„ A hagyomány nem azt jelenti, hogy az élők halottak – azt jelenti, hogy a halottak élnek.” (Maurice Harold Macmillan)
Öt évvel ezelőtt a tapiokultura.hu-ba szánt első írásom egyikében írtam le a nagykátai hagyományőrző gyerekek tevékenységét bemutató cikkemben: „ Egy, a múlt kutatásával, emlékeinek ápolásával foglalkozó gyermekszervezet számára a temető –elnézést a profán hasonlatért- ténykedésük lényeges munkaterülete.(…) Minden korosztály, de különösen gyerekek számára fontos, hogy ismerjék és tiszteljék mindazok életét és emlékét, akik az elmúlt korokban sokat tettek szűkebb környezetük, illetve tágabb értelemben nemzetünk boldogulása, haladása érdekében. Ami a „nagyok” emlékezetét illeti, ott a nemzet általában egy-egy kerek évforduló kapcsán rutinszerűen lerója kegyeletét, hogy aztán az újabb kerek évfordulóig ismét sorsuk legyen a hallgatás, a feledés…” Hagyományőrzők a temetőben

A 20. mozgalmi évét szervező nagykátai hagyományőrzők tevékenységének egyik legrégibb hagyománya az emlékápolás, melynek személyhez köthető területein állandó elem a temetők felkeresése, a kiválasztott példakép sírjának gondozása, ott megemlékezések szervezése. Minden év márciusában elmegyünk a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe, ahol a Magyarország Felfedezői Szövetség un. nemzeti zarándokútján az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jeles alakjainak sírjánál mutatunk be katonai tiszteletadást. Az már csak természetes, hogy ezen alkalom során a gyerekek díszőrséget állnak a csapat névadója, Kossuth Lajos mauzóleumában is. Zarándokút 1848/49 hőseinek sírjához

KÉPEK

2002 óta veszünk részt folyamatosan a tavaszi emlékhadjáratban, melynek során Nagykátán, Isaszegen, Kókán tisztelgünk rendszeresen a véres csaták elesett hőseinek sírhantjánál. Közvetlenül nem köthető konkrét sírhoz, de ugyancsak a hősi halált halt katonák kegyeletét van hivatva ápolni a nagykátai januári doni áttörés emlékünnepség, a májusi budavári „Honvédelem Napja”, valamint a nagykátai „Hősök Napja” két világháború katonahőseire emlékező hagyományos rendezvény. A Kossuth regiment és a Damjanich zászlóalj kiskatonái a Budai Várban Nagykátai gyerekek a Hősök napján

A csapatok állandó résztvevői a tápiómenti települések honismereti és hagyományőrző rendezvényeinek, kutatják és ápolják a kistérség neves szülötteinek emlékét. Ebben a minőségünkben többször szerveztünk koszorúzási ünnepséget Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápióbicske, Tápióság, Szentmártonkáta, Kóka települések temetőiben. A huszárkapitány sírja Kókán „…A nagykátai temetőben végzett tevékenységünk alapját az un. „védnökség” jelenti. Amikor egy-egy síremléket csapatvédnökség alá helyezünk, az kiterjed a síremlék esetenkénti szükségszerű helyreállítására, ápolására és gondozására, az ott nyugvó személy kerek évfordulóiról való megemlékezésre, életének kutatására, emlékének ápolására, ott a halottak napján a „hozzátartozó” címén való gyertyagyújtásra. A védnökségi lista évről évre bővül, s amikor egy-egy évfolyamból felvételüket kérik a csapatba a diákok, amolyan örökségátadás gyanánt szervezünk számunkra egy temetőbéli sétát…”

A fentebb vázolt folyamat első síremléke védnökségének megszületéséről a következőket írtam a 2007 októberében megjelent cikkemben:

„…1995 tavaszán elsőként Rácskay Ferencnek, a tápióbicskei ütközetben megsebesült, majd a nagykátai hadikórházban elhunyt honvédek számára a végtisztességet megadó nagykátai plébánosnak három darabra tört síremlékét állítottuk helyre A vörösmárvány sírkereszt mellé emléktáblát is állítottunk, s a „Nagykátai Újság”-ban leírtuk, hogy ki is volt ez a derék egyházfi. A síremléket később a baráti kör segítségével a Hősök kertjébe helyeztük át, s a védnökséggel járó önként vállalt kötelezettségünket azóta is teljesítjük…”

Az írás kitér az első örökbe fogadott katonasír történetére is: „…Józef Poprawski, az 1939-ben elhunyt lengyel őrvezető sírjánál 14 éve gyújtottunk először gyertyát. A gyerekek- a csapat első tagjai- ekkor a szinte olvashatatlan magyar és lengyel nyelvű sírfeliratot festették át. A második védnökség lendületet adott a nagykátai magyar-lengyel barátságnak, melyről a magyar és a lengyel sajtóban ezideig több mint 50 írás adott hírt. Számtalan esetben fogadtunk és kalauzoltunk a temetőben lengyel küldöttséget. Poprawski és társainak az emlékét e folyamat részeként 1999 óta emléktábla őrzi a Mátray iskola falán…” (Az emléktáblát a hagyományőrző csapat kezdeményezése nyomán állították, s annak költségei 50%-át a csapat fedezte.)

Az első védnökségi történelmi síremlék a kápolnával szemben álló Keglevich-testvérek végső nyughelye volt: „…Amikor szóvá tettük az elhanyagolt Keglevich-sírok állapotát, a régi beidegződés reflexei alapján amolyan „mi közünk a népnyúzó grófokhoz” szerű volt az illetékesek reakciója. Itt is a betűk kifestésével kezdtük, majd a Keglevichekről kialakult negatív kép megváltoztatása képezte a védnökség legfőbb tartalmát. Sok-sok sajtócikkben, tanulmányban igyekeztünk elsősorban a tárnokmester Keglevich Gábor életének epizódjait, jelentőségét felkutatni, bemutatni. Ma már büszkék lehetünk mindarra, amit a gróf 1849-ben tett, s talán felkerül majd a ’műemlék” jelzetű tábla a Keglevichek által épített temetőkápolna falára is…”

A 2007-ben leírtakhoz azóta újabb adalék: a közelmúltban a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság gróf Keglevich Gábor síremlékét –egyedüliként a nagykátai temető sírjai közül- a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította. Az elmúlt évben gróf Keglevich Miklós életét dolgoztuk fel, s szerveztünk tiszteletére megemlékezést, autóbuszos emlékutat. A Keglevich-testvérekről írott tanulmányaim több Heves megyei kiadványban jelentek meg. Szomorúan jegyzem meg: Nagykáta valamiben e téren egyedülállót „alkotott”: a Nemzeti Sírkert része lehetett egy szemétlerakó. (Ugyanis a Keglevich-sírok fölé egy hulladékgyűjtőt telepítettek.) Az utolsó tárnokmester Egy regényes élet

Az első 48-as katonasírként még az ezredforduló előtt a sárkeresztúri Farkas Miklós honvédhadnagy került fel a Kossuth-csapat védnökségi listájára. „…Külön fejezet témája lehetne Farkas Miklós, a sárkeresztúri honvédhadnagy sírja feletti gyámkodás története is. Küldöttségek mentek és jöttek, a „Gyász és dicsőség” c. színdarab kétszeri színrevitele, több településen történő bemutatása, közösen alapított kitüntetés, hogy csak a védnökség legszebb epizódjait említsem. A színdarab másik főszereplője, a huszárhadnagy Pilaszanovich Béla életét a „Szakköri Lapok” három számában dolgoztuk fel. Az abonyi hadicsel országos hírű kigondolója és végrehajtója ma a Magyarország Felfedezői Szövetség országos gyermekszervezet egyik példaképe, s ez a védnökség az egyik legfontosabb elemét képezi a nagykátai csapatok és a szövetség kapcsolatának…” In memoriam Jancsó István

A Kossuth csapat 1999-től mint katonai hagyományőrző egyesület (is) folytatta tevékenységét. Az egyenruhás szolgálat elemévé vált a katonasírok gondozása, emlékük ápolása. Ettől fogva a védnökségi síroknál történő hagyományos halottak napi gyertyagyújtás kiegészült a katonai tiszteletadás formaságával. Gondozzuk a Magyar Hagyományőr Világszövetség két alapító tagjának, Jakab Lászlónak és Jakab Eleknek a sírját. A két katonai hagyományőrző végakaratának megfelelően került végső nyughelyre a nagykátai temetőbe. A szövetségi rendezvényeken innentől már többnyire honvédegyenruhában jelentek meg a csapat tagjai.

A Kossuth-csapat megalakulása óta adományoz tiszteletbeli tagságot a közösség munkáját közvetlenül támogató felnőtteknek. A tiszteletbeli tagság alapszabályában szerepel az elhunytak emlékének megőrzése , mely 2005-től egyre több fájdalmas kötelezettséget rótt a csapatra. Példaképeink közül öten hunytak el az utóbbi években, s az ő sírjukat is felkeressük ilyenkor. In memoriam Sebestyén Benedek (1937 – 2011)

Az utóbbi években több alkalommal szerveztünk kerek évfordulók alkalmából a Tápió mente históriájában szerepet játszó történelmi személyiségek sírjánál koszorúzást, megemlékezést. Különösen emlékezetesek maradnak e sorban Bobory Károly, Pilaszanovich Béla, Horváth Mihály, a Keglevich-testvérek, Flór Ferenc, Danielisz János, Clementisz Gábor, Szentkirályi Móric, Földváry Károly sírhantjánál szervezett ünnepségek. Ezek a megemlékezések több esetben képezik a részét egy hosszabb folyamatnak, az emlékévek és emléknapok rendszerének. Emlékévet és emléknapot ez ideig Kossuth Lajos és a szabadságharc egy-egy gyermekhőse, valamint 2007-ben Bobory Károly tiszteletére szerveztünk . 200 éve született Bobory Károly

A 2012-es halottak napi emlékőrzés programja eltérően a korábbi évek gyakorlatától két napon zajlott. Október 22-én a Kossuth-csapat tagjai szerszámokkal, virágokkal felszerelkezve keresték fel a temetőt. A 2-3 fős kis csapatok a szülőkkel együtt láttak munkához A katonasíroknál letisztították a sírköveket, kifestették a megfakult feliratokat, virágokat ültettek, egyszóval rendbe tették a sírt és környékét.

Október 27-én a gyerekek már egyenruhában érkeztek a temetőbe. A Bede Molnár Mihály és a Kossuth-csapat tagságát ezúttal is elkísérték a szülők. Elsőként azokra a tiszteletbeli tagokra emlékeztünk, akik nem a kátai temetőben nyugszanak. Arcképüket egy-egy hagyományőrző fogta kézbe, s így méltattam Sauer Lászlóné, Sebestyén Benedek, Zenon Tarnowski, Kondor Endre érdemeit. Nekik is kijárt a katonai tiszteletadás, melyet Tinka Ádám kat,hő. káplár vezényelt. E napon Ádám volt a díszszakasz parancsnoka.

Az első síremlék, melynél évek óta tiszteletünket lerójuk, az Bozsik Lászlóné volt csapatvezető nyughelye. Az első hagyományőrző csapat vezetőjének érdemeit utódja, Illés Zsuzsanna méltatta. 15 éve kezdődött

Az 1991-ben született és 18 éves korában elhunyt Simon Imre Antal kat.hő. főágyús az egyetlen hagyományőrző volt csapattag, kinek emlékét elmúlása után kell ápolnunk. Simon Imi emlékére

Az 1988-ban kialakított Hősök kertjében az aktuális évforduló kapcsán Rácskay Ferenc síremléke kapott megkülönböztetett figyelmet. Halálának közelgő 150. évfordulója –1862. december 29-én hunyt el Nagykátán- kapcsán róla egy kicsit többet mondtam el, s természetesen ez alkalomból síremléke mellett teljesített díszőrséget két hagyományőrző. Zsuzsa néni gyermekei csapatuk névadójánál, a nagykátai honvéd Bede Molnár Mihály sírjánál gyújtottak gyertyát. A „Hösök-kertje” Nagykátán

Régi hagyományunk, hogy a hagyományőrzők 1956-os megemlékezését két 56-os sírnál tartjuk. Az elmúlt napon volt annak 56 éve, hogy 1956. október 26-án a forradalom legnagyobb szabású helyi demonstrációja zajlott Nagykátán. E napon szenvedett mártírhalált Kovács Mária Magdolna, kinek halálának híre hozzájárult a forradalmi hangulat felkorbácsolásához. Aki ezen a nevezetes napon az események „másik” főszereplője, a tüntetés főszervezője volt: Süli Sándor villanyszerelő ma már ugyancsak a nagykátai temetőben nyugszik. Sírjuknál meghajtottuk a történelmi idők tanújaként velünk hozott 56-os lyukas zászlót. Az 1956-os forradalom és szabadságharc a Tápió-vidéken

Józef Poprawski lengyel őrvezető sírja volt a következő kis ünnepség helyszíne. Egy héttel korábban itt a csapat legfiatalabb tagja, Vincze Péter serénykedett. Ádám vezényszavára felállt a négy díszőr, majd a bemutatás és méltatás után fegyverrel történő tisztelgés történt. Ezt követte a gyertyagyújtás. Különben minden sírnál ez volt a koreográfia.

A két Jakab-fivér sírjára Csubra András adományaként kerültek árvácskák, míg a fejfát és a sírfeliratot Bajdik Zita és Tóth Péter felnőtt hagyományőrzők festették ki. A két sírnál minden évben április 4-én a Nagykátára érkező, a tápióbicskei hadijátékban résztvevő csapatok is tisztelegnek.

Tóth Ferenc újságíró a csapat tiszteletbeli tagjaként sokat tett azért, hogy a hagyományőrzők munkáját a nyilvánosság megismerje. Feri bácsi síremlékénél minden év ilyen időszakában a hagyományőrző gyerekek gyújtanak gyertyát és mécsest.

A három német katona emlékét őrző sírkő feliratát pár napja a két Vincze testvér mellett édesanyjuk, Vinczéné Szabó Mária festette ki. Itt név szerint Tobias Albrecht, Wilhelm Scheib, August Carda katonák tiszteletére lehetett mécsest gyújtani.

A következő megemlékezés helyszínén ugyancsak e napon elhunyt, a németekkel szemben állott román katona nyugszik. A emlékezés résztvevőinek elmondtam, hogy az 1944 novemberében egymással szemben álló katonák ma hősi halottként nyugszanak a nagykátai temetőben. A katonákat megilleti az utókor kegyelete, részünkről a katonai tiszteletadás, s ez nem maradt el a kovácsoltvas kereszttel díszített román katonasírnál sem. A nagykátai „csata” 65. évfordulója A 2012-es halottak-napi tiszteletadás a Keglevich-testvérek síremlékénél ért véget. Itt jelentettem be, hogy gróf Keglevich Gábor síremléke a virtuális Nemzeti Sírkert része lett.

Aki a nagykátai hagyományőrzők kegyeleti tevékenységének további dokumentumaira kíváncsi, nézze meg a kossuth94.5mp.eu

jelzetű honlapon a „Hol sírjaik domborulnak…” menüpontot.

Ha írásomat idézettel kezdtem, álljon itt befejezésül is egy magvas gondolat, mely kifejezheti ennek a napnak a legfőbb értelmét és tanulságát:

„ Azok a barátaink, akiket elveszítettünk, nem a földben pihennek, hanem bent lakoznak a szívünkben,” (Alexandre Dumas)

Basa László