Nyomtatás
Kategória: Hírek
Találatok: 2919

A nagykátai reformátusok közössége fiókegyházközséggé válásának 100. évfordulója alkalmából a Nagykáta-Tápióvidéki Missziói Református Egyházközség közös emlékezésre és ünneplésre hívta a gyülekezet tagjait és az érdeklődő kátai polgárokat. A 2015. február 8-március 1. közötti időszakban az ünnepi rendezvények sorában élvezhettük Mészáros János Elek jótékonysági koncertjét, a terényi CSAK TE családi kórus előadását, sor került Szabó István egykori nagykátai lelkész sírjának a megkoszorúzására, lesz Lackfi Jánossal író-olvasó találkozó. Az ünnepi rendezvénysorozatot március 1-jén ünnepi istentisztelet zárja majd. 2015. február 21-én 15.00 órakor a nagykátai tájházban egy centenáriumi kiállítás megnyitójára került sor. KÉPEK

A kiállítás mint az emlékezés és a bemutatkozás eszköze

Egy kiállítás megszervezése hagyományos eszköz egy évforduló jelentőségének kiemelésére. Segítségével látványosan próbálja meg az adott közösség a látogatók elé tárni múltjának tárgyi emlékeit, s a nem a közösséghez tartozók számára alkalmat biztosít a bemutatkozásra, a belső élet kívülállók számára kevésbé ismert mozzanatainak felvillantására. A reformátusok Nagykátán a második legnagyobb létszámú vallási közösséget alkotják, s a katolikus többségű polgárok számára lehetőség a kiállítás és rendezvénysorozat a meglévő esetleges tévhitek, sztereotípiák eloszlatására.

A kiállítás anyagának gyűjtését a gyülekezet megbízásából Pintácsi Éva kezdte el, s az összegyűlt anyag rendezése és kiállítássá szervezése is az ő feladata volt. A gyülekezet tagjai adtak be dokumentum értékű fényképeket, bibliákat, kézműves tárgyakat. A parókián található archívum és liturgiai anyag tovább bővítette a választékot.

A kézműves kiállítás tárgyait Bakondi Ilona, Bana Judit, dr. Gál Jánosné, Fogarassy Erzsébet, Gál Márta, Horváth Lászlóné, Magossné Danyi Szilvia, Magoss Valéria, Pásztorka Melinda, Pintácsi Éva, Poór Edit, Scsavniczkiné Káldi Ildikó, Szöllősi Éva, Szűcs Olívia készítették. A kiállításra dokumentumot adományozott, azt történeti információk közlésével segítette: Bakondi Ilona, Bana Judit, Basa László, dr. Gál Jánosné, Horuczi Jenőné, Huber Lászlóné, Kőszeghy Katalin, Molnár Károlyné, Tóth Zsigmond, Velkei Istvánné, Velkeiné Lengyel Katalin. Technikai hátterével támogatta a kiállítást a nagykátai református gyülekezet, a Városi Könyvtár, a Művelődési Központ és Tájház.

Kiállítás megnyitó a tájházban

2015. február 21-én a nagykátai tájházban került sor a reformátusok centenáriumi kiállításának megnyitójára. Nagy számban jelentek meg a gyülekezet, a szórványok képviselői, érdeklődő kátai polgárok. Itt láthattuk többek között Dorner Gábor polgármestert, Karsainé Magyar Ildikó jegyző asszonyt is.

A megjelenteket a gyülekezet nevében Makay László lelkipásztor üdvözölte, s bibliai idézetekkel ellátott beszédében méltatta a centenárium jelentőségét, a gyülekezetnek az elmúlt száz év alatt megtett útját. A terényi CSAK TE családi kórus két énekszáma után Basa László helytörténész röviden összefoglalta az interneten –tapiokultura.hu- közelmúltban megjelent tanulmányát. A megnyitó blokk végén ismét a terényi kórus produkciójának tapsolhatott a közönség. A megnyitó ünnepséget rögzítette a Williams TV, melynek „Tápió+. A Tápió-vidék magazinja” c. műsorában láthatjuk a felvételt. A megnyitó végén nyilatkozott a TV magazinműsorának Makay László lelkész és Pintácsi Éva, a kiállítás rendezője és kivitelezője.

Makay László lelkész köszöntője

„Hogy a szívben lakozó érzésének mekkora erejük van, mindannyiunknak vannak sejtései; sőt mi több tapasztalati is. Ám azt, aminek ma részesei, illetve szereplői vagyunk nem lehet egykönnyen felmérni. Minek köszönhető ez a mai nap, ez a mai alkalom?

Ha csak egy pillantást vetünk egymásra, akkor mondhatnánk azt, hogy egy ember szíve lelkesedésének, kitartásának köszönhetően vagyunk most együtt. Pintácsi Éva, aki mondhatjuk nemcsak rendezvénysorozatunk koordinátora, de ennek a kiállításnak is kurátora, elkötelezett munkával hozta mindezt létre. Köszönet érte Neki és segítőinek.(…)

Hálásan pillantani másokra értékessé teszi az idő egy részét. Mi megtehetjük, hogy 100 évre tekintünk vissza. Miért tehetjük meg ezt?

Azért, mert valaki szívében megszületett a szándék, hogy létezzünk. Nem elég hálával, megilletődöttséggel gondolni a múlt gyülekezetére, az őseinkre. Ismeretlen arcok tekintenek vissza ránk, de szíveikben élt a remény és a hit, hogy majd egyszer mi is az ő gyülekezetükbe fogunk járni.

Isten szívében, ha nem születik meg a döntés, hogy itt Nagykátán is lesz népe, lesz temploma, lesz gyülekezet reformátusként, akkor hiába minden nemes elhatározás, kutatóvágy és kitartás. Isten szívének szeretetéből származó döntés eredménye az a 100 év, amire visszatekinthetünk. Isten szívében az érzés nem változott meg az elmúlt évszázad alatt. Megmaradásunk, fejlődésünk Őneki köszönhető. Annak a szeretetének, ami cselekvő szeretet.

5 Mózes 8,2: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened az Úr…próbára téve téged, megtudja mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait vagy sem ?”…”

A kiállítás megnyitó előadás

Miután a megnyitó előadás tartalmazott közérdeklődésre számot tartó új történeti információkat, a beszéd szövegét teljes terjedelmében közöljük:

„Tisztelt Emlékező Közönség !

Száz évvel ezelőtt, 1915. február 28-án a szentmártonkátai református egyházközség kibocsájtó nyilatkozata alapján a nagykátai reformátusok elnyerték a fiók-egyházközség címet és státuszt.

Mi volt február 28-ika előtt, mi történt a nevezetes dátum után? A nagykátai reformátusok 1915-ig a szentmártonkátai egyházközséghez tartozó szórványközösséget alkottak. Nem volt saját lelkészük, templomuk, a közösséget irányító presbitériumuk. A mindenkori mártonkátai lelkipásztor járt át Nagykátára igét hirdetni, s az általa irányított presbitériumban egy fő képviselte a nagykátai szórványgyülekezetet.

Mi változott, s mi nem 1915. február 28-ika után? A nagykátai leányegyház, vagy fiók-egyházközség gondnokot és presbitereket választhatott. A presbitérium egyházi-vallási vezetője még évtizedekig –egészen pontosan 1945-ig- a szentmártonkátai lelkipásztor, vagy esetenként a helyettesítő lelkész volt.

Nem lett tehát saját lelkésze 1915-ben a nagykátai gyülekezetnek, mint ahogy a templom felépítésére is majdnem száz évet kellett még várniuk. Mint fiók-egyházközségnek már lehetett viszont saját szórványközössége, mely települések időszakonként váltakozóan tagozódtak be a nagykátai presbitérium irányítása alá.

A nem református, laikus nagykátai polgárok egy részében a centenárium kapcsán van egy félreértés, tévhit, mely szerint Nagykátán száz éve alakult meg a református egyház. Az elkészült tanulmány, a most megnyíló kiállítás bizonyítja ennek ellenkezőjét: Nagykátán több száz éve élnek reformátusok, akik hitüket és vallásukat különböző egyházi keretek között gyakorolták.

A reformáció kiinduló pontja Luther Márton nevezetes 1517-es wittenbergi téziskibocsájtó akciója volt. Bízom benne, hogy két év múlva, az 500. évfordulót is hasonló emelkedettséggel ünnepli majd meg a nagykátai gyülekezet. A nagykátai reformátusok 1915 előtt a szentmártonkátai egyház részeként gyakorolták vallásukat, önálló gyülekezeti jogokkal nem rendelkeztek.

Ezekben az ünnepi napokban gondoljunk szeretettel a szentmártonkátai gyülekezetre, mely közösség évszázadokon keresztül gondozta, támogatta a nagykátai reformátusok életét. Említsük meg nagy tisztelettel Székely József mártonkátai lelkipásztor nevét, kinek nagy érdeme volt abban, hogy a szomszédos település gyülekezete nagymértékben önállóvá válhatott. Jóleső érzéssel látom, hogy a két település református közösségének tagjai ma is gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak egymással.

Arra nézve nem találtam perdöntő bizonyítékot, hogy a történelem bármely szakaszában Nagykátán önálló gyülekezet működött volna. Nagykáta történelmét mindvégig a katolikus egyház primátusa jellemezte, s kapcsolata a jóval kisebb református és zsidó vallási közösséggel változó volt. A századforduló után –amikor már rendelkezett Nagykáta hetilappal- a katolikus egyház után létszámban és hatásban a zsidó vallási felekezet következett. Az 1905-ben épült impozáns zsinagóga jól mutatja ennek a vallási közösségnek az akkori erejét.

Az 1899-1914 között megjelenő „Nagykátai Hírlap” és „Nagykátai Járási Hírlap” lapszámait átlapozva nem találtam híradást a nagykátai reformátusok életéről.

Az eltelt száz esztendő legfontosabb eseményeit sorolom fel most a teljesség igénye nélkül, a helytörténész maga választotta szempontjai alapján.

Az új fiók-egyházközség 1915-ben kapott ideiglenes otthont a mai tüdőgondozó intézet épületében. Az 1940-ig tartó 25 éves ittlét első istentisztelete 1915. május 23-án történt.

A Nagykátán 1920-1948 között működő polgári iskolában mindvégig volt felekezeti –közötte református- hitoktatás. Jelentőségét ennek a ténynek az is bizonyítja, hogy sokáig ez az oktatási intézmény volt a járás egyetlen polgári iskolája.

1925. május 12-én volt az első püspöki vizitáció, melynek keretében dr. Ravasz László püspök hirdetett igét a szabadtéri istentiszteleten.

1920-ban kezdődött el a gyülekezet un. „templomépítési vágya”, melynek keretében egy elkülönített alapra adományokat, végrendeletek révén juttatott javakat helyeztek el.

1927-ben a község ingyen biztosított telket az új templomnak a mai Kossuth Lajos utcában. Templom felépítésére nem volt elég pénzük.

1940-ben a Tisza István úton, a mai Ady Endre utcában a gyülekezet egy magánház megvásárlásával imaházat alakított ki. Az avatásra 1940. szeptember 1-jén került sor.

1945-ben a nagykátai gyülekezetnek megszűnt a fiók-egyházközségi státusza, s ezzel a két szomszédos település református egyházközsége először vált egyenrangúvá.

Az átmenetinek tekinthető évek, a rövid ideig tartó szolgálatok után az önállóvá vált nagykátai gyülekezet lelkipásztora 1950-1962 között Szabó István volt, akit 1956 után a hatalom rövid ideig fogságban is tartott.

2002-ben lebontották az imaházat, mely épület 62 évig adott otthont a gyülekezetnek. 2003. április 12-én történt meg az új –s egyben az első- nagykátai református templom alapkőletétele.

2005-ben kezdte meg szolgálatát Makay László lelkipásztor, s 2005. június 12-én felavatták az új templomot.

Kedves emlékezők!

A múlt elemzése nem nélkülözheti a személyes vonások felvillantását. A gyülekezet élén álló lelkipásztorok élettörténete egy ponton a közösség krónikájának is részévé vált. A nagykátai gyülekezetben főállású lelkészként vagy helyettesítő lelkipásztorként szolgálatot teljesítők nevének felsorolása alatt gondoljunk rájuk szeretettel és tisztelettel, hiszen tevékenységük meghatározó volt abban a tekintetben, hogy a kisváros református közössége mindmáig fenn tudott maradni, fejlődést tudott elérni.

Nagykátán az elmúlt száz évben szentmártonkátai lelkészként szolgálatot vállalt 1915-1922 között Székely László, 1922-1926 között Bődy Lajos, 1926-1928 között Balogh Gyula, 1928-ban Nagykálózy Sándor, 1928-1930 között Balog Vilmos, 1930-1939 között Halasi Miklós, 1939-1945 között dr. Kovács István. A krónikaíró Kovács István volt az utolsó közös szentmártonkátai-nagykátai lelkész.

Tóth K. István helyettesítő lelkész lett 1941-ben, hasonló státuszban volt Nagykátán az 1940-es években Vietorisz Lajos, Bartha Géza, Siklós Gábor, Gulyás László, Komlósi Péter. 1950-1962 között volt Kátán lelkipásztor a vallás szempontjából nehéz időszakban Szabó István.

1961-ben helyettesített Héder László, volt lelkész 12 évig 1962-1974 között Somogyi László, 1975-1978 között szolgált Kolozs Vendel, 1980-1984 között Kiss Endre József, öt évig 1984-1988 között Kozma Béla.

Helyettesítő lelkész volt Nagykátán 1988-ban Kovács Zoltán, sokan ismerték az 1988-2002 között nálunk tevékenykedő Sebestyén Benedeket. Nyugállományba vonulása után helyettesített Mező István, Szabó J. Róbert, Maczó Zsolt, majd kezdte meg szolgálatát tíz éve, 2005-ben Makay László tiszteletes úr.

Tisztelt gyülekezet, kedves emlékezők!

Az elmúlt száz esztendőről sokféle szempont alapján lehetne kimutatást készíteni, egyfajta mérleget vonni. Amikor kézbe vettem, s átolvastam a presbitériumi jegyzőkönyvek írógéppel készült példányait, akkor szembesültem azzal a fantasztikus munkával, amit ez a gyülekezet által választott közösség elvégzett. Olvasva a névsorokat, számomra kívülállóként sok esetben jól ismert arcok, közmegbecsülésnek örvendett nagykátai polgárok vonásai sejlettek fel. A jubileum kapcsán adózzunk tisztelettel mindazon presbiterek emléke előtt, kik a testületben végeztek rövidebb-hosszabb ideig a közösség érdekében önzetlen munkát.

A presbitériumok világi elnökei, a gondnokok neveit soroljuk fel ezen a jeles napon: Baksay Béla, Nagy Lajos, dr. Sepsey Mihály, dr. László Pál, Bakondi Endre, Várady Géza, Velkei István, dr. Smidéliusz Lászlóné, dr. Gál Jánosné. Ők a mindenkori lelkipásztorral, illetve a presbitérium tagjaival együtt határozták meg a gyülekezet arculatát. Egy képzeletbeli tablón helyezzük el őket, az elhunytakra emlékezzünk az utókor tiszteletével és hálájával.

Az interneten megjelent jubileumi tanulmány és a kiállítás bemutatja a gyülekezet mai életét is. Minden elismerést és tiszteletet megérdemel az a törekvés, mely a gyülekezet arculatának alakításában, a programok szervezésében az egyházközség tagjainak minél nagyobb körét vonja be. A presbitérium tagjain kívül ma is nagyon sokan vállalnak és végeznek egyéni munkát. Milyen következtetést von le ebből egy kívülálló? A közösségi munkavégzés, a ragaszkodás számtalan jele, a sok-sok kezdeményezés, új közösségi munkaforma és szerveződés arra utal, hogy a gyülekezet tagjai sajátjuknak érzik az egyházközséget, ragaszkodnak hozzá.

Az itt látható kiállítás kísérlet arra, hogy felvillantsa előttünk a nagykátai reformátusok életének jellemző eseményeit, múltjának fellelhető tárgyi és képes dokumentumait. A keresztelőtől a konfirmáláson át a temetésig terjedő szertartások képi megörökítése a rajtuk levő személyek becses emléke.

A kiállított bibliák közül a legrégebbi nyomtatott szentírás 1794-ből való. Több generáció használta őket, lelt olvasásuk közben lelki nyugalmat. Mindenki számára érdekes lehet a vallási életet és a liturgiát segítő kiadványok kiállított gyűjteménye.

A bevezetőben szóltam arról, hogy a század elején a helyi sajtóban nem leltem a nyomát a gyülekezet működésének. A Tápiómenti 2 hetes és a református sajtó közelmúltban megjelent felkasírozott lappéldányai jelzik, hogy ezen a téren is örvendetes változás, előrelépés történt.

Kevés gyülekezet mondhatja el magáról, hogy templomát a Magyar Posta egy bélyegén láthatja viszont. A kiállítás belső termében látható kézimunkák, kézműves alkotások a gyülekezeti tagok kreativitását, kézügyességét dicsérik.

Gratulálok a kiállítást szervező és kivitelező Pintácsi Évának.

Tisztelt emlékező közönség!

Egy kiállításmegnyitó nem alkalmas arra, hogy egy vallási közösség közel 500 éves történelméről teljes képet adjon. Megragadom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmüket a tapiokultura.hu online újságban a napokban megjelent „A nagykátai reformátusok centenáriuma” c. írásomra, mely közel 30 oldalon keresztül kísérli meg a múlt krónikája mellett jelen korunk gyülekezeti életét egymás mellé állítva bemutatni.

A melléklet közel 150 fotója, dokumentuma legyen virtuális kiegészítője, szerves része ennek a kiállításnak. A kiállítás több, általam most először látott fotójával, dokumentumával szeretném ezt a galériát majd kiegészíteni. A tanulmány és a képgyűjtemény az interneten bármikor megtekinthető, s egyfajta házi múzeumként funkcionálhat.

Ezen gondolatok nevében a kiállítást megnyitom.”

Basa László

(A szerkesztőtől:

 

(100 évesek a reformátusaink! Isten éltesse őket!
Mészáros János Elek – „Sztármentesítetten”az igazi!
A nagykátai reformátusok centenáriuma)
Lackfi János Nagykátán, a "100 éves reformátusok" meghívására)