ludwigskollImmár 19. alkalommal került megrendezésre az a német-magyar természetvédelmi cseretábor, amelyet a Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány szervez meg évről évre a Pest Megyei Önkormányzat és németországi partnere, Ludwigsburg Járás Önkormányzatának támogatásával.
A nagykátai Damjanich János Gimnázium diákjai közül 15 középiskolás utazhatott ki augusztus első hetében a nagykátai kistérségből a Stuttgart melletti régióba, hogy egy hetet természetvédelmi munkával és a járás megismerésével töltsön. Az alábbiakban az egyik résztvevő diák, Bikás Bettina útibeszámolóját olvashatják. (Antalicz Csaba -
Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány)

Amikor visszagondolok az elmúlt hét eseményeire, jó érzés tölt el, sok emlék jut eszembe, melyek jó kedvre derítenek. Augusztus 1-jén hajnalban indultunk egy mikrobusszal Németországba, Ludwigsburg járásba. Minden páros évben egy német csoport látogat el Magyarországra, minden páratlan évben pedig a magyaroknak áll fenn a lehetőség, hogy Németországba utazzanak. Az indulás előtt egy kicsit féltem, ugyanis elég vegyes társaság jött össze a gimnázium különböző osztályaiból, de már az első nap kiderült, hogy nagyon összetartó csoportba kerültem. Az odaúton ismerkedős játékot játszottunk, s a buszút is kellemesen telt a 15 órán keresztüli folyamatos ülés ellenére is. Az esti órákban érkeztünk meg szállásunkra, Freudentalba, a nagyon szép és igényes Pedagógiai Központba (PKC). Kicsomagolás után rögtön elindultunk felfedezni a falut, ahol éppen a napokban került megrendezésre a Borfesztivál, így többen a csoportból ott is maradtak táncolni. A többiekkel sétálgattunk még az utcákon, megcsodáltuk a különleges faszerkezetes házakat, virágokat, macskaköves utcákat, tisztaságot, rendet, ami a német, illetve sváb falvakat jellemzi. Este későn tértünk nyugovóra, így másnap a 7 órai ébredés kicsit korainak tűnt, de fél nyolckor már svédasztalos reggelit kaptunk a szállásunk alagsorában berendezett hangulatos étkezőben. Minden nap nagy volt a választék, ehettünk többféle müzlit és különböző sonkákat, sajtokat, és a németekre jellemző fekete kenyér sem maradhatott soha el. Első nap Dr. Rolf Gastel köszöntött minket a természetvédelmi táborban, aki a program szervezője lévén egész héten velünk maradt. Szerencsére a kommunikációval nem volt gond, ugyanis Hoffmann Anikó, a fordítónk tolmácsolt nekünk mindent, valamint dr. Gastel a német mellett beszélt angolul is, így mindig sikerült megértetnünk magunkat. A köszöntő után délelőtt egy természetvédelmi interaktív múzeumba látogattunk, majd délután a Neckar folyó völgyében túráztunk. Később pedig megmásztunk egy domboldalt is, amely olyan meredek volt, hogy csak kecskékkel lehetett legeltetni. A programokhoz egész héten keresztül csatlakozott hozzánk négy német diák is, akikkel rengeteget beszélgettünk, szórakoztunk, sőt az utolsó napokban meghívtuk őket a szállásunkra is. A hét végére mindannyiukkal szoros barátságot kötöttünk.

A második nap dolgoztunk, de a munka nem volt vészes. Lekaszált füvet kellett gereblyékkel és vasvillákkal legörgetnünk egy teraszos kialakítású domboldalon, ahol a gépek már nem tudtak közlekedni. Kaptunk kesztyűt, pólót is, egyedül a rekkenő hőség akadályozott minket a munka végzésében. Természetesen ebédet is adtak, aznap épp a közeli tűzoltóságon. Érdemes megjegyezni, hogy mennyire egészségesen élnek ott az emberek, mindenhez lehet salátát enni, legyen az pizza vagy tészta. A fárasztó nap után elmentünk fagyizni egy Freudentalban lévő tehenészetbe, ahol igazi tehéntejből készítik a fagylaltot. Majd az esti órákban a szállásunk mellett lévő zsinagógát néztük meg egyik szállásadónk vezetésével, illetve a zsidó temetőbe is ellátogattunk. Vacsorát minden nap a szállásunkon kaptunk, általában főtt étellel vártak minket. Az első két nap estéjén az egész társaság levonult a szállás üvegkupolás előterébe, ahol a Most múlik pontosan c. dalt gyakoroltuk a hivatalos fogadásra. Később persze kötetlenül is énekeltünk a gitár hangja mellett. Minden este sokáig beszélgettünk, vagy a szállás pincéjébe vonulhattunk le kártyázni, zenét hallgatni, így a lefekvés ideje eléggé eltolódott. Kissé fáradtan ébredtünk, de minden napot maradéktalanul kihasználtunk és élveztünk, ez is hozzátartozott az ottani hangulathoz. A harmadik nap délelőtt ismét dolgoztunk, a délutánra tervezett strandolás azonban az esős idő miatt elmaradt. Helyette egy hangulatos kisvárosba, Besigheimba látogattunk el. Szerdán a híres ludwigsburgi kastélyt néztük meg a több száz termével, mely Közép-Európa legnagyobb fennmaradt barokk kastélya. Majd Ludwigsburg Járás Önkormányzatán részt vettünk a hivatalos fogadáson, ahol előadtuk a dalunkat, illetve egy ebéddel is megvendégeltek minket. Délután az Enz folyó mellett túráztunk, felmentünk egy kilátótoronyba is, ahol távcsövön keresztül figyelhettük meg a madarakat. A túrát követően Marbachba, Schiller szülővárosába utaztunk, ahol a Városházán szintén köszöntöttek minket, majd idegenvezetővel végignéztük a város látványosságait. S bár már nagyon fáradtak voltunk, Rolf ragaszkodott hozzá, hogy még egy meredek hegyoldalt megmásszunk. De megérte, ugyanis a kilátás egyszerűen csodálatos volt a hegytetőről, láthattuk a két folyó – az Enz és a Neckar – torkolatát is. Csütörtökön utoljára dolgoztunk még 2 órát, majd meglátogattuk az egyik leggazdagabb leletanyagot bemutató kelta múzeumot és a sírhelyet is. Útközben hazafelé még beugrottunk Bietigheimba, ahol kaptunk 1,5 óra szabadidőt városnézésre és vásárlásra. Pénteken kipróbálhattuk, hogy milyen kenuzni. Délelőtt az Enz folyón eveztünk, miközben gyönyörködhettünk a körülöttünk lévő élővilágban. Délután pedig egy Vadasparkba látogattunk el, ahol az őzek karnyújtásnyira sétáltak tőlünk. Valamint megnéztünk egy madárbemutatót is, ahol a sólymok, sasok az orrunk előtt szálltak el. Aznap este már csomagolunk kellett. A magyar vezetőnk, Antalicz Csaba megköszönte nekünk a hetet, illetve mi is neki, hiszen nagyon jól sikerült összekovácsolnia és egyben tartania a csapatot. Az utolsó nap Stuttgartba látogattunk, ahol egy gyors közös séta után szabad órákat kaptunk a városban. Vásárolgattunk a Königstraßen, majd ebéd után dönthettünk, hogy maradunk még a városban, vagy megnézzük a Mercedes-Benz Múzeumot, így a társaság kettévált. Az esti órákban indultunk haza miután érzékeny búcsút vettünk vendéglátóinktól és a német fiataloktól, és éjjel utaztunk haza.

                Összességében mindannyiunknak hatalmas élmény volt ez az út, más kultúrával, más tájjal, emberekkel ismerkedhettünk meg, valamint barátságokat kötöttünk, amelyek remélem, hogy a jövőben is megmaradnak.

2015. augusztus 13. Bikás Bettina