„Ez itt egy jó hely.” Koltay Gergely is így gondolta.
Kiváló - napozásra is alkalmas – szépidõ és bõséges program fogadta a több ezres látogató sereget. Most is – mint, ahogy az elõzõ öt alkalommal is – érdemes volt eljönni a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkba. Évrõl-évre, újabb és újabb, kikapcsolódásra, szórakozásra lehetõséget adó ötlet valósul meg ez egyre terebélyesedõ birtokon.
Tarnavölgyi László
Az egyedül érkezõ, és a csak a néhány száz forintos belépõ árát „befektetõ” alkalmi látogató nem csak az Atilla domb testi-lelki gyógyulást ígérõ halmán sétálva nyerheti el „tisztes üzlet hasznát”.
Azok számára is, akik talán kevésbé fogékonyak a szakrális világra, jótékony hatással van a nyugalmat árasztó táj. A Gödöllõi-dombság dél-keleti lankáinak halvány sziluettje felé veszi útját a délutáni vándorlásába kezdõ Öreg Nap. Ha a Vénséges Vándor reggeli ébredésének keleti helyszíne felé fordítjuk tekintetünket, már a magyar puszta fenséges látványa ragadja képzeletünket Petõfi Alföldje felé (…lenn az alföld tengersík vidékin, Ott vagyok honn, az az én világom…). A domb tetejérõl, akár órákon át gyönyörködhetünk a csodálatos látványban.
Egy álltó helyünkben, egy teljes, 360 fokos körben megfordulva – a ménesek paripáinak szabadon vágtató szenvedélyével a végtelen felé teljesedõ panoráma látványa – megemeli, megtisztítja a földhöz ragadt ember lelkét is. A karámokban futtatott, az istállókban pihenõ lovak, a hatalmas udvarban, egymás mellett jól megférõ, õsi, magyar, házi-és vadállatok környeztében barangoló látogatónak különleges, békés élményben van része.
Galéria I. , Galéria II.
No, persze ha valaki gyermekeivel, unokáival érkezik a parkba, az készüljön fel arra, hogy nem lesz elég egy-két szóval hazaterelni a csemetéket a nap végén a Kincsembõl. Lovakat, õzeket kell simogatni, meg kell nézni a mangalica kondát, a libákat, galambokat, kecskéket, …nem sorolom tovább a struccig tartó csodálkozni valókat.
Tessék még ide képzelni játszótereket, a csigás csúszdákat… Mondom: nem lesz egyszerû a hazatérés! Most nem is beszélek a mini golfpályáról, a hétvégi sétarepülésrõl, a tenisz-, az „igazi”golf-, focipályákról, a lovaglásról, a sétafogatozásról, mert akkor már a sportosabb apukáknak is kétszer kell szólni: „Ennyi mára elég, Apukám, majd eljövünk máskor is!”
Mindez, persze, nem az Atilla-nap. (És az „alapszolgáltatásokból” is csak ízelítõt adtam!) Az ennél jóval több.
Délelõtt 10 órakor egy-egy rövid köszöntõvel fogadták a vendégeket a házigazdák. Senki nem kívánta hosszadalmas szónoklatokkal becsapni a közönséget. A szervezõk rögtön a programok sûrûjébe, a Kormorán együttes pedig a húrokba és a dobokba csapott bele.
{google}7256716329696504176&hl{/google}
A VI. Atilla-nap húzóneve azzal együtt is Koltay Gergely csapata volt, hogy ezen a napon az utánuk következõ fellépõk neve is remek délutánt ígért. Pörzse Sádor, újságíró, az Echo Televízió (a helyszíni beszámoló vetítése a napokban várható az Echo Tv programjai között) szerkesztõ-riporterének felkonferálása után kilenc muzsikus, énekes lépett a színpadra. Jöhettek volna ketten-hárman is, de a dobgép, a CD-rõl bõgetett zenei-alap otthon maradt. Helyette a hangszerek, a kezek, a torkok, és a gondolatok érkezetek meg.
Ezeket gyúrták össze tehetséggel, szívvel, lélekkel, tartalmas mondandóval. Ritka konstelláció ez a hazai pop-rockzene világában. Ezért is nagy élmény, ha valahol módjában áll a zenekedvelõ hallgatónak jelen lennie, egy a valódi hangszeres tudásra alapuló, a hangokat és a hangszereket igényesen összeillesztõ, az improvizációnak, az egyéniségnek az egész, egységes elõadást megemelõ kibontakozására is alkalmat adó koncerten. Ilyen a Kormorán, 32 esztendeje. Zászlókat lobogtató lelkes hangulatba varázsolták – 7 éves kortól 70 éves korig – a közönséget.
Koltay Gergely,
egy tartalmas interjú erejéig – tápióbicskeieket is soraiban tudó Szkítáról is említést téve – rendelkezésünkre állt. Köszönjük a türelmét! (Újabb olvasóink figyelmébe ajánlunk egy régebbi interjút Koltay Gábor filmrendezõvel is. Mindkettõjük közvetlenségét, az igazán nem országos publicitást jelentõ honlapunk felé mutató nyitottságukat :köszönjük! Akinek van mondandója, az elmondja!)
A Kormorán, sokszínû muzsikájához bõséggel merít abból az eredeti, archaikus népzenei, népdal kincsbõl is, amellyel a Tatros együttes szórakoztatta a közönséget. A hangszer bemutatóval is egybekötött produkció után, a megszokottól egészen eltérõ reakciót kiváltó elõadás következett.
Mert, hogy nem hétköznapi jelenség, ha egy õsz hajú, szikár, magas, tudós professzor, egy száll magában, öltönyben, nyakkendõben odaáll a mikrofon elé, és a tûzõ napon tartja közönségét jó másfél órán keresztül. Nincsenek zenei- és látvány elemek, nincs kivetítés, „csak” gondolatok vannak. Elvont, évezredeken kialakult folyamatokat megvilágító, nagy figyelmet igénylõ mondandó. Senki nem mozdul. Csak többen, és többen lesznek a színpad elõtt, és a dombon ülõk között. Pörzse Sándornak vissza kell hívnia a professzort a színpadra, mert percekig zúg a vastaps! Hihetetlen! Nem popcsillag, nem mindennapos vendég a televízióban, nem politikus: Pap Gábor!
Aki viszont a halk szavú mûvészettörténészt követei, az valóban sztár.
Sokak számára köztudott, hogy Mága Zoltán, hegedûmûvész, régi, jó barátságban van Kocsi Jánossal, a Kincsem Lovaspark tulajdonosával. Most azonban nem fellépésre érkezett, hanem néhány olyan gyermeknek kívánt ajándékokkal, a park látványosságaival kedveskedni, akinek nem adatott meg a családi otthon boldogsága, és a felhõtlen gyermekkor. Mága Zoltánnak is messzirõl indult az az útja, amely a jelenlegi sikerekhez, elismerésekhez vezetett.
Nem fellépésre érkezett, de nem is hegedû nélkül jött. Van közönség, van hangszer, és van, aki meg is tudja szólaltatni. A vendégül látott gyerekek között, mi is, jó néhány százan, hozzájuthattunk egy Mága-féle Monti-csárdáshoz.
{google}-5815837156160258061&hl{/google}
A pásztorkutyás bemutató, a Szilajdob együttes dübörgése és az addigi programok mellett-alatt-elõtt-után, egész nap lehetõség volt a fogathajtók versenyén vagy az ifjú labdarugók tornáján szurkolni, hagyományos kézmûves termékek gyártóinak áruit gusztálni, vásárolni. Lehetett a nyárson forgatott ökör – látványnak sem utolsó! - ízletes húsából falatozni, bográcsokból tányérunkba nagykanállal meríttetni, állva, sétálva sültkolbászt majszolni, vagy kényelmesen, az elegáns étterem fehérasztalánál, úri módon ebédelni. Ki-ki kedve, pénztárcája, torkának kívánsága szerint választhatott a jó fajta, hûs borok vagy a frissen csapolt, hideg sörök között.
Lehetett még ezen kívül jól érezni magunkat, jönni, menni, enni, inni, szórakozni, feltöltõdni, kikapcsolódni, gyógyulni, napozni… És szabad volt még beszélgetni, békességben megférni egymás között.
Ezt tettünk hát mi is, szûk baráti körben, úgy néhány ezren.
(Nem felét, nem a negyedét, csak a szerény emlékezet és a billentyûket kopogtató, gémberedett újak által szûkösre szabott tudósítást írtam most ide, a tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark 2008. évi VI Atilla-napjáról. A teljes egészrõl a majd a VII. Atilla napon, Önnek kell meggyõzõdnie! Mi ott leszünk!)
