A Tápió menti települések közül Tápiószelén 1924-ben az elsők között állítottak emlékművet a község 207 hősi halottjának. Most, amikor a Nagy Háború centenáriumára emlékezünk, különös jelentőséget kapnak ezek az emlékjelek. Minden szobor története egyedi, s az alkotók személye a XX. századi képzőművészet képviselőiből válogatva egyfajta művészettörténeti pannót alkot.Képek

Írtam korábban Sződy Szilárd, Pándi Kiss János nagykátai és pándi katonaszobráról. Ezek az alkotások kiemelkednek társaik heroizáló mondanivalót hordozó köréből. A nagykátai bronzkatona jubileumai , Pándi Kiss János - A Tápió mente kulturális örökségét gyarapította A tápiószelei hősök szobra véleményem szerint nem éri el az előbb említett művek színvonalát, ugyanakkor a szobrászművész személye annak pályafutása és más, sikerültebb alkotásai igencsak figyelemre és megismerésre méltóak.

A Nagy Háború emlékezete Szelén

                A település lakossága az 1910-es népszámlálás alapján 7200 fő volt. Tápiószeléről 1510 fő kapott katonai behívót. 207 fő volt a hősi halottak száma, ami után 107 fő maradt hadiözvegy, 62-en lettek hadiárvák. A javakban becsült veszteség 500 ezer pengő volt. 1931-ben egy Cegléden megjelent kiadványban így emlékezett az I. világháború szenvedéseire a tápiószelei Árvay Imre:

                „1914. évi július hó 26-án (vasárnap) reggel dobszó útján kihirdették a mozgósítást. Szakadatlanul robogtak a katonai vonatok Budapest-Szolnok felé. A lakosság pedig minden alkalommal megvendégelte a távolból jövő testvér katonákat. Később az ütközetek után jöttek vissza a sebesülteket és foglyokat szállító vonatok, melyeket a lakosok rokonszenvvel, szeretettel, mély meghatottsággal fogadták. A háború csak dühöngött tovább, évről-évre fölfalta az áldozatokat, úgy, hogy már a 18 éves növendékeknek is be kellett vonulniuk. Ez időben a kultúra háttérbe szoríttatott. A földműves munkákat az öregek, asszonyok, leányok és gyermekek végezték. Miniszteri rendelet szerint csak az I-III. osztálybeli tanulók jártak iskolába, azok is szórványosan. Lassanként elfogyott minden, szánandó állapotban volt az egész falu.

                Végül a szörnyű szenvedések és nélkülözések után megszűnt a vérontás. Azonban a nehezen várt béke nem remélt felfordulást, zavargást, fosztogatást, gyilkolást s más eféle szerencsétlenséget hozott ránk. A község átélte a kommunizmust és az ezt követő oláh megszállást is minden borzalmaival együtt. Végül 1919 évi november hó 17-én az utolsó oláh csapat is kivonult a községből. Mindenki fellélegzett, templomba sietett és ott könnyeket hullatva forró hálát rebegett az egek Urának.

                A szörnyű világégés a fejlődésben lévő községet csaknem minden téren megbénította. A már tervbe vett építések és mindennemű gazdasági, ipari és kulturális alkotások csak a világháború elmúlása után lettek megvalósíthatók.(…) A világháborúban elesett hősök emlékszobrát Pongrácz Szigfrid szobrászművész által műkőből a község elkészítette…”

A világháború hőseinek emlékezete

                A magyar országgyűlés először 1917-ben alkotott törvényt a hősi halált halt katonák emlékének a megörökítésére. Az 1917/VIII. törvénycikk 2. paragrafusának indoklása szólt a hősi emlékművek felállításáról:

                „A hősöknek áldott emlékezete felé fokozott kegyelettel tekint az egész nemzet, szent emléküket pedig tiszteletben kell tartania nemcsak a mai nemzedéknek, hanem a késő utókornak is, hogy példájukból buzdítást merítsen az önfeláldozásra és a hazaszeretetre. Ez teszi kötelességünkké, hogy név szerint említsük meg mindazoknak az emlékét, akik életüket áldozták fel a hazáért, mindnyájunkért. Ennek alkalmas módja, hogy minden község (város) saját területén létesítsen olyan emlékművet, amelyen a haza védelmében elesett hős fiainak nevét maradandóan bevésse.

                Vagyonos községnek (városnak) monumentális műemléken, a szegénynek pedig szerény táblán, de mindenesetre méltó módon és minden egyszerűsége mellett is nemes művészi kivitelben kell megörökítenie hős fiainak nevét s emlékezetét. Oltár lesz ez az emlék minden időkön át, a hazaszeretet oltára, amelyen a tisztelet és a soha el nem múló hála örök fényében fognak ragyogni a hazáért hősi halált halt vitézeink áldott nevei.” (Magyar Törvénytár 1917. évi törvénycikkek. Franklin, Budapest 1918.27.o.)

Az alkotó

                A tápiószelei hősi emlékmű alkotója, Pongrácz Szigfrid, Popper 1872. június 15-én született a morvaországi Brünnben. 1890-1896 között Bécsben tanult, ahol mesterei Edmund von Hellmer (1850-1935) és Caspar von Zumbusch (1830-1915) osztrák és a német akadémikus emlékműszobrászat nagyhatású képviselői voltak. Hellmer tanítványai közül kiemelésre méltó Fadrusz János, Horvay János, Zala György, míg Zumbusch olyan művészek útját egyengette, mint Horvay János, Róna József, Stróbl Alajos.

                Pongrácz Szigfrid országos ismertségét a Margó Edével közösen készített aradi és debreceni Kossuth-szoborcsoport alapozta meg. Épületdíszítő szobrok –legismertebb a Corvin áruház homlokzatát díszítő szoborcsoport- mellett síremlékeket és önállóan kivitelezett kompozíciókat is mintázott. A Magyar Nemzeti Galéria hat alkotását –Chopin, Elégia, Salome, stb.- őrzi. Aukciókon ma is fellelhetők a 35 cm-es nagyságú, bronzba öntött asztali szobrai. Művészetét 1929. február 6-án Budapesten bekövetkezett halála után a Magyar Művészet c. folyóiratban Lyka Károly méltatta.

A millenniumi emlékmű

                A Hősök terén álló millenniumi emlékmű szoborgalériája az elmúlt több mint száz esztendő alatt a mindenkori politikai nyomásnak és elvárásnak megfelelően igencsak mozgalmas időszakot élt meg.

                Pongrácz Szigfrid alkotói munkásságának legkorábbi hazai megjelenése a tanulmányozott dokumentumok alapján 1905-re tehető. Margó Edével (1872-1946) közösen készítették el a galéria I. Ferdinánd portréját. Az első osztrák származású magyar király szobrát 1945-ben eltávolították, s a helyébe a Köröndről Bocskai István egészalakos portréja került. A restaurálására váró I. Ferdinánd helyét még keresik.

                1906-ban készült el a fenti alkotói páros Hunyadi Jánost ábrázoló szobra, melyen a történelmi kurzusok nem találtak fogást, így az a mai napig a helyén van.

Az alkotó üzenete az utókornak

                A képzőművész utókornak szánt üzenetét az alkotásai közvetítik. Pongrácz Szigfrid első ismertebb vidéki köztéri alkotása 1909-ben került leleplezésre Aradon. Kossuth Lajos emlékművét Margó Edével közösen kivitelezte. Történetét így jegyezte fel a Köztérkép: „Az egyik legimpozánsabb Kossuth-szobrot 1909. szeptember 19-én avatták fel az egykori József főherceg úton. 1919-ben Erdély Romániához való csatolását követően, a román hatóságok a szobor eltávolítását kezdeményezték, de a lakosság tiltakozására való tekintettel elálltak szándékuktól. 1921. március 9-re virradóra ismeretlen tettesek ledöntötték az emlékmű mellékalakjait, mire a hatóságok bedeszkázták a szobrot. 1925. július 25-én megkezdték a lebontását. Darabjait a Szabadság-szoborral együtt egy lovardába, majd később egy sportpálya melletti üres telekre szállították. Innen a Szabadság-szobrot az aradi vár kazamatáiba szállították, míg a Kossuth-szobor bronzalakjai nyomtalanul eltűntek.”

                A fentiekkel ellentétben áll a debreceni Kossuth-emlékmű, melyet véleményem szerint az alkotók, a Margó-Pongrácz páros legsikerültebb, legjelentősebb művének tarthatjuk. A szoborállítás gondolata Kossuth 1894-es halálát követően fogalmazódott meg a cívisváros vezetőinek agyában. 1894. április 14-én –a trónfosztás évfordulója- a törvényhatóság megalkotta azt a memorandumot, mely az egész ország lakosságát kérte közadakozásra. Évvégére már 20 ezer korona gyűlt össze a felhívásra. Ennek ellenére 20 év telt el, míg a tervből valóság lett.

                A szoborpályázatot 1908-ban írták ki, melyre harminc művész küldte be elképzelését. A pályaművek a Nagyerdőn egy erre a célra épített pavilonban voltak kiállítva. A pályázat első fordulója nem hozott eredményt, s a második fordulóra 9 művészt kértek fel, hogy elképzeléseiket tárják a közönség elé.

                „Az újabb bírálatra 1910. június 7-én került sor. A bíráló bizottság a bemutatott pályaművek közül Margó Ede és Pongrácz Szigfrid közösen készített művét választották ki megvalósításra.(hét szavazattal kettő ellenében) A szobor leleplezésére 1914. május 3-án került sor. Nagy tömeg sereglett egybe, hogy fényes külsőségek között ünnepeljenek.(…) A szecessziós stílusban alkotott emlékmű, szoborcsoport ma az ország egyik legszebb Kossuth szobra közé tartozik. Feltétlenül városképi jelentőségű a mű. A Nagytemplom sárga épülettömege mindig is impozáns háttere volt az alkotásnak.”- írta a Köztérkép.

                1916-ban a meggyilkolt Erzsébet királyné emlékét megörökítendő fővárosi szoborpályázaton a Györgyi Dénes-Pongrácz Szigfrid páros II. díjat nyert.

                Budapest II. kerületében, a Mechwart ligetben volt a művész 1920-ban ruskicai márványból faragott „Ádám és Éva”-szobra, mely a közismert bibliai témát egy idillikusabb megközelítésben dolgozta fel. Az elpusztult szobor két alakja a paradicsomi emberpárt mint kisgyermekeket ábrázolta.

A Nagy Háború emlékművei

                Az 1920-as évek Pongrácz Szigfrid megbízásait illetően az I. világháborús emlékművek készítése jegyében teltek el. Összes hét darab hősi emlékműről tudunk, s a legtermékenyebb esztendő –hat alkotással- az 1924-es esztendő volt.

                Pilismarót község 1914-ben adott megrendelést a művésznek, hogy mintázza meg Dobozy Mihály református lelkész és hitvese alakját, akik 1526-ban a falu határában a török elől menekülve a közös halálban találtak menedéket. A haza-és a hitvesi szeretet emlékművét 1914. augusztus 10-én avatták volna fel, de közbejött a háború. Az alkotás a 10 évig egy tűzoltószertárban pihent, míg 1924-ben némileg megváltozott funkcióval –ez lett a település világháborús hősi emlékműve is- ment végbe az ünnepélyes avatás.

                1922-ben Vass Viktorral közösen alkották meg Szabadszállás I. világháborús emlékművét.

                1924-ben Jászfényszaru község hősi emlékművét Vass Viktorral (1873-1955) közösen készítette el. Ugyancsak ebben az évben avatták fel a művész önállóan jegyzett világháborús katonaszobrát Jászárokszálláson, Dunavecsén, a Vas megyei Nemeskoltán és Tápiószelén. Érdekes módon az internetes Köztérkép nem említi a szelei alkotást.

                1926-ban a debreceni piaristák Szent Anna utcai iskolaépületében Margó Edével közösen kivitelezett, I. világháborús hősi halottak neveit tartalmazó domborművük került leleplezésére. Budapesten felépült az ország legnagyobb áruháza, a Corvin Áruház, melynek homlokzati domborműveit Beck Ö. Fülöp, épületszobrait Pongrácz Szigfrid készítette. Az áruház időközben alumínium burkolatot kapott, így a jelzett dekorációs elemek ma takarva vannak.

                Az idén lesz 90 éve, hogy Jászberényben felavatták a világháborús jászhuszár szobrát, az ország egyik legszebb hősi emlékművét. „A város 1925. május 25-én kötött szerződést Vass Viktor és Pongrácz Szigfrid művészekkel egy szoborcsoport megalkotása ügyében, amely az I. világháború berényi hőseinek állít emléket. Szeptemberben a város az elképzeléseket módosította, ugyanis a szobrot fémből szerették volna elkészíteni. Az elkészült emlékművet 1926. október 24-én avatták fel. Az ünnepi szónoklatot Apponyi Albert, a város nemzetgyűlési képviselője tartotta.(…) A szobor trombitát fúvó jász huszárt ábrázol. Ércbeöntött alakja napjainkban a város egyik jellegzetességévé vált. Az emlékmű alapja haraszti mészkő, amely 850 hősi halott nevét tartalmazza. A szobor a II. világháborúban megsérült. 1964-ben restauráltatták…”

                1928-ban –halála előtt alig fél évvel- avatták fel 4 alakos világháborús hősi emlékművét Dunakeszin, amit Reichenberg Józseffel közösen kivitelezett. Ez volt a művész utolsó köztéri alkotása.

A tápiószelei emlékmű avatása

                Pongrácz Szigfrid 1924-ben egy többnyire elterjedt motívumot valósított meg. A műkő szobor azt ábrázolja, hogy Patrone Hungária alakja átöleli az előtte álló sebesült katonát. Az avatásra 1924. augusztus 3-án került sor. Arra nézve nem találtam forrást, hogy miként zajlott az ünnepség, kik voltak a díszvendégek. 1914-1935 között a régiónak nem volt helyi sajtója, így az ünnepségről nyomtatott formában nem maradt fenn beszámoló.

                Közvetett források alapján valószínűsítjük, hogy az ünnepség első sorában foglalhatott helyet Bicskei Bitskey Illés tartalékos hadnagy, tápiószelei községi főjegyző. Ott lehetett Jancsó Levente tartalékos hadnagy, aki a háború után dohánytőzsdés volt a községben.Tápiómenti katonák a Nagy Háborúban

                Jancsó Levente 1893-ban született Szolnokon. 1915 márciusában vonult be a 29. gyalogezredhez. A tartalékos tisztiiskola elvégzése után 1915 szeptemberétől az orosz fronton harcolt. 1916 februárjában Rarancenál aknától sebesülve félszemére megvakult. Felgyógyulva 1916 májusától önkéntesként az olasz fronton harcolt, majd az orosz fronton részt vett a Bruszilov offenzívában és számos ütközetben. Gránátnyomástól sérült meg súlyosan a Pusti-miti ütközetben. A kórházi ápolás után 1917 februárjában mint 50%-os rokkant szerelt le.

                Meghívót kapott az ünnepségre az 1894-ben született Gömöri Géza honvéd, békében szikvízgyáros Tápiószelén. Behívóját 1915-ben kapta meg, s decembertől az orosz fronton harcolt. Résztvett a Rarance, Toporuc, Dobronouc, Kirli-Baba és a Mgura hegy körüli harcokban. A Cibo völgyben 1916. szeptember 14-én súlyosan megsebesült, az egyik szemét lőtték ki. Felgyógyulva a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot. 1918 júniusában mint 50%-os hadirokkant szerelt le.

                Ott lehetett az emlékműavatáson az 1888-ban Tápiószelén született vitéz Nagy András tiszthelyettes is. A mozgósításkor a huszonkilencesekhez hívták be. 1914. augusztus 7-től a szerb fronton harcolt. Kulistenél súlyosan megsebesült. Felgyógyulása után 1915 májusától az orosz hadszíntéren küzdött tovább. Harcolt Wolhynia, Galíciában és Bukovinában, Stryj, Bug, Toporuc, és a Rarance körüli ütközetekben. A Bugnál orosz hadifogságba esett, de négyórai fogság után megszökött. Raracenál súlyosan megsebesült. Felgyógyulása után 1917-ben a tomán fronton Makkfalva és Kibédnél, később az olasz harctéren Isonzónál küzdött. 1917 nyarán ismét az orosz fronton, majd az olasz arctéren a m.kir. 29.h.gy.-del harcolt Monte Asalónál. 1918. november 4-én olasz hadifogságba esett. 1919-ben szabadult. 1923-ban vitézzé avatták, s 15 hold vitézi telket kapott. A nemzeti hadseregben a fővezérségnél szolgált, majd Nagykátán mint irodafőmester volt alkalmazásban.

                Háborús veteránnak számított az 1890-ben Szelén született Schwarcz Pál szakaszvezető is. 1915 januárjában vonult be. 1915 májusától az orosz fronton harcolt a 306.h.gy.e-ben. 1916. január 16-án Toporoucnál megsebesült, karlövést kapott. 33 hónapi frontszolgálatot teljesített.

                Sokan ismerték a községben Tóth Mihály szakaszvezetőt, a település egyik vendéglőjének tulajdonosát. 1885-ben született Tápiószelén, s 1914-ben vonult be a huszonkilencesekhez. A szerb fronton harcolt több ütközetben. 1914 novemberében Cigányszigetnél megsebesült. Felgyógyulása után az orosz hadszíntérre vezényelték. Részt vett az Uzsok, Drohobie és a Magura körüli arcokban. Przemysl visszavételénél 1915. május 23-án több helyen súlyosan megsebesült. Hosszú kórházi ápolás után 1916 végén mint 80%-os hadirokkant tért haza.

                Tápiószelén 1929-ben alakult meg a Frontharcos Szövetség helyi szervezete Verőczei Márton tanító vezetésével. Az egykori I. világháborús veteránok minden valószínűséggel ott voltak az öt évvel korábbi avatáson. Így jelen lehetett Bender Mihály fakereskedő, Bodrogi Dezső jegyző, Bohunka János szabómester, Lichtig Sándor kereskedő, Romhányi Gáspár községi tisztviselő, Terék Sándor pék, U. Kovács István borbély, Varga János nyugállományú őrmester, Szántha József malomtulajdonos.

Az emlékmű helyszíne

                Az 1924-ben avatott szobor az akkor iskolaként funkcionáló Viczián-kúria előtt állott. A földszintes, tornácos –később „kisbüdös”-ként becézett- épületben 1849-ben többször volt osztrák és magyar hadseregek főhadiszállása. 1849 márciusában Schlick tábornok, majd 1849. július 18-21 között a Perczel Mór vezette Közép-tiszai hadsereg vezérkara vert szállást az épületben. Az épületet az ezredforduló tájékán lebontották.

                Az emlékművet a XX. sz. végén új helyre –a régitől nem messzire-, egy mesterséges dombra emelték, s előtte az I-II. világháború áldozatainak névsorát tartalmazó, kör alakú galériát alakítottak ki.

                                                                                             Basa László

IRODALOM

-         Árvay Imre: Tápiószele. Megjelent: Cegléd. Magyar városok monográfiája. Szerk. Kolofont József. Budapest, 1931.

-         Csáky Kálmán: Tápiószele rövid története a török időktől a második világháborúig. Megjelent: Helytörténeti emlékkönyv. Blaskovich Múzeum Baráti Köre, 1999.

-         Bereg-kúti forrás. A Kókai Értéktár kiadványa. 2. szám. 2015. május. Szerk.: Baksa Brigitta.

-         Gócsáné dr. Móró Csilla: Tápiószeleiek az első világháborúban. Thapeu, 2014. október.

-         Basa László: A nagykátai bronzkatona jubileumai. tapiokultura.hu, 2014. július 21.

-         Basa László: Tápiómenti katonák a Nagy Háborúban. tapiokultura.hu, 2015. április 28.

-         Basa László: Pándi Kiss János – A Tápió mente kulturális örökségét gyarapította. tapiokultura.hu, 2015. december 28.

-         Ponrácz Szigfrid. Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11587/ 12368.htm

-         Edmund von Hellmer. https://wikipedia.org/wiki/Edmund_von_Hellmer

-         Caspar von Zumbusch. https://wikipedia.org/wiki/Caspar_von_Zumbusch

-         Kossuth Lajos szobra. https://www.kozterkep.hu/~/15269/Kossuth_Lajos_szobra_Arad_19...

-         Kossuth-szoborcsoport. https://www.kozterkep.hu/~/2670/Kossuth_szoborcsoport_Debrece...

-         Huszárszobor. https://www.kozterkep.hu/~/189/Huszarszobor_Jaszbereny-1926.html

-         Hősi emlékmű. https://www.kozterkep.hu/~/6700/Hosi_emlekmu_Pilismarot_1914...