TME Klagen 2019

 

KÉPEK.BálintDániel A Klagenfurtban minden évben megrendezésre kerülő Internationale Kinder-, Tanz-, und Friedensfestival kiemelt vendégeként kapott meghívást Magyarországról a nagykátai Tápiómente Táncegyüttes utánpótlás csoportja.

A két település közt már harminc éve folyamatos kapcsolatépítés, a barátság , s így természetes, hogy az osztrák város néptáncegyüttese is több alkalommal részt vett a már a ’Kátai Nemzetközi Tánctalálkozón (XXXVI. 'Kátai Tánctalálkozó). A Vámos László által vezetett csoport mellett spanyol, kínai, bosznia-hercegovinai, szerb és több osztrák csapat is szerepelt az idei fesztiválon, amelynek fő szervezője Helmut Palko, a tartomány, és Ausztia megbecsült, elismert személyisége. Három évtizede ő szervezi ezt a magas színvonalú nemzetközi folklór programot, melynek köszönhetően fiataljaink is életre szóló barátságot kötöttek a fellépő gyermekekkel, kísérőkkel. A fesztivál hivatalos megnyitója Klagenfurt egyik legreprezentatívabb helyén volt, a tartományi székház címertermében volt, ahol a tartomány elöljárói köszöntötték a világ több pontjáról érkező csoportokat és vezetőiket.

A fellépés a Burgplatz-on sajnos elmaradt a rossz időjárás miatt, így az a Volkskino-ban került megrendezésre. Másnap Gallizienben, a hegyekben lévő, igazi osztrák hangulatot árasztó, közkedvelt kulturális helyszínen is nagy sikerrel lépett fel utánpótlás csapatunk.

Az előadások mellett természetesen nem maradt el Kärnten tartomány „szívének”, Klagenfurt nevezetességeinek, a Wörthersee-nek és a kilátónak megtekintése sem.

A műsorokat Terék József és barátai, illetve Sass Éva, fiatal, tápiószelei népdalénekes kísérték.
A nemzetközi fellépés megszervezésében, lebonyolításában a kapcsolatot kezdetben létesítő és azóta is ápoló Burján László, a fordításban segítséget nyújtó Rácz Zsuzsa, illetve a koordinálásban és dokumentációban segítséget nyújtó Bálint Dániel vállaltak kiemelt feladatot.

Szívből gratulálunk a Tápiómente Táncegyüttes utánpótlás csoportjának! További sok sikert kívánunk!