A fiatal népdalénekes korát meghazudtolva énekel kistérségi, megyei, országos versenyeken, hangját pedig mindenki megjegyzi, aki már egyszer hallotta. Szülőfalujában, Tápiószelén sem mindenki tudja még igazán, hogy milyen kincset is rejt a település Sass Éva személyében.Képek
2016-ban hallottam először énekelni az I. Tárogató Fesztiválon, majd a Blaskovich Múzeumban megrendezett „Népzenei Örökségünk Őrzői” programon belül, ahol Sebestyén Mártával egyszerre néztünk össze, amikor Éva elkezdett énekelni. A fiatal dalos pacsirtából ezalatt a korosztályának egyik legjobbika lett. Idén márciusban a Nyíregyházán megrendezésre került XIX. Vécsey-Vásárhelyi Kamara Néptánc és Népdaléneklési Verseny győztese lett kategóriájában, mely az Oktatási Hivatal által támogatott országos verseny volt:
http://www.lokototancegyuttes.hu/2017
2017. március 24-26 között került megrendezésre Gödöllőn az immáron hagyománnyá vált Országos Népzenei Verseny, melyen az ország valamennyi művészeti iskolája indul, hiszen ez a népzenészek, népdalénekesek legnagyobb versenye. Mindenki itt van, aki számít! II. korcsoportban, szólóének kategóriában országos bajnok lett Sass Éva a Galga menti népdalcsokorral. Mindezt gyönyörű szép hévízgyörki népviseletben adta elő, melyet Hévízgyörk egyik legnagyobb köztiszteletben álló adatközlőjétől, Tóth Gáborné Hajdú Juliannától kapott. Ezer köszönet érte! A versenyt területi válogatók előzték meg, ahol a legerősebb mezőnyben, a budakalászi selejtezőn jutott tovább. A döntőben a zsűri tagjai voltak:
Juhász Erika – népdalénekes, a Nyíregyházi Egyetem adjunktusa
A Népművészet Ifjú Mestere
Dr. Richter Pál – MTA BTK Zenetudományi Intézet intézetigazgatója,
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék vezetője
Szabolcsi Bence díjas zenetörténész
Vavrinecz András – Martin György díjas népzenész, a Hagyományok Háza népzenekutatója
Széles András – népzenész, citeraművész
A Magyar Kultúra Lovagja, a Népművészet Ifjú Mestere
Éva a Tápió mente első népdalénekese, aki ilyen fiatalon ilyen hatalmas eredményt ért el. Ami még nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy felkészítő tanára Horváth Éva Sára, aki az én tanítványom volt egykor Tápiószentmártonban a Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskolában (tanári különdíjat vehetett át a versenyen, ami minden bizonnyal nem nagy hátrány lesz a Zeneakadémiai felvételinél a nyáron).
A verseny után beugrottak hozzám elújságolni a hírt. Kívánom minden pedagógusnak, hogy érezze sokat ezt az érzést, amit akkor, ott a kapuban éreztem.
Bízok benne, hogy még nagyon sok megmérettetésen ismerteti meg Sass Éva Tápiószele nevét, viszi hírét a Tápió mentének, mely innentől kezdve elfoglalta méltó helyét a népzenei mozgalomban hosszú idő után.
Szívből gratulálunk mindkét Évának és további eredményes és barátságos együttműködést kívánunk! Gratulálok a szülőknek, akik minden támogatást és segítséget megadva igyekeznek mindent megadni a lányoknak a siker eléréséhez!
Mindkettőjükkel találkozhatnak a kedves érdeklődők 2017. május 20-án Tápiószelén, a Népkertben megrendezésre kerülő II. Tárogató Fesztiválon, ahol sztárvendégként a Tápió menti tehetségek koncertjén fellépnek Sass Éva barátnői, a 2015-ös Fölszállott a Páva győztesei, a Haraszti ikrek is!