2017.05.20.II.Tápiószelei Tárogató Fesztivál tapiokulturaMűvészet, érték, hagyományőrzés, tehetséggondozás, ismeretterjesztés…
Ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni azt a kétnapos művészeti fesztivált, amely már második alkalommal valósult meg Tápiószelén. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy a népszerű, könnyedebb produkcióikat, előadókat, „reklámszemélyiségeket” elhagyva, a várható közönség létszámának nagyságát nem egyedüli célként megjelölve, az érték, a művészi minőség legyen a programunkra, fesztiválunk színpadára való felkérés egyetlen feltétele. tapiokultura.huTL.KÉPEK

2017. május 20-21 között Tápiószelén már második alkalommal valósult meg ez a csoda, melyre szép számú, minőségi közönség (Nem tömeg! KÖZÖNSÉG! A Tápió-vidék egészéről, sőt, az ország távolabbi pontjairól is érkező, a valódi értékekre fogékony emberek közössége!) látogatott el. Mivel találkoztak a nézők? Igényes népművészeti (kézműves, iparműves, fémműves, hangszerkészítő) kiállítókkal, árusokkal, a Földművelésügyi Minisztérium által biztosított Hungarikum kiállítással, Kovács Balázs cimbalomkészítő mesterrel, Gregus Pál tárogatókészítő mesterrel, a Csabai Kolbászos csapattal, ... volt mire rácsodálkozni, mit megkóstolni, esetleg meg is vásárolni.

A rendezvény fővédnöke Czerván György országgyűlési képviselő úr, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára volt, – a program a Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhatott meg. Államtitkár úr nagy örömmel állt e nemes felkérés elé, hiszen ez egy minden nemében minőségre törekvő fesztivál, amely a térség valódi értékeiből is igyekszik ízelítőt adni a Hungarikummá nyilvánított tárogatót középpontba állító esemény fontos részeként.

A fesztivál egyik főszervezője, egyben házigazdája és műsorvezetője Tápiószele szülötte, Terék József, a Tápió-vidék népművészetének kutatója, feldolgozója, aki sikeres, sokoldalú muzsikusként a tárogató művészi megszólaltatója is. A Magyar Arany Érdemkereszttel, valamint Pest Megyéért Emlékéremmel kitüntetett művész 2016-ban kapott felkérést a fesztivál főszervezői feladatainak ellátására, valamint a programok műsorvezetésére, amelyet akkor és most is nagy örömmel vállalt el. Szakmai munkája, kapcsolatai révén olyan az előadók kerültek a színpadra, akik térségünk tehetségei, illetve Magyarország kiváló népművészei, alkotó előadói.

A fesztivál ötletgazdája, főszervezője Kovács Ferenc úr, Tápiószele Város Polgármestere, valamint Tápiószele Város Önkormányzata.

Akik május 20-án, már 12 órára megérkeztek a tápiószelei Népkertbe, először Terék József és barátainak magyar nóta műsorát láthatták, amelyben szebbnél-szebb közismert Simonffy Kálmán (tápiószelei születésű nótaszerző) - műveket hallhattak. A Dankó Rádió két nagyszerű fiatal előadója, Kalina Enikő és Dócs Péter énekelte a dalokat. A prímás a Rajkó zenekar egykori tagja, Hankó József, a klarinétos-tárogatós a jelenleg is tag Seres Vilmos, a cimbalmos az egykori kiváló „Rajkós” Jónás Géza, a brácsás Juhász Péter Zsolt volt, és a közel fél éve a Cimbaliband-ben muzsikáló Tóth Gergely nagybőgőzött. Terék József a jövőre már fennállásuk 10. évfordulóját ünneplő zenekarnak ebben az összeállításban Simonffy-nótákat tárogatózott.

A Tápió mente fiatal népdalénekes tehetségei, illetve meglepetésvendégként a 2015-ös Fölszállott a páva győztesei, a Haraszti ikrek, Marcsi és Julcsi következett. A megyei és országos versenyeket nyerő, ismert helyi énekes lányaink zenekaros kísérettel énekelték a Tápió mente, illetve a Kárpát-medence népdalait. A zenekarban közreműködött Orosz Sándor, aki a nagykátai Tápiómente Táncegyüttes zenekarának, valamint a nyíregyházi Szikes zenekarának a prímása. Szintén ebben a produkcióban lépett fel Szekeres Marcell Péter nagybőgős, aki fiatal kora ellenére Terék József zenekarának tagja lett, mint egykori tanítványa. Az énekes lányok: a tápiószelei Sass Éva (VII. Országos Népzenei Verseny, XIX. Vécsey-Vásárhelyi Országos Kamara Néptánc és Népdaléneklési Verseny, III. Tápió menti Népdaléneklési Verseny idei győztese), a farmosi Czira Sára (III. Tápió menti Népdaléneklési verseny, XXIII. Dunakanyar Népművészeti Verseny győztese), a tápiószentmártoni Fehér Viktória (XXIII. Dunakanyar Népművészeti Verseny Arany minősítés), Horváth Éva Sára (saját szólólemeze 2016-ban jelent meg „Magam tükre” címmel, Sass Éva és Czira Sára felkészítő tanára, Terék József zenekarának népdalénekese), és az Úriból érkező Sillo Réka (XXIII. Dunakanyar Népművészeti Verseny győztese).

A Tárogatósok koncertjén igazi zenei csemegében lehetett része a közönségnek, hiszen a magyarországi tárogatósok közösségének jeles képviselői fogadták el a művészeti igazgató „kollegiális” meghívását: A Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Szigligeti Színház muzsikusa, a tápiószentmártoni Kocsis Zoltán előadásában a számára is legkedvesebb nóták csendültek fel, melyeket zenekaros kísérettel, a Szolnoki Légierő Zenekarának katonai egyenruhájában játszott el. A Dankó Pista Életmű díjjal kitüntetett Vesztergám Miklós gyönyörű magyar, nemzeti érzelmű, az összetartozást jelképező, a hazaszeretetről szóló műveket szólaltatott meg, akit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tárogató- és népi klarinét tanára, az eMeRTon díjas Csávás Attila követett.
A koncert végén a több kiadvány mellett A tárogató, mint Hungarikum c. CD-t is elkészítő műsorvezető is ismét muzsikus lett egy nóta erejéig.

A program következő fellépője Pál István „Szalonna” és bandája volt. Fantasztikus előadásukban a Kárpát-medence, ezen belül a zenekarvezető szülőföldjének, a Kárpátaljának gazdag népi dallamvilágából merítettek. A Liszt-díjas népzenész, a Magyar Állami Népiegyüttes művészeti vezetője nagyon fontosnak tartotta a helyi identitás megőrzését és őszintén méltatta Terék József egyedülálló a Tápió mentét a hazai népzenei mozgalomba egyre méltóbb helyre elhelyező, újra megszólaltató, értékmegőrző munkáját, amely országosan egyedülálló, és sikeres, küldetéses munkálkodás.

Este 18 órai kezdettel lépett színpadra Kelet-Magyarország legelismertebb néptáncegyüttese, a Príma díjas Nyírség Táncegyüttes, valamint kísérő zenekaruk, a Szikes zenekar. Műsoruk címe: „Pirkadat, Alkonyat, Nagyharang”, mely az élet legfontosabb fordulópontjairól szól. Mindennek megvilágítása a színpadon a zenekar közreműködésével egy egyedülálló és lenyűgöző élmény volt a nézők számára.
(Nagy örömömre, a Tápió mente néptáncosai közül – nagykátai Tápiómente Táncegyüttes, Szekeres Péter farmosi tanítványai – többen is eljöttek Tápiószelére, ahol ezt a csodálatos együttest is megnézhették.)

Az első nap a már több mint 3 évtizedes múltra visszatekintő, Kossuth díjas Ghymes Együttes koncertjével zárult. A Szarka testvérektől és zenekaruktól egy minden hangjában, dallamában, sorában hazaszeretettel áthatott, de azt egyedien, igazi ghymeses módon megfogalmazott, magyar műsort hallhattunk, láthattunk. Katartikus volt!

A másnapi ráadás, a „tárogatós csemege” helyszíne a Simonffy Kálmán Művelődési Ház volt. A „kamaraesten”felléptek a magyarországi tárogatós élet legnagyobbjai. Terék József a házigazda szerepében egy jó kis Tápió menti verbunkkal fogadta a vendégeket, majd csak a vidékünkre jellemző népi dallamokat, helyi csárdásokat muzsikált. Nagy Csaba a régi magyar zenét, a Rákóczi kort idézte meg, - a tárogató mellett énekszóval is! A nemrégiben Magyar Lovagkereszt Érdemrenddel kitüntetett Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke, alapítója már 25 éve szervezi (ez évben 2017. június 09-11.) az országos és nemzetközi szerencsi Tárogatós Találkozót. Őt követte Kiss Gy. László, Liszt-díjas klarinét- és tárogatóművész, aki Magyarországon egyedülálló módon a népzene mellett klasszikus zenét is játszik a tárogatón. Szülőföldjének, Kapuvárnak és térségének változatos dallamvilága is elhozta most Tápiószelére. A Fesztivál Zenekar, valamint az Állami Operaház egykori zenészeként nagy elismerésnek örvendő muzsikus koncertjét követte a Gregus Tárogató Együttes. Koncertjükben egyedülálló hangszerelésben szebbnél-szebb magyar dallamok hangzottak el. Érdekessége e kiváló csapatnak, hogy a hangszereiket a fesztivál első napján itt lévő Gregus Pál készítette. (Ezek közül az alt- és a tenor tárogatót a világon senki sem gyártja, csak Pali bácsi!) A zenekarvezető Szabó Sándor elmondása szerint az úttörő munkának folytatása lesz, a régi hangszerek nem veszhetnek el, a tudás e téren nem halhat ki és bízik abban, hogy egyszer majd céhes körülmények között, újra elkezdik ezeket a nagy tárogatókat is gyártani úgy, ahogyan az a XIX-XX. század fordulóján megvalósult.

„Nagyszerű két nap volt, talán életem eddigi legmozgalmasabb két napja, mialatt folyamatosan szárnyaltam a rengeteg minőségi kulturális programban. Értéket közvetítettünk, minőségi élő produkciókat adtunk a nézőknek. Jövőre folytatjuk!” Terék József – 2017. május 23.