(Tápió mentéért-díj - Első átadás emelkedetten, Tápiószelén )
Molnár Tibor Budapesten született 1940. április 28-án. Felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Bartók Béla Zenei Konzervatóriumában végezte el.
Ének-zene-, zongora és szolfézstanárként dolgozott Tápiószelén, a Tápió-vidéken 1982-ig. 1975 és 1982 között gyermek- és ifjúságvédelmi szakfelügyelőként is tevékenykedett Pest megyében.
Emlékezetes énekórái felejthetetlenek tanítványai számára, akik a mai napig fel tudják idézni, hogyan szemléltette az „A csitári hegyek alatt” című népdal dallammenetét, hogyan rajzolta fel a táblára a megidézett hegyek látványát, a népdalok értelmezésének titkait. Ma is hallják, ahogyan Prokofjev: Péter és a farkas c. zeneművéről beszél s éppen melyik hangszer, melyik szereplőjét játssza el.
Rangot jelentett kórusaiban énekelni. Az együtténeklés öröme mellett éneklő közösségeinek tagjai a járási, megyei kórusversenyeken rendre elnyer elismeréseknek is alkotó részeseivé válhattak. Az iskolai kórus mellett a férfikórust, majd a Bartók Béla Vegyeskart is vezette Tápiószelén, ahol munkásságáért, emberségért a mai napig tisztelet övezi személyét.
1971-től a Tápiómente Táncegyüttes muzsikusa, majd később zenekarvezetője lett. Alázatos szorgalommal végezte el a régi és az új táncművek hangszerelését, a próbák irányítását, a fiatal, tehetséges énekesek, valamint a vidék kiváló muzsikusainak felkészítését, tehetségük gondozását. Közel három évtizedes áldozatos tevékenységének is köszönhető, hogy országos és nemzetközi hírnévre tett szert a nagykátai Tápiómente Táncegyüttes.
1991-től a Nagykátai Damjanich János Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola ének-zene, - testnevelés tanára volt, egészen az ezredforduló első évéig. Munkásságát Nagykáta Város Önkormányzata több alkalommal is Pro Urbe díjjal jutalmazta: előbb a Tápiómente Néptáncegyüttes, majd a Nagykátai Fúvószenekar tagjaként. Harmadjára a Nagykáta kulturális életében megvalósított önzetlen munkásságáért magánszemélyként is átvehette városa elismerését.
Molnár Tibor szellemi, néprajzi értékeink átörökítésében kimagasló tevékenységet végzett. Több évtizedes pedagógusi munkája, a Tápió vidékhez kötődő életműve elismerésre méltó.
Oklevelén ez áll:
Tápió mentéért díjat adományozunk Molnár Tibor részére, a Tápió mentén végzett több mint négy évtizedes művészeti és pedagógiai munkásságának, valamint a Tápiómente Táncegyüttesben végzett három évtizedes zenekarvezetői és társszerzői feladatok hazai és nemzetközi eredményeinek elis mer éseként, emberségéért, a vidék szolgálata érdekében végzett kimagasló szakmai életútjának tiszteleteként.