Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 2570

Basa László tanár úr (Mátray Gábor Általános Iskola, Nagykáta) nem csak az idei, október 6-i megemlékezésekre tekint vissza.

Írásában a nagykátai gyermek-hagyományõrzõk munkáját, tevékenységét is bemutatja.

Ma, amikor politikai szónoklatokban – nagyon helyesen – sokszor elhangzik a történelmi hagyományaink megõrzésének, a hazaszeretnek, az ifjúság figyelmének ezen értékek felé való irányításának fontossága, akkor egy ilyen küldetést tettekben megvalósító Tápió menti csapat megérdemli a figyelmünket.

Kérem, olvassák el a Szerzõ fotóival illusztrált írást! 

            Egy, a múlt kutatásával, emlékeinek ápolásával foglalkozó gyermekszervezet számára a temetõ- elnézést a profán hasonlatért- ténykedésük legfontosabb munkaterülete. Halottak napja közeledvén az 1994-ben a Mátray iskolában alakult gyermekcsapatnak az e téren végzett munkája bemutatásával kívánunk tisztelegni elhunyt szeretteink, példaképeink emléke elõtt.

            Minden korosztály, de különösen a gyerekek számára fontos, hogy ismerjék és tiszteljék mindazok életét és emlékét, akik az elmúlt korokban sokat tettek szûkebb környezetük, illetve tágabb értelemben nemzetünk boldogulása, haladása érdekében. Ami a „nagyok” emlékezetét illeti, ott a nemzet általában egy-egy kerek évforduló kapcsán lerója kegyeletét, hogy aztán éveken keresztül ismét a hallgatás….

            Egy helyi közösség, egy település múltjához való viszonyában beszédes minõsítõ, ahogyan egykoron volt jeles szülötteinek, polgárainak az emlékét ápolja. Mint országot-világot járó ember sok-sok jó példát, szívet melengetõ lokálpatrióta szellemiséget láttam és tapasztaltam. Ha csak a két „szomszédvár”, Jászberény és Cegléd utcáit járom, a sok-sok figyelemfelkeltõ emléktáblát, a temetõk szépen gondozott történelmi síremlékeit látom, arra gondolok, hogy ezek a települések büszkék a múltjukra, jeles szülötteikre. Ilyenkor elmegyek a városi múzeumokba, rendszeresen vásárolom a helytörténeti kiadványokat, részt veszek egy-egy évfordulós ünnepségen, s ilyenkor arra gondolok: de jó lenne ebben a városban élni, tevékenykedni…

            Ha visszagondolok az elmúlt évtizedekre, sok-sok gáncsoskodásra, akadékoskodásra, tudnék visszaemlékezni. Egy-egy kezdeményezésünk nyomán gyakran kaptuk meg a „mi közük hozzá?”, „nehogy már a gyerekek mondják meg!” szerû kicsinyes lekezelést. Amire viszont jó érzéssel tudok emlékezni: a Nagykáta Barátainak Köre példamutató csapatmunkája a 80-as évek második felében, a 90-es évek elején. Oly sok volt ekkor a tennivaló, s a végnapjait élõ hatalom úgy gondolta: jobb a gõzt így kiengedni, mintha direkt politizálnának az emberek. Farsang István, majd Szegedi Pálné vezetésével sok-sok máig élõ hagyomány, emlékállítás valósult meg ezekben az években. E kor beszédes emlékei többek között az 1988-ban a temetõben létrehozott „Hõsök kertje”, Mátray Gábor szobrának felállítása, a „Nagykátai Füzetek” stencilezett példányainak terjesztése, a „Nagykátai Újság” hasábjain megjelent sok-sok helytörténeti tanulmány és a civil szféra kezdeményezéseinek helyet adó híradás. Az egyesület patronálta Lakatos Gyula és Kucza Péter könyvekben is mérhetõ helytörténeti kutatásait. Amikor a vásártéri iskolába kerültem tanítani, a létrehozott történelem-és honismeret szakkört nyíltan a baráti kör utánpótlásának tekintettem. A baráti kör azóta szép csendesen kimúlt, Káplár Béla és társai más keretekben, de hasonló tartalommal végzik ma is emlékápoló tevékenységüket. Ettõl függetlenül ma is nagyon hiányzik egy politikamentes , helytörténettel is foglalkozó városvédõ egyesület, a lokálpatrióta szellem intézményesített kerete.

            A látszólagos kitérõ magyarázata: az 1994-ben elkezdett munkánknak voltak más részrõl elõzményei, példaképei, s elsõ idõkben sokszor kapcsolódtunk a „felnõttek” mozgalmaihoz. Jó volt õket magunk mögött érezni, szükség esetén segítségüket kérni.

            A nagykátai temetõben végzett tevékenységünk alapját az un. „védnökség” jelenti. Amikor egy-egy síremléket csapatvédnökség alá helyezünk, az kiterjed a síremlék esetenként szükségszerû helyreállítására, ápolására és gondozására, az ott nyugvó személy kerek évfordulóiról való megemlékezésre, emlékének ápolására, élete kutatására, a halottak napján a „hozzátartozó” címén való gyertyagyújtásra. A védnökségi lista évrõl-évre bõvül, s amikor egy-egy új évfolyamból felvételüket kérik diákok a csapatba, amolyan örökségadás gyanánt szervezünk számukra mindig egy temetõbéli sétát.

            1995 tavaszán elsõként Rácskay Ferencnek, a tápióbicskei ütközetben megsebesült, a nagykátai hadikórházban elhunyt honvédek számára a végtisztességet megadó nagykátai plébánosnak a 3 darabra tört síremlékét állítottuk helyre. A síremlék mellé emléktáblát helyeztünk, s a „Nagykátai Újságban” leírtuk, hogy ki is volt ez a derék egyházfi. A síremléket késõbb a baráti kör segítségével a „Hõsök ketjében” helyeztük el, s a védnökséggel együtt járó önként vállalt kötelezettségeinket azóta is teljesítjük. Születésének 200. évfordulóján a magunk szerkesztette „Szakköri Lapok” egy tematikus számát jelentettük meg.

            Jozef Poprawski, az 1939-ben elhunyt lengyel õrvezetõ sírjánál 14 éve gyújtottunk elõször gyertyát. A gyerekek ekkor a szinte olvashatatlan lengyel és magyar szöveget festették ki. A második védnökség keretében lendületet adtunk a nagykátai magyar-lengyel barátsági mozgalomnak, melyrõl a magyar és a lengyel sajtóban eddig több mint 50 írás adott hírt. Számtalan esetben fogadtunk és kalauzoltunk a temetõben lengyel küldöttséget, s Poprawski és társainak emlékét 1999 óta emléktábla õrzi a Mátray iskola falán. Vendégül láttuk a lengyel nagykövetet, a kiskatona sírjától elindult barátsági mozgalom egyik pillérévé vált a csapat munkájának.

            Amikor szóvá tettük az elhanyagolt Keglevich-sírok állapotát, a régi beidegzõdés reflexei alapján amolyan „mi közünk a népnyúzó grófokhoz…” szerû volt a reakció. Itt is a betûk kifestésével kezdtük, majd a Keglevichekrõl kialakult negatív kép megváltoztatása képezte a védnökség legfõbb tartalmát. Sok-sok sajtócikkben, tanulmányban igyekeztünk elsõsorban a tárnokmester Keglevich Gábor életének történelmi epizódjait, jelentõségét felkutatni, felmutatni. Ma már büszkék lehetünk mindarra, amit a gróf 1949-ben tett, s talán felkerül majd a „mûemlék” jelzetû tábla is egyszer a temetõkápolna falára.

            Birtokunkba került a szabadságharcban résztvevõ nagykátaiak listája. Ennek alapján fésültük át a temetõt, s bukkantunk Márton Gábor 1848-as honvéd síremlékére. A sírkeresztet szépen kifestve az ezredforduló tájékán helyeztük el a honvédparcellában.

            Amikor 1999-ben hivatalosan is megkaptuk a katonai hagyományõrzõ egyesület címet, a temetõ katonasírjai felett vállaltunk védnökséget. Nem volt egyértelmû a lakosság reakciója amikor elõször gyújtottunk gyertyát az 1944. november 5-én elesett két német katona sírjánál. Táblát helyeztünk az ugyancsak e napon hõsi halált szenvedett román katona sírkeresztjére.

            Külön fejezet lehetne Farkas Miklós, a sárkeresztúri honvédhadnagy sírja feletti gyámkodás is. Küldöttségek jöttek és mentek, „Gyász és dicsõség” színdarab, közösen alapított kitüntetés: csak a védnökség legszebb lapjait említsem címszavakban. A másik hadnagy, Pilaszanovics Béla életét a „Szakköri Lapok” három számában dolgoztuk fel, s évfordulóin rendszeresek a síremléke elõtt a megemlékezések.Csapatunk részt vállal a 2004-ben elhunyt, a tavaszi emlékhadjárat egyik alapítójaként ismert Jakab László sírja és emléke gondozásában is.

          Ebben az évben Bobory Károly védnökségét „realizáltuk” születésének 200. évfordulóján. Bántó volt ezzel kapcsolatban az illetékesek közönye, mint ahogy az is szomorú, hogy hány jeles nagykátai személyiség síremléke semmisült meg az évek során a közöny és a kapzsiság nyomán. A védnökségi listánkra ebben az évben vettük fel a városépítõ és szépítõ Dezseõffy Emil nevét, kinek a temetõ bejáratánál levõ kriptája elõtt a napokban rendeztünk megemlékezést.            Április 4-én, a mindenkori tavaszi emlékhadjáratok      hivatalos programjának részeként csapatunk katonai hagyományõrzõi a „Kossuth-zászlóalj” tagjaiként, egyenruhában tisztelegnek felnõtt bajtársaikkal együtt a honvédsírok elõtt. Hasonló színfolt gazdagítja a mindenkori október 6-i városi megemlékezéseket is.

            Az utóbbi években a három nagykátai hagyományõrzõ csapat közösen szervezi a halottak napi tisztelgéseket. Ilyenkor egy egyenruhás díszszakasz díszõrséget ad, a csapatzászló meghajtása, a történelmi emlékkarddal való tisztelgés adja a katonai alakiság szerinti közremûködést. Ilyenkor mindig elmondjuk az ott nyugvó személy érdemeit, s a „civil” diákok gyertyagyújtással fejezik ki tiszteletüket. Ez a tisztelgés sokszor egy idõben zajlik 1956. október 26. évfordulójával, s ilyenkor Kovács Mária Magdolna, az 56-os forradalom elsõ nagykátai mártírjának síremlékénél is megállunk.

            Rendszeresen felkeressük minden évben a Kerepesi úti Nemzeti Sírkertet. Az abban évben aktuális évfordulóhoz kapcsolódó, illetve Nagykáta történelme, a tápióbicskei csata résztvevõinek síremlékei egy temetõbéli séta keretében mind érintésre kerülnek. Ilyenkor koszorúzzuk meg csapatunk névadója, Kossuth Lajos mauzóleumát, s iskolánknak nevet adó, Mátray Gábor síremlékét. A regionális szemléletünk bizonyítására számos esetben keressük fel a Tápió menti települések temetõit, az ott nyugvó történelmi személyiségeket ugyancsak magunkénak érezzük. Így jártunk már többször is Tápiószele, Tápiószentmárton, Kóka, Szentmártonkáta sírkertjeiben. A Szentkirályi sírbolt elhanyagolt állapotát nemrég a sajtóban is szóvá tettük.

            Miután a tápióbicskei csata központi helyet foglal el életünkben, országjáró kirándulásaink során, egy-egy településen felkeressük a csata résztvevõjének síremlékét is. Ez persze nem kis kutatómunkával és szervezõ tevékenységgel jár.

            Többször kérdezték tõlünk temetõbéli ténykedéseink során a helybéliek:”rokon talán?”. Jog szerint természetesen nem, de azzal, hogy példaképünkké választottuk a személyt, azzal egy erkölcsi kötelezettséget is vállaltunk. Úgy érzem, hogy a nagykátai Kossuth Lajos Hagyományõrzõ Csapat eddig tett vállalásait, védnökségi nyilatkozatait teljesíteni tudta. Közhely ma már: az hal meg igazán, akit elfelejtenek. Mi arról szeretnénk gondoskodni, hogy ez a felejtés ne következzék be.                                                                                                              

 Basa László