szele márc15

A Tápió-vidék településeinek, így Tápiószelének is minden olyan nemzeti ünnepsége, amely a helyi pedagógusok által összeállított iskolai műsorra épül, színvonalas, emlékezetes. Mégis, valahogy mindig azt érezzük, hogy éppen az adott évben látott program a legmeghatóbb, különlegesebb.
tapiokultura.huTL.KÉPEK És talán így is volt ez most, március 15-én, Tápiószelén, ahol zsúfolásig megtelt az ünneplőkkel a Simonffy Kálmán Művelődési Ház nagyterme!
tapiokultura.huKÉPEK.Iskolások
A Blaskovich János Általános Iskola harmadikosait Ivanics Lászlóné, Lévai Enikő, Nagyné György Csilla és Vidékiné Kovács Beáta tanárnők készítették fel. GócsaLilliaKÉPEK

Az ünnepséget megelőzte egy közel egyhónapos próbafolyamat a művelődési házban, ahol a pedagógusok, a ház munkatársai, a technikai segítők és a gyerekek kis közösséggé kovácsolódtak össze. Köszönet a tanárnőknek ezért a felkészülési időszakért, a magas színvonalú műsor összeállításáért, a gyerekeknek a szorgalmukért, a fegyelmezett előadásokért! Badenszkiné Lesták Zsuzsannának a szép díszletért, Baráth Zoltánnak a hang- és fénytechnikai segítségért vagyunk hálásak!

A hagyományoknak megfelelően, idén is a március 15-ei ünnepségen kerültek átadásra a helyi elismerések. Mindenkinek gratulálunk és rövidesen közöljük az elismertek névsorát is!