Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 2378
 Basa László tanár úr a 15. születésnapját ünneplõ, nagykátai hagyományõrzõ gyerekcsapatok történetére tekint vissza.

Szomorú hangulatú utóirattal egészítette ki írását.

15 éve kezdõdött…           

              15 éve, a „Nagykátai Újság” 1992. decemberi számában „Toborzó” címmel szerény kis cikk jelent meg. Ebben az írásban Rakó József, a Magyarország Felfedezõi Szövetség alapító elnöke egy új magyar gyermekszervezet bemutatásával próbált kedvet csinálni a nagykátai pedagógusok számára a csapatalapításhoz. Az invitálás nyomán 1992. december 14-én a két nagykátai iskola egy-egy pedagógusa: Bozsik Lászlóné és Ulrich Péter gondolta úgy, hogy tanítványai és maga számára vonzó lehet ez a program.

            A „propatriások” nagykátai zászlóbontásának, egy új kulturális mozgalom, a gyermekkorú hagyományõrzés megteremtésének természetesen voltak elõzményei.

            Ha megkérdeznénk korunk felnõtt nemzedékét, hogy mire emlékezik szívesen gyermekkorából, a képzeletbeli listából valószínûleg nem fog majd hiányozni egy nyári táborozás, egy gyermekközösséghez való tartozás élménye. A gyermekkor szocializációja megköveteli, hogy az iskola kötelezõen betartandó szabályai és világa mellett létezzék egy olyan terület, ahol a diák önmegvalósító képességét szabadabban, kötöttségek nélkül gyakorolhatja. A cserkészet , majd a pártállami idõkben szervezett úttörõ mozgalom egy tõrõl fakadó pedagógiai elvek alapján szervezõdött és mûködött.

            Amellett, hogy mindkét szervezet magán viselte kora ideológiai kötöttségeit, alapvetõen mégis a szabadabb, élménydúsabb életet jelentette a gyerekek számra az iskola hierarchikus,  tekintélyelvû zárt világával szemben. A lényeg az volt, hogy ne legyenek csellengõ gyerekek, minél többen kötõdjenek egy élményt nyújtó, sikert is hordozó „saját” szervezethez. Az iskolai keretek széttörésével, a romantika, a fantázia szárnyalása egyaránt lelkesíthette a felnõtt korú vezetõt és a diák csapattagot. Az iskolai életnél kevésbé kötöttebb tevékenységi formák közösségenként így nyújthattak egyéni arculatot egy-egy csapatnak. Igaz ez annak ellenére, hogy mindkét, legnagyobb múlttal rendelkezõ gyermekszövetség egy idõ után a hatalom eszközeként majdnem hogy uniformizálttá vált, az engedelmes állampolgár nevelésének célkitûzését illett megvalósítania.

            A rendszerváltozás után   megszûnt az úttörõszövetség monopóliuma, ugyanakkor egycsapásra hatalmas ûr keletkezett nyomában. A „szabad a vásár” elv alapján Pest megyében 40 ifjúsági szervezet alakult, amelyek azonban sajnos nem bizonyultak hosszú életûnek. Azért mondom, hogy sajnos, mert minden gyermekszervezet egyformán hasznos missziót teljesített: biztosította a szabadidõ hasznos eltöltését, az iskolától eltérõ közegben tudott jellemformáló tevékenységet megvalósítani.

            A rendszerváltás utáni elsõ kormány igyekezett minden szervezetet támogatni, az ideológiai korlátok talán nem is játszottak ekkor meghatározó szerepet. Természetesen már ekkor is voltak privilegizált szövetségek, s egy idõ után sajátos módon folytatódott az ideológiai alapon történõ, pártokhoz kötõdõ szervezeti forma továbbélése. Nagyjából két részre szakadt csakhamar a 40 szervezet, legtöbben igyekeztek valamely parlamenti párt holdudvarába kerülni, annak úgymond hûséges „kiskatonáit” nevelvén jelölve meg cserébe a pénzügyi támogatásért.

            Ebben a körben jelentett üdítõ kivételt az 1989. szeptemberében megalakult Pro Patria Szövetség, egy idõ után nevet változtatva a Magyarország Felfedezõi Szövetség országos gyermekszervezet. Ez a szervezet egy olyan politikai hangulatban deklarálta pártsemlegességét, ahol az érvényesülés, fennmaradás szinte egyedüli garanciája valamely parlamenti párt jóindulatának megszerzése volt. Az elsõ kormányciklusban a pártatlan támogatás tette lehetõvé a szövetségnek a sárospataki vezetõképzõ tábor megvásárlását és berendezését, újságok és kiadványok megjelentetését. Az 1990-es évek végén jött létre a kötõdést nyíltan megvalló „ernyõszervezet” koncepció, mely a mai napig tartó küzdelem kezdetét jelentette a költségvetési és pályázati támogatás megszerzéséért. Mit is írt Rakó József pontosan 15 éve?

           „- Nemzeti gyermekszövetség vagyunk! Szervezetünkben gyerekek, ifjak, felnõttek kötnek szövetséget Magyarország felfedezésére. Középiskolás csapataink is vannak. Mi, felnõtt vezetõk az egyik legszentebb feladatunknak tartjuk, hogy a felnövekvõ nemzedékek önmaguk keressék meg nemzeti örökségeinket, maguk is tegyenek lépéseket a hazával való találkozásaikért, magyarság-érzésük gazdagításáért. Mégpedig élmények, teljesítmények (próbák),játékok útján.

            Ezt a szülõföldhöz kötõdéssel kezdjük. Közösségeinkben a legnemesebb emberi, erkölcsi vonások gyöngyszemeit szerzik meg hagyományõrzõink. Ezért közösségépítõ szervezet vagyunk. A legkisebbek –az Árpád népe- a honfoglalás romantikájából merítik programjukat. A kuruckor, a szabadságharc sok-sok hagyománya tölti be a nagyobbak életét. Tevõleges, élményt adó programokkal, felfedezõutakkal, helyi és országos pályázatokkal, történelmi játékokkal. Aki vállalja a szövetségi tagságot, és a vele járó próbákat, lehet történelmi hagyományõrzõ, várfelderítõ, vándordiák, igric, (néphagyománykutató), veszélyelhárító, diáktûzoltó, lehet Kossuth-tiszt, õrstiszt, zászlóaljtiszt. Törvényeink, jelképeink, fogadalmunk a nemzeti hagyománykincsre épül…” 

           A nagykátai gyermekkorú hagyományõrzõ mozgalom a Nagykáta Barátainak Köre, a városi könyvtár, személyesen Szegedi Pálné bábáskodása mellett jött létre. A Váci Mihály iskolában Bozsik Lászlóné vezetésével a nagykátai születésû honvéd, Bede Molnár Mihályról elnevezett csapata alakult meg, míg a Mátray Gábor iskolában Ulrich Péter tanító csapata Damjanich János nevét vette fel. Mindkét iskolában az alsótagozatos diákok kötötték fel elõször a kék nyakkendõt.

            Várostörténeti pillanat: a bemutatkozástól eltelt négy hónap múlva, 1993. április 4-én, vasárnap délelõtt avatták Nagykátán az elsõ hagyományõrzõket. Errõl adott hírt Tóth Ferenc a „Pest Megyei Hírlap” április 7-iki számában. A cikkhez mellékelt fotón egy ugyancsak e napon avatott kopjafát is láttunk: a tápióbicskei ütközetben megsebesült, a hadikórházban ápolt, a városi temetõben nyugvó Hunyadi-huszár hadnagy, Pilaszanovics Béla emlékét õrzi e naptól ez az õsi jelkép. A kopjafa ugyancsak a baráti kör szervezésében valósult meg, mintegy alapot teremtve a legifjabbak 48-as emlékápolásához.

            A szövetség helyi csapatainak évekig hiányoztak a felsõtagozatos „felmenõi”, míg 1996-ban felvételét kérte a szövetségbe a Mátray iskolában 1994 óta történelem- és honismeret szakkörként eredményesen mûködõ közösség, mely Basa László tanár vezetésével hivatalosan április 4-tõl Kossuth Lajos Hagyományõrzõ Csapat elnevezéssel dolgozott tovább. Egy évvel késõbb, 1997-ben a Váci Mihály iskolában a meglévõ Földváry hagyományokat folytatva jött létre a negyedik hagyományõrzõ csapat Basáné Simon Terézia és Palkó Gáborné vezetésével. Ez a tény szövetségen belül egyedülállóan, egy városban négy csapattal sehol máshol nem valósult meg. 2001-ben a Damjanich csapat megszûnt, így jelenleg minden évben hagyományosan három helyi csapat tartja április 4-én az országos szövetségi ünnepségen seregszemléjét, az új tagok avatását.

            Sok dokumentumban olvashatjuk, hogy a szövetség egyik központja Nagykáta lett. Az elmúlt évek során a város kulturális közélete egyik meghatározó részévé váltak a gyermekkorú hagyományõrzõk. Rakó József 15 éve megfogalmazott gondolatait maradéktalanul megvalósították. Elmondhatjuk, hogy a Nagykátáról több esetben kiindult kezdeményezések a szövetség országos programja részévé váltak. A felnõtteknek is példát mutató módon ápolják 1848/49, a tápióbicskei ütközet emlékét. A szövetség elsõ katonai hagyományõrzõ egyesülete alakult meg 1999-ben a Mátray iskola udvarán, ahol hat korabeli honvédegyenruhába öltözött diák tûzkészültségbe helyezte Káplár Béláék 6 fontos ágyúját.

            A diáktüzér mozgalomból nõtt ki az alapító tagság a Magyar Hagyományõr Világszövetségben. 6 éve már, hogy egyetlen gyermekkorú csapatként a Kossuth-zászlóalj a legnagyobb létszámú közremûködõ egysége a történelmi tavasz emlékét felidézõ hadjáratoknak. A gyerekek ápolják a temetõ történelmi jelentõségû síremlékeit. Több emléktábla elhelyezését kezdeményezték, az általuk elkezdett tevékenységi formák ma már a városi kulturális élet állandó elemét képezik. Ilyen többek között a Kossuth-kultusz, a városi szintû magyar-lengyel barátság, Nagykáta zsidó vonatkozású történelmének felderítése és emlékének ápolása. A kátai hagyományõrzõk egyedül emlékeztek a városban 2004-ben II. Rákóczi Ferenc látogatása 300. évfordulójára, s szervezik jelenleg is a 2011-ig tartó „Rákóczi-évek a Tápió mentén” mozgalmukat. Nagykátáról indult útjára a „Tápió örököse” honismereti mozgalom, sok-sok országos és várostörténeti évforduló méltó megünneplése.

            A cikkben már jelzett pataki tábort sokan keresték fel a városi csapatokból, mint ahogy az ország megismerését –felfedezését- célzó kirándulásaiknak se szeri, se száma nem volt az elmúlt évek során. Különösen jelentõs a Tápió mente települései kulturális és hagyományõrzõ életében való részvételünk. A régiót a gyerekek keresztül-kasul bebarangolták, sok-sok helyi ünnepségnek voltak közremûködõ résztvevõi. Elmondhatjuk, hogy a hagyományõrzõk sok elismerést szereztek iskolájuknak, városuknak. Sikeresen szerepeltek számos regionális és országos pályázaton, mint a szövetség arculata többször láthattuk õket a TV-ben, halhattuk beszámolóikat a rádióban, olvashattunk róluk a helyi és országos sajtóban. Nem mi mondtuk: a nagykátai hagyományõrzõk országos hírneve a jól végzett munka gyümölcse lett. Különösen a Kossuth csapat alakított ki a városi közéletet is gazdagító kapcsolatot más gyermekmozgalmakkal, országos civil szervezetekkel, fõhatóságokkal.

            Sok felnõtt támogatta ezt a 15 éve elkezdett munkát, mely segítséget tiszteletbeli tagsággal, szövetségi kitüntetésekkel igyekeztünk megköszönni. Az elsõ avatáson a város polgármestere az akkor alapított „Nagykáta Hagyományõrzõje” jelvényt tûzte ki a fogadalmat tett kisdiákok mellére. Ezt a jelvényt azóta több százan birtokolhatták, s az õ elismerésükkel avatták 1998-ban az elsõ felnõtt hagyományõrzõket is.

            A Nagykátán oly sikeres mozgalom kiterjesztését többször próbáltuk megvalósítani a Tápió menti iskolákban, sajnos nem sok sikerrel. Ma a tizenéves magyar diákok alig 3-4%-a tartozik valamely gyermekszövetségbe. Az iskolákban eluralkodó agresszió, tanulmányi sikertelenség, a diákok közönye ismételten felveti ennek a korosztálynak a gondjait. Az egyéni megközelítés, a gyengén tanulók számára is sikerélményt jelentõ mozgalom bebizonyította, hogy sikeres tudott lenni egy többszörös hátrányokkal küzdõ iskolában is.                                                                                                                  

    Basa László 

 

Utóirat: Születésnapi ajándék.  A nagykátai hagyományõrzõk a Mátray Gábor iskolán keresztül nyújtottak be pályázatot a Pest Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány kiírására. 42 iskola pályázatából mindössze egyedül a Mátray Gábor Általános Iskola pályázatát utasították el. A nagykátai hagyományõrzõk a pályázat segítségével szerettek volna részt venni 2008. évi tavaszi emlékhadjáraton, megvalósítani a „Tápió örököse” és a „Rákóczi-évek a Tápió mentén” regionális programjukat. A hagyományõrzõk 2007-ben a várostól sem kaptak támogatást.