2013. június 8-án a nagykátai gimnázium épületében tartotta félévszázados érettségi találkozóját az 1963-ban végzett IV.a osztály. Önmagában ennek a közlésnek még nem lenne jelentős hírértéke, ámde ez a közösség volt a Nagykátai járás elsőnek maturáló szakközépiskolai osztálya. Az osztálytalálkozó szervezői – Bánáti András, Varga Mária, Turóczi Miklós, dr. Gulyás Gábor- talán felismerve a rendezvény hely – és oktatástörténeti jelentőségét, arról is gondoskodtak, hogy ennek a szombat délutánnak legyen egyfajta maradandó emléke is. Így kerültem én a képbe, akit, mint a gimnázium történetével (is) foglalkozó helytörténészt hívtak meg a találkozóra. KÉPEK

Gondolataimat a rendkívül tartalmas ötórás időtartamú beszélgetésről két részre osztom. Elsőként a téma kapcsán megkísérlem azt az oktatástörténeti hátteret bemutatni, melynek eredményeként egy országos kísérlet résztvevői – a tanulók részéről nem éppen önként jelentkezés alapján- lehettek az 1950-ben alakult gimnázium 1959-60-as évfolyama I.a osztályának diákjai. A történelem felülnézetben felvázolása után arról szeretném kedves olvasóimat tájékoztatni, hogy ezt a folyamatot miként látták ötven év távlatából az egykori diákok, a kísérlet „alanyai”. 60 éves a nagykátai gimnázium

A magyar oktatástörténet elválaszthatatlan annak ideológiai hátterétől, a mindenkori hatalom, a történelem által determinált elvárásoktól. Az 1956-os forradalom leverése után a hatalmat birtokló MSZMP direktívákban, a kongresszusok és központi bizottsági ülések határozataiban fogalmazta meg elvárásait az oktatás és nevelés aktuális feladatairól, a főcsapás irányáról. Az „élcsapat” által megfogalmazott javaslatok országgyűlési és kormányhatározatok formájában már konkrét teendőket tartalmaztak az oktatásügy országos, regionális és iskolai szintű irányítói számára. Így pl. a kormány 104/1958-as határozata egy új tantárgy, a „gyakorlati foglalkozás” bevezetését írta elő az iskolákban. Ez a döntés első jele volt annak a stratégiai váltásnak, mely úgymond az „életszagú iskola”, a munkára nevelés, a középfokú szakképzés bevezetését és elterjesztését irányozta elő.

Az 1961-es oktatási törvény előkészítése már jóval annak 1961. október 12-én történt megtárgyalása és az országgyűlés által történt elfogadása előtt megkezdődött. „Az 1961-es oktatási törvény átfogó reform igényével jelentkezett. A nagy elméleti előkészítés, a bizottsági munkák, a „társadalmi viták” végül csupán meglehetősen szerény eredményt hoztak. Az ötvenes évek túlzott és erőltetett beiskolázása nyomán keletkezett értelmiségi munkanélküliség –ami a fejletlen ipar, mezőgazdaság igénytelenségéből adódott- azzal próbálták levezetni, hogy az iskolareform alapelvévé tették:”Váljék szorosabbá iskoláink kapcsolata az élettel, a gyakorlattal, a tanulással. Minden iskolatípus készítse elő tanulóit a termelőmunkában való részvételre” (1961:III.tc.)

Az 1961-es oktatási törvény előírta, hogy a gimnáziumokban tanulók számára biztosítani kell valamely szakma előképzését. Ezt a feladatot a hét egy napjának a diákok részéről a termelőmunkában való részvétellel kell megoldani. Ez volt a híres-hírhedt 5+1-es rendszer, melyben a hét egyik napját gyakorlati munkával töltötték a diákok. A szakközépiskolától megkövetelték, hogy a négy év alatt felkészítsen az érettségi mellett egy szakma képesítő vizsgáira is.

Itt lép a képbe a nagykátai Damjanich János Gimnázium. A törvény előkészítő fázisában különböző szakmákat képző középiskolákat jelöltek ki, hogy mintegy „pozitív” példájukkal demonstrálják a bevezetés életszerűségét. A mezőgazdasági vonalon többek között a nagykátai és a Dunántúlon levő Tamási község gimnáziuma kapta a „megtisztelő” feladatot az új képzési forma beindítására. Gulyás Öcsiék 1959 tavaszán a nyolcadik osztályt végezve az I.a reálosztályba jelentkeztek, s csak a tanév kezdetén szembesültek azzal, hogy ők majd az érettségi megszerzése mellett okleveles szarvasmarha-tenyésztők és –a lányok- sertéstenyésztő szakmunkások lehetnek.

Az 1961-es oktatási törvény korrekciója a tapasztalatok figyelembevételével 1965-ben történt meg. Nyilvánvalóvá vált, hogy az 5+1-es rendszer nem vált be, a középiskolás diákok értékes időt fecséreltek el ténylegesen semmit sem érő üzemi gyakorlattal. Ezt a rendszert megszüntették. A kísérleti négy év végén, 1963-ban 22 738 diák érettségizett a magyar gimnáziumokban. Ebből a körből 6176 fő tett szakmai minősítő vizsgát, s közülük csupán 161 ment tanult szakmájában az akkor még előírt un. befejező képzésre. Nagykátán a IV. a osztályból érettségi után senki sem helyezkedett el érettségizett szarvasmarha-tenyésztőként, vagy a lányok esetében sertéstenyésztő szakmunkásként.

A kudarc nyilvánvaló volt, s ennek érdekes volt az országos és helyi kezelése. A valós céllal –öntudatos, érettségizett szakmunkásokkal erősítjük a magyar mezőgazdaságot- nem lehetett büszkélkedni. E helyütt egy másfajta kommunikációs panel terjedt el. Miután az első mezőgazdasági szakközepes osztályból többen jelentkeztek agráregyetemre, így Bánáti András, Kasnya Sándor, Fehér Sándor, Turóczi Miklós továbbtanulásával „a mezőgazdasági előképzettség hasznossága” tételt lehetett bizonyítani. Az már más kérdés, hogy az agrárképzésben felsőfokú képzést szerzők többsége „sima” gimnáziummal kezdett Gödöllőn. Az osztályból nyolcan lettek pedagógusok –tehát felsőfokú végzettségűek- , akik helytállását meg azzal lehetett „hasznosítani”, hogy lám szakközepes érettségivel is be lehet jutni az egyetemre, főiskolára. Sokat emlegették bezzegként Gulyás Gábort is, „lám ő befutott sztárügyvéd lett”, vagy a Déryné Színház tagját, Gulyás Öcsit.

Varga Mari elhozta magával a találkozóra a Pest Megyei Hírlap 1960. szeptember 15-iki számának megsárgult lappéldányát. Ebben többek között a kísérleti szakasz első tanévét maguk mögött tudva nyilatkozott az újságírónak Mészáros Mihály osztályfőnök:

„…- Tavaly még csak próbálkozás volt a 4 plusz 2 mezőgazdasági szak a mi iskolánkban. Az idén már sokan jelentkeztek. Nehéz volt a kezdet, mert a gyakorlati tárgyakhoz először nehezen találtunk megfelelő „műhelyt”. Aztán a tsz vezetőségével mégis szót értettünk…Mi főleg az állattenyésztésben képezzük növendékeinket. Úgy gondolom, jó úton haladunk.

Az autóbusz percre pontosan érkezik. A gyerekek birtokba veszik a kocsi belsejét. Kiki a megszokott helyére ül. Ismernek minden bokrot a hatkilométeres úton. Hetenként kétszer utazzák végig.”

2000-ben, a gimnázium megalakulása 50. évfordulóján megtartott ünnepi rendezvényen Povázson Sándor igazgató ünnepi beszédében igen részletesen szólt az első szakközepes osztály érettségijéről. „Az első érettségiző osztály a szakközépiskolában: IV.a osztály, állattenyésztési tagozat (reál osztályként indult 1959-ben). Az érettségi vizsgát 1963. június 20-án tartották, elnök: Dudás József, társelnök: Balaton Gyula, igazgató: Pátkay Imre, vállalati bizottsági tag: Rigó János, SZOT megbízott: Zemniczki Margit, osztályfőnök-jegyző: Mészáros Mihály, magyar nyelv és irodalom: Sződy György, történelem. Cul József, matematika: Pető Sándorné, fizika: Mohácsi Béla, orosz nyelv: Pető Sándor, sertéstenyésztés és gyakorlat: Édes István, szarvasmarha-tenyésztés és gyakorlat: Dancsházy László.

30 jelölt vizsgázott a követező eredménnyel: 2 kitűnő, 4 jeles, 11 jó, 10 közepes, 3 elégséges. Kitűnőre érettségizett Fehér Sándor (Nagykáta) és Kiss Ilona (Tápiógyörgye). A vizsgázókat szarvasmarha-tenyésztésből vagy sertéstenyésztésből nyilvánították szakmunkássá. (…) Az osztály legjobb tanulói nem feltétlenül szakirányban tanultak tovább, közülük több tanár és orvos lett. Nálunk egyik legismertebb, a ma is iskolánk mérnök-tanára Túróczi Miklós. De ebben az osztályban tanult Bánáti András, a Budapest Bank igazgatója, Kiss Ilona középiskolai tanár, dr. Fehér Sándor orvos és dr. Gulyás Gábor jogász is.”

Ennyit a nagytörténelemről, az iskolatörténetről. A találkozón ennyire direkt módon nem került szóba a „történelmi kísérlet”, talán a félévszázados távlat szépítette meg a múltat. Az egykori tantestületet Pető Sándorné Mária néni képviselte. Az osztály átlagban 68 éves tagjai Mária nénihez fordulva, szinte jelképesen rajta keresztül szólították meg a legnagyobb tisztelet hangján jelen nem lévő egykori tanáraikat. Ez a tisztelet és a beszámolókból kisugárzó szeretet számomra a nap egyik nagy élménye volt.

Az elhunyt tanárok és osztálytársak emlékére hagyományosan gyertyát gyújtottak, egy perces néma felállással adóztak emléküknek. Balázs Gábor, Baranyi István, Gulyás István, Molnár Ilona, Pásztor Júlia, Saskői Gábor, Zahalka Mihály osztálytársuk számára már nem tudták kézbesíteni a mai napra szóló meghívót.

Szilágyiné Lilik Mária, a mendei Géza Fejedelem Általános Iskola nyugalmazott igazgatója lírai hangú köszöntőjében emlékezett az együtt töltött négy esztendőre. Felolvasták egykori tanáruk, Mohácsi Béla köszöntő levelét.

A négy év krónikása Varga Mari volt, aki évről-évre haladva jellemezte a tanéveket, felidézte azok emlékezetes epizódjait. Önmagában már az is tanulsággal szolgált, hogy ennyi év távlatából mik voltak azok az élmények, melyeket felelevenítettek. Szóba került az első csalódás, a valósággal való szembesülés: miként lett a rangos reáltagozatú diákból a tehénistállóban ténykedő tanuló. Első évben lovaskocsival történt a „munkahelyre” való fuvarozás, s ekkor még nem kaptak munkaruhát. Amikor a tsz elnök megmutatta birodalmát, a tehénistállóban –mai szóhasználattal- bizony lelombozódtak. A lányok a beígért baromfitenyésztés helyett a sertésgondozással voltak kénytelenek megbarátkozni. Ismerve a mai kor ifjúsága mentalitását, hasonló helyzetben nem hiszem, hogy azonos fegyelmezettséggel csinálták volna végig a „hetenként kétszer” fizikai munkát. Szokatlan volt az is, hogy a tanév befejezése után még 3 hetes szakmai gyakorlatot kellett teljesíteni. Az újságcikk idilli hangulatot sugárzó beszámolója és a valóság között volt némi távolság.

Emlékezetes volt az egykori öregdiákok számára az első osztálykirándulás felidézése, melynek Mátrafüredről Gyöngyösre történő „eltévelyedését” és az érte járó büntetést szemléletesen mesélte el az alkalmi krónikás. Másodikban már kaptak munkaruhát, s a jelképszerű gumicsizma viselésének egészségügyi következményei is szóba kerültek. A fejlődés jelképe: a lovaskocsit felváltotta az autóbusz. Ebben az évben Pécsre szervezett kirándulást az osztály. Megemlítették, hogy az egyik évben –talán 1960-ban- Ilku Pál (1912-1973) művelődési miniszter is megjelent a nagykátai gimnázium –azaz hivatalosan Damjanich János Állami Általános Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola- tanévnyitóján.

Az 1959-es első tanévkezdés az egy éve avatott új iskolaépületben történt, a mellé rendelt kollégium még nem készült el. A lányok bérelt épületben, a fiúk a vasútépítő század sínek melletti fabarakkjaiban laktak meglehetősen mostoha körülmények között. A 100 férőhelyes kollégium majd csak 1963 októberében nyílik meg.

Harmadikban Sopronban volt a nagyon várt osztálykirándulás. Nevetve mesélik el, hogy akaratukon kívül átsétáltak a vasfüggönyön, Ausztriában kötöttek ki. Ebben az évben voltak először építőtáborban, ahol a lányok Szigetbecsén paradicsomot szedtek, s elhozták a legjobb iskolai küldöttségnek járó zászlót. Az ezt megelőző heti kétnapos „edzőtábor” Egreskátán tehát nem múlt el nyomtalanul.

Amikor negyedikben egy országos felmérés készült arról, hogy ki akar elhelyezkedni négy évig tanult szakmájában, Nagykátán bizony csalódás érte az „illetékes elvtársakat”. A „hetenként kétszer” szakmai gyakorlatot fegyelmezetten teljesítette az osztály, s ötven év távlatából sem éreztem szavaikból a csalódottságot, a bosszúságot. Ha nem is lettek hivatásos állattenyésztők, a fizikai munka jellemformáló hatása megedzette őket. Az induló 40 fős osztályból 30-an tettek 1963-ban érettségi vizsgát.

A találkozó második felében a katedrához kijőve egyenként mondták el az egykori IV.a osztály tagjai, hogy mi minden is történt velük az elmúlt ötven évben. Továbbtanulás, pályaválasztás, házasság, családalapítás, gyerekek, unokák, válások és kudarcok, kitüntetések, szakmai sikerek nevesítése révén valóságos kis magyar történelem bontakozott ki előttem. A találkozó résztvevői nem takargatták kudarcaikat, ugyanakkor büszkén mesélték családi és szakmai sikereiket. Hallgatva a személyes hangú beszámolók nyomán megelevenedő életutakat, az a vélemény erősödött meg bennem, hogy ezen a napon nagyszerű emberekkel, egy nagy család rokonszenves tagjaival ismerkedtem meg. Joggal lehet büszke rájuk az őket ötven éve útra bocsájtó alma mater. Mellesleg a találkozón döntés született arról, hogy ezt a programot évente meg fogják szervezni.

Basa László

IRODALOM

- 1000 éves a magyar iskola. Korona Kiadó, 1996.

- 60 éves a Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskola. Nagykáta, 2010.

- Povázson Sándor: 50 éves a Damjanich János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium. Nagykátai Újság, 2000. május.

- Déri Károly: Hetenként kétszer. Pest Megyei Hírlap, 1960. szeptember 15.

- Basa László: 60 éves a nagykátai gimnázium. tapiokultura.hu online újság 2010. december 1.

- Rada István: Megőrzött pillanatok. Kiállítás képei, melyet Rada Aladár születésének 90., a gimnázium alapításának 60. évfordulója alkalmából rendeztek. CD.