben halt meg 73 éves korában. „Tudjuk, hogy hol van eltemetve, de nyugalmát megzavarták, másokat temettek fölébe”- írta keserûen Káplár Béla. Pár éve még nem volt síremléke, ma viszont már egy jelképes kereszt található a nevével a hõsök kertjében. A nagykátai plébánián található Historia Domus így emlékezik rá:

„Annyi küzdelmet kiállott lelke, szelleme, széles ismeretei, négy ülésszak alatt országos képviseleti fényes állása, nem szerezhették meg neki a lelki békét. Vihara vala élete deli korában és élete végszakaszában. Elvi tusák a politikában , végpusztulás háztartásában, zaklatottá tevék földi pályáját, melyet különben ernyedetlen munkássága és tehetsége mellett nyugodtan és érett dicsõségben fejezhetett volna be. Én azonban hozzá teszem, csak akkor , ha elvi meggyõzõdésébõl tudott volna engedni. De Õ olyan volt, hogy inkább tört, majd sebei ujra heggedtek, ujra szakadtak, de hajladozni, fõleg meghajolni, ott hol Õ meggyõzõdéses elveivel ellentét állt, nem tudott.”

Bobory Károly Emlékév a Kossuth Lajos Hagyományõrzõ Csapat szervezésében

A Mátray iskolában mûködõ hagyományõrzõ csapat a nagykátai temetõ történelmi jelentõségû síremlékeit vette fel védnökségi listájára. Így Bobory emlékét õrzõ jelképes keresztet is. Több mint tíz éve minden tavasszal a tavaszi hadjárat programja részeként sorakozott fel április 4-én a csapat katonai hagyományõrzõibõl álló díszszakasza a hõsök kertje elõtt. Halottak napján minden évben gyertyát gyújtottunk.

A védnökség azt is jelenti, hogy a kerek évfordulókra megemlékezéseket szervezünk. Így 2007-et „Bobory Károly Emlékév”-nek nyilvánítva szerettük volna a közfigyelmet a neves történelmi személyiségre irányítani. Sajnos ebben a szándékunkban Nagykátán magunkra maradtunk, csupán Cegléden leltünk partnerre emlékápoló tevékenységünkben.

Sikerült elérnünk, hogy a születésnap, 2007. március 31-e a 19. Tavaszi Emlékhadjárat elsõ napja legyen, s annak Boboryról való megemlékezését csapatunk rendezze. Ezen a napon három helyszínen tudtuk emlékét idézni. Délelõtt a Magyarország Felfedezõi Szövetség központi ünnepségén szóltunk róla elõször. A koradélutáni órákban a nagykátai temetõben volt a központi megemlékezés, ahol a méltatás után katonai tiszteletadás mellett történt a koszorú elhelyezése. A koraesti órákban a Bartók Béla Mûvelõdési Központban megnyitott kiállítás megnyitó beszéde ugyancsak méltatta érdemeit.

Április 4-én a hadjárat katonai hagyományõrzõ tisztelgésén az ország minden részébõl érkezett bajtársak álltak szemben a szerény sírkereszttel. Április 8-án a hadjárat programja részeként Bobory életének jelentõs helyszínére, Vácra látogattunk. Csapatunkat ekkor a székesegyház elõtt megáldotta dr. Beer Miklós váci megyéspüspök.

Szeptember 22-én többek között a Bobory elõtti emlékezés miatt vállaltuk a hagyományos ceglédi toborzón való részvételünket. Mint a városi ünnepség hivatalos résztvevõi díszmenetben vonultunk el az elõtt a templom elõtt, melynek Bobory volt a történelmi idõkben a plébánosa. A református nagytemplom elõtt tartó ünnepségen az egyik hagyományõrzõnk Bobory képét tartotta a kezében, mellyel a több száz fõs közönség  figyelmét próbáltuk meg a város szülöttjére felhívni.

Cegléd, a városháza udvarán a település életében jelentõs szerepet játszó személyek elõtt tisztelegve létrehozta várostörténeti pantheonját. Itt kapott márvány emléktáblát a tavasszal Bobory, mely alá a csapat is elhelyezte ezen a napon saját koszorúját. A Kossuth Múzeumban Reznák Erzsébet beszélt az országos jelentõségû Kossuth-kultusz megszületésérõl, melyben meghatározó szerepet játszott Bobory Károly. A múzeum egyik vitrinjében különben ott láttuk arcképét.

A magunk alkotta „Bobory Károly Emlékév” utolsó közösségi programja volt halottak napján a jelképes sírjánál történt gyertyagyújtásunk. A most közzétett méltatás, beszámoló a 200. évforduló eseményeirõl talán arra készteti a város illetékeseit, hogy felismerik, mely szerint Bobory Károly emlékének ápolása nem csupán egy általános iskolai kis közösség feladata lenne. Amennyiben szülõvárosa két emléktáblával is adózott emlékének, úgy illõ lenne Nagykátán azt a helyet hasonló módon megjelölni, hol egyházi szolgálata utolsó éveit töltötte, ahol utolérte õt a halál.                                                                                                                            

  Basa László