Nyomtatás
Kategória: Hagyományőrzés

Ravasz László szobrát utódja Bogárdi Szabó István püspök leplezte le             

A 2015-ös esztendőben a nagykátai reformátusok gyülekezete fiókegyházzá válása centenáriuma mellett a vallási közösség történetének több kerek évfordulójáról is megemlékeztünk. Ilyen emlékezetes esemény a kilencven éve történt első püspöki vizitáció, dr. Ravasz László látogatása a Tápió-mentén, s ezen belül Nagykátán. Képek

                A rendelkezésre álló dokumentumok tanúsága szerint a látogatás során három település: Tápiószele, Nagykáta, Szentmártonkáta gyülekezete látta vendégül az egyházi elöljáróság mellett a „nagypolitikában” is jelentős befolyással bíró püspököt. A felsorolt három település közül Tápiószele és Szentmártonkáta teljes mértékben önálló, saját lelkésszel bíró gyülekezettel rendelkezett, míg Nagykáta ez idő tájt alig egy évtizede vált fiókegyházzá. Nagykátán 1925-ben a gyülekezetnek még nem volt temploma és saját lelkipásztora, ellentétben a két szomszédos községgel. A püspöki megálló, az igehirdetés mindenképpen elismerése volt a helyi vallási közösség eddigi tevékenységének. Mellesleg azt sem felejtsük el, hogy Nagykáta volt a régió legnagyobb települése, járási székhelye.

Baksay Béla krónikájából

                A nagykátai gyülekezet 1915-1932 közötti 17 éves történetét dolgozta fel a leányegyház első gondnoka, Baksay Béla gyógyszerész.

                „1925. év május hó 12-én nagy megtiszteltetés éri egyházunkat, dr. Ravasz László püspök úr Őméltósága látogatja meg, akit a hatóság és Egyházunk ünnepélyesen fogad. A Püspök úr Őméltósága Istentiszteletet tart, majd utána fogadja a hivatalok, egyházak, testületek küldöttségét, az ő elnöklete alatt tartott presbiteri gyűlésen kifejezést ad megelégedésének, buzdítva továbbra is a híveket munkára, a hitéletnek mélyítésére.

                A hivatalos rész befejezése után özv. Katona Lajosné úrnő fogadta vendégül a Püspök úr Őméltóságát kíséretével és a presbitereket, majd délután Szentmártonkátára kísértük, ahol szintén hivatalos látogatást tett.”

                A püspöki vizitáció által érintett másik település, Szentmártonkáta meglátogatását így tárgyalta hasonló –nagyobb terjedelmű- krónikájában dr. Kovács István (1910-1956) lelkész 1943-ban:

                „E korszakra esett dr. Ravasz László püspök látogatása, aki 1925. május 12-én jelent meg a püspöki vizitáció megejtésére. A püspök látogatása során kijelentette, elvárta volna, hogy legalább a templomot rendbe hozta volna a mártonkátai gyülekezet.”Általában fájdalommal állapította meg püspökünk, írja az egykorú jegyzőkönyv – hogy nem szemlélhető a lelkész buzgósága és a presbiterek odaadása.”(85-86.o.)

                Nagykátának és a régiónak 1914-1935 között nem volt helyi sajtója, így a látogatás visszhangjáról e forrásokból nem tudunk idézni.

A püspök

                Ravasz László 1882. szeptember 29-én született az erdélyi Bánffyhunyadon. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd 1896-ban Székelyudvarhelyre került egy kollégiumba. Kolozsvárott a teológia hallgatója lett, s az egyetemi előadásokat is látogatta. Már teológus korában kapcsolatba került az újságírással: szerkesztette az Egyetemi Lapokat.

                1903-1905 között Bartók György (1845-1907) püspök titkára volt, s ez idő alatt a romániai –regáti- misszió vezető lelkésze lett. 1905 őszén a berlini egyetemen hallgatott előadásokat. Egy évvel később már szülővárosában segédlelkész, ami alatt készült doktorátusa megvédésére. Sárospatakon magántanári oklevelet szerzett. 1907-től a kolozsvári református teológia tanára.

                Az első világháború kitörése után missziós munkát végzett a kolozsvári hadikórházban. Az Unió szabadkőműves páholy tagja lett 1910-től. 1918-ban az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjévé választották. 1921 őszén lett a Dunamelléki Egyházkerület püspöke. Ettől kezdve Budapesten élt, ugyanakkor irodalmi munkásságával továbbra is kötődött Erdélyhez. Ezekben az években cikkei jelentek meg az Ellenzékben, a Kálvinista Világban. Munkatársa volt a Református Szemlének, melynek 1918-1921 között főszerkesztője is volt.

                1908-ban vette feleségül Bartók György püspök lányát, öt gyermekük született. Boriska lánya a későbbi államminiszter és politikai gondolkodó, Bibó István felesége lett. 1921-től a Kálvin téri református templom lelkésze.

                Fiatalabb korában több írásában is kikelt a zsidóság ellen. Róla írta annak idején Ady Endre: „a kálvinistaság irodalmi lapjában a legszilajabb antiszemitizmust űzi egy Ravasz László nevű, s jobb sorsra érdemes volt ember” Mint püspök, tagja volt a felsőháznak, ahol megszavazta az első és a második zsidótörvényt. 1944-ben szembesült a holokauszt valóságával, és megpróbált tenni a zsidók, különösen a megkeresztelkedettek fizikai megsemmisítése ellen. Amikor elkezdődtek a deportálások, püspöki körleveleiben emelte fel hangját az üldözések ellen. Segítette a mentésben szerepet vállaló Jó Pásztor Bizottságot. Nem sikerült azonban elérnie, hogy az egyházak közös körlevélben tiltakozzanak a népirtás ellen.

                Ravasz László püspök szerkesztője volt a Protestáns Szemle, Egyetemi Lapok, Református Szemle és Az Út című lapoknak. Számos egyházi és irodalmi mozgalom, szövetség, kör születésénél bábáskodott, több irodalmi és kulturális társaság tagja volt. Munkásságát több külföldi egyetem díszdoktori cím adományozásával ismerte el. Élénk közéleti szerepet töltött be, hatása volt a református vallású kormányzóra, Horthy Miklósra.

                1948-ban Rákosi nyomására minden egyházi tisztségéről lemondott és teljesen visszavonult a közélettől. 1953-ban lelkészként is nyugdíjba vonult. Leányfalura költözött, ahol mesterséges elzártságban élte hátralévő éveit.

                1956. október 31-én néhány fiatal lelkész kiment érte Leányfalura, s rábeszélték, hogy jöjjön fel velük Pestre. Az itt összegyűlt lelkészek az újonnan alakult református Országos Intézőbizottság vezetőjévé választották, s őt ismerték el legitim püspöknek. November 1-jén rádiószózatban szólt a nemzethez. A forradalom leverése után az ellenállást szorgalmazó Megújulási Mozgalmat szervezte, mely azonban az állami elnyomás következtében elhalt. 1956 novemberétől 1957 húsvétjáig újból a Kálvin-téri szószéken szolgált.

                Az állambiztonsági hivatal tervezte Ravasz László perbefogását, azonban az eljárás elindítására végül nem került sor. 92 évesen, 1975. augusztus 6-án hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található.

                Portréjával díszített emléktáblát helyeztek el a Kálvin téri református templom oldalán, emléktáblát állítottak egykori lakhelyén, a Budapest II. ker. Bimbó út 43. szám alatti ház falán. A lakitelki nemzeti pantheonban elhelyezték mellszobrát, melyet mai utódja Bogárdi Szabó István püspök avatott fel.

                                                                                                                     Basa László

IRODALOM

-          Baksay Béla: A Nagykátai Református Leányegyház története. Simonyi Simon könyvnyomdája Nagykátán, 1932.

-          Dr. Kovács István: A szentmártonkátai református egyház története. Szentmártonkáta, 1943.

-          Kucza Péter: Nagykáta anno. Múltidéző történetek. Nagykáta, 2013.

-          Ravasz László. Címszó a Wikipédiából.

-          Basa László: A nagykátai reformátusok centenáriuma. tapiokultura.hu, 2015. február 18.