Kossuth CD plakát kicsi

 

Kossuth Lajos születésének 220. évfordulója alkalmából újabb kulturális örökségvédelmi kiadvány készül el Terék József zenei előadóművész, zeneszerző, zenei rendező által, mely az idén 30 éves pályafutásának egyik legkiemelkedőbb munkájának ígérkezik:

„A projekt legfőbb indíttatása az volt, hogy a Kossuth-kultusz ceglédi hagyományához kapcsolódóan – mely az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága javaslata alapján a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került felvételre a 2014. évben – Kossuth Lajos nevéhez kötődő zenei örökségünket a korábbi kutatások, illetve a Kossuth-kultusz elgondolása mentén meg tudjuk-e úgy valósítani innovatív módon, hogy méltó legyen a szellemiség képviselőihez, kutatóihoz és természetesen magához Kossuthhoz. Ennek ismeretében nyújtott be pályázatot a Kossuth Múzeum igazgatója, Reznák Erzsébet, melynek pozitív elbírálása eredményeként most megvalósíthatjuk a Kossuth 220 projektet. Igen összetett és egyedi értékmentésről van szó, hiszen Kossuth Lajos életét és munkásságát, valamint a Kossuth Lajos nevét őrző népdalok összegzéséről szóló tanulmányt adunk közre magyar-angol nyelven, gazdag fotóillusztrációval és egy egyedülálló CD melléklettel. A lemezen közismert Kossuth nóták, 19. századi – Kossuth halála után, az ő tiszteletére íródott – klasszikus művek, a 20-21. századi népzenekutatás eredményeként dokumentált, de szinte teljesen elfeledett népdalos értékek lesznek hallhatók, változatos hangszerelésben és előadásban, magyar, cigány és szlovák előadóművészek tolmácsolásában. Felcsendül Kossuth Lajos hangja, bemutatjuk az erre az alkalomra írt Kossuth verbunkost, melynek szerzője én vagyok. Az előadók sora is igen gazdag, hiszen 16 előadóművésszel mutatjuk be ezt a minden tekintetben egyedülálló kiadványt, kiknek teljes névsora a plakáton ismertetésre került.

Idén van 30 éve, hogy a zenei előadóművészeti pályán vagyok, az ünneplés pedig erőn felüli munkával, számos kulturális örökségvédelmi kiadvány szerkesztésével és Tárogató Hungarikum Koncertek megvalósításával telik, valamint rövidesen a már közel egy éve tartó, több mint 60 előadóművészeti világverseny sora is véget ér, melynek összegzése is a kerek évfordulóhoz kapcsolódik. Bízom benne, hogy sok emberhez eljut a koncert híre, hiszen az a tapasztalat, hogy mint minden lemezbemutató koncert egyszeri és megismételhetetlen, ott és aznap lesz az igazi varázsa. Mi ezzel szeretnénk hozzájárulni a ceglédi Kossuth-kultuszhoz, melyben természetesen lesz Tápió menti, Pest megyei, Szatmári, Gyimesi, Duna-vidéki, Felvidéki, Délvidéki és még sok más népi muzsika is az ismert és közkedvelt Kossuth nótákon felül. Reményeim szerint pedig a koncert befejező száma egy közös produkció lesz, ahol minden kedves jelenlévő nézővel együtt énekelhetjük, hogy: Kossuth Lajos azt üzente…

A CD, illetve a könyv 2022. szeptember 19-én lesz fizikai formában beszerezhető a Kossuth Múzeum által megszervezésre kerülő könyvbemutató program keretén belül. A lemezbemutató koncertet a Ceglédi Tankerületi Központ médiastábja fogja rögzíteni, kiknek köszönhetően a teljes felvétel látható és hallható lesz mindenki számára, megosztásra kerül majd több közösségi oldalon is.

Mindenkit várunk sok szeretettel az ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött programon, 2022. március 29-én, kedden 19 órai kezdettel a Ceglédi Művelődési Központ színháztermében.”