Németh Csaba tápiógyöregyei történelemtanár, helytörténész és nagymegyeri kollégája, Varga László Egy elveszett zászló nyomában címmel, közösen írta meg az anyaországi, Tápió - vidéki településnek és a csallóközi kisvárosnak azt a közös történetét, amelynek kezdete még az 1930-as évekre tehető.
Élő, lüktető kapcsolat volt ez, egészen 1945-ig. A kádári szocializmus azonban nem szívlelte az ilyen „irrendenta”, nacionalista magyarkodást, így lassan a feledés homálya lepte be ezt az igaz ügyet, mindkét településen.
Németh Csaba tanár úr azonban megtalálta azt az alig pislákoló kis lángot, amelynek fényével elindulhatott azon az úton, amelynek ünnepi állomásán magam is jelen lehettem szeptember 19-én.
A tápiógyörgyei közösségi házban, ezen a szép őszi napon, Varró István és Lojkovics Sámuel polgármester urak aláírásukkal megújították a „magyar a magyarért” kapcsolatot.
A két település kutatóihoz, lokálpatriótáihoz a kezdetektől csatlakoztak az önkormányzatok is, és már évek óta fejlődnek a hivatalos, a kulturális és a civil kapcsolatok is.
Ez alkalommal az Orsovics Yvette karnagy által vezetett kiváló nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar is fellépett, majd Bihari József, a Pest megyei múzeumok ny. igazgatója mutatta be a könyvet, akit Varaga József követett a pódiumon.