TME CSEHAz idén fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Tápiómente Táncegyüttes az elmúlt egy hónapban két alkalommal is ellátogatott Kunovicébe, Délkelet-Csehország egyik minden szempontból meghatározó városába.

I. Ride of the Kings

Első útjuk alkalmával (2018. május 17-20) a „Jízda Krále” elnevezésű, több évszázados népszokást felelevenítő program vendégszereplői voltak. Fotók I. Bálint Dániel

„Pár évvel ezelőtt az UNESCO Világörökséggé nyilvánított egy a dél-morva Uherské Hradiste és Hodonín városában és még néhány környékbeli kis településen (pl. Vlčnov, Kyjov, Kunovice, Hluk, Skoronice) élő, sok évszázados népszokást, a „Jízda Krále”-t, avagy a Király futását. A XX. század elején még csaknem valamennyi kis faluban megrendezték ezt az eseményt. A népszokás pontos eredete ugyan a ködös múlt homályában elveszett, de a pogány rítusok egyfajta továbbélése mellett, a mai hagyományt néhány etnográfus egy Mátyás királyhoz fűződő legendához is köti. Nevezetesen amikor 1469 késő őszén Podjebrád György cseh uralkodó csapatai visszaverték egy kis időre a magyar király hadait, a cseh monda szerint Mátyásnak női álruhában kellett elmenekülnie.

Ezt az eseményt elevenítik fel azzal a rítussal, hogy egy fiatal fiút női ruhába öltöztetnek, egy szál virágot tesznek a szájába, nehogy elárulja magát a beszédével, és szalagokkal takarják el az arcát. A kíséretéhez tartozó, lóháton ülő fiatalemberek pedig mindeközben markáns jókívánságokat kiáltanak a tömegnek, arra biztatván őket, hogy dobjanak pénzt a ló oldalára felfüggesztett ládikába, legyen miből az uralkodónak ennivalót vásárolni. Más kutatók szerint azonban nem Mátyás királyról szól a történet, hanem az adószedőkről, vagy éppen Podjebrád Viktorin herceg kimenekítéséről, így a lényeg leginkább csak maga az esemény, a hozzáfűződő régi ceremónia, a színes, önfeledt zenés-táncos ünneplés.”

Forrás: http://nemcsakpraga.blogspot.com

http://mesto-kunovice.cz

Kunovice város meghívását erre a kiemelkedő színvonalú és rangos rendezvényre nagy örömmel és köszönettel fogadta el a meghívást a Tápiómente Táncegyüttes és zenekara. Az együttes a program egésze alatt a szervezők és a város vendégeként vett részt.

Fotók II. Bálint Dániel

A protokollfogadáson – Ivana Majícková polgármester asszony köszöntő beszéde után – a vendéglátók és vendégországok (Magyarország, Szlovákia) átadták egymásnak ajándékaikat.
Ezen alkalommal Terék József Tápió menti verbunkot játszott tárogatón. Megemlítetett, hogy a Mátyás király-történet mellett e hangszernek is van közös cseh-magyar szála, hiszen Stowasser János, a mára már hungarikummá minősített tárogató egyik XIX. századi megújítója, gyártója Csehországból származott Magyarországra.

A néhány napos program keretén belül több fellépés, valamint egy lovasokkal, korabeli lovasfogatokkal egybekötött zenés-táncos-népviseletes felvonulás is megrendezésre került. A Tápiómente Táncegyüttes felnőtt- és ifjúsági csapatának műsorait nagy örömmel és szeretettel fogadták a város polgárai és a térségből érkező vendégek, nézők is.

II. XXV.Mezinárodní Detsky Folklorní Festival („Kunovské Léto”)

Ez a fesztivál tagja a CIOFF (International Council of Organizations of Folklore Festivals and Folkart) nemzetközi szervezetnek, mely egyben az UNESCO konzultatív szervezete is. 84 nemzeti tagszervezete van, közel 300 fesztiválnak nyújt szervezési hátteret, erkölcsi támogatást, szerte a világban. Ilyen például a 2017. évben, Scheessel-ben megrendezett (Tápiómente Táncegyüttes itt is nagy sikert aratott) fesztivál is (Nemzetközi a siker! - A Tápiómente Táncegyüttes és zenekara Németországban ).

Ez alkalommal Csehország (Uherské Hradiste, Kunovice, Plzen, Staré Mesto, Veselí Nad Moravou), Szlovákia (Bratislava), Bulgária (Sevlievo), Macedónia (Skopje), Törökország (Ankara), Horvátország (Bistra), Görögország (Krnov) és Magyarország (Nagykáta) kapott meghívást az igen rangos nemzetközi megmérettetésre, melyen a legjobbakat szakmai díjakkal jutalmazták. A négy napos nemzetközi fesztivál szakmai konferenciával kezdődött, majd kezdetét vette a néptáncos-népzenés program, mely három városban (Uherské Hradiste, Kunovice, Borisec) zajlott.

A fesztiválon a Tápiómente Táncegyüttes ifjúsági csapata egy igazán profi és minden tekintetben felnőtt programmal érkezett erre az alkalomra. Rábaközi, Szilágysági, Üveges és Palóc táncokat láthattak a nézők, melyeket tájegységeknek megfelelő népviseletben adtak elő. A felvonuláson, mint minden alkalommal, így most is az egyik legnagyobb sikerrel szerepeltek. A zenekar kíséretében végigénekelték cseh főutcákat, mindezt tették mosolyogva és büszkén, ahogyan az előttük lévő generációk is tették a Tápiómentében, a világ bármely színpadán az elmúlt 50 évben.

A Kunovicében megrendezett protokoll fogadáson azonban történt valami, mely megindított valamennyi jelen lévő vendéget, CIOFF zsűri tagokat, kulturális minisztert, a város vezetését, illetve a fesztivált 25 éve folyamatosan szervező Romana Habartová asszonyt is. A programon muzsikáló, nemrégiben Nagykátán is fellépő helyi Handrlácek Együttes gyerekzenekari produkciója megihlette a zenekarvezető Terék Józsefet. A néhány perccel korábban hallott cseh népdalt, „fejben”, hangszeren soha el nem játszva memorizálta, majd amikor a Tápiómente ajándékának átadására került sor, e dallamot is beleszőtte műsorába, és ezzel szavak nélkül is együttmuzsikálásra invitálta a cseh zenekart. Ez az őszinte gesztus talán a két város (Kunovice-Nagykáta) további kulturális együttműködésére, barátságára is hatással lehet majd.

A fesztiválon az alábbi eredményeket érte el a Tápiómente Táncegyüttes:

A CIOFF Fesztiválra beküldött rajzokért emléklapotvehetett át Fehér Fanni és Kis Kornélia.

0klvelek

A Tápiómente Táncegyüttes két kategóriában is nemzetközi művészeti díjatvehetett át a Rábaközi táncok koreográfiával:

„Az autentikus néptáncban, népzenében betöltött értékes szerepéért”

„A táncanyag minőségéért”

A Tápiómente Táncegyüttes zenekara a nemzetközi zenei díjat kapta meg:

„A kiváló tárogatószóló előadásáért”

A fesztivál igazi siker a Tápiómente Táncegyüttes életében, hiszen három nemzetközi díjjal és két emléklappal térhettek haza.

A Tápiómente Táncegyüttes művészeti vezetője: Vámos László (Harangozó Gyula-díjas, Magyar Bronz Érdemkereszttel és Pro Urbe Nagykáta díjjal kitüntetett koreográfus, néptáncpedagógus), illetve Vámosné Pieskó Csilla

Művészeti asszisztens: Bálint Dániel

Zenekar: Terék József és barátai

A tagok voltak ez alkalommal:

Horváth Éva Sára – ének

Orosz Sándor – prímás

Terék József – tárogató

Böröcz Balázs – brácsa

Szekeres Marcell Péter - nagybőgő

Gratulálunk a Tápiómente Táncegyüttes ifjúsági csapatának, a vezetőknek, a zenekarnak és mindenkinek, aki támogatta, támogatja a fiatalokat népművészeti értékeink ápolásában, színpadra vitelében itthon és a nagyvilágban!